Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-07-01 / 130. szám
• HÍDLAP 2004. július 1., csütörtök P RÉGIÓ MAI TÉMA Kevés a lehetőség diákmunkára Nagy érdeklődés mutatkozik a diákok részéről a nyári szezonban az idénymunkák iránt. A tanulóknak jól jön a zsebpénz, a munkaadó pedig szintén jól jár. Régiónk szlovákiai részén leggyakrabban csak a mezőgazdasági szövetkezetekben és a vendéglátó iparban juthatnak alkalmi munkához a fiatalok. A legnagyobb befogadóképességgel ezen a téren kétségkívül a párkányi Vadas Termálfürdő' rendelkezik. Több középiskolás és főiskolás a gondtalan nyári vakációzás helyett inkább a munkát, a kereseti lehetőséget választja. Régiónkban azonban nem túl sok lehetőség mutatkozik. Párkányban és környékén leginkább a szállodákban, a vendéglátó iparban, a falvakban pedig a mezőgazdasági szövetkezetekben nyílik lehetőség a nyári pénzkeresetre. Aránylag több lehetőség adatik az egyetemisták számára, hiszen majdnem minden olyan városban, ahol felsőoktatási intézmény van, működik munka-közvetítő ügynökség is. Brigádmunkák esetében érdekes információkhoz juthatunk a www.studentservis.sk, www.profesia.sk és a www.noslus.sk honlapokon, ahol nemcsak az álláslehetőségek vannak feltüntetve, hanem hasznos tanácsokat is kaphatunk a munkafeltételekkel kapcsolatban. A középiskolások lehetőségei ebből a szempontból korlátozottabbak. A törvények szerint legalább 15 évesnek kell lennie annak, aki dolgozni szeretne. Ráadásul vannak olyan munkakörök, amelyeket a törvény szerint 18 évesnél fiatalabb el sem vállalhat. A falvakban a diákok számára a mezőgazdasági vállalkozók, szövetkezetek biztosítanak munkát. Kisölveden például az Olved Mezőgazdasági Szövetkezet főleg az alkalmazottak gyermekei számára biztosít munkát, minden évben alkalmaznak néhány 15-18 éves középiskolást. Leginkább a gyümölcsösben dolgozhatnak. Ebben a munkában a szövetkezet dolgozója szerint nem lehet „megszakadni”. Akik bírják, azok évente visszatérnek. Vannak azonban, akik a kezdeti nehézségek láttán inkább megfutamodnak. A szövetkezet munkatársa szerint egy ilyen kis faluban minden dolgozni kívánó fiatalnak biztosítanak kereseti lehetőséget a nyári időszakban, már azért is, hogy a fiatalok megszokják a munkát. Muzslán a szövetkezet az utóbbi években nem alkalmazott diákokat, idén viszont két idénymunkást is fel tudnak venni kombájn- és teherautóvezetőként. Túl nagy kereslet, illetve kínálat azonban nem mutatkozik a diákok alkalmazása irányában - tudtuk meg Borvák Imrétől, a szövetkezet igazgatójától. Zselízen sincs túl sok esélye a diákoknak, leginkább a növénytermesztéssel foglalkozó magánvállalkozók alkalmaznak diákokat, hiszen itt nincs felfejlődve a vendéglátó ipar - tudtuk meg Zselíz polgármesterétől, Nagy Gézától. A munkaadók fizetési szokásai különbözőek. Van, ahol naponta fizetnek, máshol a hó végén vagy a munkaviszony lejártakor kapják kézhez pénzüket a diákok. A legtöbb helyen már a nyári szünidő előtt lecsaptak a munka- lehetőségekre. A munkaadók szívesebben alkalmazzák a bevált munkaerőt, ráadásul megválogatják az alkalmazottaikat. Érdemes tehát odafigyelni a pontos munkakezdésre, és a munka becsületes elvégzésére. Ez akár belépőt is jelenthet a jövő évi munkavállalásra. A legtöbb idénymunkást a nyári hónapokban a párkányi Vadas Termálfürdő alkalmazza. Nem könnyű viszont bekerülni, a helyeket már jóval a szezon megkezdése előtt lefoglalják. Gyetven Miklós, a fürdő igazgatója lapunknak elmondta, hogy 160 idénymunkást alkalmaznak minden évben. Sok helyre már január végén le kell adni a jelentkezéseket. A kertészetben márciustól kezdve nyolc hónapon keresztül biztosítanak munkát, a takarítói állásra áprilistól vesznek fel, az úszómesterek esetében elegendő áprilisban jelentkezni. Itt lehetséges jelenleg is a mozgás, mert még nincsenek lefoglalva teljes mértékben a helyek. Ez a beosztás négy, illetve öt hónapra