Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-11-20 / 230. szám
IiÍDLAP • 2004. november 20., szombat Le a kalappal hídlapmagazin Abban biztosak voltunk, hogy nem mindennapi élményben lesz részünk, és lesz része az országnak, ha Linda bekerül a Megasztárba. Gondoltuk, tudtuk, hogy letaglóz mindenkit, nem csak a színaranyból termett hangberendezése miatt, de Linda, mint ember is padlóra küldi a bizottságot. Az élmény - mi tagadás - különleges volt. Kár, hogy ilyen rövid ideig tartott. A zsűri nem mondott semmi lényegeset. „Jó vagy abban, amit csinálsz, nagyon jó vagy, folytasd!” „Csinálod. Csinálod magad. Vedd lazábban. Nagyon kemény vagy. Ne csináld!” A többi játékosnak szánt respektációk annál inkább magyarázzák Linda kiesését. Bakács így reflektált egy másik esetben; „Nagyon jó vagy, csak peches; érted én imádom a klasszikus csipkézett térítőt, de ez most a show- buisness.” Erről van szó, kérem! Aki ismeri és hallotta már Lindát énekelni, és nincsenek retardális hallási problémái, tudja, hogy nem a hangja miatt esett ki. Nem is azért, mert unalmas vagy színtelen egyéniség lenne. De van egy szint, amikor valaki már annyira egyéniség, annyira kemény dió, hogy már nem hajlítható, formázható a producerek és stylistok kedve szerint, mert kiforrott és kész művész vált belőle. És a Bakács által emlegetett sóbiznisz kiköpi magából az illetőt, Lindát most mindenképp. Pedig joggal érezhette, hogy pasz- szol a Megasztárba, és nem véletlenül jelentkezett. Egyéniség, de még milyen, eredeti, de még mennyire, van hangja, de még milyen, és ráadásul hosszú évek színpadi rutinja áll mögötte. Csak kicsit erős volt, kicsit „csak a rock és úgy lesz, ahogy én akarom, mert én vagyok metallady”- volt. Mi tudjuk, hogy miért. Nem érezte jól magát. Ok meg nem tudták, csak azt, hogy nem juthat tovább. Egyik szemünk sír, a másik nevet. Sír, mert kiestél, örültünk volna, ha ott vagy a végéig. Nevetünk, mert nem hazudtoltad meg önmagad. Az elődöntőbe jutva tudnod-látnod kellett, mit várnak el tőled a rendezők, és egyéb más tévés dolgozók, és te mégsem adtad meg magad. Hát ezért gratulálok. Le a kalappal. És most jön az, amiről minden rólad érdeklődő tud már: a levél. A gyengébbek kedvéért jelzem, Linda a közelmúltban levelet intézett rajongóihoz, és volt zenésztársaihoz, melyben leírta, hogy iszonyúan fáj a kiesés, és legalább ilyen iszonyú a szégyen, amit a műsorban való sikertelen fellépés után érez. „Huszonhét év után, mikor mindent egy lapra teszel föl, és egyszer csak megbuksz, hát, az érdekes dolgokat hoz ki az emberből. Ha nincs a férjem, akkor hazafelé inkább a Dunába hajtok a kocsimmal. Kérlek benneteket, ne keressetek, ne hívjatok, ne írjatok. Azt hiszem, bele kell szoknom a háziasszonyok mindennapi életének posványába - amitől mindig is irtóztam.” Üzenetként pedig - innen a Híd- lap hasábjainak magasfekvésű par- nasszusi dombjairól üzenjük a Mi Lindánknak - nem a Megasztár az egyetlen lehetőség Magyarországon egy énekes számára! Kilincselni kell, fellépésekről fellépésekre járni, kiadókat keresni - fáradhatatlanul. És nem feladni! • SLEEPY „ A kiadó azt mondta: megjegyezhetetlen az írói nevem ” Aki válaszol: Vavyan Fable Mikor először olvastam Fable könyvet, meg sem fordult a fejemben, hogy magyar írónőről van szó. Miután végigizgultam a My Fair Lord, a Fatty údal és a Démontangó hősnőjének fordulatos napjait, tudtam meg, hogy Fable Anyó - ahogyan internetes honlapjának csevegő szobájában nevezik - nem más, mint Molnár Éva. Azt viszont álmomban sem hittem, hogy Esztergomtól alig több, mint tíz kilométerre él. Egy íróról, írónőről, akivel még nem találkozott az ember, kialakít egy saját képet magában, elsősorban művei alapján, aztán - a negatív tapasztalatoknak köszönhetően - fél. hogy a személyes találkozás alkalmával csalódni fog. Az interjú előtt én is így éreztem, de volt pár dolog, amire mindig kíváncsi voltam, így legyőzve ezt az érzésemet a piliscsévi író-olvasó találkozón leültem vele beszélgetni. Nem csalódtam, remélem az olvasó sem fog.