Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-08-26 / 169. szám

3 MAGYARORSZÁG 2004. augusztus 26., csütörtök • HÍDLAP • Gyurcsány Ferenc lehet Medgyessy Péter utódja Erről döntött szavazás útján a szo­cialista párt rendkívüli kongresszu­sa. Gyurcsány Ferenc jelenlegi ifjú­sági és sportminiszter 424 szavaza­tot kapott, jóval többet, mint ellen­fele Kiss Péter, kancelláriaminiszter. Az MSZP kongresszusán a titkos szavazás előtt sorsolás szerint elsőként Gyurcsány Ferenc mondta el prog­rambeszédét. Ebben a baloldal össze­fogását hangsúlyozta és kijelentette: ha megnyerné a miniszterelnök-jelölt választást, senkivel nem számolna le. A másik jelölt, Kiss Péter határo­zottabb baloldali politikát ígért és a gazdaság rendbetételét szorgalmazta. A két kormányfőjelölt beszédét 6-6 támogatójuk hozzászólása követett. Gyurcsány Ferenc mellett Vitányi Iván, Toller László, Hunvald György, Botka László, Vojnik Mária és Érsek Zsolt, míg Kiss Péter mellett Szili Katalin, Jánosi György, Lendvai Ildi­kó, Tüttő Katalin, Szabó Imre és Kosa Ferenc korteskedett. Gyurcsány Ferencet a változtatás szükségességével és a 2006-os válasz­tási győzelem ígéretével ajánlották a küldöttek figyelmébe, míg a Kiss Pé­ter mellett érvelők a stabilitást és az állandóságot hangsúlyozták. • (MR) Gyurcsány Ferenc A csatlakozás óta Medgyessy Péter a harmadik közép-európai miniszter- elnök, aki lemondott. A Leszek Miller által vezetett len­gyel kormány már a csatlakozás más­napján beadta lemondását. Miller tá­mogatottsága megválasztásakor 41 százalékos volt, távozásának időpont­jára 8 százalékra csökkent. Vladimir Spidla, cseh kormányfő június 26-án távozott posztjáról, miután kiderült, pártján belüli riválisa, Stanislav Gross sokkal nagyobb bizalmat élvez, mint ő. A cseh alkotmány értelmében vele együtt lemondott az egész kormány is. • (index.hu) Szeptembertől bezár Ferihegy 1-es terminálja Szeptember elsejétől átépítési munkák miatt - időlegesen - bezár a Ferihegyi repülőtér í-es terminál­ja. A Ti újjáépítését az utasforga­lom növekedése, a szigorú bizton­sági előírások, illetve az EU-csat- lakozás fokozott követelményei in­dokolják. A felújítás várhatóan 2005 nyaráig tart. A terminál 2004. augusztus 31-én éj­félig áll az utazók rendelkezésére. Szeptember 1-től az 1-es terminált használó valamennyi utasszállító járat a Ferihegyi repülőtér 2/B termináljáról közlekedik. Az átépítés alatt a Ferihegy 2-es terminál zavartalanul működik. A felújítás várhatóan 2005 nyaráig tart. ATI felújítása az első állomása Fe­rihegy hosszú távú fejlesztési tervé­nek, melynek nyomán a Budapest Airport Rt. Közép-Európa legdina­mikusabban fejlődő repülőterévé szeretne válni - áll a részvénytársa­ság közleményében. A fejlesztések célja, hogy magasabb színvonalú, az utazóközönséget jobban kiszolgáló repülőtér épüljön Ferihegyen. A Ti újjáépítését az utasforgalom növekedése, a szigorú biztonsági elő­írások, illetve az EU-csatlakozás foko­zott követelményei indokolják. A munkálatok során teljesen megújul­nak a terminál gépészeti és elektromos rendszerei és a csatlakozó közműveze­tékek is. A mostani rekonstrukció ke­retében megújul a T 1-hez kapcsolódó forgalmi előtér, a külső parkoló, és át­alakul a kisgépes terminál is. Az új Ti - egy műemléki környezetben műkö­dő modern