Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)

2004-01-16 / 11. szám

\ 2004. január. 16., péntek BAL PART frtdlap SZLOVÁKIA Hat hónap helyett két év garancia Az új törvénytervezet szerint - amellyel a parlament mellett műkö­dő Alkotmányjogi Bizottság a héten egyetértett - bővülnek a vásárlók jogai. Április elseje után a vásárolt termékekre eddig érvényes hat hó­nap helyett kétéves garanciát fognak kapni. Az április 1-je előtt aláírt szerződésekre még a hathónapos határidő lesz érvényben. A házelnök nem tartja szerencsésnek két szavazás összekapcsolását Pavol Hrusovsky házelnök attól tart, hogy a népszavazás és az el­nökválasztás egyidejű megtartása zűrzavart, áttekinthetetlen helyze­tet idézne elő és kedvezőtlenül hatna a szavazók döntésére. „Két kü­lönböző voksolásról van szó, amelyek eredménye majd jelentős mértékben befolyásolja a szlovákiai belpolitikai történéséket” - nyi­latkozta. Üdvözölné, ha a két szavazást nem kapcsolnák össze. Ak­kor ugyanis nem állna fenn annak a veszélye, hogy a két voksolás­hoz kapcsolódó különböző kampányokat az emberek összemossák. A KDH elnöke emlékeztetett rá, hogy a napokban számos elismert jogász nyilatkozott a népszavazás alkotmányosságáról. „Vártam, hogy a köztársasági elnök úr ilyen nagy horderejű kérdésben az Al­kotmánybíróságtól előzetes normakontrollt fog kérni. Ez azért is el­várható lenne tőle, mert az elmúlt választási ciklusban, amikor az al­kotmánytervezetről tárgyaltunk, ő kezdeményezte a normakontroll lehetőségét. Egyébként alkotmány adta joga kihirdetni a népszava­zást, nem köteles kikérni az Alkotmánybíróság véleményét. Ezzel vi­szont magára vállalja a felelősséget is” - nyilatkozta a házelnök. A Madit kenőolajat ezután a MÓL Magyarországon gyártja A MÓL gazdasági megfontolásból úgy döntött, hogy a Madit kenő­olajat ezentúl Komáromban fogja gyártani. Gazdaságosság szempont­jából ugyanis Komáromban jóval kedvezőbbek a gyártás feltételei. A Slovnaft által mintegy negyven éve gyártott Madit csaknem 50 százalékos piaci részesedéssel az egyik legkeresettebb kenőolaj Szlo­vákiában. Az utóbbi időben azonban kissé csökkent iránta az érdek­lődés és ennek következtében a 2002-es évhez képest tavaly mint­egy 17 százalékkal kevesebb kenőolajat adtak el a szlovák piacon. Martin Bútora országértékelése Martin Bútora országértékelőjében - amelyet „Szlovákia Martin Bútora meglátásában” címmel közölt - meg van róla győződve, hogy Szlovákia képes megbirkózni a válsággal. „Minden feltétel adott, hogy megoldjuk a gondokat. Csak bízni kell benne, hogy si­kerül” - fogalmazott az áprilisi választások elnökjelöltje Szlovákia közvetlenül az EU-csatlakozás előtt ellentmondásos helyzetbe került, mert egyrészt sikereket könyvelhet el magának, másrészt kormányválsággal kell szembesülnie. Bútora úgy véli, hogy az ország számára nem marad más hátra, mint folytatni a reformokat és következetesen kiértékelni a gazdaság­ra és életszínvonalra gyakorolt hatásukat. Szerinte „az emberek egy része nem bízik a reformokban és az azokat szorgalmazó vezető po­litikusokban. Ez részben összefügg egyes politikusok magatartásával, akik a csoport- és pártérdekeket az ország érdekei fölé helyezik”. Az ellenzéknek a reformok bírálata mellett érthetően meg kelle­ne fogalmaznia, hogy milyen változtatásokat javasol, és ezeket mi­lyen módon kellene megvalósítani. Az előrehozott