- Miből ered az írói neve: Vavyan Fable?- Ez a név anagramma és beszélő név is egyben. Úgy keletkezett, hogy a férjem vezetéknevét a Bánfalvyt és az én keresztnevemet, az Évát elkezdtük variálni egy szójátékban. Addig rakosgattuk a betűket, mígnem végül kijött ez a név. Egyébként annak idején, mikor még a kiadóknak küldözgettem az írásaimat, a Szép- irodalmi Kiadó főszerkesztőnője azt jósolta, hogy ezt a nevet sosem fogják megjegyezni az olvasók.- Szereti a nyugodt környezetet, imádja az állatokat. Ilyen békés környezetben miből merít ihletet könyveihez?- Lényegében bármitől elkezd motoszkálni a fejemben egy téma. Ha látok, vagy hallok valamit... Az ember bármitől ihletbe-teherbe eshet.- Hasonlítanak az Ön személyiségéhez valamennyire a könyveiben szereplő hősnők? Lehet olyat feltételezni, hogy egy vágyott életet ír le könyveiben?- Ha azokat a kalandokat mind megélném, amiket a hősnőim, már régen diliházban kezelnének. A hősnőim és én valószínűleg csupán archetípusunkban hasonlítunk egymásra. Nem magamról írom a könyveimet, és nem is arról amilyen lenni szeretnék, az írási folyamat ennél sokkal bonyolultabb.- Korábbi műveit és az utóbbiakat ösz- szehasonlítva számomra úgy tűnik, mintha más stílusban íródtak volna. Ez egyfajta írói fejlődésnek, vagy korszak- váltásnak lehet a jele?- Szerintem ezt elsősorban az olvasók veszik észre. Úgy gondolom, hogy érlelődöm, komolyodom, változik a világhoz való viszonyom. Már nem vagyok az a hamvas, üde személyiség, aki kontroll és kritika nélkül fogadja be a világot. De egyik regényemet sem írnám meg másként. Amelyeket régebben írtam, azok akkor úgy voltak jók, szerintem. Azt mondják, egy író úgy teszi bölcsen, ha hátrakötött kézzel olvassa régebbi könyvei új kiadásának kefelevonatait. Maximum nyelvileg lehet belenyúlkálni, de újragondolni, újraírni nem szabad. Az egy másik korszakom volt, akkor olyan voltam.- Honlapját böngészve feltűnt Fodor Ákos költő neve. Az ő köteteit a Fabyen kiadó adja ki. Kicsoda Fodor Ákos, és az övéin kívül mások könyvét is megjelenteti-e a kiadó?- Fodor Ákos nagyon jó barátom. Évekkel ezelőtt került az életembe. Az egyik regényem megjelenése után felhívott, miszerint megengedem-e, hogy az akkor megjelent verseskötetét dedikálja nekem, és a postaládámba tegye. „Megengedtem” neki, bár abban az időben elég sok költő próbálta az én műfajomat keresztes vitézként legyőzni, és nem voltam biztos abban, hogy ez nem egy ilyen jellegű próbálkozás. Megérkezett a könyv, elolvastam, nagyon tetszett. Kisvártatva elkezdtünk telefonon beszélgetni, utóbb találkoztunk is. Hosszú ideig tartott, amíg a bizalmamba fogadtam őt. Most már réges- régóta rendkívül jó barátok vagyunk, ritkán múlik el nap anélkül, hogy ne beszélgetnénk telefonon. A Fabyen kiadónál jelennek meg az ő kötetei is, az enyémek mellett. Mesésen fogynak a kötetei. Pláne ahhoz képest, hogy manapság csak maroknyi példányszámban mernek kiadni verseskönyveket. Ákosnak - nem alaptalanul - óriási rajongótábora van. Kötetei esetében megengedhető az, ami a mai könyvkereskedésben ritka, mégpedig az, hogy ne három hét alatt fogyjon el egy kötet, hanem háromnégy évig is kapható legyen. így amíg elkel az egyik könyve, rendszerint összegyűlik a következő kötetre való anyag. Sajnos a kiadónak nem áll módjában másokat is felkarolni, ugyanis ez egy kis kiadó, és lehetőségei meglehetősen korlátozottak.- Szintén a honlapon „járva”feltűnt, hogy szinte ugyanazok az emberek írnak Önnek...- A korábbi honlap a költözéskor megszűnt. Egy év kihagyás után indult újra ez az oldal, ide most mások, új emberek írnak. A mostani csapat két év alatt alakult kellemesen beszélgető, jó hangulatú csapattá. Velük rendszeresen levelezem, és már személyesen is találkoztunk. Nagy örömömre szolgál, hogy ők is talál- kozgatnak és leveleznek egymással.