Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-10-26 / 211. szám
2 HÍDLAP • 2004. október 26., kedd SZLOVÁKIA Egyszer még hálásak lesznek Rudolf Zajacnak Robert Fico új választási rendszert akar Megváltoztatná a jelenlegi választási rendszert Robert Fico, a Smer elnöke. Ha ő lesz a legközelebbi kormányfő, ezt mindenképpen szorgalmazni fogja, mert zavarja őt a parlamentben ténykedő nagyszámú független képviselő. - A képviselőket két kategóriába sorolhatjuk: egyesek meggyőződésből, mások sportcsarnokokért voksolnak. A vegyes választási rendszerben meg lehetne akadályozni a frakciók szétmorzsolódását, jobb politikai kultúrát lehetne kialakítani - véli az ellenzéki pártelnök. Fico az egészségügyi reform újbóli elfogadásával kapcsolatban elmondta: Bohumil Hanzelt nem fogják megbüntefni azért, mert másodszor is támogatta a Zajac-csomagot. - Kérdőre vontuk, és már korábban kielégítő magyarázatot adott arra, miért szavazott frakciónktól eltérően. Sokáig volt kórházban, és szerinte az egészségügyet meg kell reformálni - mondta a Smer elnöke. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője a Szlovák Televízió (STV) öt perc múlva tizenkettő című vitamüsorában elmondta, hogy a köztársasági elnöknek csak akkor szabadott volna elutasítania az egészségügyi törvényeket, ha azokat alkotmányellenesnek találta volna. Szerinte Gasparovic politikai okból nem írta alá az egészségügyi törvényeket, és nem azért, mert nem értett egyet a tartalmával. Bárdos úgy véli, a politikai pártoknak el kellene gondolkodniuk az alkotmány módosításán. Jirko Malchárek, az ANO alelnö- ke sem tartja a legszerencsésebbnek, hogy a köztársasági elnök elutasította az egészségügyi reformot. Emlékeztetett, hogy az államfő két egészség- ügyi törvényről azt állította, hogy alkotmányellenesek, azonban az Alkotmánybírósághoz nem akart fordulni. Malchárek arra is felhívta a figyelmet, hogy a köztársasági elnök által felsorolt kifogások megegyeznek a Smer kifogásaival. Szerinte az egészségügyi reform a szlovák egészségügy hasznára lesz, és az ANO mindig táRudolf Zajac történelmet írt mogatni fogja Rudolf Zajacot. Néhány év múlva a városok utcákat fognak elnevezni Rudolf Zajac egészségügyi miniszterről. A miniszter az egészség- ügyi reformmal biztosan pozitív szereplője lesz Szlovákia történelmének. Zuzana Martináková, a Szabad Fórum elnöke nincs igazán meggyőződve arról, hogy az egészségügyi reform kedvező hatással lesz a szlovák egészségügyre. Szerinte a reform olyan elemeket vezet be, amelyeket még soha, sehol sem próbáltak ki. Jozef Hrdlicka, a KSS képviselője úgy gondolja, hogy Gasparovic helyesen járt el, amikor nem írta alá az egészségügyi törvényeket. A kommunisták szerint ugyanis a törvények alkotmányellenesek. • RGA Kiss Emese jegyzete A királyváros rangja Hosszas egyeztetést követően aláírták az Esztergom és Canterbury közötti kapcsolat testvérvárosi szintre emeléséről szóló megállapodást. A két érseki székhely közötti kötelék közel ezer évre tekint vissza, és a múlt század nyolcvanas éveiben, Becket Szent Tamás kultuszának felelevenítésével éledt újjá. Sokan találgatják, hogyan, milyen indokból született meg a két város szerződéskötési terve, s egyáltalán: mi mindenre jó a sokat emlegetett testvérvárosi kapcsolat. Nos, Canterbury esetében kissé rendhagyó helyzetről beszélhetünk, hiszen a kulcsszó az egyház, Az alternatív energiahordozók is drágultak A gázolaj árának emelkedése más, a járművek üzemeltetésére használt energiahordozók drágulását is magával hozta. Az autókban és autóbuszokban egyaránt használt gáz ára 60 százalékkal emelkedett, költségesebbé téve a gázüzemű autóbuszok használatát.