Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-07-01 / 130. szám
MAGYARORSZAG 2004. július 1., csütörtök • HÍDLAP 3 Haszonnal jár-e a háborús részvétel? Határon túli magyar írók támogatása Medgyessy meghallgatását kezdeményezi a Fidesz Az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának összehívását, és Medgyessy Péter kormányfő meghallgatását kezdeményezi a Fidesz az iraki szerepvállalás miatt - jelenti a HavariaPress. Az ellenzéki párt szerint ugyanis a magyarok részvétele a közel-keleti térség folyamataiban nem váltotta valóra a gazdasági téren hozzá fűzött reményeket. A témában tartott szerdai sajtótájékoztatón Rogán Antal, a párt képviselője emlékeztetett: az Egyesült Államok korábban azt ígérte, hogy Magyarország a békefenntartásért cserében részt vehet az iraki újjáépítésben is. A Fidesz eddigi adatai szerint azonban egyetlen olyan magyar cég sincsen, amely a közelmúltban jelentősebb mértékű megrendelést nyert volna el a háborús térségben. Emiatt a szervezet számvetésre kéri a kormányzatot, egyúttal felkérik a kormányfőt, hogy számoljon be arról, miként érvényesítette az ország érdekeit amerikai látogatásán. Az elA miniszterelnöktől az ellenzék a háborús Ígéret betartatását kéri számon lenzéki párt tájékoztatást kér arról is, pontosan mennyibe került ezidáig az adófizetőknek a magyar kontingens iraki részvétele. Tudni szeretnék, hogy Medgyessy amerikai tárgyalásai nyomán mely hazai cégek vehetnek részt az újjáépítésben, végül pedig szeretnék tudni, valójában kinek is volt üzlet Magyarország részvétele az iraki háborúban. • hIrtv A határon túli magyar írók és irodalmárok számára első alkalommal meghirdetett ösztöndíj pályázat nyerteseinek járó emléklapot még kedden adta át Schneider Márta, a kulturális tárca helyettes államtitkára Budapesten. A Székely János költészeti és drámaíró ösztöndíjban évente hat személy részesülhet; felét a pályázat elbírálásakor a 30. életévüket még be nem töltött alkotók kapják. Elnyerte az ösztöndíjat Orbán János Dénes kolozsvári, Csehy Zoltán dunaszerdahelyi, Balia D. Károly ungvári, Danyi Zoltán zentai, Polgár Anikó dunaszerdahelyi és Hatházi András Attila kolozsvári alkotó. A Gion Nándor nevét viselő prózaírói ösztöndíjban évente négyen részesülhetnek. Az ösztöndíjak 50 százaléka a pályázat elbírálásakor a- 30. életévüket be nem töltött írókat illeti meg. A támogatást Lovas Ildikó szabadkai, Láng Zsolt és Nagy Koppány Zsolt marosvásárhelyi, valamint Szakmány György omoravicai (Vajdaság) író kapta. A Schöpflin Aladár kritikai ösztöndíjban az 1990-től kezdődően megjelent határon túli magyar irodalmi művek értékelésére nyerhető el támogatás. Évente négy kritikusi ösztöndíjat ítélnek oda. A Schöpflin Aladár kritikusi ösztöndíjat T Szabó Levente kolozsvári, Németh Zoltán ipolybalogi (Felvidék), Szerbhorváth György kishegyesi (Vajdaság) és Selyem Zsuzsa kolozsvári pályázó nyerte el. Az ifjúsági regény-, mese-, bábjáték- és gyermekszíndarab-író Benedek Elek-ösztöndíjat szintén négy személynek ítélik oda. A támogatást Fekete Vince kézdivásárhelyi, Bemiczky Éva ungvári, Beszédes István zentai és Z. Németh István csicsói (Felvidék) alkotó kapta.Az ösztöndíjat tíz hónapra szóló programmal lehet megpályázni, kategóriánként legfeljebb három alkalommal nyerhető el. A támogatásban részesülő pályázóknak vállalniuk kell, hogy az ösztöndíj lejártakor egy körülbelül 20-30 flekkes, az ösztöndíj elnyerése előtt nem publikált szépirodalmi művel, tanulmánnyal számot adnak a végzett