Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-06-26 / 127. szám
2004. június 26., szombat • HÍDLAP • A „dilidoki”... Interjú dr. Csernus Imrével Több mint egy hónapig voltam begyulladva. Néztem nehezen megszerzett telefonszámát, és arra gondoltam, hogy el fog küldeni a sarkvidékre, ha felhívom. Aztán úgy döntöttem, miért ne. Elolvastam mindkét könyvét (Drogma; Bevállalja?), és még jobban begyulladtam. De biztos voltam benne, hogy nem aljas ember, és nem fog ok nélkül szétkenni. Bejött.- Kezdjük az előző könyvvel, a Drogmával! Hogy fogadta a közönség, és hogy fogadta a szakma?- A szakma? Vagy inkább a közönség. .. Az emberektől a mai napig kapok visszajelzéseket, hogy számukra nagyon fontos pozitív kifejezéseket tartalmazott a könyv. Többen szóltak arról, hogy a környezetükre, magukra ismertek, tehát fontos volt nekik. Ezek jó visszajelzések. A szakma részéről annál kevésbé. Egyetlen orvossal beszéltem, akinek úgy érzem, tetszett, a többiek furcsa mód nem véleményezték.- Szakmai féltékepység?- Nem tudom, elképzelhető. Én nem kérdeztem meg. Tudja, ha nekem nem mondják, nem kérdezem. De akármilyen kritikának, véleménynek örülnék, mert ez a bizalommal való megtisztelést jelenti.- Gondolom, a könyv megjelenése óta a Hetesre jelentkezők száma megötszöröződött. ..- Nemcsak a könyv, hanem a műsor miatt is! Illetve amiatt, hogy én valójában alapvető emberi dolgokról igyekszem közérthetően beszélni. Úgy, hogy mindenki megértse.- Több milliárdnyi forint folyik el drogprevencióra, könyvében mégis úgy fogalmaz; anyagozni trendi. Ha ez igaz, valami nagyon nem stimtnel a felvilágosítással!...- Nem hiszik el! Nagyon sok fiatal nem hiszi el, hogy mindez mivel járhat. Tudja, aki ezt elkezdi használni, megvannak a belső okai: családi problémák, rohanó világ..., valójában ez nem más, mint boldogságkeresés, a mielőbbi boldogság elérése. Az az ember, aki türelmetlen, és gyorsan szeretné elérni, és tele van odabent egy csomó ki nem mondott, elfojtott konfliktussal, feszültséggel, önismereti hiányokkal, annál a drog gyönyörűen be fog jönni. És hogy trendi? Mondhatni! Itt a nyár, és vele az úgynevezett szabadság megvalósítása - a drog által. Szabadulni a kötelezettségek, kényszerek alól, bulik orrvérzésig, egymás hegyén hátán, az anyag komoly vonzerő! Látják, hogy nagyon sok ember csinálja, és azt gondolják, ez a tuti. Azt viszont nem látják, hogy az a valaki szét van csúszva, hogy megy haza, milyen az any- ja-apja. Tehát manapság az emberek - és ez nem csak a fiatalokra, hanem a felnőttekre is nagyon jellemző - nem hajlandók szembenézni azzal a világgal, amiben élnek.- Nem is könnyű! Kőkemény elvárások zúdulnak ránk mindenhonnan!- Kétségtelen! De úgy gondolom, az elvárás az egy dolog, az önmagam felé való elvárás viszont a legnagyobb! Mindannyian a saját bőrünket visszük a vásárra, és nagyon nem mindegy, hogyan élünk, hogyan megyünk el, milyen emlékeket hagyunk magunk mögött! Szóval, mindegy, ki milyen verdát, házat fog venni, nem temetik utána. Kétségtelen, ma a tömeg nyomása akkora, és a befolyásolhatóság olyan szintű, hogy az emberek jó része, mondhatnám, óriási többsége a könnyebbnek látszó út felé moccan el, ez azonban nem vezet kiegyensúlyozottsághoz, boldogsághoz. Csak a látszat felé. A látszat meg nem létezik.- Egyesek hangoztatják, hogy a stressz meg a tömegnyomor miatt inkább a főváros érdekelt a drogproblémában...- Ez nem igaz! Az összes nagyobb, megyei városban, és a kistelepüléseken is jelen van. A legkisebb faluban is ott van a narkó!- A kendertüntetésekről mi a véleménye?