választásoktól szerinte nem várható a munkanélküliségi ráta csökkenése és az or­szág gazdasági mutatóinak javulása. Hrusovsky: Simkoval meg kell egyezni „Szlovákiában kormányválság van és a legjobb gyógyír a válság rendezésére, ha a Szabad Fórumot ötödik pártként beveszik a ko­alícióba. Minden más megoldás csak rosszabb lehet” - közölte Pavol Hrusovsky házelnök. Az előrehozott választások csupán el­méleti feltételezésként jöhetnek számításba. „Abban az esetben, ha minden más politikai próbálkozás csődöt mondana, egyik lehetsé­ges megoldásként az előrehozott parlamenti választások is számí­tásba jöhetnek” - fogalmazott Hrusovsky. Rámutatott, hogy a kormányválságot az Ivan Simko és Mikulás Dzurinda közötti összetűzés idézte elő. A KDH legjobb megoldásnak a négy kormánypárt szövetségének kibővítését tartja. Az ötpárti ko­alíciót mind Dzurinda, mind Simko elutasítja. Ez a magatartás, vi­szont veszélyezteti Szlovákia stabilitását. A kormányfő menesztését szorgalmazó Simko a követelést nem volt hajlandó kommentálni. Lintner: az SDKU-nak kell megoldania a válságot A jelenlegi kormánykoalíció fennmaradása érdekében az SDKÚ- nak kell megoldania az általa előidézett válságot. Lubomír Lintner az ANO alelnökének meggyőződése, hogy a helyzet konzerválása az előrehozott választások malmára hajtja a vizet. „A probléma is­mert, a labda pedig az SDKÚ térfelén pattog” - fogalmazott Lintner. Kisebbségben kormányozni és kísérletet tenni az ellenzék támogatásának megszerzésére, szerinte nem szerencsés megoldás. Összeállította: Oravetz Ferenc Változik a mezőgazdászok támogatási módja A juhtenyésztőknek juhonként a tavalyi 650 korona helyett csupán 300 korona támogatás jár Az EU érvényben lévő szabályai szerint Szlovákia kénytelen megváltoztatni a mezőgazdaságban eddig al­kalmazott támogatási rend­szerét. E változás alapján a tavalyi évhez képest jóval kevesebb pénzhez jutnak az északi területek gazdái és szövetkezetei. „A kedvezőtlen adottságokkal rendelkező szövetkezetek vezetői nem értették meg az állami tá­mogatás lényegét: nem az állami támogatás mértéke, hanem a módja jelenti a problémát” - fo­galmazott Simon Zsolt mezőgaz­dasági miniszter. A régi támoga­tási rendszer alapján ugyanis a gazdák előlegben részesültek. Az EU-ban hatályos szabályokat Szlovákiának is tiszteletben kell tartania. Eszerint a hozzájárulá­sokat az év végén kell folyósíta­ni,, - hangoztatta a mezőgazda- sági tárca vezetője. Idén az észa­ki területeken gazdálkodó szö- vetkezetek-Simon Zsolt szerint végül is az elmúlt évhez képest több pénzhez jutnak, csakhogy a pénz folyósítására a negyedik negyedévben kerül sor. Juraj Nouska, az Ocovai Ter­melő Szövetkezet elnöke cáfolja a miniszter állítását. „Tudjuk, hogy az EU-csatlakozással megváltoz­nak a szabályok. A nagyobb szántóterülettel rendelkező cégek több támogatásban részesülnek, mint amelyekben, túlsúlyban vannak a rétek és a legelők,, - ál­lítja. „Míg a gabonát termesztő gazda hektáronként 2100 korona előleget kap, a juhtenyésztőnek juhonként a tavalyi 650 korona helyett csupán 300 korona támo­gatás jár. Ezt a módszert minden­képpen meg kell változtatni” - hangoztatta Nouska. Az alacsonyabb állami támo­gatás következtében számos északi szövetkezet vezetője vesz­teséges termelésre hivatkozva azzal riogatja az illetékeseket, hogy felbontják a legelőkre kö­tött bérleti szerződéseket. Simon