repülőtérként - 2-2,5 mil­lió utas fogadására lesz képes, s 2005 nyarától várja az utasokat. • [origó] Hazaérkezett az Irakban szolgáló magyar katonák harmadik váltása Hazaérkezett a magyar szállító­zászlóalj harmadik váltása Irakból szerdán délelőtt; a taszári repülő­téren landoló utasszállító géppel 197 katona tért vissza a hathóna­pos szolgálatról. „Egy kicsit fázunk, nagy melegből érkeztünk, de nagyon jó a hangulat, és örülünk, hogy itthon vagyunk” - mondta Makai István mérnök-alezre­des, a zászlóalj parancsnoka, miután a Kuvaitból induló géppel hatórás utazás után megérkeztek. „Nagyon sok szállítási feladatot haj­tottunk végre az elmúlt hat hónapban. Az ötszázadik konvojon is túl vagyunk, amióta a misszió elkezdődött és körül­belül egymillió-nyolcszázezer kilomé­tert teljesített a csapat, beleértve az elő­ző váltást is” - közölte a parancsnok. Hozzátette: a magyarok bázisa ve­szélyesebb lett az utóbbi időben, több támadás érte a tábor környékén a konvojokat, illetve a koalíciós erőket. A magyar katonák gyakorló ruhá­ban, nemzeti lobogóval, Irakról ma­guk készítette rajzos térképpel inte­getve szálltak le a gépről, egyikük gi­tárral, egy másik katona díszdobozba csomagolt játékkal, egy tekintélyes méretű versenyautóval a hóna alatt. Molnár Zsolt őrnagy, a szállít­mányt kísérő századparancsnok szá­zadosként indult Irakba, augusztus 20-án léptették elő. Rendfokozatát eltévesztve előbbiként mutatkozott be, majd korrigálta magát, mondván, még neki is új az őrnagyi rang. • (mtv.hu) Politikusok véleménye Medgyessy lemondásáról Lendvai Ildikó, az MSZP frakció- vezetője: Az MSZP vezetői érezték, hogy Medgyessy Péter le fog monda­ni, de remélték, hogy mégsem ezt a megoldást választja - mondta az MSZP parlamenti frakcióvezetője. Megértik ugyanakkor, hogy a keve­sebb magyarázkodással járó lehető­ség mellett döntött a kormányfő - tette hozzá. Mindez a leendő minisz­terelnök személyén nem, csak az új kormány megalakulásának időpont­ján változtathat: akit a kongresszus megnevez, az lesz a következő mi­niszterelnök - mondta Lendvai Ildi­kó, aki azt is közölte: csütörtöktől a jelenlegi kormány ügyvezetőként hajtja végre a legfontosabb feladato­kat, így a költségvetés előkészítését. Rogán Antal, a Fidesz képviselője szerint Medgyesy Péter lemondásá­val miniszterelnökhöz méltó, de­mokratikus normáknak megfelelő döntést hozott. Az ellenzéki politikus bízik benne, hogy a koalíciós pártok frakciói is tiszteletben tartják Medgyessy Péter döntését. Pető Iván, az SZDSZ Országos Választmányának elnöke szerdán ki­jelentette: a miniszterelnök lemon­dásában személyes szempontok ját­szottak közre. A miniszterelnök a múlt héten egyértelmű ígéretet tett arra a két koalíciós párt vezetőinek, hogy ha lesz közös miniszterelnök­jelölt csütörtökig, akkor a konstruk­tív bizalmatlansági indítványt elfo­gadja, sőt, ő maga javasolta ezt a megoldást, mint a változás technikai értelemben leggyorsabb lebonyolítá­sának lehetőségét - közölte az SZDSZ frakcióvezető-helyettese. A miniszterelnök „megváltoztatta a vé­leményét, azt gondolom, hogy ezzel a személyes szempontjai, presztízs- szempontok kerültek előtérbe - mondta Pető. Dávid Ibolya, az MDF elnöke: A balliberálisok, az SZDSZ és az MSZP olyan lehetetlen helyzetbe hozták Medgyessy Péter miniszterel­nököt, hogy