Esztergom, 2016 (2. évfolyam, 1-12. szám)

2016-10-11 / 10. szám

CIVIL elnöke dr. Szerencsés Gergely, alelnöke Eck András, tagjai Tordainé Vida Katalin, valamint Kliment Mihály és Tóthmajor János. A testület hosszú előkészítést követően döntött a Tatabánya-Esztergom Kiemelt Járműipari Térség Nonprofit Kft. létrehozásáról. A döntés előzménye, hogy a kormány 1206/2014. (IV. 1.) Korm. határozatában Tatabánya és Esztergom térségét kiemelt járműipari központtá nyilvánította. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) EU Bizottság által elfogadott változatában többször megjelenik a „növekedési zóna” fogalma, ez arra enged következtetni, hogy az EU-s források egy részének lehívása, a programok megvalósítása a növekedési zóna szereplőinek szoros együttműködésével, a felmerülő helyi igények összehangolásával valósulhat meg. Az EU-s források minél nagyobb mértékű lehívása érdekében Tatabánya és Esztergom városának önkormányzata, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, az Edutus Főiskola, a Magyar Suzuki Zrt. és a térség gazdasági szereplői fontosnak tartják a növekedési zónák/térségek partnerei közötti együttműködés megerősítését és intézményesítését és ezt egy nonprofit gazdasági társaság (Nkft.) létrehozásával látják megvalósíthatónak. A fent említett intézmények, képviseletek, szervezetek, gazdasági társaságok képviselői a létrehozandó gazdasági társaságra a következő nevet javasolták: Tatabánya- Esztergom Kiemelt Járműipari Térség és Fejlődési Zóna Nonprofit Kft. A gazdasági társaság alapítói Tatabánya MJV Önkormányzata (20%), Esztergom Város Önkormányzata (20%), Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat (20%), EDUTUS Főiskola (20%), Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (20%). A gazdasági társaság 3.750.000 Ft alaptőkével alakulna, melyből Esztergom Város Ónkormányzatára eső rész a 20%-os tulajdon alapján 750.000 Ft. A Nkft. célja:- a kiemelt növekedési zónák gazdaságfejlesztési programjai keretében megyei-térségi gazdaságfejlesztési programok pozicionálás;- járműipari projektgazdák, leendő tagok, szervezetek felkutatása, szakértő szervezetek kialakítása, fejlesztési projektek menedzselése;- portfolió menedzsment: projektek generálása, előkészítése, kockázatkezelés, projekt/program monitoring;- a megyében meghatározó autóipari cégek beruházásainak, fejlesztési törekvéseinek támogatása;- a megyében megvalósuló foglalkoztatás növelését célzó kezdeményezésének szakmai támogatása, az autóipari beszállítói kör szakember utánpótlásának biztosítása;- összehangolt területfejlesztés (iparterület-fejlesztés) a megyei területfejlesztési koncepció megvalósítása által;- a közép- és felsőfokú oktatás szintjén a duális képzés megerősítése, összehangolt fejlesztése. A társaság ügyvezetőjét az Edutus Főiskola jelölte Vavra Gábor személyében. A tervek szerint az ügyvezető csak gazdasági tanácsadó ellenjegyzése mellett vállalhat külön SZMSZ-ben meghatározott kötelezettségeket. A gazdasági tanácsadó személyére Esztergom dr. Szerencsés Gergely képviselőt javasolta. A felügyelőbizottság tagjai: Schmidt Csaba, Szögi Zoltán, Urbán László, Romanek Etelka, dr. Szerencsés László, Popovics György. A társaság azt követően kezdheti meg működését, ha a többi alapító tag is meghozza erre vonatkozó döntését, előreláthatóan október első felében történhet meg a szerződések aláírása. A képviselők jóváhagyták Esztergom csatlakozását a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, mint gesztor által benyújtandó „Sacra Velo” határon átnyúló kerékpáros zarándokút hálózat kialakításához. A testület döntött az Esztergomi Szimfonikus Alapítvány 450 ezer forintos támogatásáról, valamint arról, hogy a Pálos 70 rendezvényen résztvevő zarándokok szálláshelyként használhassák kedvezményes áron a pilisszentléleki iskolát. Szintén döntés született utak rendbetételéről, vezetékjog engedélyezéséről a Dobogókői úton lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanokon, illetve arról, hogy a 2016. október 2-án megrendezésre kerülő „Autóversenyzők az Esztergomi Gyermekkórházért” elnevezésű rendezvény céljára a kamionparkolót ingyenesen rendelkezésre bocsájtja. Az élményautózást és versenyautó kiállítást magában foglaló program bevételét a rendezők a Vaszary Kolos Kórház Gyermekosztályának egy újraélesztő asztal beszerzésére adják át. Elvi szándéknyilatkozatot hozott a testület továbbá a Széchenyi tér 21. számú ingatlanra érkezett értékesítési ajánlat elvetéséről (az épület érintett a kidolgozás alatt álló városfejlesztési koncepcióban) valamint a Hungast Esztergom Zrt. irodabérléséről. A testület döntött egy, még 2005-ben a rendőrséggel kötött, mára elévült együttműködési megállapodás felmondásáról, valamint a Honvéd Kulturális Egyesülettel korábban kötött - a köznyelvben Csalamádé, hivatalosan Szent Anna temetőre vonatkozó - szerződés technikai módosításáról. A képviselők döntöttek továbbá a Gran Tours Kft. „va” új végelszámolój ának megválasztásáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom