Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-10-02 / 196. szám
15 KALEIDOSZKÓP 2004. október 2., szombat • HÍDLAP • Esztergomi műgyűjtők közszemlén Liezen Mayer Sándor: Simor János hercegprímás arcképe, 1886 Esztergomban a műgyűjtés nem új keletű elfoglaltság, régi, szinte tradicionális hagyományokra tekint vissza. Gondoljunk csak a Keresztény Múzeum gyűjteményének megalapításától a Balassa Múzeum anyagán átívelő, egészen a mai napig élő és működő magán- gyűjtői tevékenységre. A Keresztény (Múzeum gyűjteményének alapjait Simor János tette le, aki 1867-1891 között volt Esztergom érseke és hercegprímása. 1875. október 12-én nyitotta meg a nyilvánosság számára saját kép- gyűjteményét, melyet a Főszékesegyházi Könyvtár — Bibliothéka — nagytermében helyezett el. Naplójában így ír erről a napról: „Október. 12-én megnyitottam és nyilvánossá tettem képgyűjteményemet, melyet sok éven át saját pénzemen vásároltam. Elhatároztam, hogy az egész képgyűjteményt örök időkre a prímási székhelynek, helyesebben Fő- székesegy házamnak adományozom...” Tudatos gyűjtőmunka eredménye volt a képtár, mellyel a város fényét és kulturális rangját akarta emelni. Simor János elsősorban főpap volt, de igen sokoldalú és széles látókörű, igyekezett az ország művelődését magasabb színvonalra hozni. Tanulmányait a bécsi Pázmáneumban végezte, 1840-ben Bécsbe került ismét, de már, mint a Pázmáneum elöljárója. Ezután a Közoktatásügyi Minisztérium tanácsosa lesz, ebben a környezetben ismerkedik a kor művészeti törekvéseivel, figyelemmel kíséri Bécs gyűjteményeit és az akkor induló műemléki restaurálási munkákat. Az első műgyűjtő főpap a XIX. században Pyrker László egri érsek, aki 44 képet adományozott az Országos Képtárnak. Simor János még győri püspök korában kezdte a műgyűjtést, és amikor 1867-ben esztergomi érsek lett, 80 festményt hozott magával, ezek a képek indíttoták el a későbbi képtár alapításának gondolatát. Simor 1870-től nagy gonddal látott neki a képtár alapításához. A garam- szentbenedeki bencés apátság a káptalan tulajdona volt, ahol már használaton kívül a levéltárban őrizték a régi szárnyas oltárok töredékeit. Ezeket igyekezett megszerezni és így vetette meg az esztergomi Keresztény Múzeum egyedülálló, magyar középkori gyűjteményének alapjait. 1872- ben, Bécsben restauráltatja az Úrko- porsót, amely ezután az esztergomi Bazilikába kerül, ahol 1965 áprilisáig használják, míg végül a Keresztény Múzeumba kerül, ahol ma is látható. A másik nagy gyűjtő Ipolyi Arnold zohori plébános korában kezdi el a szenvedélyes gyűjtést, 1867-től kezdve már, mint egri kanonok nagyobb tételben is vásárolhat. 1865- ben a bécsi Böhm gyűjteményből szemezget, 1867-ben részt vesz a kölni Johann Anton Ramboux- árverésen, ahol száz képet vásárol, a bécsi Höfel-Lehmann gyűjteményből osztrák táblaképeket szerez. Ipolyi szeretett a saját szemével meggyőződni a kínált alkotások minőségéről, ezért mindig személyesen vásárolt még külföldön is. Simor 1871-ben megvásárolja az Eszterházy gyűjteményt, ugyanebben az évben Ipolyi Arnold a pesti szemináriumban állítja ki saját gyűjteményét. Megkezdődik az érseki palota építése, ahol tágasabb helye lesz a gyűjteménynek. 1882-re kész az új rezidencia és a második emeletén végleges helyet kap a képtár. Jogilag 1887. május 5-én lett a magángyűjteményből Keresztény Múzeum. Ipolyi hagyatéka csak az 1920-as évek elején kerül Esztergomba. Ez a gyarapodás nagymértékben növelte a múzeum nemzetközi jelentőségét, textilgyűjteménnyel, ötvöstárgyakkal, habán kerámiákkal, középkori faszobrokkal és a XIII. században megjelenő, ritka táblakép-sorozattal egészítették ki Simor korábbi gyűjtéseit. Simor utóda Vaszary Kolos volt, aki nem érdeklődött túlzottan a rámaradt hatalmas hagyaték iránt, így jelentős mértékben nem is gyarapította. 