Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-09-08 / 178. szám
2 HÍDLAP • 2004. szeptember 8., szerda SZLOVÁKIA Egységes információs rendszer a régiók támogatására A szlovák régiók legfontosabb feladata az, hogy bekapcsolódjanak az információs társadalomba - mondta tegnap Joseph Buckley, az Európai Bizottság regionális politikai szekciójának munkatársa Nyitrán. 'E közösség feladata az volna, hogy kialakítsanak egy közös regionális információs rendszert, internet-eléréssel ruházzák fel az iskolákat, kórházakat és minél több nyilvános interenetelérési-pon- tot hozzanak létre. A kérdésben illetékes Gyurovsky László vidékfejlesztési miniszter a régiók fejlődésével kapcsolatban úgy reagált, hogy az ország jól felkészült az európai támogatások kiaknázására. - A másfél évvel ezelőtt megfogalmazódott kételyek már feloszlottak. A kohéziós alapokra támaszkodó projekteket átadtuk, a strukturális alap által nyújtott támogatásra pedig sokszoros a túljelentkezés - mondta. Folyik a haderő fejlesztése Ivan Gasparovic államfő tegnap a Juraj Liska védelmi miniszterrel tartott találkozóján az afganisztáni és iraki missziókban szolgáló szlovák katonák helyzetéről érdeklődött. A védelmi miniszter arról számolt be, hogy a trencséni katonai javítóüzemben most végzik a Tatrapan elnevezésű páncélozott járművek felújítását, amelyek az iraki missziót fogják erősíteni. A munkálatok várhatóan szeptember végére fognak befejeződni, ezután a járműveket azonnal Irakba szállítják majd. Okosabban gazdálkodik a Zeneművészeti Főiskola Az Oktatási Minisztérium ellenőrei ma ismét visszatérnek a pozsonyi Zeneművészeti Főiskolára. A tárca korábban visszaélésekre derített fényt az intézmény gazdálkodásában. Az iskola egyebek mellett jogtalanul használt fel 8 millió koronát, amit most ötmillió koronás büntetéssel együtt kell visszafizetnie. Ondrej Sulaj, az iskola rektora tegnapi sajtótájékoztatóján beszélt az intézmény egyéb anyagi nehézségeiről is. A jogtalan pénzfelhasználás mellett további 16 milliós adósságot is vissza kell fizetniük. Ezt a pénzt a márciustól életbe lépett megszorítások segítségével az év végéig szeretnék kifizetni. Előkerült a gyanús táska tulajdonosa Egy cseh állampolgáré volt az a gyanús csomag, amely miatt hétfő reggel kiürítették a pozsonyi Stefánik repülőteret. A rendőrség akkor azt feltételezte, hogy a táskában robbanószert rejtettek el, ám a reptér kiürítése és a csomag átvizsgálása után arra jutottak, hogy a csomag semmilyen veszélyes anyagot nem tartalmaz. A csomagban egyebek mellett üzleti feljegyzések és egy cseh állampolgár útlevele volt. Befagyasztanák az egészségügy tartozásait A Szociális Biztosító (SP) az egészségügyi intézmények 6,5 milliárdos adósságát akár 3-6 évre is befagyaszthatja. A befagyasztás hosszáról a kormány fog dönteni. A Munka-, Szociális és Családügyi Minisztérium javaslata szerint a Szociális Biztosító 2007-ig, esetleg 2010-ig nem fogja követelni a 2004. január 1-je előtt keletkezett adósságokat. A múlt év végén az egészség- ügyi intézmények adósságai elérték a 6,458 milliárd koronát. A szociális biztosításról szóló törvény értelmében az SP-nek lehetősége van elengedni a bírságot, illetve csökkenteni annak mértékét, ha az adós rendszeresen teljesíti a kötelezettségeit. Arról is szó van, hogy az adós részletekben is visszafizetheti az adósságot, ha fizetésképtelenné válik. 2010 után a Szociális Biztosító a szóban forgó pénzeszközöket a nyugdíjpénztár bevezetésére fogja felhasználni. A Szlovák Nemzeti Bankban elhelyezett pénz 2010-ig fogja fedezni a Szociális Biztosító kiadásait, majd csak 2010 után fogja behajtani a biztosító az egészségügyi intézményekkel szembeni követeléseit. Az egészség- ügyi reform kapcsán az Egészségügyi Minisztérium szerette volna megváltoztatni a szociális biztosításról szóló törvényt azzal a céllal, hogy a Veritel segítségével tisztázza az egészségügyi intézmények kötelezettségeit. A parlament a javaslatot elutasította, és megtiltotta a Szociális Biztosítónak, hogy az állami tulajdonnal rendelkező jogi személyektől behajtsa az érvényes és el nem hallgatott követeléseket. Ebből kifolyólag tette azt a javaslatot a munkaügyi