Zsolt az EU előírások­kal érvel, amelyek nem teszik lehetővé a juhtenyésztés tavalyi szinten történő támogatását. E kijelentése közvetve azt sugallja, hogy a juhtenyésztők a költség- vetésből az elmúlt években aránytalanul nagy támogatás­ban részesültek. „A legnagyobb gondot a régi támogatási rendszerből az újba történő átlépés jelenti. A tavalyi aszályos év után a legtöbb szövet­kezet pénzügyi gondokkal küsz­ködik, ezért a változást érzéke­nyebben élik meg” - fogalmazott Ján Oravec, a mezőgazdasági ön- kormányzatok elnöke. A szövet­kezetek és a gazdák 60 százaléka veszteséggel zárta a tavalyi évet. „Tekintettel a tejtermelésben és sertéstenyésztésben uralkodó gon­dokra, a gazdák nemcsak északon, hanem délen is türelmetlenül vár­ják az állami támogatást. Nem ar­ról van szó, hogy az északiak iri­gyelnék a délieknek juttatott állami támogatást. Egyszerűen meg akarjuk menteni Szlovákia mező- gazdaságát” - nyilatkozta Václav Fabrici, a Szepességben található Kluknava szövetkezet elnöke. Oravetz Ferenc Valószínűleg államünnep lesz október 28-a Csehszlovákia megalaku­lásának évfordulója jelenleg a naptárban emlékünnep­ként szerepel, de valószínű­leg a Ludovít Kaník vezette Demokrata Párt javaslatára a jövőben államünnep lesz. Kaníkék javaslatával Mikulás Dzurinda államfő is egyetért, de nézete szerint a szlovákoknak előbb szívükbe kellene zárni Csehszlovákia megalakulásá­nak fontosságát. „Úgy vélem, hogy egyszer eljön az a nap, amikor átértékeljük az állami ünnepeket, és köztük október 28-a is szerepet kap. Jelenleg a forma helyett fontosabbnak tar­tom a tartalmat” - nyilatkozott Mikulás Dzurinda Vladimír Spidla cseh államfő társaságá­ban, tavaly októberben. Az említettekkel kapcsolatos az oktatási tárca elemzése, ame­lyet a kormány számára az ün­A jelenleg szeptember 1-jén ünnepelt alkotmány napja helyett október 28-át emelnék államünnepi rangra népekről készített. Ebben az elemzésben az Oktatásügyi Mi­nisztérium nem tanácsolja az ál­lamünnepek további bővítését. A jelenleg szeptember 1-jén ün­nepelt alkotmány napja helyett október 28-át emelnék állam­ünnepi rangra és szeptember 1- je emléknappá módosulna. Szlovákiában évente öt ál­lamünnep van: július 5-e (Cirill és Metód napja), augusztus 29- e (a szlovák nemzeti felkelés év­fordulója), szeptember 1-je (a már említett alkotmány napja) és szeptember 17-e (a szabad­ság és demokrácia napja). Már hagyományosan munka­szüneti napnak számít május 1- je (a munka ünnepe) és május 8-a (a fasizmus feletti győzelem napja). A Szentszékkel kötött szerződés alapján a szlovák kor­mány kötelezettséget vállalt ar­ra, hogy munkaszüneti napok lesznek a vasárnapok és az év következő napjai: Január 1-je (Újév napja), ja­nuár 6-a (vízkereszt), április 9-e (nagypéntek), április 12-e (hús­vét), július 5-e (Cirill és Metód), július 15-e (a Hétfájdalmú Szűzanya napja), november 1- je (mindenszentek), december 24-e (Szenteste), december 25- e és 26-a (karácsony). o.f „Komoly kormányválság van” Az Magyar Koalíció Pártja (MKP) komolynak minősí­tette az ötpárti egyeztetés után kialakult kormányvál­ságot. Bugár Béla, a párt el­nöke szerint a kialakult helyzetért az SDKÚ és a Szabad Fórum vezetőit ter­heli a felelősség. A kormány stabilizálásáról úgy nem lehet tárgyalásokat folytatni, hogy a partner óráról órára változtatja álláspontját - közölte Bugár a párt