1913-ban új korszak kezdődött a múzeum életében. Csernoch János lett a prímás, aki először gazdaságilag próbálta rendezni egyházmegyéjének ügyeit, majd dr. Lépőid Antal segítségével a múzeumot is életre keltette. 1916-ban a Nemzeti Múzeumtól kikérte a fiatal művészettörténészt Gerevich Tibort, aki nekilátott az újrarendezésnek. 1917-ben az érsek a múzeum igazgatójává nevezte ki. Ezekben az években a múzeum anyaga nemhogy megduplázódott, de értéke a világszínvonalú gyűjteményekével vetekedett. A Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának szinte valamennyi trecento és sok kora quattrocento táblája az Ipolyi — gyűjteményből származik, Nákó Miléva San Marco hercegné a család képző- és iparművészeti gyűjteményét 1924-ben a Keresztény Múzeumra hagyta. A '30-as években Serédi Jusztinián (1928-1945)herceg- prímás jelentős darabokkalt gazdagította a múzeum gyűjteményét. A Balassa Múzeum képzőművészeti gyűjteményének anyaga dr. Nagy Zoltán és dr. Zolnay László múzeumigazgatóknak köszönhető, a további gyarapodás lelkes adományokból és hagyatékokból származik. A Keresztény Múzeum kiemelkedő anyaga magángyűjtés eredménye, de a főpapok mellett ne feledkezzünk meg a lassan megszülető esztergomi világi műgyűjtők köréről sem. Ezek közül csak a legfontosabbakat említve, mint a Völgyessy- vagy a Dévé- nyi-gyűjtemény. A jelenben sem szűkölködik a város színvonalas magángyűjteményekben, erről győződhet meg a közönség, ha ellátogat október 8-án, pénteken 17 órakor az Esztergomi Kortárs Galéria és Kiállítóterem megnyitójára. A kiállítás neves esztergomi magángyűjtők gyűjteményéből ad ízelítőt, olyan művészek munkáin keresztül, mint Bajor Ágost, Einczinger Ferenc, Finta Edit, Fontos Sándor, Koszkol Jenő, Nyergesi János, Pirhala Imre, Révész István, Tipary Dezső. A tárlat október 29-ig tekinthető meg a Malonyai út 8. szám alatt, hétfő kivételével naponta 14- 18óráig. • Szabó Bernadett Benczúr Gyula: Ipolyi Arnold püspök arcképe Onagy Zoltán írása ESZTERGOM A TERASZRÓL Egy hét második fele (Folytatás tegnapról) M., beteg barátom ma megint ült a kórházban, amikor bementem, és éppen evett, jó étvággyal, felesége segédletével. Közben beszélgettünk, 60 százalékban érthetően. „Majdnem kiszáradtam. (A hasmenés miatt.) Láttad azt az őszhajú nőt, aki folyton rág valamit?” (Nem értettem, megismételte, mutatta, hogy van lesimítva a frizurája. Nem értem, miért kérdezte, csak hiszem, hogy jó választ adtam, miszerint nem láttam ilyet - tényleg nem.) Az elme fáradtsággal küzd. Az agy önmagát strukturálja újra, ami pótolható, gőzerővel pótolni. Erőlködni a rosszul beideg- zett testfél irányításán, és még járulékos csapásokat is kénytelen elviselni: kiszáradást, kényelmetlenségeket, infúziót, fájdalmakat. M. a térdét fájlalja. Akinek semmi baja, az sem képes korlátlanul összpontosítani, nemcsak időben, hanem a gondolati lépésekben sem. A hétköznapi agyműködés során, ellenőrizheti bárki, két-három egymáshoz kapcsolódó gondolat a gondolkodás eltere- lődéséig belefér. Utána az ember leválik a gondolatmenetről, és újba kap, amit akár a társalgás, vagy amit a külső körülmények fölkínálnak. Arra, hogy hosszú gondolatmenetek során egyetlen téma kifejlő gondolatláncát tartsa kordában valaki, komoly erőfeszítésre van szükség. Mennél fáradtabb az ember, annál hamarabb törik adagokra a gondolatlánc. A gondolatlánc összetartását segítik a reflexek, a közhelyek, az asszociációk, valamint számos egyéb eszköz. Amint a fáradtság elhalványít egy láncszemet, a lánc meggyengül; de nem szakad el feltétlenül, ha van mód a lazításra, a reflexes áthidalásra, a lassításra, töltőgondolat habarcsként való