Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-10-26 / 211. szám
3 MAGYARORSZÁG 2004. október 26., kedd • HÍDLAP • Fidesz: szemfényvesztés a költségvetés tervezete Cser: törvényt sért az egészségügyi tárca Az ÁSZ a jövő évi költségvetés tervezetével kapcsolatban végzett vizsgálatot, és több szempontból is kétségeket fogalmazott meg. A Fidesz - a pénteki előbbre hozott költségvetési vita miatt - szintén előbbre hozta frakcióülését, és véleménye egybevág az Állami Számvevőszékével.- A hétvégén kézhez kapott tervezetben a legtöbb helyen számok helyett csak pontok szerepelnek. Ezt magyarul szemfényvesztésnek hívják - mondta Varga Mihály a Fidesz soron kívüli frakcióülésén. Ezután szinte végig az Állami Számvevő- szék jelentését idézte, amely részben a pontok és a benyújtás óta bejelentett módosítások miatt, másrészt a korábbiakkal érdemileg ösz- szehasonlíthatatlan csak pénzforgalmi adatok miatt értékelhetetlennek minősítette a tervezetet. A Számvevőszék több mint 50 százalékos kockázatot lát a bevételi előrejelzésekben. Idén a hiány a 4 és fél százalékos terv helyett már szeptemberben 5 és negyed volt. A jövőre szereplő 4,1-nél is nagy különbség várható. Az idei évre járó hazai költségvetési forrásból származó, a biogazdálkodást szolgáló támogatást nem kapta meg a kelet-magyarországi Biokultúra Egyesület, ezért a több mint 400 tagot számláló szervezet perközösséget hozott létre. — Október 7-én küldtem el miniszter úrnak azt a levelet, amiben megnyugtató választ kérek arra, hogy az egész jelenlegi agrár-környezetvédelmi program beindításával miért késlekednek, miért nem fizetnek - mondta Bodnár György, a szervezet elnöke. Az egyesület több mint 400 tagjával a szakminisztérium még két évvel ezelőtt kötött szerződést a biogazdálkodás támogatására, most viszont a szakminisztérium a gazdák információi szerint, egyoldalúan felrúgva a szerződést az idei év első nyolc hónapjára járó támogatást nem akarja kifizetni. A kormányváltást követően a leglátványosabb változások a részvételüket biztosra ígérő és pártot is választó szavazók körében történtek. Az MSZP biztos szavazóinak aránya 35-36 százalékról 41 százalékra emelkedett, de még így sem előzi meg a Fideszt, amely aktív szavazóinak aránya 53 százalékról 48 százalékra esett - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből. A kormányváltás első hatásai a Fi- desznél tapasztalhatók, amely szeptember elejére gyengébben kötődő szavazókat veszített, akik a hezitáló választópolgárok soraiban találtak menedéket. Ekkor az MSZP tábora még nem módosult, új szimpatizánsok nem jelentkeztek, a régiek nagy része tanácstalan volt, várakozó álláspontra helyezkedett. A leglátványosabb változások a részvételüket biztosra ígérő és pártot is választó szavazók körében történtek. Az MSZP tábora a korábbi hónapokban jellemző 35-36 százalékról 41 százalékra emelkedett. A Fidesz aktív szavazóinak aránya az utóbbi két vizsEgyébként a vám, adó, áfa-bevételekről október elején még nem volt véleményezhető adat. A védelmi kiadásoknál Magyarország nem csak megszegi szerződését a NATO-val, hanem félrevezetőén tájékoztatja azt, hiszen az össztermék egy és háromnegyed százalékát jelenti teljesítésként, holott a minisztérium hivatalos adatai szerint alig több mint egy és negyed százalékot fordít erre. A legsúlyosabb gondként említette Varga Mihály, hogy a költségvetés egyáltalán nem tartalmazza a mezőgazdaság uniós támogatásához szükséges önrészt. A gyorsforgalmi úthálózatra szánt összeget minimálisra csökkentették, csakhogy a helyette elképzelt