munkáról. A tíz hónapra szóló ösztöndíj összege havonta bruttó 60 ezer forint. A Csángó Kultúráért díjat az idén Pozsony Ferenc néprajztudós, egyetemi professzor, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke vehette át. • (MR) Lakitelek Munkacsoport - a programalkotó fórum Megalakultak az első megyei szervezetek Lemaradás az uniós vámkezelésben Egyelőre rendeletben enyhítik az uniósnál szigorúbb vámkezelési szabályt Magyarországon, nehogy hátrány érje az országot - hangzott el az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága vám-albizottságának ülésén tegnap. A Pénzügyminisztérium - addig is, míg ősszel a törvényhozás módosíthatja a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló törvényt - kész a hatályos miniszteri rendeletben enyhíteni az uniónál szigorúbb hazai szabályozást - közölte Teszteri Sára főosztályvezető, az albizottság ülésén. A túlzott szigort a szakmai szervezetek tették szóvá, emiatt az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága külön albizottságot hozott létre vámügyekben, hiszen a vámigazgatás az unióban versenyben látja el feladatát. Az importőr dönti el, hogy az unióba vitt áruját melyik országban vámkezelteti, a beszedett vám negyede pedig abban az országban marad, ahol kezelik. A csatlakozás első hónapjában nálunk lelassult az informatikai feldolgozás, a vámtanács sem működött még. Most az albizottság egyhangúlag megállapította, hogy júniustól már zökkenőmentes a munka. » • (MR) Az elmúlt napokban, megalakultak a Lakitelek Munkacsoport első megyei szervezetei, és így lehetőség nyílik arra, hogy a legalsó szinteken elkezdődjék a felkészülés az előrehozott tisztújító kongresszusra, jelentette be Font Sándor, MDF-es képviselő, a Munka- csoport szóvivője, tegnapi sajtótájékoztatóján. Mint ismeretes, a Lakitelek Munka- csoportot június 21-én hozta létre 13 MDF-es parlamenti képviselő. Célként a Magyar Demokrata Fórum jobboldali, nemzeti és keresztény irányultságának erősítését jelölték meg. Font Sándor elmondása szerint, a Munkacsoport nyilatkozatát aláíró képviselők, a nemzeti és keresztény elkötelezettségüket hangsúlyozzák és az egyre inkább veszni látszó eredeti és meghamísítathatatlan fórumos értékeket, akarják megvédeni. A szóvivő rámutatott, hogy minderre azért volt szükség, mert: "megszűnt a Magyar Demokrata Fórum, fórum jellege és politikai iránya elbizonytalanodott." Mielőtt bárki találgatásokba kezdene, Font leszögezte: a Lakitelek Munkacsoport semmilyen formában nem tekinti magát az MDF belső ellenzékének, majd hozzátette, a Munkacsoport tagjai, ajánlásokat készítenek az MDF szeptemberi tisztújító és programalkotó küldöttgyűlésére, melyen módosulhat a párt alapszabályzata. A szóvivő rámutatott, hogy a Munkacsoport programja kiterjed az MDF külkapcsolataira is, és ezért cselekvési tervet dolgoz ki az MDF és a határon túli magyar szervezetek konzultációjával kapcsolatban. Font Sándor a Munkacsoport nevében örömét fejezte ki és gratulált a Magyarok Világszövetségének, a kettős állampolgárságot támogató, népszavazást kezdeményező, 250 ezer aláírás összegyűjtéséhez. A szeptemberi tisztújító kongresszus kapcsán megjegyezte, ha az országos gyűlés - a 2006-os választások előtti utolsó küldöttgyűlés - a programjukat elfogadja, akkor ez képezheti a következő parlamenti választásokra való felkészülés alapját. A Munkacsoport programja ezenkívül kiterjed a vidékfejlesztés, a családpolitika, az oktatás és a kultúra területein meglévő legfontosabb