- Gondolom, sokan szeretnének magukra ismerni egy-egy Fable könyvben. Akikkel az interneten levelezik - úgy érzem, fontosak Önnek - magukra ismerhetnek valamelyik könyvében?- Néhányuk karaktere megmozgatja a fantáziámat. Még előfordulhat, hogy beleszövöm őket valamelyik regényem cselekményébe. Egy író mellett senki sincs biztonságban...- Úgy tudtam, Szentendrén él, meglepődtem, mikor arról értesültem, hogy pár éve már ebben a pilisi községben lakik. Mikor és miért költözött el Szentendréről?- Már negyedik éve élek itt. Szentendre még kisváros volt, mikor odaköltöztünk. Sajnos pillanatok alatt Budapest elővárosa lett belőle. Kezdetben nagyon szép környezetben éltünk, aztán jöttek az építők, a főúton lámpák kezdték irányítani a forgalmat, és egyre több lett a dugó is. így többé már nem volt szép a táj, már nem lehetett tavasszal végigmenni a patakparton a Tavaszi virágok című könyvvel, és azonosítani a földből kibújt növényeket, mert azok eltűntek a beépítéssel járó szennyezés miatt.- A tervezett 10-es elkerülő út most is veszélyezteti nyugalmát...- Nem tudom, hogy a falunép is akarja-e ezt az utat, vagy csak az építők. Gondolom, a bennünket képviselő önkormányzati tagok meg fogják kérdezni a lakosok véleményét is. és az itt élő emberek álláspontját fogják képviselni az ügyben. • Örkényi Anna Cincinfrász kincsesládája Esztergomban Az előadás jó volt, de arról majd bővebben. Ami döbbenettel vegyes félelemként nehezedett rám, hogy kevesen voltak. A Zöldház (senki nem tudja levakarni róla ezt a priori elnevezést) kétszázötven székére szá- zan-százötvenen ültek csupán. Még szerencse, hogy a boldog ifjurak- ifjhölgyek zsibongással töltötték meg a termet, és alig tűnt fel a tény; az utóbbi egy évben tragikusan lecsökkent a gyerekdarabok látogatottsága. Kövesdi László az egyébként is frenetikus Hókirálynő Meseszínpad rendezője Szécsi Magda végtelenül aranyos művét vitte színre rendkívüli szereplőkkel. Haspókanyót Szécsi Vilma alakítja, aki kiválóan hozza a nagymamának is beillő egérmatróna szerepét. Rémrágófog és Tejpancs az előadás legszebb élményeit adják, előbbit Balogh Ferenc, utóbbit a gyönyörű és iskolázott hangú Nagy Gabriella játssza. A ritkábban színre lépő Időtündér (Füzesi Klára) kiválóan hozza a minden tudás birtokában lévő, „igazi” tündérfigurát. Méltóságot sugároz, hangja erőteljes, meggyőző, kivételesen tiszta. A díszlet látványos és olcsó - a festett realizmus illatát árasztja magából, ami általában a pénzhiányt, esetünkben a társulat kreativitását jelzi. A történet egy nagy macska-egér- béke korszakában játszódik, mikoris az élelemmel teli kincsesláda mohóságra csábította az egyik felet, s így az Időtündér bezárta a „jólétet”. Koplalás lett a móka vége, mondhatnám csúfondárosan. A darab esetleges dramaturgiai bakijai és egyéb botlásai nem jönnek le, mert a társulat felismerte őket, és gálánsán palástolja a hibákat. A látottak néhány didaktikus elemét jól takarják a profi-félprofi alakítások, és egyébként is - a gyerekek vastapsa és a darab nagyobb részében „hallható” hallgatásuk jelzi, hogy felhőtlenül szórakoztak. Mindenesetre elgondolkodtató, amit Parais Erika, a szombati matiné-előadások szervezője mondott: „Nem értem. Mindent megpróbálunk. Tele vannak az előadások ismertetőjével az újságok, rádiók, a televíziók képújsága rendszeresen hozza, és mégsem és mégsem. A társulat tagjai ’’megnyugtattak”, hogy nem bennünk és nem az elégtelen reklámban van a hiba, sokkal inkább a tényben, hogy az embereknek nincs pénzük. Elmondták, hogy járják az országot, és mindenhol tapasztalható ez a drámai megcsappanás. Olyan előadásokra, amelyekre még 2003 telén is teltházakat mozgattak meg, tavaszra már feleannyian voltak kíváncsiak, holott egy új darab fél évig tart lázban egy várost. Kétségbeejtő!” No comment. • SZARKA