tárca, hogy a Szociális Biztosító 3-6 évre fagyassza be az egészség- ügyi intézményekkel szemben támasztott követeléseinek a behajtását. • RGA Szerencsétlen nyilatkozatok az elnöki hivatalból Elhamarkodták a beszláni események értékelését Pénteken délután a Köztársasági Elnöki Hivatal kiadott egy állásfoglalást, amelyben Ivan Gasparovic köztársasági elnök megkönnyebbülését fejezte ki, hogy vége lett az oroszországi Beszlánban zajló drámának, miközben már akkor tudni lehetett, hogy az áldozatok száma meghaladja a százat. Marek Trubac, a köztársasági elnök szóvivője elmondta, hogy az elnök elolvasta az állásfoglalást. A nyilatkozat a hivatal számára rendelkezésére álló információk alapján készült. Grigorij Meseznikov politológus úgy véli, az elnöki hivatal megszervezése még nem fejeződött be, ezért követi el ezeket a hibákat, amelyek nyilvánvalóan ártanak az államfő hírnevének. - Nem volt olyan ember, aki azt mondta volna, hogy inkább helyezkedjenek várakozó álláspontra. Addig még az orosz elnök sem jelentette ki, hogy örül a túszdráma végének - állapította meg Meseznikov. Szombaton aztán találkoztak a Köztársasági Elnöki Hivatal, a Miniszterelnöki Hivatal és a Külügyminisztérium munkacsoportjai, hogy egy új állásfoglalást készítsenek. Abban pedig azt felejtette el közölni az elnök hivatala, hogy az államfő a kormányfővel és a külügyminiszterrel együtt készítette el a nyilatkozatot. Juraj Tomaga, a Külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy a köztársasági elnök pénteki állásfoglalását nem akarják kommentálni, ők a szombati nyilatkozattal azonosulnak. Ivan Samson, a külpolitikával foglalkozó Szlovák Társaság elemzője szerint Gasparovic pénteki nyilatkozata oroszországi orientációját fejezi ki. Trubac szerint ez nem igaz, hiszen Szlovákia EU- és NATO-tagsága ezt nem teszi lehetővé. Rudolf Schuster egykori köztársasági elnök is közvetetten támogatásáról biztosította Oroszországot. — Nem áll módomban megítélni, hogy az orosz fegyveres erők helyesen jártak-e el a terroristákkal szemben, azonban senki sem vonhatja kétségbe az emberi életek védelméért hozott áldozatot - található Schuster Vladimír Putyinnak írt levelében. • RGA Átláthatóbb önkormányzati támogatást követelnek Folytatás az 1. oldalról Az ellenzék elutasítja a helyi adók és illetékek 1,1 milliárd koronával történő megemelését. Sulaj kijelentette, hogy az ellenzék alapjában véve nem ellenzi a fiskális decentralizációt, azonban követelik, hogy a városok és falvak jussanak elegendő anyagi forráshoz. Az ellenzék azzal sincs megelégedve, hogy már többször is megváltoztatták a közigazgatási kerületek számára hozzáférhető anyagi eszközöket, amelynek következtében a Nyitrai, Besztercebányai és a Kassai kerület hátrányos helyzetbe került. Lubomír Petrák, az SDL elnöke szerint a fiskális decentralizációról szóló javaslat elviselhetetlen nyomást gyakorol a kétezernél alacsonyabb lélekszámú településekre. Sok esetben előidézheti a települések megszűnését, illetve egyesítését. Ján Jasovsky, a HZDS képviselője elmondta, ha elfogadják az önkormányzatok finanszírozásáról szóló kormányjavaslatot, akkor a Besztercebányai Közigazgatási Kerületnek a következő évben több, min egymilliárdos hiánnyal kell majd számolnia és gazdálkodnia. • RGA Csáky Pál elégedetlen az útépítésekkel Csáky Pál miniszterelnök-helyettes tegnap azt rótta fel Pavol Prokopovic közlekedésügyi minisztereknek, hogy nem teljesíti a kormány tavalyi határozatát. Ez úgy szól, hogy a közútfejlesztésre szánt erőforrások 40 százalékát a déli országrész gyorsforgalmi úthálózatának fejlesztésére fordítják. Tomás Sarluska minisztériumi szóvivő erre úgy reagált, hogy a Nyugat- Szlovákiát Kassával összekötő Dl-es autópálya építésére eddig a rendelkezésre álló pénz 66 százalékát felhasználták, és csupán 33,6 százalék jut a déli úthálózat fejlesztésére. A szóvivő yiCsáky Pál szont elzárkózott attól, hogy ezt szándékosan tették volna, szerinte az építési munkák költségei miatt kényszerültek ilyen erőforrás-megosztásra. Sarluska szerint nincs akadálya az anyagi erőforrások felszabadításának, de a Hyundai/Kia építésiterület-felvá- sárlásávál kapcsolatos bonyodalmak az