biztosít kereseti lehetőséget. Gyetven Miklóstól továbbá azt is megtudtuk, hogy a munkákra 70-80 százalékban visszatérő munkásokat alkalmaznak. Az árak az egyes foglalkozások esetében változóak, a bruttó fizetés megközelítőleg 7500 korona havonta.A fürdő területén ezen kívül több büfé, magánvállalkozás is található. Az igazgató szerint itt is szép számban adottak a lehetőségek. A muzslai Hotel Montanaraban állandó munkalehetőség egyelőre nincs. Magyaros Rozália, a szálloda igazgatója arra panaszkodik, hogy a papírmunkák akadályozzák abban, hogy fel tudjanak venni személyeket, bár azokra szükség lenne a nyári szezonban. A munkaügyi hivatalon keresztül szeretné intézői a felvételt, de ez bonyolult és hosszadalmas folyamat. További bonyodalmakat okoz, hogy itt nincs minden napra munka. Vannak olyan napok, amikor hat személyt is alkalmazni tudnak, máskor azonban még a kettő is soknak bizonyul. Telt ház esetében itt az idénymunkások iránt is nagyobb a kereslet. • Czigler Mónika Vállal-e diákmunkát a szünidőben? Enikő (tanuló) Vállalok munkát a nyári szünidőben, mert mindig jól jön a pénz. Az egyik pubban fogok dolgozni Párkányban. Az egész nyarat itt fogom tölteni. Azonkívül jó buli, hogy itt lehetek a barátaimmal. Biztosan jól jön, ha hozzászokom a munkához. Sanyi (tanuló) Én csak otthon fogok dolgozni, nem érek rá máshol munkát vállalni. Odahaza kell segítenem, jól jön a családban is a segítség. Azért remélem, hogy némi anyagi javadalom onnan is származik majd számomra. Vince (tanuló) Természetesen vállalok munkát a nyáron, mégpedig a párkányi fürdő büféjében. Jól jön a zsebpénz a szórakozáshoz, és az öltözködéshez. Otthon úgyis unatkoznék, a nyári szünet nyolc hetéből hetet szeretnék ledolgozni. Krisztina (tanuló) Én otthon maradok, úgy gondolom, eleget fogok még dolgozni, ha kijárom az iskolát. Még ki akarom használni, hogy iskolás vagyok. Most otthon fogok segíteni szüleimnek, talán ott is csurran- cseppen valami. Cél a nemzeti identitástudat erősítése A jó informatikus holtig tanul A Bottyán János Műszaki Szakközépiskolában oklevélátadó ünnepséget tartottak tegnap. Idén végzett először az intézményben felsőfokú szakképzésben résztvevő műszaki informatikai mérnökasszisztensi osztály. Tizenhárom diák végezte el a kétéves felsőfokú szakképzést, amelyet a Budapesti Műszaki Főiskola Neumann János Informatika karával együttműködve valósított meg az esztergomi szakközépiskola. Az oklevél minősítésétől függően a diákok felvételi nélkül tanulhatnak tovább a főiskolán, rögtön másodéven. A díszteremben összegyűlt vendégeket és a végzős tanulókat Koré László, kapcsolattartó a Műszaki Főiskola Neumann János Informatikai kara részéről, köszöntötte. Beszédében sikeresnek ítélte az új képzési formát. Felhívta a végzett diákok figyelmét, hogy nem lehet megállni a szakképzésnek ezen a szintjén, hiszen a műszakitechnológiai változások miatt legalább egy-másfél évente tovább kell képezniük magukat. Mint mondta: egy paphoz hasonlóan a jó informatikus is holtig tanul. A tizenhárom végzős tanulónak diáktársaik énekkel, verssel és tánccal kedveskedtek. A rendezvény legünnepélyesebb pillanatai következtek ezek után, átadták a sikeres munka gyümölcsét jelentő okleveleket. A tizenhárom tanuló, akik közül öten jeles minősítést szereztek, Koré Lászlótól, Mikó Balázstól, a Komárom-Eszter- gom megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviselőjétől, a vizsgabizottság tagjától, valamint Gergely Lászlótól, az intézmény igazgatójától vehették át a bizonyítványokat. • GK Szociális bérlakásokról döntöttek Idén a vajdasági Zobnaticán rendezi meg a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány Ifjúsági Találkozóját. A tábor, amelyre a világ nyolc országából érkeznek fiatalok, július 17-én kezdődik. A szervezők célja, hogy a világban szétszóródott magyarok megismerjék a Kárpát-medence kulturális örökségét. Az Alapítvány 2001-ben rendezvénysorozatot indított el, amelynek első állomása Ópusztaszer volt, majd Felvidék és Erdély szerepelt helyszínként, most pedig Vajdaságban, Zobnaticán folytatódik a sorozat a negyedik Ifjúsági Találkozóval. A táborok egyfajta lépések a világ magyar ifjúságának összefogására, célja hogy a világban szétszóródott magyar fiatalok megismerjék a Kárpátmedence történelmét, kultúráját, gyakorolják anyanyelvűket és nemzeti identitásukat.