Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-08-26 / 169. szám
4 HÍDLAP • 2004. augusztus 26., csütörtök REGI ó MAI TÉMA Szakképzettek a pedagógusok a régióban Folytatás az 1. oldalról A gyerekek között akad néhány bejáró is a szomszédos Lábadanról. Az iskola két óraadót foglalkoztat majd a nyergesi Kernstok Károly Általános Iskolából és a Szabolcsi Bence Zeneiskolából. Mivel ezek az órák együttesen nem adnak ki egy főállású pedagógusi óraszámot, ezért kell így pótolniuk a hiányt.- A délutáni szakkörök képeznek elsősorban túlórát, de szerencsére ezt is meg tudjuk oldani jelenlegi állományunkból - mondta a lábadani Arany János Általános Iskola igazgatóhelyettese. 30 főállású szakképzett pedagógusuk van és egy óraadójuk. 312 gyerek kezdi meg, vagy folytatja itt szeptember 1-jé- től általános iskolai tanulmányait.- Az informatika szak az egyetlen, amiben túlórákkal kell megoldanunk a tanórákat — ezt az információt kaptuk az esztergomi Dobó Katalin Gimnáziumból. Itt 50 szakképzett pedagógus oktatja majd idén a 630 diákot, akiknek mintegy 50 százaléka bejár Esztergomba. A tavaly bevezetett új modulok oktatását is megoldotta a gimnázium. A művészetek modult a művészettörténet tanárok vezetik, a mozgókép kultúrát pedig olyan kollégák, akik vállalták a tárggyal kapcsolatos továbbképzéseket.- A nyelvórákat túlórával kell megoldanunk, egyébként valamennyi szakon rendeződött a helyzet — mondta el Meszes Balázs, az esztergomi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola igazgatója. Az iskola szeptember elsején felveszi a híres magyar költő, Balassa Bálint nevét. A 40 fős tantestületből négyen csupán óraadók, de valamennyien megfelelő szakképesítéssel rendelkeznek. A szeptemberben induló 21 osztály összesen mintegy 600 fiatalt jelent. Továbbra is van a középiskolának esti tagozata, valamint tanfolyamok elvégzésére is lehetőséget adnak. Az új modulokat itt úgy oldják meg, hogy a kereskedelmi szakoknak megfeleljenek. így a diákoknak protokollt, etikettet, kommunikációt, rendezvényszervezést oktatnak ezen órák keretein belül. Ha ezzel kapcsolatban hiány jelentkezik a tantestületben, segítséget kapnak a budapesti Vendéglátóipari Főiskolától, valamint az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola oktatóitól. — 270 gyerek kezdi nálunk az idei tanévet és 31 pedagógus — mondták el az esztergomi Arany János Általános Iskolában. Két tanító GYES-en van, de a helyetteseik is szakképzettek, valamint a többi tanár is. A múlt tanév végén Szlovákiában az etika, illetve a hitoktatás kötelezővé tételéből kifolyólag mutatkoztak problémák a szakképzett pedagógusok bebiztosítása esetében, mára viszont ezek a gondok megoldódni lát- szódnak. A hitoktatás esetében különösebb gondok nincsenek, hiszen ez eddig is jelen volt választható tantárgyként az iskolákban. Egyes iskolák igazgatói viszont — akik magukat nem kívánták megnevezni — kifogásolták, hogy a hitoktatást miért kell az órarendbe beiktatni, hiszen a vallás szerintük mindenkinek a magánügye. Az etika oktatásánál viszont az volt a gond, hogy eddig a felsőoktatású intézményekben csak az alapiskolák felső tagozatai számára volt biztosított a tanárképzés. Több iskolában jelenleg továbbképzésen vesznek részt a pedagógusok, akik az 1-4-es osztályok etikaoktatási módszereit sajátítják el. Fodor Zsuzsannától, a párkányi Ady Endre Alapiskola igazgatónőjétől megtudtuk, hogy Szigeti László oktatásügyi államtitkár jóvoltából a Módszeftani Központ magyar nyelven is biztosít képzést a pedagógusok részére. Az igazgatónő továbbá azt is elárulta, hogy nagyon kevés az olyan tantárgy, ahol szakképzet- len pedagógusok fognak az új tanévben tanítani. A gondok leginkább az etika esetében jelentkeznek, hiszen az alsótagozatosok számára egyáltalán nincs szakképzett pedagógus. A csatai Magyar Tannyelvű Alapiskolában inkább a nevelési tantárgyak esetében jelentkeznek kisebb hiányosságok, a képzőművészeti és zenei nevelés esetében ugyanis nem biztosított a szakképzett tanár. Kulcsár Erzsébet iskolaigazgató szerint a kisiskolákban az a baj, hogy kevés az óra ilyen tantárgyakból. Így ezt a kérdést úgy oldják meg, hogy azokkal a tanítókkal helyettesítik a szakképzett pedagógusokat, akik már többéves tapasztalattal rendelkeznek az adott tantárgy