Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-11-16 / 226. szám
2 HÍDLAP • 2004. november 16., kedd SZLOVÁKIA Pavol Ruskot megfenyegették A politikai nézetei miatt gyilkossággal fenyegették meg Pavol Rusko gazdasági minisztert a hét végén. Egy ismeretlen telefonáló akkor fenyegette meg a tárcavezetőt, amikor a TA3 egyik élő politikai műsorában szerepelt. A telefonáló egyúttal azt is bejelentette, hogy a televízió épületében bomba van. Pavol Rusko az eset után megerősített védelmet kapott. A tárcavezető helytelennek minősítette, hogy valaki ilyen fenyegetéssel szeretne érvényt szerezni akaratának. — Ez egy újabb gond, de kiállók a véleményem mellett - tette hozzá Rusko. A TA3 épületét az eset után kiürítették, és a rendőrség átkutatta. Nyereséges a Slovnaft Az üzemanyagárak emelkedése és a fuvarozók tiltakozása ellenére a Slovnaft olajipari társaság idén 347 százalékkal növelte nyereségét. A cég nyeresége folyamatosan és nagymértékben növekszik, hiszen az idei első félévben még csak 153 százalékos profitnövekedést jegyeztek. Történt ez mindannak ellenére, hogy az utóbbi kilenc hónapban 34 százalékkal csökkentek a Slovnaft üzemanyag-eladási mutatói. Sorozatos bombariadók Népszerű fenyegetési forma lett a bombariadó Szlovákiában. A hét végén nemcsak a TA3 hírtelevízió épületét, hanem a pozsonyi Tesco hipermarketek mindegyikét is ki kellett üríteni, mivel egy ismeretlen telefonáló felrobbantással fenyegette meg az áruházlánc üzleteit. A hívásról hangfelvétel készült, a rendőrség ennek alapján próbálja megtalálni az elkövetőt. Az elmúlt hónapokban szinte folyamatosan bombariadóval fenyegetőztek. A pozsonyi üzletházak mellett már többször átvizsgálták a pozsonyi vasúti főpályaudvart is.. Nemrégiben a párkányi oktatási intézményeket is ki kellett üríteni, miKifizetetlen gyermektartásdíjak Szigorúan büntetik a hanyag szülőket jövő év januárjától szigorúbb büntetések várnak azokra a szülőkre, akik nem fizetik a gyermektartásdíjat. Az új törvény bevezeti a póttá rtás díj at is, amelyet az állam térít majd, azonban joga (esz az elmulasztott összeget behajtani a kötelességét nem teljesítő szülőn. Eddig csak az a szülő vétett a törvény ellen, aki egymást követő három hónapon keresztül nem fizette a tartásdíjat. Az új jogszabály értelmében már az a szülő is megbüntethető, aki két év leforgása alatt három havi tartásdíjat nem fizetett ki. A szociális hivatalok ebben az esetben feljelenthetik a fizetési kötelességeit elmulasztó szülőt, és póttartásdíjat állapíthatnak meg. A póttar- tásdíjat a hivatal behajthatja a nem fizető szülőn, sőt büntetőkamat megfizetésére is kötelezheti, amely a kifizetett póttartásdíj 25 százaléka.- 2005 januárjától a póttartásdíjat az a szülő kaphatja meg, akinek a jövedelme nem haladja meg a létminimum 2,2-szeresét - tájékoztatott Peter Húska, a Munka-, Szociális és Családügyi Minisztérium sajtóosztályának munkatársa. Ez azt jelenti, hogy az egy gyermekét nevelő édesanya csak akkor kaphatja meg a póttartásdíjat, ha jövedelme nem haladja meg a havi 14 652 koronát. A póttartásdíj összegét a bíróság határozza meg, és nem lehet több az eltartott gyermek után megállapított létminimum 1,2-szeresénél, amely havonta 2496 korona. • RGA Két bankrablás egy nap alatt Kényelmes autósok Még közel félmillió autó rendszáma vár arra, hogy az év végéig újra cseréljék - derül ki a járművek központi nyilvántartásából. December végéig azokat a rendszámokat kell újakra cserélni, amelyeket 1997 április 1-je előtt adtak ki. Ezek érvényessége ugyanis csupán ez év végéig tart. A jövő évtől kezdve csupán két típusú rendszám lesz forgalomban: a szlovák címert tartalmazó, és az európai uniós megjelöléssel rendelkező táblák. Amennyiben a 462 ezer fennmaradó jármű rendszámát nem cserélik