- Azt szeretnénk eléri, hogy a három nagy régió magyarsága: az anyaországi, a Kárpát-medencei és a nyugati magyarság utat találjon egymáshoz, megismerjék egymást. Tapasztalataink azt mutatják, hogy alapvetően információ hiányban szenvednek, és ezért mutatható ki érdektelenség, kisebb mértékű odafigyelés - mondta el lapunknak Harmati István, az alapítvány elnöke. A találkozókon részt vevő ötven-hatvan fő a világ nyolc-kilenc országából érkezik. Tavaly az Egyesült Államokból és Indiából is érkeztek harmadgenerációs magyarok. A találkozók helyszínén mindig az adott tájegységet és az adott vidéket próbálják meg bemutatni a többieknek, felhasználva a helyi jellegzetességeket, zenét, kultúElőadás a tavalyi táborban rát, táncot és ételeket. Ezáltal megismerik a végtelenül színes magyar kultúra egy szeletét. Az idei tábor programjában ennek megfelelően szerepel helytörténeti előadás, kulturális program, színjátszás. A sorozat következő állomása valószínűleg Kárpátalja lesz - tudtuk meg Harmati Istvántól. Véleménye szerint az Európai Unióhoz történt csatlakozásunk után Felvidékkel és Muravidékkel jóval szorosabbra fűzhető majd a kapcsolat, hiszen a határ nélküli állapot pozitív irányba fogja elmozdítani az országok kapcsolatát, viszont a kárpátaljai magyar fiatalokra nagyon is oda kell majd figyelni. — A kultúra szerencsére eddig is határtalan volt. Az uniónak is célja az egyéniségek és különleges egyedi dolgok megőrzése, reméljük, továbbra is nagy hangsúlyt fog fektetni arra, hogy ezek megmaradjanak és erősítsék az unió kulturális hátterét - adott hangot optimista véleményének az elnök. A táborba még várják a jelentkezéseket. Bővebb információ a www.mfhnalap.org oldalon található. • GK Esztergom Város önkormányzatának Egészségügyi és Népjóléti Bizottsága megüresedett szociális bérlakások elosztásáról tárgyalt. Osvai László, a bizottság elnöke elmondta, hogy a lakástakarékossági programon alapuló Dobogókő úti és kertvárosi Szalézi úti szociális bérlakások közül három megüresedett A lakásokra meghirdetett pályázatra hetvenen jelentkeztek. A bizottság a beadott jelentkezések közül ötvenet talált érvényesnek. A másfél szobás lakások elosztása szempontjából elsősorban a két-há- rom gyermeket nevelő családok kérelmét vették figyelembe. Ezenkívül megvizsgálták a jövedelemi viszonyokat is, tekintettel arra, hogy ezen lakások bérletét megtakarítási programhoz köti az önkormányzat. Az Orbán-kormány által meghirdetett Széchenyi Terv szociális bérlakás pályázatán Esztergom városa 120 szociális bérlakás építésére nyert pályázatot. Ezen lakásokkal a város elsősorban azokat a családokat kívánja segíteni, akik néhány éven belül saját otthont szeretnének. Meggyes Tamás polgármester a lakástakarékosságot elősegítő programról szólva már korábban is elmondta, hogy általában ötéves előtakarékossággal megoldható az önálló otthon megteremtése, és így ezzel a programmal 30 év alatt önkormányzati segítséggel, akár 500 család is saját tulajdonú otthonhoz tud jutni. Ezért az Egészségügyi és Népjóléti Bizottság nagyon szigorúan vizsgálta, hogy a jelentkező többgyermekes családok a lakásfenntartási és életviteli költségek mellett a kötelező havi húszezer forintos lakástakarékossági programot biztosan tudják-e vállalni. Ezen szempont alapján tíz jelentkező maradt, akikhez ellátogattak a bizottság tagjai, és személyes tapasztalatok után választották ki azt a három családot, akiket bérlőnek javasolnak • MÁ