koncesszió 25-30 évre eladósítaná az országot. Pontatlan a várható alapkamatelőrejelzése is. Ezért akarják kormánypárti képviselők keresztül erőszakolni a jegybank-törvényt, és pénzleértékeléssel növelni az inflációt. A Fidesz emiatt önálló költségvetési elképzelést nyújt majd be, amit az eredeti kormányprogram feladatainak teljesítését irányozza elő. Kárpótláshoz jutnak előbb-utóbb azok, akik uniós tagságunk miatt agrár-környezetvédelmi programmódosításra kényszerülnek. Az agrárminisztérium sajtófőnöke azt mondja, hogy valóban szerződésmódosítást ajánlott azoknak, akik 2002-ben léptek be az agrárkörnyezetvédelmi programba, mert a nemzeti támogatási rendszer megszűnt az uniós csatlakozással és helyette uniós program indult. A kettő együtt nem működhet. De ezzel a gazdálkodókat éri kár.- Akik átálltak az új rendszerre, azok számára elveszett 8 hónap, cserébe viszont jövőre, vélhetően az év elején, illetve decemberben, az év végén duplatámogatást fognak kapni. Ebben lényegesen nagyobb ösz- szegekhez lehet jutni, és lényegesen többen vehetnek részt - mondta Dékány András. gálatban regisztrált 53 százalékról 48 százalékra esett. A múlt hónapban a fiatal demokraták szimpatizánsainak 67 százaléka tekintette magát biztos választási résztvevőnek, most 59 százalékuk mutatott aktivitást. E szavazók közül augusztusban 89, szeptemberben 85, jelenleg 79 százalékuk tartotta választási győzelemre esélyesnek a legnagyobb ellenzéki pártot. A szocialisták részvételi hajlandósága nagyobbá vált, egy hónap alatt 60 százalékról 67 százalékra emelkedett a részvételüket biztosra ígérők aránya. A párt győzelmére számítók aránya a múltkori 37 százalékról 55 százalékra emelkedett. Az MSZP-vel kapcsolatos vélemények pozitív változása főképpen a szellemi foglalkozásúak és a vidéken élők körében figyelhető meg. Náluk erősödött leginkább a párt melletti eltökéltség, és ők azok, akik most sokkal erősebbnek érzékelik az MSZP-t, mint egy-két hónappal ezelőtt. Az SZDSZ adatai áprilistól kezdve elérik vagy meghaladják a bejutási küszöbértéket, ezúttal 6 százalékon állnak. • (katag) Az egészségügyi dolgozók újabb munkabeszüntetésre készülnek, érdekképviseletük szerint országszerte várhatóan 20 intézményben sztrájkolnak ma. A rendszerváltás negyedik, ötödik kormánya, vagyis a mostani és az előző nem tartja be a sztrájktörvényt, amelyik egyébként kétharmados volt, és a munkabeszüntetést követően nyolc napon belül egy tárgyalódelegáció kijelölésére kötelezné a kabinetet - mondta Cser Ágnes az EDDSZ elnöke. Az egészségügyiek július 22-i első, figyelmeztető sztrájkja óta nem jelöltek ki tárgyalódelegációt annak ellenére, hogy Rácz Jenő egészség- ügyi miniszter elismerte követeléseik jogosságát. Kormányoldalról bagatellizálják az akciót, és helyi munkabeszüntetésekként próbálják feltűntetni az országos sztrájkot, amelyen a méKét szavazat többséggel, 15-13 arányban alkalmasnak tartotta a vitára a jegybanktörvény módosító indítványát a gazdasági bizottság. A parlament így ma tárgyalhatja a témát. A jegybank működését érintő legfontosabb változtatás a Monetáris Tanács tagjainak kinevezése. Az új javaslat szerint abba a mindenkori miniszterelnök is beleszólhatna. Ezt a szándékot az ellenzéki képviselők durva beavatkozásnak tartották a jegybanki függetlenségbe, hiszen az visszalépés a 2001-es módosításhoz képest, amikor éppen a miniszterelA Belügyminisztérium nyilvántartása szerint 2 149 jegyzői álláshely van, ebből 342 betöltetlen. Az erős fluktuáció elsősorban a politikai változásokhoz köthető. A BM 2003-ban