tennivalókra. A csoport nyilatkozatokkal, rendezvényekkel, média-megjelenésekkel kívánja majd segíteni azokat a jelölteket, akiknek "politikájával azonosul". Ugyanakkor azt is hangsúlyozták, elfogadhatatlannak tartják, hogy az MDF politikáját az elmúlt hónapokban centrumpolitikává alakították, és elfogadhatatlannak tartják az MDF eredeti szellemiségében gondolkodókkal szembeni súlyos retorziók alkalmazását. Azt, hogy szükség van a párt megújulására, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy több, az MDF-en belüli vezető, lemondott tisztségéről. Elég, ha csak Katona Kálmán, általános alelnök tavaly év végi, vagy Hegedűs Péter pártigazgató és Medgyasszay László, az MDF agrár kabinet vezető lemondására gondolnunk. Font Sándor erről úgy nyilatkozott, nem gondolják azt, hogy külön kapcsolatot kellene keresniük azokkal, akik az elmúlt időszakban mondtak le az MDF-ben viselt tisztségeikről, de Medgyasszay László és többen a frakcióból, bár nem írták alá a munkacsoport alapító nyilatkozatát, lélekben velük vannak. • Epress Horgony és vitorla Beszélgető kötet Tempfli Józseffel Tempfli József a legbékésebb, a legszelídebb emberek egyike, a kegyetlen történelmi szituációban rábízott feladat mégis az ellentmondás emberévé tette. Ez a kettősség már-már felőrölte, de Isten e törékeny alkatú emberben felragyogtatta a karizma erejét, s ő eggyé vált küldetésével - hangzott el Semjén Zsolt köszöntő beszéde Tempfli József: Horgony és vitorla című beszélgető kötetének bemutatóján Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Kereszténydemokrata Néppárt elnökének gondolatai olvashatók a kötet elején: "Tempfli József méltó utód, horgony, az azért is megmaradás életpéldája a magyar nemzet legendáriumában."- Nagyvárad megyés püspökét a magyar nép felekezeti különbség nélkül a szívébe zárta - mondta Bolberitz Pál, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi karának professzora, pápai prelátus, apostoli protonotárius köszöntő beszédében. Méltatásában kiemelte, hogy a könyv egyik fontos üzenete: Le kell dönteni a válaszfalakat, melyeket a körülmények vagy mi magunk építünk - látszat-boldogságokat keresve - Isten és ember, ember és ember, valamint nemzet és nemzet között. Ha a válaszfalakat ledöntjük, vagy legalábbis ezen munkálkodunk, valóban, igazi, keresztény, katolikus és mégis magyar hagyományt követünk, melyre Szent László királyunk mutatott példát. Bolberitz Pál rámutatott: az hogy ki a legjobb vagy legmagyarabb püspök, azt idő majd megmutatja. De hogy a hívek Tempfli püspök magyarságát leginkább a szívükbe zárták és zárják, ezt ő megérdemli. Nagyvárad 81. megyés püspökével Jezsó Ákos újságíró készítette a kötetnyi beszélgetést, aki újságírói kérdésre válaszolva elmondta: tavaly nyáron töltött néhány napot Nagyváradon Tempfli József vendégeként, amikor elkészült a hangfelvétel. A Horgony és vitorla az életút felvázolása mellett számos izgalmas kérdésre keresi a választ: Mi változott Trianon óta? Mi lesz a csángókkal? Magyarság, és európaiság, vallásos hit és politikai ész összetartozása, hol van a boldogság? A kötet előszavát Beke György író, újságíró írta, aki megjelent a bemutatón. A kötet főszereplőjéről így írt: "Tempfli Józsefnek elkobozhatatlan, el- rabolhatatlan kincsei vannak. A szelídség, az alázat, a hűség és az állhatatosság... Törékeny alkatú férfi. Példája is bizonyítja, hogy a lélek adja a test erejét. Ez a csendes, szelíd főpap tud nagyon határozott lenni, ha a hitetlenséget, az önzést, a kishitűséget ostorozza." • Frigyesy Ágnes Tempfli József 1931. április 9-én született Csanálos községben. 