beillesztésére. Ezáltal a normális hétköznapi társalgásban is hullámzó éber és álmatag pillanatok váltogatása kiegyenlíthető. Míg például a munka után már fáradt elméjű ember egy baráttal kommunikál, és csak minden második mondat során „van ébren”, a semleges bólogatás, hümmögés, „igen-igen”- ezés továbblódítja a társalgást, az inadekvát mondatok sem zavaróak. Van azután a korlátozott megértés problémája, még azonos nyelv használata esetén is, ami abból adódik, hogy a két fél nem egyforma gondolati mintázatkészlettel rendelkezik, és annak a gondolatnak, amelynek nincsen fogalmi körítése, a megértése, átbukása a felfogás ingerküszöbén akadályozott. Jól modellezi a helyzetet az idegen konyhanyelvű kommunikáció: mindkét fél folyamatosan beszél, látszólag kommunikál, de egymás beszédének csak 10 százalékát értik, a többi monológ. Ez a 10 százalék azonban teljesen elegendő ahhoz a benyomáshoz, hogy lényegében fennállt a megértés. Még leginkább ehhez hasonlíthatom M-el való beszélgetésünket. Nem mindig kérdezek vissza a meg nem értettre, csak bólogatok, O nem tud mindig összpontosítani, csak bólogat. Olyankor van baj, mint az idegen nyelvek esetében is, ha a másik kérdez valamit, vagy bármi más módon választ vár. Akkor a helyeslő bólogatás után és annak ellenére rá kell kérdezni, reménykedve, hogy a bólogatást már elfelejtette, és hajlandó megismételni a mondottakat. M. a fáradtságával fordított arányban legföljebb 4-5 összefüggő szillogiz- musnyi láncot tud kezelni a mostani állapotában. Ilyesmiket: adtam néhány füzetlapot és egy tollat, hogy hátha írásban is kommunikálna. Töprengve nézi a tollat. (Vajon honnan lehet?) Mondom: ezt egy konferencián kaptam. A cég, amelytől kaptam, rá van írva. Ezt ő észlelte. Ezek után, visszaemlékezve rá, hogy hol szoktak lezajlani a konferenciák, kérdi: a Lurdy házban? Igen, mondom. Visszaemlékszik, hogy az adott cég a Graphisoft-parkban lakozik. Nem a Graphisoft-parkban? Nem, a Lurdiban. Aha. Ez a beszélgetés bármikor lejátszódhatott volna ugyanígy. Még az egyben tartható gondolatlánc hossza sem tér el lényegesen. Az, hogy egy hosz- szabb okfejtést bizonyosan nem tud követni, ki sem derül, csak legföljebb abból, amilyen hosszú gondolatláncokat tud produkálni. M-t visszatettük az ágyába, amiben a mozgásképes lábával teljes mértékben segített, és mire a komoly sportteljesítmény lezajlott, már csukódott is le a szeme. Előző találkozásunkból kifelejtettem valamit. M. már elfáradt, lassan csúszik a félálomba. Még a bal oldalán fekszik, szeme már csak félig nyitva, közeledik a pillanat, amikor félig a jobb oldalára elfordulva a mellkasa fölött kezét nyújtja, elköszön. A bal oldalán fekszik, egyszer csak megszólal: - Az mi ott? Ekkora, mutatja a mutatóujján, mint egy nagy bogár, egy szarvasbogár. Álmatagon néz bizonytalan irányba. Én - megriadva - hol? Keresem, mit láthat. Odalépek az infúziós állvány üres felső horgához, ez az egyetlen, ami a fehér fal hátterén abban az irányban láthat. Megfogom. Itt van? M.: ott. Ott is. Máshol is. Lehunyja a szemét. Én: látsz mindent jól? Nem úgy néz ki, hogy a látókéreg sérült volna. A mozgás vezérlésétől távol van, és ha annyira kiterjedt lenne a kár, hogy ha elérné, akkor sokkal rosszabb állapotban lenne M. M.: Persze, nem. Sóhajt, elfordul, aztán a kézfogás. Hazaúton sokfélét határozok el megint. Újra az egészség. A cigaretta. És egyéb - egyáltalán nem fölös, de mostanára a kelleténél több kockázati tényezőt hordozó - szenvedélyekkel kapcsolatban. A félelem a kiszolgáltatottságtól, a betegségtől. Soha nem voltam kiszolgáltatott, soha nem voltam mozdulatlanságra ítélve. Csak a technika hiányzik. Az, hogy kitaláljam, hogyan lehet megváltoztatni egy stabilan bebetonozott életvitelt.