útépítésre is kihatottak. A földtulajdonosok nemcsak a gyár területének felvásárlásával, hanem az útépítések területrendezésénél is elégedetlenek. - Mi ott építjük a tervezett szakaszokat, ahol lehetséges. Viszont egyre több földkisajátításra fogunk rákényszerülni. A továbbiakban azonban törekedni fogunk a 60-40 százalék arányú pénz- elosztásra - ígérte a szóvivő. • -KTovább érdeklődnek a villamosművek pályázói Folytatás az 1. oldalról A befektetők már az év elején megnézték a mohi atomerőművet. - A jelenlegi ismereteink alapján előnyösnek tartjuk a projektet, azonban további tanulmányok és vizsgálatok elvégzésére, valamint a kormány támogatására van szükségünk - hangsúlyozta Ladislav Kríz, a CEZ szóvivője. Andrei Rappoport, az orosz RAO UES International képviselője elmondta, hogy mindenképpen szeretnék meg vásárolni a mohi atomerőművet. Az olasz Enel is, a többi befektetőhöz hasonlóan nagy érdeklődést tanúsít a létesítmény iránt. A privatizációs bizottság pénteken hozza nyilvánosságra a pályázat győztesét. Rusko nem zárta ki azt a lehetőséget sem, hogy esetleg megváltoztatja majd a bizottság döntését. A bizottság 15 tagját még a múlt ősszel a gazdasági miniszter választotta ki. Egyes bizottsági tagok szerint Rusko megváltoztathatja a döntésüket, azonban a végleges határozatot úgyis a kormány fogja meghozni. • RGA Epress József jegyzete Balra tartó dávidisták? A kemény kéz taktikája látszik érvényesülni a kisebbik ellenzéki párt soraiban. Aki figyeli az eseményeket, nem jár messze az igazságtól, ha az a régi kádári elszólás jut az eszébe, mely szerint: aki nincs ellenünk, az velünk van. Visszafelé is igaz, aki nincs velünk, az ellenünk van. Ez látszó- dik körvonalazódni a Demokrata Fórum esetében is. De most a reformerek kizárásával, úgy látszik véget ért az a leszámolási folyamat, amely ellen tavaly, Medgyasszay László választmányi elnök, lemondásával tiltakozott. Az elmúlt években Dávid Ibolya mindig keresztülvitte az akaratát, rendkívül ügyesen és okosan. Kitartása, következetessége pozitív emberi és politikái tulajdonságok lennének, ha azokat egyértelműen az MDF érdekében használná. De a középutas politizálás sehol nem működik, mert aki a centrumban van, azt két oldalról lehet támadni. Annak idején, Antall József meggyőzte az embereket, nem legyőzte, mint ahogy most Dávid Ibolya tette a szocialisták segítségével. És, miként emlékszünk rá, Antall József jóval több párton belüli kompromisszumot kötött, mint az elnök asszony. Az MDF-et kezdettől fogva a magyarság sorsáért való aggódás tartotta össze, a nemzet érdekét képviselte. Ezért Dávidnak ki kellene mondania, hogy az MSZP-vel nem kötünk koalíciót, a Fidesz pedig potenciális szövetségesünk. A reformer lakitelkiek szerint, Dávid Ibolya szétbomlasztja a jobboldal egységét, azzal pedig, hogy lebegteti, melyik párt mellé állna majd a 2006-os választások után, tulajdonképpen a baloldal malmára hajtja a vizet. És hát nem ártana odafigyelni a korábbi frakcióvezető, Lezsák Sándor intésére, mely szerint, ahogyan Dávid Ibolya pártelnök kormánypárti segítséggel leszámolt politikai ellenfeleivel, megcsúfolta a magyar demokrácia alapelveit és intézményeit. Még valamit az emberi gyarlóságról. Milyen érdekes, hogy az a Herényi Károly indult rohamra a lakitelkiek ellen, kinek belépési nyilatkozatát, még annak idején a most kizárt Horváth Balázs írta alá. No comment. ^HÍDLAP Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Németh Zsolt Vezető szerkesztő: Papp János Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika). Nagy Balázs (sport), Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Árpási Károly, Bukovics Krisztián, Czigler Mónika, Epress József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Ágnes Lapterv: Balage P Szeder Tervezőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőségi titkár: Jászberényiné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: + 36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: + 36 ( 33 ) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Továrenská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (1 918 korona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.