- Nem a fogyasztásról szól, hanem a dekriminalizációt szeretnék elérni, szó sincs itt liberalizmusról. A kettő között tudja mi a különbség? A liberalizáció engedi a fogyasztást, a dekriminalizáció pedig nem büntetné a fogyasztókat. A dolog arra megy, hogy ne büntessék. De nem hiszek abban, hogy ilyen eszközzel bármit is el lehet érni. — Tulajdonképpen miért készítette el a Bevállalja? című könyvet, volt némi ráhatás a producerek részéről? — Nem! Ha a Bevállalja? könyvben szimplán csak a puszta párbeszédek szövegének leírása lett volna cél, akkor ezt a műsorról történő újabb bőrlehúzásának éreztem volna, és nem lett volna frankó. Amikor szóba került, elgondolkodtam hogy lehetne teljessé tenni. Kiválasztottunk olyan alapvető emberi jellemvonásokat, amik előbb utóbb zsákutcába viszik az embert. Viszont ami érdekes, azt hallottam vissza, hogy mielőtt ezekkel az emberekkel a felvétel előtt beszélgetek, és amit látnak, egy hosszú munka következménye. Ahogy a kérdéseket felteszem, ahogy következtetek dolgokra. Valójában szerettem volna megmutatni, hogy amit és ahogyan kérdezek, annak nagyon komoly logikai, racionális és érzelmi alapja van. — Hány adást készített eddig? tu £ > LÜ U. ÖÖ £0 K o *-Fogalmam sincs, ki kéne számolnom... Valahol számon tartják... Az interneten a www.drcsernus.hu-n meg tudja nézni. Hát várjunk...január, február, március, április, május..., olyan száztíz adáson vagyunk túl.- Az rengeteg! Most már ön is átlátja, ami keményen lejön a képernyőről, hogy a társadalom nagy része komoly személyiségzavarban szenved!- Önismerethiány inkább! Önismerethiány, és a hosszútávon ebből adódó személyiségzavar. A mai kor embere valójában nem tudja, milyen mentális energiákkal és jellemvonásokkal rendelkezik, amelyek egy része előreviszi, más része hátráltatja őt.- Gyakran láthatunk a műsorában híres embereket. Önnél járt Erdélyi László, Radics Péter, Simek Kitti, Oki, Párkányi Éva, stb. Az ő meghívásuk az ön ötlete volt?- Nem. Ehhez nekem semmi közöm. Engem valójában - legyen az ismert vagy „hétköznapi” ember, - mindkettőnél kizárólag az illető emberi arculata érdekel. Semmi más.- Különböznek valamiben tőlünk?- Igazából nem. Semmiben.-A média egy arcot max. két évig használ, aztán valaki új kell. Most őszintén, ha lekerül a képernyőről, minden visszaáll a régi kerékvágásba?- Nézze, a média velem nem tud mit csinálni, mert az egy dolog, hogy most kiemelten frekventált vagyok a médiát illetően. Onnantól kezdve, hogy elkezdődött a műsor, havonta három napot vesz el tőlem az ügy. Emellett orvos vagyok, pszichiáterkedem tovább. Ha megszűnik a médiázás, nem hogy visz- szatérek, hanem valójában benneva- gyok, - mindennap.- Hallottam, ott hagyná a kórházat...- Igen, ez igaz. Úgy érzem, hogy most hirtelen sok lett, és éppen ezért kértem magam fizetés nélküli szabadságra a kórházi munka alól. Szerepe volt benne, hogy esetleg kipróbálnám magam más területeken is. De épp úgy orvoskodni fogok tovább. Főként orvoskodni! Nézze, én nagyon sok mindent csinálok! Ezenkívül járok egy szakorvosi rendelőintézetbe, ahol pszichiáterként dolgozom neurózisrendelésen, van egy alapítvány, amelyet olyan embereknek hoztunk létre, akik talpra álltak, ott szakmai vezető vagyok. Rengeteg előadásra hívnak meg országszerte iskolákba, művelődési házakba, egyebek. Ott vannak az önismereti tréningek, krízis-intervenciók..., rengeteg mindent csinálok.- Hogy viseli a hírnevet? Sokan panaszkodnak, hogy ismertté válásuk után depresszióba zuhantak. És hiába hangoztatja, hogy Ón nem médiasztár, hanem orvos, az emberek mégis az előbbivel azonosítják Ónt.- Ez legyen az ő ügyük.