- A földgáz árát három éve azonos szinten tartjuk, eddig garantáltuk a közlekedési társaságoknak a változatlan árat. A három évre adott garancia lejárt - tájékoztatott Dana Krsáková, a Szlovák Gázművek (SPP) szóvivője. A gáz ára 10,90 koronáról 17-re emelkedett. A piaci változások ellenére azonban még mindig olcsóbb a gázüzemű, mint a gázolajjal működő járművek használata. Az autóbuszok üzemeltetői viszont állítják, hogy járműveik egyébként is költséges gázüzeművé alakítását a drágulás után még lassabban tudják megoldani. A gázolaj mellőzése viszont nemcsak gazdaságilag előnyösebb, hanem környezetkímélőbb is. Nyitott út az egyesülés előtt Tegnap tanácskozott a koalíció elégítik az MKP igényeit A környezetvédelmi büdzséből Bugár Béla, az MKP elnöke azt állítja, hogy pártja nem szegte meg a koalíciós megállapodást akkor, amikor a Környezetvédelmi Alap létrehozása mellett szavazott.- Csak a miniszterünket támogattuk - jelentette ki Bugár a Markíza Televízió Testre szabva című vitaműsorában. - Nem abban állapodtunk meg a koalíciós partnerekkel, hogy az MKP nem fogja támogatni ennek az alapnak a létrehozását. Abban egyeztünk meg, hogy nem támogatunk olyan törvényeket, amelyek növelik a költségvetés kiadásait - mondta az MKP elnöke. Hozzátette: az MKP a pénzügyminisztérium állításával ellentétben nem követel senkitől sem 14 milliárd koronát, hanem az egyik, általuk irányított minisztérium költségvetéséből fogják az alap létrehozásához szükséges ösz- szeget biztosítani. Számításaik szerint nem 1,4 milliárd koronáról, hanem csak 7-800 koronáról lenne szó. Bugár ezt az elképzelését a Koalíciós Tanács tegnapi ülésén a többi kormánypártnak is elmondta. Az MKP képviselői az ellenzékkel és még két koalíciós képviselővel újból megszavazták a Környezetvédelmi Alap létrehozásáról szóló törvényt. Mikulás Dzurinda miniszterelnök szerint ezzel az MKP megsértette a koalíciós megállapodást. Bugár úgy véli, hogy más koalíciós pártok is szavaztak már karöltve az ellenzékkel, ha valamelyik jogszabály elfogadását fontosnak tartották. A házszabály módosításakor az SDKU a HZDS-szel fogott össze. Bugár elmondta, hogy nem lát bele, mi zajlik a HZDS és az SDKÚ között. Még nem lát elég bizonyítékot arra, hogy esetleg a HZDS demokratikus pártként működne egy jövendőbeli kormányban. • RGA Mégsem ingyenes az influenza elleni védőoltás vagyis, hogy Canterbury és az anglikán egyház vezetői néhány éve rendszeres résztvevői Esztergom rendezvényeinek. Ám ezen túlmenően, a „mi mindenre jó...” kérdésére visszatérve egyértelműen leszögezhető: minden embernek, intézménynek, szervezetnek, településnek szüksége van társra, barátokra, támogatókra. A régión belüli sajtó gyakran cikkezik testvérvárosi delegációk látogatásáról, ami önmagában nem túl sokatmondó, ám ha jól utánanézünk a dolgoknak, máris látjuk: a delegációkkal együtt szeretet, támogatás, őszinte érdeklődés, sok esetben adomány érkezik a városnak. így van ez a jó testvérek között: érdeklődnek egymás örömei, problémái felől, s ha kell, segítik egymást, akár csak egy gesztus erejéig. A Canterbury-vel most megkötött szerződés a fentieken túl hordoz valami pluszt, mégpedig, hogy az ünnepélyes aláírási ceremónián részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök és felesége, Mádl Dalma asszony is. A magyar A Szlovák Szociáldemokrata Párt (SDSS) a hétvégén jóváhagyta a párt egyesülését az ellenzéki Smerrel. Bár az SDSS egyes csoportjai a fúzió ellen foglaltak