Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)
2004-01-02 / 1. szám
JOBB PART 2004. január. 2, péntek ______3. Ti szta fejjel Ismét munkában a szerkesztőség. Kicsit ugyan nyúzott mindenki, (reméljük ez a képekről nem derül ki), de ettől a minél szélesebb körű tájékoztatás nem szenvedhet csorbát. Igaz, az élet a hírközlés területén sohasem áll meg, az év utolsó napján azért munkatársaink is kikapcsolódtak. Hogy milyen volt a buli, a várakozásoknak megfelelően alakult-e az este, most megtudhatják. István (főmunkatárs) Az év utolsó napja mindig jó lehetőség arra, hogy kicsit kiengedjünk, találkozzunk a régi barátokkal. Spontán alakult az idei buli, nem volt előre eltervezett program. De talán azért sikerült fergetegesre az év végi party, mert egyáltalán nem volt megszervezve. Kata (munkatárs) Budapesten töltöttem az év utolsó napját a legjobb barátnőmmel egy buliban. Természetesen az estéről beszélek, mert még délután dolgoztam. Pár nappal korábban lett csak biztos, hogy hova megyünk Igaz, nem sok embert ismertem előtte a társaságból, de ez nem volt baj. Egyébként ritkán tervezem meg hónapokkal előre, hol töltöm majd a szilvesztert. Balage (művészeti vezető) Éveken át egy baráti társasággal szilvesztereztem, de mióta szétszéledt ez a csapat, általában még aznap sem tudom, mit fogok este csinálni. Idén is így volt, de végül néhány ismerősömmel jó hangulatban telt az óévbúcsúztató. Egyebet nem tudok mondani. Krisztián (munkatárs) Prágában töltöttem a szilvesztert, illetve már egy nappal előtte odautaztunk. Pár hónappal előbb elkezdtük szervezni az utazást. Jó pár barátommal együtt mentünk ki, akikkel amúgy is együtt szoktunk bulizni. így aztán, mivel jól összeszokott társaságról van szó, az „évzáró” buli és a Prágában töltött pár nap remekül sikerült Fegyelmi a bíráknak késedelemért Hiba a számítógépes rendszerben Átmenetileg nem tudnak helyjegyet kiadni a Keleti pályaudvarról induló belföldi IC-vo- natokra kedden reggel öt órától a számítógépes rendszer hibája miatt -közölte tájékoztatójában Guthyné Molnár Mária, a MÁV osztályvezetője. Az IC-vonato- kat ezért a számítógépes rendszer kijavításáig egy-egy plusz kocsival indítják, s gondoskodnak az utasok előre megváltott, helyjegy nélküli elhelyezéséről. A helyjegyet pótdíj felszámítása nélkül a szerelvényen a jegyvizsgálóktól vásárolhatják meg az utasok, s ők gondoskodnak az elhelyezésről is. A számítógépes rendszer kijavításán dolgoznak, de még nem lehet tudni, mikor vásárolható meg ismét a helyjegy a MÁV-pénztáraknál - mondta Guthyné Molnár Mária. G K Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács novemberi döntése szerint, fegyelmi eljárás indul a bírák ellen január 1-je után, ha túllépik az ítéletek írásba foglalásának 30 napos határidejét. A bírói önigazgatás csúcsszerve, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács október 7-én már vizsgálta az ítéletek esetenkénti késedelmes írásba foglalásának problémáját. A főszabály szerint a bírónak 30 napon belül írásba kell foglalni az ítéletet, bonyolultabb büntetőügyekben engedélyezhető 60 nap. A testület akkor úgy döntött, fel kell tárni a késlekedéshez vezető okokat, és a mulasztókat felelősségre kell vonni; ez az írásbeli figyelmeztetéstől szélsőséges esetben akár a bírói tisztségtől való megvonásig is terjedhet. A testület ezt követően november elején tartott ülésén ismét megvizsgálta a „belső fegyelem erősítése érdekében” a bíróságokon késedelmesen írásba foglalt ítéletek számának alakulását. A testület tagjai úgy döntöttek, hogy 2004. január 1-je után, ha a bíró túllépi a 30 napos írásba foglalási időt, fegyelmi eljárás indul ellene. