Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1918-11-02 / 44. szám
X. évfolyam. Nagykároly, ISíS. november 2. 44"Jk szám. W Északkeleti újság NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK POLFTIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Ülőíizetési árak: Egész évre .............................. Fé lévre ........................................ Ne gyedévre .............................. Ta nítóknak egész évre .. 12 korona .. 6 3 .. lü Főszerkesztő : DR. VETZÁK EDE. IEÍÜELENK ^r.'EEN SZÖ’SBAT&H. Szerkesztőség és kiadóhivatal: | NAGYKÁROLY. SZÉCHENY1-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) ......... Hirdetések -ugyanott vétetnek fel. -------Nviltíé r sora 1 K 20 fillér. á városi tiszti főügyész. Nagykároly városának képviselőtestülete nagyfontossága elhatározás előtt áll. November hó 10-én tölti be a városi főügyészi állást. A főügyész állása igen nagy fontosságú jogkörrel biró állás a város életében. Óriási erkölcsi és anyagi felelősség terhe nyugszik a vállán. A városnak önmaga iránti érdeke, hogy minél rátermettebb, minél értékesebb embert állítson a nagyfontosságu pozícióba, aki a súlyos feladatoknak megfelelni képes. A tiszti főügyész a város polgárságának mintegy élő lelkiismerete, jognak, törvénynek őre, az árvák vagyonának és a város vagyonának kezelésénél jelentékeny szerepet visz. Ideg a város szervezetében, mely gondolkodni és tenni van hivatva. Jogi tudása széles alapon épült, gyakorlati érzékkel biró legyen, hogy az elébe kerülő feladatokat meg tudja oldani. Az 1887 XXII. te. is azért szervezte az ügyészi állást főügyészinek, hogy már az állás színvonalának megállapításával is kizárja kezdő emberek alkalmazásának lehetőségét. A vvárosi főügyész nem bele tanul hivatásába, mint aki segédszemélyként kezdi azt, hanem már mint kész, kiforrott, jelentős ember foglalja el a főügyészi állást, jogi és gazdasági életében a város vezérszerepet vivő pozícióját. Nagy feladat előtt áll a városi képviselőtestület, mikor erre a fontos pozícióra alkalmas egyént keres. Rendkívül fontos, hogy a választás nagy körültekintéssel, előrelátással és csakis kizárólag a város érdekeinek szem előtt tartásával történjék. Minden állásnál kerülni kell az alacsony indokokat, a mellékkörülményeket, rokonsági és egyéb közérdekeket elhomályosító körülményeket. Jelen esetben, egy ily rendkívül fontos pozíció betöltésénél pedig csakis a köz érdeke szerint azt kell választani, aki arra legméltóbb, egyénileg legrátermettebb. Hogy a tehenünk egy csordára jár, vagy hogy szegról-végről, rokonság és az eféleérvek, melyeket hangoztatni itt-ott már halottunk, elítélendők lettek volna mindég, de különösen elítélendők ma, ilyen fontos állás betöltésénél. Ezt az állást nem szabad pusztán megélhetési eszközül, sem életmentési akcióul felhasználni. Olyan magas szempontoknak kell itt érvényesülniük, melyek mellett még az ilyen érvek sem jöhetnek szóba. A város tisztviselőt keres magának. Olyan egyént, aki szivvel-lélekkel a város érdekeinek előbbvitelén fárad. A városi tisztviselőt nem is szabad csupán hivatalnoknak tekinteni, aki eleget tesz hivatásának azzal, ha a hivatalos óráit betartotta. Szomorú állapot, ha a tisztviselő ezzel már megnyugtatta a lelki- ismeretét és tovább nyugodtan pipázhatik. Szerintünk főfeltétele volna a városi tisztviselő arravalóságának, ha