le tulajdonosaik, a járműveket kivonják a nyilvántartásból. A rendszámtáblacsere körülbelül kétezer koronájába kerül az autósoknak. • -KBővül a HZD Tegnap belépett a HZD-be Rudolf Ziak, a Népi Unió korábbi képviselője. Ziak csatlakozását a mozgalomhoz tegnap hagyta jóvá a HZD elnöksége. A képviselő november elején lépett ki a Népi Unió frakciójából, és kezdeményezte felvételét a HZD tagjai közé. • -KTegnap két bankot raboltak ki ismeretlenek Pozsonyban. Az első rablás késő délelőtt történt, amikor a Tatra Banka egyik fiókjából 600 ezer korona készpénzt vitt el egy fegyverrel fenyegetőző támadó. Személyi sérülés nem történt. A másik eset kora délelőtt egy po- zsony-ligetfalui Postabank fiókban Folytatás az 1. oldalról A tegnapi tiltakozó akcióval - amely az idén már a második volt - az Autóbuszközlekedési Vállalatok azt szerették volna elérni, hogy az állami költségvetésből megfelelő mértékű forrásokat különítsenek el a vállalatoknak, és enyhítsék a felhalmozott tartozásaikat. A járatritkitó akciót, amelybe 17 állami és egy magán közlekedési vállalat bekapcsolódott, Ján Vrba a buszosok szövetségének elnöke sikeresnek értékelte. Elmondása szerint ez alkalommal történt, ahová két támadó rontott be pénzt követelve. A rendőrség tájékoztatása szerint egyik pénzintézetet sem védte biztonsági szolgálat. Ebben az évben összesen tizenkét bankrablás történt Pozsonyban, amelyek közül mindössze hármat derített fel a rendőrség. mindenki megtapasztalhatta, milyen lehet a buszközlekedés, ha a megyei önkormányzatok nem orvosolják a kialakult helyzetet. A tiltakozók pénteken találkoznak a megyék képviselőivel. A találkozót a hónap végén megismétlik. akkor majd a közlekedési tárca vezetőjével egyeztetnek a közlekedési reform beinditásáról. Ameny- nyiben az egyeztetések nem vezetnek eredményre, a közlekedési vállalatok újabb, de egyelőre nem pontosított tiltakozásokat helyeztek kilátásba. • -BNyugodt volt a tegnapi buszos sztrájk Erdekkoalíciók és érdekellentétek Kiss Emese jegyzete V J / Érvénytelen véleményformáláséi Bár mindkét vasárnapi időközi választás érvénytelennek minősül, volt értelme a voksolásnak. A nagyobbik ellenzéki párt jelöltjére Sopronban 20, Szécsényben 23 százalékkal többen szavaztak, mint a szocialista indulókra, ami vitathatatlanul bíztató a jövőre nézve. Jl Anélkül, hogy végbemenő követ- i keztetésekbe bocsátkoznánk, egyértelműen kimondható, leírható, ( hogy lehullt a hályog az emberek szeméről, s hogy már az egyszerű embert sem lehet olcsó szlogenekkel, tizenkilencezerrel meg hamis)i gulyással megvásárolni. Tetszik, nem tetszik, a dajkamésék ideje lejárt. Az MSZP természetesen nem kommentálta az eredményt, miért is tette volna. Talán jobb stratégia, ha a szoclib vezetők egy-két hétre visszahúzódnak íróasztalaik mögé, hogy politológusok, közvéleménykutatók nyilatkozatait és görbéit böngészve megvitassák, mi a teendő, ha meg akarják tartani a sokat adó hatalmat, amely után annyira sóvárogtak. Talán két hét kevés, hogy Gyurcsány és csapata összekapja magát, s november 28-án újra Fi- desz-győzelem születik, de akkor sincs nagy baj, mert a baloldal a képünkbe vigyorogva közli majd a szadeszes elméletet, vagyis hogy a választásoknak nem is volt valódi tétje. Hát persze, hogy nem volt. Az emberek csak úgy, poénból jável egy vélhetően alapiskolás diák bombával fenyegetőzött. A fiatalok is rágyújtanak Növekszik a kiskorú dohányosok száma. Szlovákiában a 18 év alatti gyermekek mintegy 60 százaléka rendszeresen vagy alkalmanként dohányzik. A kiskorúak dohányzási szokásait vizsgáló statisztikákból kiderül, hogy némely esetben már akár tízéves gyermekek is rágyújtanak. Annak ellenére, hogy a kereskedőket törvény kötelezi arra, hogy csak nagykorúaknak adhatnak el dohány- termékeket, a