vizsgálta meg a jegyzői munkaköröket, a jegyzők fluktuációját, illetve hogy a jegyzői állásból milyen munkakörbe távoznak a köztisztviselők. A vizsgálatból kiderült, hogy hazánkban a rendszer- váltás óta igen magas a jegyzői fluktuáció, és a jegyzők általában csak egy választási ciklust töltenek állásukban. Ez minden bizonnyal a polgármester és a jegyző szoros munka- kapcsolatának, a köztük levő bizalmi viszonynak tudható be - írja a ma- gyarorszag.hu kormányzati weboldal. A legtöbb mozgás a jegyzői álláshelyeken a ciklusok első évében tapasztalható - mondta a magyarorszag.hu- nak Bujdosó Sándor, a BM önkormányzati helyettes államtitkára. A jegyzői álláshelyek csaknem fele köSzigorodik a dohányzásellenes küzdelem az Európai Unióban. Bemutatták azt a 42 elrettentő hatású dohányzásellenes képet, amelyeket a jövőben alkalmazhatnak a tagországok a ciga- rettás dobozokon. Az Egészségügyi Minisztérium elképzelései szerint Magyarországon is megjelennek majd a rémisztő képek a cigarettásdobozokon. „A dohányzás lassú és szenvedéssel teli halálhoz vezethet” - ez a felirat áll a gégerákos férfit ábrázoló fotó mellett. A tüdőrák fényképe mellett pedig az olvasható: „A dohányzás halálos tüdőrákot okoz.” A fenyegető képeket azért akarják a cigarettásdobozokra tenni az diumokban közöltnél jóval többen vettek részt - folytatta Cser Ágnes. A dolgozók egyébként szorongató anyagi gondjaik miatt szorultak arra olykor, hogy távol maradjanak a sztrájktól, hiszen a munkabeszüntetés idejére nem kapnak bért - tudatták a sztrájkbizottság jelen lévő tagjai. Pedig keresetük egytizede az EU- s egészségügyi dolgozók átlagos bérének. Valójában tíz-húszezren vettek részt a sztrájkban eddig, amelyet az Orvosi Kamara,különböző beteg- szervezetek, más szakszervezetek és civil fórumok képviselői is támogatásukról biztosítottak a tájékoztatón. Keddre, október 26-ára újabb munkabeszüntetést hirdették. Várhatóan 20 intézményben sztrájkolnak majd, Miskolcon és Pécsett pedig demonstrációval hívják fel követeléseikre a figyelmet. nők javaslattételi joga szűnt meg. Kormánypárti képviselők viszont a kiegyensúlyozott döntéshozatal garanciáját látták a módosításban. A jegybank jelenlevő alelnöke szerint szerencsés lett volna megvárni az európai bizottsági és az Európai Központi Bank véleményét is, hiszen a jelenlegi két alelnök monetáris tagságának megszüntetése, illetve a politikai elvárás a miniszterelnök által kinevezett új tagoktól, nos mindez ellentétes az EKB alapokmányával. Ilyen jellegű kapaszkodó viszont nem állt rendelkezésre, azaz ilyen jellegű ajánlás nem befolyásolta a bizottsági döntéshozatalt. zös megegyezéssel szűnik meg, 10 százalékánál a jegyző nyugdíjba vonul, 7,6 százalékánál lemond. Az ösz- szeférhetetlenség vagy hivatalvesztéssel járó fegyelmi büntetés nem jellemző, fél, illetve 1 százalék. A távozó jegyzők kevesebb, mint egyharmada vállal újra jegyzői állást, egyötödük továbbra is a közigazgatásban marad - derül ki a felmérésből. A 3 ezer lakosúnál kisebb településeken a jegyzők bruttó 226 ezer forintot, a 3 és 10 ezer lakos közötti településeken 305 ezer forintot, a 10 ezer és 100 ezer fő közötti településeken 343 ezret keresnek. A fővárosi kerületek jegyzőinek alapbére 381 ezer, a megyei jogú városok és megyék főjegyzőié 392 ezer forint. A fővárosi főjegyző bruttó 433 ezer forintot keres. A körjegyzőségekben az érintett települések lakossága alapján állapítják meg a jegyző fizetését. A jegyzőket a köztisztviselői pótlékok (például nyelvpótlék) is megilletik. • (hvg.hu) Európai Unióban, mert úgy vélik, az eddigi figyelmeztető jelzések nem rettentették el kellőképp a dohányzókat káros szokásuktól.Az Egészségügyi Minisztérium arra készül, hogy előbb- utóbb Magyarországon is elrendelik, hogy elrettentő képek legyenek a cigarettásdobozokon.