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke elmondta, komolyan veszik, hogy az ügyfélnek joga van a korrekt igazságszolgáltatásra. Szavai szerint az ítéletek késedelmes írásba foglalása a polgárok jogait sértheti. A bíróságok késedelmes írásba foglalása akkor került a figyelem középpontjába, amikor a Tocsik- ügyben az elsőfokú ítéletet késedelmesen, több mint öt hónap után foglalták írásba 2002. szeptemberében. Akkor az adminisztratív mulasztás miatt fegyelmi eljárás indult a Fővárosi Bíróság büntetőperben eljáró bírája és a büntető kollégium vezetője ellen, továbbá az ÓIT írásbeli figyelmeztetésben részesítette a Fővárosi Bíróság elnökét. A főbíró 2001-es adatokról szólva korábban azt mondta: 11 esetben kapott írásbeli figyelmeztetést bíró késedelmes írásba foglalás miatt, 12 esetben fegyelmi eljárás indult, és egy alkalommal felmentettek egy bírót tisztségéből, mert másfél évig késlekedett az írásba foglalással. gk Iratismertetés a móri bankrablás ügyében Népügyvédek áprilistól állami pénzből Megkezdődött az iratok ismertetése a móri bankrablás ügyében kedden - közölte a rendőrség illetékese. Nem csak a brutális móri bankrablás tartozik a nyomozáshoz, hanem öt másik súlyos bűncselekmény is, ezekben további gyanúsítottak is szerepelnek - mondta Zsombok György ezredes. Zsombok György, az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának főosztályvezetője közlése szerint a keddi iratismertetés a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablással gyanúsított Kaiser Ede és Hajdú László más ügyben érintett bűntársáról szól. A rendőrség szerint az összegyűlt bizonyítékok mind a hat ügyben elegendőek a vádemeléshez. Az ezredes közleményében megismételte, hogy az iratismertetés során a gyanúsítottak és védőik észrevételeket és indítványt tehetnek a nyomozás kiegészítésére, valamint új nyomozati cselekmény lefolytatására. Közlése szerint a rendőrség álláspontja továbbra is az, hogy két elkövetője van a tavaly május 9-i, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablásnak. Zsombok György közölte: az iratismertetés befejezését követően 15 nap áll a nyomozóhatóság rendelkezésére, hogy vádemelésre átadja az ügyet az ügyészségnek. ígérete szerint az iratismertetés után sajtótájékoztatót tartanak az ügyről, de addig a nyomozás részleteiről nem nyilatkoznak. gk Vitás ügyeik rendezésében, valamint az államigazgatási eljárásokkal kapcsolatban kérhetik majd az állampolgárok az önkéntes jogi segítők közreműködését. Az Igazságügyi Minisztérium a „nép ügyvédje” program keretében minden megyeszékhelyen olyan jogi segítségnyújtó hivatalt hoz létre, amely felvilágosítást nyújt az egyszerűbb jogi kérdések megoldásában. Támogatást nyújthatnak a lakhatással, a foglalkoztatással vagy a szociális juttatásokkal kapcsolatos ügyekben, vagyonjogi viták megoldásában, egyes közigazgatási eljárásokban, a bűncselekmények sértettjeinek jogvédelmében, de szerződéseket nem köthetnek. Az új típusú segítségnyújtás során olyan jogászokat kérhetnek fel tanácsadásra vagy okiratszerkesztésre, akik az ügy ellátásáért az államtól részesülnek díjazásban - fejtette ki Bárándy Péter. Az új szabályok már 2004-től életbe lépnek. Az újonnan bevezetendő „szolgáltatás” csak polgári jogi ügyekben vehető igénybe, elsősorban válóperek, vagyonjogi vagy munkaügyi viták esetén. A „nép ügyvédeinek” nevezett védők közpénzből látják el azok jogi képviseletét, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy drágán fogadjanak ügyvédet. Az azonban biztos, hogy bűnügyekben nem lehet majd számítani az ingyenes segítségre. Az új jogszabály segítségével nemcsak az alkotmányban biztosított jog valósul meg, miszerint mindenkinek joga van az őt megillető védelemre, hanem az ügyvédi kamara tagjainak is lényegesen több munkát biztosítanak majd ezek az ügyek, gk MAGYARORSZÁG Magyarország végkiárusítása - 2004, az utolsó felvonás? „A kormány december elejei döntésének megfelelően az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) felgyorsítja a még allami tulajdonban lévő privatizálandó vagyon értékesítését, illetve annak előkészítését” - közölte Macher Ákos. az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese a sajtó képviselőivel a minap. Ez magyarul azt jelenti, hogy 2004-ben az ÁPV Rt. felgyorsítja a számos neves közgazdász által bírált „szocialista” magánosítási folyamatot, mely végén a terítékre került 215 társaságból - a tervek szerint - alig 37 maradna állami tulajdonban. (Az említett 215 cég értéke az év végén, a táraságok saját tőkéjét figyelembe véve, eléri a 695,291 milliárd forintot.) Macher Ákos szerint „a legelőkészítettebb fázisban a még állami tulajdonban lévő agrártársaságok privatizációja van”, ami mintegy 20 milliárd forintnyi vagyon eladását jelenti, de sor kerül az MFB- csomag nagy részének értékesítésére is. Utóbbi bank segített korábban a gazdák talpon maradásában, így