nem maradt számára más lehetőség, mint a lemondás - mondta Dávid Ibolya. „A miniszterelnök személyes dön­tést hozott” - jelentette ki az MDF elnöke, aki arra reagált, hogy Medgyessy Péter benyújtotta le­mondását. Hozzáfűzte: tiszteletben kell tartani, hogy a kormányfő nem kíván asszisztálni „az SZDSZ és az MSZP játszmájához”. „Bíznunk kell a köztársasági elnök úr bölcsességében, hogy alkotmá­nyos felelősséggel segíti mielőbb helyreállítani Magyarország vezeté­sét” - mondta Dávid Ibolya. • (mdf.hu), (szeredai), (MR) Lemondás után Kotláth György szerint, ha Medgyessy benyújtja lemondását és a köztár­sasági elnök átveszi azt, ezzel az aktussal a miniszterelnök és a kor­mány megbízatása is megszűnik, ez utóbbi attól kezdve csak ügyvezető kabinetként működik tovább. Ebben a helyzetben már nem lehet vezetője ellen bizalmatlansági in­dítványt benyújtani. Hasonló véleményt hangoztatott Bragyova And­rás is, aki szerint a'To napos lemondási határidő, amelyet a kor­mánytagok és államtitkárok jogállásáról szóló törvény rögzít, alapve­tően a munkajogi jellegű jogviszonyokra, az abból fakadó jogokra és kötelezettségekre vonatkozik. Ügyvezető miniszterelnök ellen nem alkalmazható ez a jogintézmény. A reformátusok beperlik az OM-et Bírósághoz fordult az Oktatási Minisztérium ellen a Magyarországi Református Egyház — közölte Bölcskei Gusztáv püspök. „Vélemé­nyünk szerint az Oktatási Miniszté­rium jogellenesen szűkítette a gyógypedagógiai, tehát a korai fej­lesztésre jutó normatívát, illetve ki­egészítő normatívát” - mondta a zsinat lelkészi elnöke. A keresetet hétfőn nyújtotta be az egyház a Fő­városi Bírósághoz. Bölcskei Gusztáv elmondta, hogy a .vonatkozó jogsza­bály nem változott, annak alapján 2002-ben még kapták a kiegészítő támogatást a korai fejlesztési, gyógypedagógiai ellátásra, 2003-ban azonban már nem. Ez körülbelül 20 millió forint évente, havonta 1 mil­lió 684 ezer forint hiányt jelent az egyház számára - tette hozzá, jelez­ve, hogy az intézkedés 151 ellátás­ban részesülő gyermeket érint. • (index) Lassan 24 órája ég a hűtőház Zalaegerszegen Milliárdos kár keletkezett a teg­nap kigyulladt zalaegerszegi hűtő- házban. Továbbra is ég a hűtőház egyik épülete, pontosabban már csak a bent lévő áru. Napokig is eltarthat, mire eloltják a zalaegerszegi hűtőházban keletkezett tüzet. A raktárépület már csaknem 24 órája ég. Az oltást nehezíti, hogy sza­bálytalanul tárolták a húsárut, - mondta el a Zala megyei katasztrófa- védelmi igazgató. Kampel Oszkár kö­zölte: túl nagy mennyiséget halmoz­tak fel az épületben, és ezért a tűzol­tók nem tudják megközelíteni a tűz­fészkeket. Jelenleg azon dolgoznak, hogy a tízezer tonnányi fagyott árut elszállítsák az ország valamelyik ve­szélyes hulladéklerakójába. Kampel Oszkár elmondta: ha ez egy-két napon belül nem sikerülne, akkor fertőtleníteni kell az árut. A szállítás költségét a tulajdonosnak kell majd állnia. A hűtőház egyéb­ként a Zala Baromfi Rt. egyik leány- vállalatáé. A rakodásban a cég dolgo­zói is részt vesznek. A kár több milli­árd forint is lehet. A lakosság egyéb­ként nincs - és nem is volt - veszély­ben, de a tűzoltók azt kérik, hogy a zalaegerszegi hűtőház környékén élők a füstgáz miatt csukják be az ab­lakokat, és lehetőleg ne tartózkodja­nak a szabadban. A lángokat egyre