fiatalabbak akadály nélkül hozzájutnak a cigarettához. Az az árus viszont, akiről bebizonyosodik, hogy a törvénnyel ellentétben cselekedett, akár 200 ezer koronás büntetést is kaphat. Az elmúlt időszakban véghezvitt kétezer ellenőrzés közül csupán nyolc alkalommal fedeztek fel szabálytalanságokat. • -KA független képviselőket szava- zatkupeckedéssel vádoló Smer nem zárja ki, hogy a költségvetés elfogadása után támogatja a maréknyi független honatya politikai szándékait. - Nemcsak a politika szemszögéből fogjuk megközelíteni ezt a problémát, hanem a régiók érdekeit képviselve - jelentette ki Igor Sulaj, a Smer alelnöke a Joj Televízió Hetes című hétvégi vitaműsorában. Elmondta, hogy pártja azokat a költségvetési javaslatokat támogatja, amelyek nem növelik meg az állam- háztartás hiányát. Sulaj nagynak tartja a 62 milliárd nagyságú állam- háztartási hiányt. Szerinte a költség- vetés bőkezű a mindennapi és az adminisztratív kiadásokkal szemben. Ladislav Polka független képviselő tájékoztatott, hogy csak az SDKÚ-val kötöttek olyan előzetes megállapodást, amely szerint a függetlenek elvárásait azzal elégítik ki, ha megteremtik a többéves költség- vetés feltételeit. Polka a független képviselők tevékenységében nem lát ellentmondást. Úgy véli, a jelenlegi költségvetés-jaRobert Fico a Smer egyik sajtótájékoztatóján vaslat már tartalmazza a koalíciós képviselők kéréseit és elvárásait. - Már régen elfeledtük a politikáról szóló romantikus elképzeléseinket - jegyezte meg a képviselő. Polka szerint a Smer azért vádolja őket szavazatkereskedéssel, mert képtelenek a függetleneknek bármit is ajánlani. - A Smer csak azzal a párttal tárgyal, amely ajánlattal keresi meg őt - állapította meg Polka, majd megemlítette, hogy a függetlenek az ellenzéki kerékasztalhoz sem kaptak meghívást. Sulaj elmondta, mivel az ellenzék nincs hatalmon, ezért egyelőre nem tud mit ajánlani a függetleneknek. A Smer alelnöke úgy gondolja: a függetlenek ideológiailag nem képeznek homogén csoportot, ezért is nehéz velük együtt dolgozni. Sulaj szerint a következő választások előtti koalíciók létrehozásánál elsősorban a nemzeti érdekeket veszik figyelembe. • RGA ruhák a szavazóurnákhoz, mert ezen a verőfényes vasárnapon éppen nem volt mit tenniük. Eszükbe sem jutott, hogy véleményt formáljanak, üzenjenek, egyszerűen ki akarták próbálni, hogy fog-e a toll. Dávid Ibolya pedig, aki szerint az érvénytelenség a választók kiábrándultságát jelzi, megkapta a nagy Balhé utáni első pofont: Frisch Oszkár, az MDF jelöltje ugyanis mindössze 24 százalékot ért el z Szécsényben. Az emberek valóban kiábrándultak, olyannyira, hogy még a Romantic-vezér Gáspár Győzike papájának is több esélyt adtak, mint Frisch úrnak. Ennél bődületesebb leégés nem kell, úgyhogy Dávid és Gyurcsány most már tényleg nyugodtan paktálhat, egy szinten vannak. KUHORHOIÖ Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Papp János Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika). Nagy Balázs (sport), Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Árpási Károly, Bukovics Krisztián, Czigler Mónika, Epress József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Agnes Lapterv: Balagc P Szeder Tervezőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőségi titkár: Jászberényiné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: 4- 36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzíink meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbcsítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Továrenská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (1 918 kprona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 90(M'orint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős • vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.