kiárusítása azt az üzenetet is sugallhatja, hogy a kabinet lemond az agrárszektor állami hitelekkel való támogatásáról az uniós csatlakozás után. Az ÁPV Rt. várakozásai szerint 2005-re lezárul a privatizációs folyamat, igaz, addigra már nem is lesz mit eladni. MNB-jelentés - tovább az adósság-lejtőn A Magyar Nemzeti Bank keddi jelentése szerint a nemzetgazdaság bruttó adóssága 43 milliárd euróra emelkedett a III. negyedév végére a 11. negyedévi 40,2 milliárd euróról, azaz nem történt fordulat a negatív trendben. Az mnb.hu-n is olvasható, a fizetési mérleg alakulását vizsgáló elemzésben megjelent adatok tanúsága szerint a nettó adósság az említett időszakra nézve 17,7 milliárd euróra nőtt az előző három havi 17,1 milliárd euróról. A hét elején napvilágot látott számok tartalmazzák az államháztartás és a jegybank, valamint a magánszektor forintadósságát, és a magánszektor tulajdonosi hiteleit is. A felsorolt szektorokra vonatkozó mutatók szinte kivétel nélkül romlottak, egyedül a magánszektor nettó adóssága csökkent, közel 1 milliárddal. A bums képet legfeljebb úgy lehet színesebbre festeni, hogy az összértékből levonjuk a nemzetgazdaság forintadósságát és a tulajdonosi hiteleket, mivel ez utóbbi kettő nélkül a nettó adósság csak minimális emelkedést mutat (64 milliárd euró lett az előző negyedévi 6,3 milliárd euróval szemben). A Nemzeti Bank III. negyedévi kimutatásából kiderül, hogy a jegybanki tartalékok összege 11 milliárd euró volt. László Csaba nem kíván lemondani Nem foglalkozik a lemondásával kapcsolatos pletykákkal - áll László Csaba pénzügyminiszter Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatában. A tárcavezető legfontosabb feladatának a néhány hete véglegesített költségvetés további kiigazítását tartotta (ami újabb megszorító intézkedéseket ígér), de kiemelte a küszöbön álló adóreform jelentőségét is. A 2003-as évről beszélve a pénzügyminiszter helyes lépésnek nevezte, hogy az egyszeri radikális (bokrosi) csomag helyett a fokozatos kiigazítást választotta a kabinet, így a jövőben is hasonló lépésekre lehet számítani. Lát ugyanakkor a tárcavezető bíztató jeleket is a jövőre nézve. Mint mondta: „a belső kereslet - tehát a költségvetés és a lakosság fogyasztása - által vezérelt növekedés helyébe egyre inkább az export- és beruházásvezérelt növekedés lép, dinamikusan bővül az ipari termelés és a kivitel, valamint harmadik negyedéve emelkedik a feldolgozóipari beruházás.” Utóbbiak tekintetében László Csaba kibontakozó fordulatról beszélt, ugyanakkor nem rejtette véka alá, hogy a gazdaságirányítást a külföldi befektetők ízlése szerint kívánja alakítani: „Az elmúlt két hónapban a piac és a befektetők egyértelművé tették, amit eddig is tudtunk, vagyis hogy milyen utat kell bejárnia a magyar gazdaságnak. Csökkennie kell a fizetési mérleg és az államháztartás hiányának, mérsékelni kell az inflációt, elejét kell venni a belső fogyasztás túlzott növekedésének és növelni kell a lakossági megtakarításokat. Ha nem ezt tesszük, akkor a piacok újra büntetni fognak.” Összefogás a Zengő hegyért - őrzők a strázsán Herbert Tamás, a „Civil Szervezetek Szövetsége a Zengőért’' Mozgalom egyik vezetője a Mecsek legmagasabb pontján tartott óévbúcsúztató beszédében bejelentette, hogy „az Európai Néppárt (ÉPP) és a ház zöld csoportja hamarosan a NATO-hoz fordul, kérve a Zengőre tervezett katonai lokátorállomás beruházásának felülvizsgálatát”. A Magyar Nemzet tudósítása szerint a zengőaljai településekről, valamint külföldről összesen legalább félezer tüntető jelent meg a Mecsek legmagasabb hegyén felépített kilátónál, hogy jelképesen visszafoglalják hazánk egyik természeti kincsét a nemzetközi haderőtől. Herbert Tamás szerint a lokátorállomás felépítését jelenleg semmilyen racionális érv nem támasztja alá, a tíz évvel ezelőtt elhatározott fejlesztés felett eljárt az idő, az sem kato- napolitikailag, sem környezetvédelmileg nem elfogadható, ezért felülvizsgálatra szorul. A beruházás támogatói ugyanakkor úgy látják, hogy a NATO által finanszírozott 23,5 milliárd forintos katonai építmények (a Mecsekben, a Bükkben és Békéscsabán telepítenének radarállomást) nagymértékben fokoznák az ország biztonságát, és segítséget nyújtanának a civil légi irányítási rendszernek is.