- Az unióban 72 millió eurót különítettek el a dohányzásellenes harcra. Az Európai Unió területén - így Magyarországon is - jövőre tilos lesz dohánytermékeket reklámozni - mondta Tóth Judit, az Egészségügyi Minisztérium szóvivője. • (ruklub.hu) Gyurcsány Tokióban Magyarország több olyan japán beruházót várna, amely magas színvonalú munkaerőt, tudást igényel - jelentett ki a magyar miniszterelnök Tokióban. Gyurcsány Ferenc a helyi gazdasági kamara vezetői előtt úgy vélte, hogy a világ új, dinamikus motorja Ázsiában van, amire fel kell szállni, mert aki ezt nem teszi, végérvényesen lemarad. A gazdasági tárgyalások előtt Gyurcsány Ferenc a japán-magyar baráti társaság vezetőivel találkozott, és ajándékba megkapta a Sorstalanság japán változatát a regény fordítójától. A magyar miniszterelnököt és feleségét fogadta a japán császári pár. • (MR) Ellentüntetést szervez a Jobbik Ellentüntetést szervez a pesti Károlyi Mihály-szoborhoz a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A megmozdulás előzménye az volt, hogy Hiller István, a szocialista párt elnöke MSZP-nagygyűlést hirdetett e hét péntekre, az őszirózsás forradalom emlékére, a Kossuth téri emlékműhöz. Ezt azonban a szervezet elfogadhatatlannak tartja, ezért ugyanerre az időpontra tüntetést szerveztek, ugyancsak a Duna-parti Károlyi-szoborhoz. • (MNO) Megabírság megtévesztő reklám miatt Megtévesztő reklám miatt 100 millió forintra bírságolta az EGIS Gyógyszergyárat a Gazdasági Versenyhivatal. A hivatal szerint az egyik gyógyszer reklámja alkalmas volt arra, hogy akár az orvosokat is megtéveszsze. A szervezet a mostani bírság kiszabásával a hasonló jogsértések elkerülésére kívánja késztetni a piaci szereplőket - áll a szervezet honlapján. • (gál) Draskovics bízik a szabaddemokratákban A kormány számíthat a szabad demokraták támogatására a költségvetés ügyében - mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter, miután az SZDSZ országgyűlési frakciójával egyeztetett a büdzséről. „Lesznek viták és sok részletkérdés változni fog még, de szerintem számíthatunk' a szabad demokraták támogatására a költségvetés kapcsán” - jelentette ki a pénzügyi tárca vezetője. Közölte, az SZDSZ képviselői elsősorban a különböző önkormányzatok költségvetésével, a közalkalmazotti bérek alakulásával és a lakáspolitikával kapcsolatos kérdéseket tettek fel. Elmondta, tájékoztatást adott a büdzsé fő vonásairól, arról, hogy a javaslat mennyiben segíti a beruházásokat, új munkahelyek teremtését és „miben teszi Magyarországot igazságosabbá”. • mtv.hu Sztrájkot hirdet a MAGOSZ? Az egyik agrár-érdekképviselet kilátásba helyezte, hogy ismét az utcára hívja a gazdákat, ha nem sikerül megegyeznie a minisztériummal. A MAGOSZ főtitkára, Obreczán Ferenc elmondta, hogy az agrármegállapodás keretében megalkotott rendelet visszavonása és a sertés- és baromfitámogatások megszüntetése miatt tiltakoznak. Kifogásolták azt a rendeletet is, amely azt írja elő, hogy a családi gazdálkodók januártól csak főfoglalkozásban gazdálkodhatnak. • (MR) • (MR) A szakminisztérium felrúgta a gazdálkodókkal kötött szerződést • (MR) Továbbra is a Fidesz vezet Nőtt az MSZP szavazóinak önbizalma • (MR) Jegybanktörvény: a gazdasági bizottság támogatta a tervezetet • (MR) Üres jegyzői székek A dohányzás lassú halálhoz vezet