oktatása terén. A szőgyéni Magyar Tannyelvű Alapiskolában minden tantárgyra, még az etika oktatására is szakképzett pedagógust biztosítanak - tájékoztatta lapunkat Brecska Imre igazgatóhelyettes. Hasonló a helyzet a kétyi Magyar Egyházi Alapiskola esetében is, ahol Vicencz Gábortól, magyar-angol szakos tanártól megtudtuk, hogy nagy örömükre nincs olyan tantárgy, ahol ne tudnák biztosítani a szakképzett pedagógust. A kéméndi Petőfi Sándor Alapiskola igazgatóhelyettese, Németh Pál is elégedetten konstatálta, hogy a történelmen kívül minden tantárgy esetében biztosítani tudják a szakmai felkészültséggel rendelkező tanárt. Nyitott kérdés marad viszont egyelőre az etika oktatása, hiszen az alsó tagozatosok esetében csupán egy-két gyerek jelentkezett etikára, a többiek a hitoktatást választották. Ebben az esetben ráfizetésesnek bizonyul az óra biztosítása. — Az etika- és hitoktatást meg tudjuk oldani a főállású kollégákkal — mondta el Kohl Ferencné, a nyergesújfalui Don Bosco Szalézi Irinyi Középiskola igazgatóhelyettese. Idén 26 főállású és 11 óraadó tanár kezdi el a tanévet. Az etika és hittan órákat két atya és két tanárnő tartja, valamennyien szakképzettek. A középiskola augusztus 24-től 26-ig tartja gólyatáborát, ahol az új diákok ismerkedhetnek egymással. Szeptemberben 322 fiatal kezdi el az új tanévet a dunaparti városban. • MAGYAR, CZiGLER Hogyan oldaná meg a pedagógushiányt? Márta (titkár) Esztergom szerencsés helyzetben van ebben a tekintetben, hiszen tanárból, tanítóból nincs hiány. Speciális helyzetét az adja, hogy itt van a tanítóképző főiskola, ahol a fiatalok szakosodhatnak, illetve ahonnan egyenes út vezet az egyetemekre. A pedagógus-szakképzettség a környéken éppen ezért megoldott. Ez nagyon fontos dolog. Ildikó (tanuló) ■ A szakemberhiányt többféleképpen is meg lehet oldani. Egy érettségi termé-. szetesen alapfeltétel, de a _______ diploma még nem avat igazi tanárrá senkit. A hiányt olyan emberekkel lehetne pótolni, akik a nyelvi képzés esetén felsőfokú nyelvvizsgával rendelkeznek, más szakokon pedig országos tanulmányi versenyeken helyezést értek el. Pé ter (tolmács) Sajnos rossz véleményem van a pedagógusokról. Sok tanárom volt szadista vagy elmaradott, 20 éves tankönyvekből olvastak föl. Tanárpéldaképem viszont semmilyen képzettséggel nem rendelkezett az adott területen, mégis országosan elismert tanár volt. Gyula (gépészmérnök) Elvárom az iskolától, ahová a gyermekemet íratom, hogy jól képzett tanári gárdával rendelkezzen. Azt viszont nem értem, hogyan fordulhat elő szakember- hiány, amikor a tanár- és tanítóképző intézmények ontják a diplomás munkanélkülieket. Korrekt munkaerőpiaci előrejelzést kell végezni, és ezt tenni a szakok indításának feltételéül. Régi fényében az Ördöglovas kastélya Folytatás az 1. oldalról Ahhoz hogy az épület belső funkciójában is elnyerje azt az állapotot, amire azt lehet mondani, hogy kész, még legalább 1 milliárd forintot rá kell fordítani - számszerűsített beszédében a vezérigazgató.- Büszkék vagyunk arra, hogy a felújítással megőrizzük történelmi múltunk eg)' darabját, elődeink alkotókészségének bizonyítékát - hangzottak Thuma József szavai. A vezérigazgató elmondta, hogy hamarosan pályázatot fognak kiírni az épület hasznosítására, így próbálják megtalálni azt a vállalkozót, akinek a segítéségével a megkezdett irányba folytatódhat a kastély felújítása. Végül megköszönte az emberi és szakmai támogatást a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak, Bajna és Tarján község önkormányzatának és a KVI munkatársainak. A Palatium Kft. gazdasági egysége végezte a helyreállítási és beruházási munkák tervezési feladatait. A kft. részéről Erő Zoltán ügyvezető igazgató tartott rövid tájékoztatót az elvégzett beruházásokról. Elmondta, hogy eddig állagmegóvásra került sor, amit a melléképületek homlokzatának felújításával lehet folytatni. Ezek után viszont a kastély belsejét csak úgy érdemes felújítani, ha már meghatározták, miként fogják azt hasznosítani. Az ünnepségen jelen volt Ta- tai-Tóth András, Tata 2. számú választókerületének országgyűlési képviselője is, aki a Komárom-Esztergom megyében található tizenkét kiemelt műemlék ingatlanok helyreállítási helyzetéről beszélt. Ezekbe tartozik többek között a tatai vár, a