állást, a párt delegáltjai háromötödös többséggel jóváhagyták a javaslatot. Börtön vár a rendőrre Hivatali visszaéléssel gyanúsítják azt a pozsonyi rendőrt, aki szeptember közepén szabálytalan parkolás miatt 500 koronás csúszópénzt fogadott el egy autóvezetőtől. Az esetet a Szlovák Televízió (STV) egyik rejtett kamerája is rögzítette. A rendőrre háromtól öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Pásztor László, a Magánorvosok Társulásának elnöke szerint az influenza elleni védőoltást és az azzal járó kivizsgálást nem fedezi az egészség- ügyi biztosító azoknál, akik kérik az oltás beadását, azonban nem tartoznak a kedvezményezett betegek körébe. Pásztor nem ért egyet Rudolf Zajac egészségügyi miniszter kijelentésével, miszerint az orvosoknak díjmentesen kellene beadniuk az influenza elleni védőoltást. Pásztor emlékeztetett, hogy a hatályos törvény szerint a 65 éves vagy annál idősebb betegek, valamint a súlyos és , krónikus betegségben szenvedők kaphatják meg térítés- mentesen a védőoltást. A társulás azt javasolja a tagjainak, hogy az oltást a térítésmentes támogatás címszó alatt végezzék el. Pásztor arról is tájékoztatott, hogy jelenleg az oltóanyagok megtérítésének háromféle módja van: az állam, vagy az egészségügyi biztosító, esetleg maguk az érintettek fizetik ki az oltóanyagot. Az állami költségvetésből a Közegészségügyi Hivatal segítségével finanszírozzák a gyógyintézetekben régóta betegeskedő paciensek, az idősek otthonában, a szociális intézetekben és a gyermekotthonokban lakók oltóanyagát. Az egészségügyi biztosítók megtérítik a 65 éves vagy ennél idősebb személyek, a krónikus betegek, az egészségügyi dolgozók és speciális feladatokkal megbízott katonák oltóanyagát. A többi paciensnek joga van kérni a háziorvosát, hogy adja be az influenza elleni védőoltást. Az orvos azonban először megvizsgálja az érintett személyt, majd megállapítja, hogy szükségesnek tartja-e a védőoltás beadását. Az oltóanyag receptköteles, így azt a háziorvos írja fel. A gyógyszertárban a beteg kifizeti az oltóanyagot, amelynek az ára a gyártótól függően 150-200 korona között lehet, majd a háziorvos az árjegyzékben megállapított térítés ellenében (20-50 korona) elvégzi az oltás beadását. államfő részéről tanúsított gesztus nemcsak hogy megtisztelő, de tekintélyt, rangot adó is egyben. A rendezvény ugyanis állomása volt a Nagy-Britanniában megrendezett, a magyar kultúrát és Magyar- országot bemutató Hungarian Magic című rendezvénysorozatnak. Esztergom részéről az egyezményt - Margit hercegnő jelenlétében - Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere hitelesítette. Hisszük, Canterbury elöljárói és lakói legalább olyan örömmel és alázattal dolgoznak majd a jó testvéri viszony fenntartásán, mint mi, esztergomiak. H í DLAP Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Papp János Rovatvezetők: Hartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika). Nagy Balázs (sport), Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Arpási Károly, Bukovics Krisztián, Czigler Mónika, Epress József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Agnes Lapterv: Balage F. Szeder Tervezőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőségi titkár: Jászberény iné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: + 36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: + 36 (33) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 0 3 Stúrovo, Továrenská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (1 918 korona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.