1962. május 31-én, a nagyváradi egyházmegye szolgálatára Márton Áron szentelte pappá. 1990. március 14-én Nagyvárad 81. megyés püspökévé nevezték.ki. Püspöki jelmondata: Petra Christus (A szikla Krisztus). A nagyváradi egyházmegyét Szent István alapította, első központja Biharvárad. A Körös partjára, vagyis a jelenlegi Nagyváradra már Szent László költöztette 1093-ban, mert a besenyők betörése után a püspökség számára biztonságosabb helyet keresett. Trianonig az ország leggazdagabb és legnagyobb egyházmegyéje volt. Nagyobb vagyonnal rendelkezett, mint az esztergomi érsekség. Jelenleg 69 egyházmegyés és négy szerzetes pap lát el lelkipásztori szolgálatot. A kötetet a Válasz Könyvkiadó jelentette meg. Megbírságolt Tilos Rádió Törvénysértést követett el a Tilos Rádió, amikor februárban felolvastak egy Orbán Viktort és az egyházakat szidalmazó sms-t - állapította meg az Országos Rádió és Televízió testület. A Távirati Irodának Vékony Éva szóvivő elmondta: az államigazgatási eljárás keretében folytatott vizsgálatot követően pénzbüntetést róttak ki a médiumra. Az eljárást a Kereszténydemokrata Néppárt kezdeményezte, és a médiahatóság monitoring csoportja folytatta le. Nőtt a hazai gazdaság adóssága A nemzetgazdaság nettó adóssága ez év első negyedévének végén 20,1 milliárd euró volt, ami kissé emelkedett a tavaly év végi 19,3 milliárd euróhoz képest - közölte a jegybank. Áremelés a BKV-nál A vonaljegy ára 140 forintról 145- re, az átszállójegyé 240 forintról 250-re, a tanuló és nyugdíjas bérleté 1850 forintról 2050-re, a havibérlet ára pedig 5200 forintról 5400-ra nő. A BKV szóvivője szerint a mostani 5 százalékos emelés után a tömeg- közlekedési díjak az idén már nem változnak. A közlekedési vállalat legutóbb januárban emelte a jegyek árát, akkor 13 százalékkal. Könnyítés a gazdáknak A családi gazdaságokat segítő intézkedésekről döntött a kormány. A földművelésügyi miniszter a kabinet ülésén elmondta: a korábbi kötöttségeken enyhítenek, így például eltörlik a kötelező 50 százalékos mező- gazdasági arányt a családi gazdálkodók árbevételében. A jövőben három helyett tíz alkalmazottat lehet majd évente foglalkoztatni, és a főállású családi gazdálkodónak máshonnan is lehet bevétele. Kulcsár & Kerék marad előzetesben A Budai Központi Kerületi Bíróság szeptember 30-ig meghosszabbította a K&H ügy két fő gyanúsítottja, Kulcsár Attila, és Kerék Csaba előzetes letartóztatását - közölte a Magyar Rádió érdeklődésére a bíróság szóvivője. Albert Viktor hozzátette: a gyanúsítottak három napig fellebbezhetnek a döntés ellen. A rendőrség megerősítette az egyik napilap értesülését, hogy Csuka Lászlót, a bank brókercégének volt vezérigazgatóját azzal gyanúsítják, hogy az Állami Autópálya Kezelő Rt -nél hiányzó milliárdokat próbálta eltüntetni a Betonút Rt. pénzével. Közeleg a parlagfűszezon Idén várhatóan július közepén kezdődik a parlagfűszezon. Magyarországon mintegy 4-5 millió hektár a potenciálisan fertőzött terület. Az egészségügy évente mitegy 100-150 ezer új beteggel számol, akiknek kezelésére 2002-ben 8 milliárd forintot költöttek. A parlagfű elleni védekezésre az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 108 millió forintot fordíthat, ami önmagában nem elég. A tervek szerint a parlagfű-mentesítésben közmunkások is részt vesznek majd. Az önkormányzatok erre egy 223 millió , forintos keretből pályázhatnak majd. hIrtv