Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-12-04 / 239. szám
c ■magazin 2004. december 4., szombat • H1DLAP Muzsla A történelmére büszke falu Az Érsekújvári járásban fekvő Muzsla Párkánytól nyolc km-re nyugatra helyezkedik el a Duna és az abba torkolló Garatn háromszögében, ahol valószínűleg Marcus Aurelius csapatai megütköztek a germán kvádokkal. Kevés községnek van olyan részletesen feldolgozva történelme, mint Muzslának. A vezetésre a megfontoltság, a tettrekészség a jellemző, de nem elég akarni, meg is kell tudni fogalmazni a célokat. A falu történetéből Az írásos források 1156-ban említik először a községet, amikor Martirius érsek átengedte az esztergomi kanonok javára a települést. A forrásokban Musla, Érsek Muzsla, Kis és Nagy Muzsla, Alsó és Felső Muzsla néven szerepel. A név valószínűleg szláv személynévből származik, a helynévadás módja viszont magyar. A 13. század végére a jómódú Muzslai család elszegényedett. Birtokainak nagy része az esztergomi érsekség kezére került. Az 1337-es adatok szerint Kis Muzsla (Parua Musla) templomát Szent István vértanú tiszteletére építették, Nagy Muzsláét pedig Szűz Mária tiszteletére. Amikor a törökök elfoglalták Esztergomot, a városi polgárság szétszéledt, a környékbeli falvak pedig pusztulásnak indultak, de megőrizték ragaszkodásukat a magyar államhoz. Amikor a keresztén)' csapatok visszafoglalták Esztergomot, és a törökök már nem portyáztak a falvakban, a lakóknak sokáig kötelességük maradt ellátni az átvonuló seregeket és ez bizony súlyos teherként nehezedett Muzslára is. Ezt követően a faluban rövid békeidőszak következett. A falu a Rákóczi felkelés alatt is sokat szenvedett. A császári hadak Muzsla és Búcs körül szinte mindent elfoglaltak. Bottyán János, a szabadságharc legendás hírű hadvezére a Muzslához közel álló Csenkénél sáncépítéshez fogott, ami 1708 májusában készült el. 1709-1711 között pestis és marhavész pusztított a faluban. Az 1827-es években Muzsla a Párkányi járás legnagyobb falva volt. Ebből az időből a következő írás maradt fenn: „Területe nyílt, erdő nélküli síkság, csak itt-ott van egy kisebb kiemelkedés. Maga a falu emel- kedettebb helyen fekszik, amelynek oldalában üdítő forrás fakad. A forrás körüli mélyedést fallal vették körül, az így keletkezett tó embernek, állatnak igen hasznos.” Muzsla földesura a jobbágyfelszabadításig az esztergomi érsek volt. Az 1848-as szabadságharc ügyéhez Muzsla nemcsak katonákkal, hanem hadiadókkal is hozzájárult. Görgey csapatai 1849 júliusában vonultak át a falun. A szabadságharc után a település egy ideig Komárom vármegyéhez tartozott, később Párkány járás központja lett, vagyis a szolgabírói hivatal és a járásbíróság rendezkedett itt be, egészen 1909-ig. Egy ideig adóhivatal is működött a faluban. Az öltözékre vonatkozó írásos emlékek arról számolnak be, hogy a muzslaiak öltözete nem piperés, de ékes és becses, legfőbb elemük a tisztaság. Leginkább kedveltek a könnyű és halvány színű szövetek. A falu címerében Szent Adalbert, az esztergomi érsekség patrónusa látható. A kék pajzsban merőlegesen felállított arany pásztorbot, két felfelé irányuló ezüsthegyű arany nyílvesszővel keresztezve, kétoldalt zöld szőlővessző, mindkettőn egy ezüst szőlőfürt. A faluban található egy kápolna is, amely Szent Rozália nevét viseli. További nevezetességei közé tartozik az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve, valamint az 1878-as boszniai hadjáratban elesett bajtársak emlékműve, Missies István muzslai