- Oké. Utolsó kérdést: Mielőtt belevágtam volna interjúba, sokan mondták, hogy vigyázzak Önnel, mert nem szereti az újságírókat. Habár én nem érzetem, hogy károsodtam volna... Mi a helyzet? Megszokta a médiát maga körül?-Valójában semmi gondom-bajom az újságírókkal. Inkább olyan emberekkel van... nem is gond ez, csak zavar, akin nem érzem az őszinte érdeklődést, és odafigyelést. Az ön hangja teljesen tiszta, érdeklődő. Tetszik, hogy készült a kérdésekkel. A nyíltságot én mindenek felett értékelem. A nyíltság az egyik legfontosabb emberi jellemvonás. Mert, ha valaki nem nyílt, akkor a kommunikációja sem lesz őszinte. Nyíltság és őszinteség mindig egy nagyon jó beszélgetést eredményez. Én akkor szoktam... nem is kivetkőzni magamból..., hanem ugyanazt visszacsatolni a kérdezőre, ha érzem, hogy alattomos, érzem, hogy nem tart tiszteletben, megpróbál bevinni az erdőbe. És ön hogy érezte magát interjú közben?- Köszönöm a kérdést, remekül. Azt mondták, vigyázzak Önnel..., szóval paráztam..., de nem volt probléma. • SZALAI ÁLMOS És Ön bevállalja? Igen vagy nem? Mikor tnegláttam a könyvet, nem akartam hinni a szememnek. Pedig olyan hiteles volt! Igazi forradalmár, aki sosem adja el magát. És akkor itt ez a könyv - üvölt a cím: Bevállalja? Gondoltam, a műsoráról szól, önlakkozva, satöbbi. Nagy nehezen - két heti önrábeszélés eredményeként - mégis megvettem. Az első öt oldal után rájöttem, mekkorát tévedtem. Hiteles, igazi OKÉ ember. És nem adta el magát! A kérdés, ami televíziós felbukkanása óta tombol bennem: miért bírjuk őt ennyire? (Legyünk őszinték: valaki bírja, valaki nem, habár többen vannak a „bírja” kategória képviselői.) Valahol igenis szomorú, hogy a televíziónéző lakosság nyolcvan százaléka egy pszichiáterért rajong. És tulajdonképp mit nézünk? Mit szeretünk nézni rajta? Ahogy másokkal bánik, vagy éppen saját magunkat és hibáinkat látjuk visz- szaigazolódni? Ennyire szádok lennénk? Nem. Arról van szó, hogy Csernus nagyon egyszerű dolgot fedezett fel: Ne szaladj! Ne rohanj el magad elől, nézz a tükörbe, és oldd meg a problémáidat. így lett belőle hős. Egyszerű, - ha kimondjuk, hogy gáz van, elindulhatunk, hogy elzárjuk a gázcsapot. Ha meg nem valljuk be, hogy gáz van, akkor megfulladunk. Ennyi. Csernus okosan kezeli a körülötte kialakult új helyzetet, - példa erre az új könyv. Pontosan érzékeli, hogy a tömeg jelentős része a médiaállatot látja benne, és nem a segítőt. írt most egy könyvet, hogy a szánkba rágja: értsd meg végre, miért jöttem! Ügyesen dolgozik. Önzőség, függőség, ragaszkodás, türelmetlenség, és még sok más egyéb olyan jellemvonás, ami elsodorhat bennünket. (Persze... Porschét sorsolunk ki azon kedves olvasók között, akik biztosak benne, hogy egyetlen ilyen jellegű hibával sem rendelkeznek.) A bevezetőben hellyel kínál minket (az elméjében, értsd, ahogy írva vagyon) és nem ígér felhőtlen szórakozást. És nem hazudik. Az első néhány oldal elolvasása után egyik szóról a másikra döbbenünk..., úristen, ez én vagyok... ez is én vagyok... meg ez is! Például, én magam a legelső oldalon döbbentem rá egy fontos hibámra. Eddig gyakran és könnyen letegeztem bárkit. De amióta olvastam a könyvet, azóta tudom, ez olyan emberekre jellemző, akik megszokták, hogy irányítanak. És milyen ember az, aki megszokta, hogy irányít? Olyan, aki nem törődik másokkal. És milyen az, aki nem törődik másokkal? Önző. Hát most azon vagyok, hogy ne legyek az. Nem is tudom..., az vagyok? Összegzés: Tök zsilett! Olyan, mintha beülnél hozzá elbeszélgetni. Szétszed, lenyom, és elmondja miért. Tanulságos és örökérvényű könyv, megérdemli, hogy ott legyen a polcon. Ha baj van, elég beleolvasni. • SLEEPY