elnökségé­nek ülése után. Az MKP elsődleges célja, hogy a kormányprogram teljesítése ér­dekében rendeződjék a kor­mánykoalíción belül kialakult ál­lapot. „Ezért az SDKÚ és a Sza­bad Fórum vezetőitől elvárjuk, hogy az állampolgárokkal szem­ben felelősségteljesen viselkedje­nek, és közösen megoldást talál­janak a válság rendezésére” - fo­galmazott az MKP elnöke. -o­A szerdai egyeztetés tovább bonyolítja a kormány helyzetét m "M Az előtérben a kormány tagjai: Daniel Lipsic (KDH), Csáky Pál (MKP), Mikulás Dzurinda (SDKÚ), Ivan Miklós (SDKÚ), Pavol fíusko (ANO) (folytatás az 1. oldalról) „Iván Simko és Mikulás Dzurinda idegtépő sakkjátszmát játszik” - véli Michal Vasecka, a Közkérdések Intézményének elemzője, aki szerint Simkonak a kormányfő menesztésére irányu­ló követelése eltúlzott. Vasecka a jelenlegi rossz légkörben arra számít, hogy a koalíciós partne­rek az eddiginél még nagyobb nyomást fognak gyakorolni a két egykori harcostársra, hogy a parlamenti többség érdekében próbáljanak megegyezni. A szerdai ötpárti egyeztetés nyil­vánvalóvá tette, hogy az SDKÚ két alapító tagja között annyira megromlott a viszony, hogy sem­milyen körülmények között nem képes már együttműködni. Az egykor két harcostárs között kiéle­zett helyzet az ellenzék malmára hajtja a vizet, és az előrehozott vá­lasztásoknak kedvez. E választá­sok kimeneteléhez, pedig nem fér kétség. Nyilván a Robert Fico ve­zette Smer győzelmével, illetve a jobboldal vereségével végződne. Az egyszerű választópolgárok zö­me joggal várhatja el Ivan Simkotól és Mikulás Dzurindától, hogy az előrehozott választások után várható populista, szélsősé­ges politizálás elkerülése érdeké­ben tegyék félre személyes ellen­szenvüket és próbálják megtalálni a közös nevezőt. Oravetz Ferenc A sertéspestis miatt már csak­nem 20 ezer állatot vágtak le Az egészségügyi dolgozóknak rövid időn belül már negyedíz­ben kell megküzdeniük a Privigye mellett tomboló sertés- pestissel. Néhány hét alatt csak­nem húszezer sertést kellett megsemmisíteni a felső-nyitrai Kos község sertéstelepein. A kár meghaladja a huszonötmillió koronát. A betegség vírusát minden valószínűség szerint a környék erdeiben élő vaddisz­nók terjesztik. A szakemberek főleg azt tartják aggasztónak, hogy a megelőző óvintézkedé­sek ellenére egyelőre nem sike­rült megfékezni a betegség ter­jedését. Abban az esetben, ha az óvintézkedések rövidesen nem hoznának eredményt, fennáll a veszély, hogy az EU esetleg megtilthatja a szlovákiai sertéshús kivitelét. Ez a végső döfést jelentené az alacsony fel- vásárlási árak és a gyenge ke­reslet miatt amúgy is súlyos vál­sággal küzdő sertéstenyésztők számára. Oravetz Ellentmondó hírek Schuster jelöléséről Ján Füle, az államfő szóvivő­je tegnap reggel közölte a TASR távirati irodával, hogy „Rudolf Schuster jelenlegi köztársasági elnök az áprilisi elnökválasztá­son jelöltként vállalja a megmé­rettetést. Egy háromtagú szer­vezőbizottság már megkezdte a jelöléshez szükséges 15 ezer aláírás összegyűjtését.” Egyben hangsúlyozta, hogy Rudolf Schuster polgári jelöltként in­dul, és nem igényli egyetlen politikai párt támogatását sem. Az államfő a TASR-hoz eljut­tatott közleményében megcá­folta Füle kijelentését. „Nem mondtam, hogy indulok az el­nökválasztáson. Füle nem állít­hatta az ellenkezőjét, mert nem igaz” - áll a közleményben.-of-

Next

/
Oldalképek
Tartalom