komáromi erőd- rendszer és az esztergomi vár is. Az épületek nemcsak a múltat őrzik, hanem napjainkban is kiemelkedő szerepe van a helyi közösség életében, így például az esztergomi vár a nyári játékok színhelye, a Sándor-Metternich kastély kertje a bajnai kistérség rendezvényeinek központja. Az említett ingatlanok esetében már folyik és továbbra is folytatódni fog a helyreállítás. Az ünnepség végén Kalmár Zoltánná, Bajna polgármestere „Bajnáért” emlékplakettet adományozott Mittelbach Vilmosnénak, megköszönve a kirendeltség vezető áldozatos munkáját. A polgármester beszédében hangsúlyozta: a település számára nem mindegy, hogy mi lesz a sorsa az épületnek, hiszen amellett, hogy munkalehetőséget teremt a község lakosainak visszaadhatja a település régi fényét is. Reményét fejezte ki, hogy nem sok idő fog eltelni addig, amíg újra itt állhatunk ünnepelve a kastély teljes felújítását. A vendégeknek Erő Zoltán tervező vezetésével lehetőségük volt megtekinteni a kastélyt belülről is. A Művelődési Házban fjedig bemutatták a műemlék-együttes helyreállításáról készített rövidfilmet. A Sándor- Metternich kastély legendás ura, Sándor Móricz gróf, az ördöglovas volt, így ha nem is ő ugratott lovával, de a kastély udvarán rövid lovasbemutatóval kedveskedtek a vendégeknek. • GK Francia főiskolások Esztergomban A CEVEOI (Kelet-, Nyugat-Európai Állatorvosi Együttműködési Nemzetközi Szervezet) szervezésével két lyoni kereskedelmi főiskolás lány (Melanie Perroux és Clarisse Lavenas) bejárta az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott országokat. A Magyar Állatorvosi Kamara a CEVEOI tagjaként részt vállalt ebben a több országot is érintő kőrútban - mondta Etter László állatorvos, a magyar- országi program szervezője. A két 20 éves utazót a Hotel Esztergom parkolójában fogadta az Esztergom - Cambrai-i Baráti Társaság elnöke, Forgó józsefné, majd a Városháza dísztermében köszöntötte őket a város önkormányzata, ahol élménybeszámolót adtak a vendéglátóknak.- Miért vetődött fel bennetek ennek az útnak az ötlete?- Clarisse: Amellett, hogy ez egy bátorságpróba volt számunkra, fel szerettük volna fedezni a most csadakozott kelet-európai országokat. Egy lovasszekéren tettük meg az utat. Ezt a 19. századi utazási eszközt tartottuk a legalkalmasabbnak, hogy nyugodt körülmények között ismerjük meg az érintett országokat és az ott élő embereket.- Hogyan terveztétek el az útvonalat?- Melanie: Az útvonaltervet a francia egyetemisták készítették el nekünk, de a megvalósításban a CEVEOI-hoz tartozó államok állatorvosai és a franciaországi szponzorok segítettek. Lengyelországban vásároltuk a szekeret, és Magyarországon, Lébényből egy gazdától sikerült megkapnunk hozzá a lovat, Csinost. Június 8-án indultunk Lyonból, de a tervezett útvonal Ausztriából, Bécsből indult júliusban. Innen Csehországon keresztül mentünk Lengyelországba. Majd Szlovákiába tartottunk, ahonnét egyenesen Magyarországra érkeztünk. Azért választottuk ezeket az országokat, mert Európa szívében, egymáshoz közel helyezkednek el, így egy körúttal bejárhattuk őket. Valószínűleg szeptember 10. és 20. között érkezünk vissza Franciaorszába. — Vittetek magatokkal kérdőíveket is. Mi volt ezekkel a célotok?- Clarisse: Franciaországban állítottunk össze egy kérdőívet, ami az Európai Unióval kapcsolatos. Szerettük volna felmérni, hogy az egyes országokban mi a véleménye az embereknek az unióról, és hogy mennyire ismerik azt. Mivel csak Lengyelországban és Magyarországon tudtuk elvégezni ezt a felmérést, csupán közel 200 kérdőív gyűlt össze. Ezeket összegezve szeretnénk kisebb vitafórumokat indítani, és felvenni a kapcsolatot egy-két magazinnal, hogy ráirányítsuk a figyelmet a most csatlakozott országokra.- A franciák miként tekintenek a most csatlakozott országokra?-Melanie: Örültek nekik, ám sok kétely is megfogalmazódott. A többség azoktól a munkavállalóktól tart, akik feketén szeretnének az unióban dolgozni.- Clarisse: Személyes véleményem, hogy a kelet-európai országok csatlakozása kulturálisan jót tesz az ' uniónak, ám gazdaságilag felvethet különböző problémákat.- Vállalkoznátok újból egy hasonló útra? ‘- Melanie: Szívesen. Akár lóval vagy gyalogszerrel, de szekéren bizto san nem. Drága és fárasztó is egyben. • Szalai Andrea I