kisebb helyre szorítják a tűzoltók, akik egyébként tegnap két óra óta dolgoznak az oltáson. A lakosság nincs, és nem is volt veszélyben. Az égő hűtőházból ugyan kiszabadult kis mennyiségű ammónia, de ez olyan kevés volt, hogy a mérésekkel ki sem lehetett mutatni a levegőben. A zala­egerszegi hűtőházban feltehetően elektromos zárlat okozhatta a tüzet. • (MR) Egyórás kormányülés Alig egyórás volt a tegnapi kor­mányülés, amelyet Kiss Péter kancel­láriaminiszter vezetett. Ebben az idő­pontban járt ugyanis Medgyessy Péter miniszterelnök Mádl Ferenc köztársa­sági elnöknél. A kormány elfogadta a tavalyi zárszámadást - mondta el a pénzügyminiszter. Draskovics Ti­bor hozzátette, hogy a 9 kötetes do­kumentumot augusztus 31-ig a kor­mány benyújtja a Parlamentnek. A pénzügyminiszter szerint tavaly, az év közepétől kedvező fordulatot vett a gazdaság: nőtt a GDP az ipari ter­melés, az import, és a lakossági fo­gyasztás is. Mindezek mellett azon­ban nőtt az államháztartás hiánya is - mondta Draskovics Tibor A belügyminiszterben reménykednek A Roma Polgárjogi Alapítvány a belügyminiszter segítségét kéri a rendőri intézkedés közben elhunyt roma Fiatalember esetének teljes körű kivizsgálásához. A szervezet közleménye szerint a család még mindig nem tudja, hogy mikor temetik el Jakab Richárdot. A szertartást már kétszer elhalasztot­ták, ugyanis arra várnak, hogy a Bács megyei ügyészség döntsön: megadja-e az engedélyt az új orvosszakértők kirendelésére. A múlt héten elkészült orvosi je­lentés alapján a fiatalember halálát öröklött, krónikus szívbetegsége, va­lamint a rendőri intézkedés közben elszenvedett stressz okozta. Emelkedik a patikai csengetési díj Jövő hónaptól több mint három­szorosára emelik az ügyeletes gyógyszertárak úgynevezett csenge­tési díját - a szakemberek szerint ez­zel talán elérhető lesz, hogy ne sza­badnapokon vásárolják meg a bete­gek a nem sürgős patikaszereket. Nem lesz ugyan számottevő bevé­teli forrás, de várhatóan csökkenti majd a patikák túlterheltségét az ügyeleti díj emelése. Szeptembertől a gyógyszertárak plusz 325 forintot kérhetnek azoktól a vásárlóktól, akik ügyeleti időszakban szeretnének va­lamilyen patikaszerhez jutni. Ez alól kivétel elvileg csak a sürgős esetek­ben van, vagyis ha a receptet ellátták ilyen jelzéssel.Az eddigi 100 forintos úgynevezett csengetési díj drasztikus emelésére azért volt szükség, mert a magánkézben lévő patikák költségve­tését a folyamatos ügyelet igencsak megterheli. Éjjel elsősorban antibio­tikumok, láz- és fájdalomcsillapítók a keresettek, ezeket többnyire a csengetési díj nélkül is kiadják az emberségesebb gyógyszerészek. • (MR) Új református általános iskola Átányban Művészeti tárgyakat is oktató refor­mátus általános iskola kezdi meg mű­ködését szeptembertől a Heves me­gyei Átányban. Az Egervölgyi Refor­mátus Egyházmegye által létrehozott iskola, egyelőre egy első osztállyal in­dul, ám a következő években nyolc- osztályossá bővítik. Az intézményben az állami tanterv alapján tanítják majd a kisdiákokat. Ugyanakkor a gyerekek hittant is tanulnak majd, il­letve tervezik az emelt szintű zeneok­tatás bevezetését. Később néprajz, népművészet és néptánc oktatásával bővül majd a képzési paletta. • (fidesz.hu) A magyar kormányfő harmadikként távozik

Next

/
Oldalképek
Tartalom