plébános síremléke 1836-ból, a millenniumi kopjafa és a honfoglalási emlékmű. Az EndrődyJános Alapiskoláról A falu méltán büszke a helyi magyar tannyelvű alapiskolára, amely Endrődy János nevét viseli. A névadó több mint fél évszázadon keresztül volt Muzsla kántortanítója. Kezdeményezésére két tantermes új iskola és tanítói lak épült 1856-ban. A nevelés és oktatás terén is sokat tett. Fáradozásaiért az uralkodó koronás ezüstkereszttel tüntette ki. Az iskola épülete ma is impozáns látványt nyújt. Jelenleg mintegy 150 diák tanul itt. Saját iskolabusszal rendelkezik, amely ingyen és bérmentve szállítja a gyerekeket. Jelenlegi igazgatója Búcsi Teréz, aki gazdag programok szervezésével igyekszik gazdagítani az oktató-nevelői munkát. Ilyenek például az Endrődy Napok, a szorobán találkozók, az országos, a helyi, illetve a nemzetközi vetélkedők, amelyeket évente megtartanak. A programokon kívül nagy hangsúlyt helyeznek az oktatási módszerekre. A szlovák nyelvet például a szlovákiai magyar gyerekek számára kidolgozott Skabela-Bóna módszerrel oktatják. Az iskola továbbá azzal is büszkélkedhet, hogy a testnevelés egy jól felszerelt sportcsarnokban folyik. Az intézmény fejlesztésére azért fektetnek nagy hangsúlyt, mert 2006- ban lesz kilencvenéves, és ez igazán egyedülálló létesítmény a környéken. A muzslai volt az utolsó iskola, amelyet az esztergomi vármegye épített. Homlokzatán a magyar címer és a magyar korona látható, amely szintén egyedinek számít még országos szinten is. Az iskola szoros kapcsolatot ápol más intézményekkel is, így például Szlovákiában a Besztercebánya közelében levő Borosznóval. Magyarországon pedig Pilisszentlászlóval, Kápolnásnyékkel, Mogyorósbányával, Nyergesújfaluval, valamint a vajdasági Muzslyával. Az év folyamán nyelvtáborokat szerveznek Brusznóban, Kápolnásnyéken pedig úszótanfolyamokat. Az első magyar gyermektanulmányozó Endrődy János mellett van még egy neves szülöttje is a falunak, akire méltán lehet büszke. A muzslai születésű piarista szerzetes, Nagy Márton emléknapját nem is olyan régen, októberben tartották, ennek keretében emléktáblát állítottak tiszteletére. A kétszáz éve született pedagógus első ismereteit a muzslai köziskolában Endrődy János kántortanítótól szerezte, aki egyben a muzslai alapiskola névadója. Kalocsán, Szegeden és Pesten a piarista gimnáziumban tanított, ahol többek között Petőfi Sándor tanára is volt. 1836-1840 között a bécsi Academia Theresiane prefektusa, Bécsben bölcsészdoktorátust szerzett, az 1840/41-es tanévben szülőfalujában tanított. 1845-ben a tatai piarista gimnázium igazgatóház-főnökeként felismerve a testi képzés szükségességét vidéken elsőként épített diákjainak testgyakordát és uszodát. Az abszolutizmust követően bátor szorgalmazója lett a magyar nyelven folyó tanításnak. Egész életművével azon fáradozott, hogy a pedagógia elnyerje az őt megillető helyet a tudományok sorában. Munkásságával hozzájárult a magyar pedagógiai szaknyelv kialakításához. Mérei Ferenc pszichológus „az első magyar gyermektanulmányozónak” nevezte, mivel elsőként vázolta fel Magyarországon a gyermek testi és értelmi fejlődésének menetét. A Gyermek fokozatos fejlődése című munkájában részletesen és nagy szakértelemmel- OHtc Iw-fthcs' ..í>cnw ,vni fcvkíojj Itnlulu ffä? nagy Márton 1804. oki. 6.-1873. öpr. í>. f MUZSLA SZÜUVtTE.PlARlíslA.TANÁR, -- PETIOFt SÁNDOR TANÁRA A PtSTI GIMNÁZIUMBAN. AZ El.50 MAGYARORSZÁGI TESTOYAKOPDA ÉS OS/»«* LÉTREHOZOM A MAGYAR NF.VRJESrMt**iAN> EGYIK ALAPÍTÓJA A&RLS0 MAGVAK NYfctVÚ GYERMEKBE (EKTAN ÉS NE^EÜfcplOKTÉNfiTJ Mi.'NKA SZERZŐJE. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA \ LEVELEZŐ TA'fíA. V \SZfiLETÉS$NEK 200. KVFORI>l»VjJÁRA AUJroTA MUZSLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT* *** <iKT f ma dolgozta fel a csecsemő mimikái és hangképzési fejlődését. Oktatóként felismerte, hogy hiányoznak az útmutató pedagógiai segédkönyvek, mind a tanárok, mind a diákok számára. Ezt igyekezett pótolni a Szavaló tanítók és tanulók használatára és a Második nyelvgyakorló és olvasókönyv című műveivel. Számos tankönyv és ismeretterjesztő szakiroda- lom szerzője. Zimmermann Jakab rendtársa segítségével elkészítette az Ifjúságot képző ismeretek tára című négykötetes művét, amely Magyar- országon az első ifjúság számára készült népszerűsítő és ismeretterjesztő munka. E munkája elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Nevelőként az egész embert igyekezett formálni testi, lelki és szellemi téren egyaránt. Több erkölcsi, morális és lelki tárgyú írást jelentetett meg a gyermekek és a szülők számára. A Magyar Tudományos Akadémián ismertetett és az Akadémiai Értesítőben publikált A gyakorlati neveléstan története című munkája a hazai nevelés történetét vázolta fel egészen az 1860-as évekig. Magyarországon elsőként dolgozta fel az egyetemes neveléstörténetet. Nagy Márton - aki a Kegyes Rend tagjaként fogadalmat tett, hogy egész életében az ifjúság oktatója és nevelője lesz - a reformkor és a dualizmus korának kiemelkedő pedagógusa lett. Alakja a magyar pedagógia és a neveléstörténet úttörő személyiségei közé tartozik. Borturizmusban a jövő Muzslán és környékén kedvező feltételek adottak a szőlőtermesztésre, ezért a jövőben jelentős teret szeretnének biztosítani a borturizmusnak. A muzslai borok minősége kiváló, Egon Müller, a „rizlingkirály” szerint abból a rajnai rizlingből, amit a muzslai fekvésű déli domboldalon termelnek, nagyon jó bor készül. Szabvány szerint a Tokaj-hegyaljai éghajlati viszonyokhoz tartozik. Ha a muzslai borok megjelennek rangos versenyeken - még nemzetközi viszonylatban is - szinte biztos az aranyérem. A pincékhez télen is ki lehet menni szánkóval és lovakkal, de elsősorban nyáron a párkányi fürdőzőket szeretnénk idecsalogatni, ha szükséges, az iskolabuszt is bevethetnék erre a célra. Drapák Károly polgármester szerint nem mellékes szempont, hogy kialakítsanak itt egy olyan helyet, ahol kultúrált körülmények között lenne biztosítva a szórakozás, ahol esetleg a házigazda meg tudja kínálni vendégeit a védjeggyel ellátott házikolbásszal, sonkával, vörösborral, töpörtyűs pogácsával. Ehhez viszont a polgármester szerint még sok pénzre és energiára lesz szükség. A Jövő 2000 Alapítvány A Jövő 2000 Alapítvány tehetséges gyermekek felkarolása céljából jött létre. A tehetséges gyermekek felkarolása mellett, célja a hagyományőrzés és nemzetközi kapcsolatok építése. A muzslai önkormányzat minden évben 35 ezer koronával támogatja az alapítványt. Az Ister-Granum Eurorégióhoz történő csatlakozás után bővült a szerepköre, Párkányt és környékét fedi le működésével. Nemrégiben egy projektnek köszönhetően a muzslai székhelyű Jövő 2000 Alapítvány az INTERREG pályázati rendszeren belül tíz számítógépet telepített különböző községekbe. A tervek szerint az infrastruktúra december végéig készül el, ekkora már mintegy harminc számítógép talál otthonra. Az összes számítógépet a tervek szerint jövő tavaszra helyezik üzembe. • Czigler Mónika