gondolkodása, múltja, tettrekészsége garantálná már jóelőre, hogy a város fejlesztése érdekében olyan lelkes és önzetlen munkásságot fejtene ki, mely nem nézi a hivalas órák kötöttségét, hanem minden idejét a város haladásának tudná szentelni. A városi tisztviselő nagyon sokat tehet, ha akar a város érdekében. Jövedelmező vállalkozások létrehozatala, szükséges intézmények alkotása lehet a gondja és ambíciója, melyekkel nagyon sokat emelhet a város anyagi és erkölcsi színvonalán. Magasabb szempontok kell, hogy vezessék a tisztviselőt, nehogy csak rideg hivatalnok legyen. Természetesen akkor kedvvel kell dolgozni és széles látókörrel, sok tapasztalati Nagytakács önkéntes. Egy háború* naplóból. Teje felett meglengett egy zsebkendőhöz hasonló rongy. Két puska nyúlt fel a magasba, aaingyiken orosz óra sapka. Délutáni egy volt. A magyar árokban a törésekhez feszülve dolgoztak a zalai fiuk. Csatogott a závárzat, durrant a fegyver s a fegyver a levegőben simítva szántott ezernyi golyó. Abban a különös lelkiállapotban értek az emberek, amely külsőleg nyugalomhoz hasonlít de valójában az érzékek állandó megfeszítését a a gondolkodásnak teljes egyoldalúságét jelenti. A hosszú harctéri helyzet hozza ezt így magával. A régebbi életét csak kontúrokban Htja áz ember, az otthoni világban való ezeJ apró kapcsolatot elfelejti, mindent amit tesz, tervez, érez, gondol, egy pont körül mozog, ez a pont: az orasz; minden célja csak a siker, ezt akarja ezernyi létekből összefolyó egységes akarattal, vizsgálódás, tűnődés nélkül gép- szerüen. — Te komám — mondta a magyar árokban valaki — úgy látom, hogy az oroszok nem lőnek — mondta s maga is levette kezét a fegyverről. Figyelt. As orosz árokban most már tizenöt-hu«z magasra smelt fegyver»végén ringott az aroaz sapka. Mintha ott tulnon nem lőtt volna senki. A magyar puskák ropogása is megritkult. Most egyszerre kiabálások távoli moraja hallott. Az orosz fegyverek valóban elnémultak. — Ezek meg akarják magukat adni — szólt szomszédjához a pipáé Jó Gáspár. — Az ám — felelt a szomszéd. — Tüzet szüntess! — futott most végig a parancs zajosan a magyarok árkán. Csend lett. A késó őszi nap buzgó sziv- vei, de kevés meleggel sütögette a föidszinü, csontos katonakezeket. Tegnap-tegnapelőtt egyre esett az aprósaemü orosz eső, most' a kis napos időben — a hirtelen támadt csendben — jó .’kedvünk lett. Mindenki örült, de csak úgy magában. A távoli fenyőerdők bástyája frissen csillogót, a föld meg mintha pi- hegett, mintha megszabadult volna valami tehertől. , Balról agy csomó orosz ugrott most ki azúrokból,-közelebb jött s .egy pagony szálán megállt, benne volt : a huszonnyolc lélek a csökkent hetedik század az egészet Nagy- takács 'Mihály szakaszvezető, civilben kőmives vezette, Véres, zavarsa ütközetek egész során estünk volt át idáig, tisztjeink alettek, Rava- ruszka alatt maradt őrmesterünk, Csapó János is. Nagytakács Mihály volt most a század legöregebb altisztje. Komoly, szigorú ember, valamikor három évet szolgált, de a katonai elvek tisztelete ma is úgy élt benne, mint huszonkétéves tényleges katona korában. Vele szolgált az öccst, Jenő önkéntes tizedes, egy huszonnégyéVes fin, akit mindnyájan szerettünk. Csák féléve végezta a pre- parandiát, tanitónak készült, de katonának is alig akad különb az egész ezredben. Magsa, nem széparcu, de erős, kedves és igazbeszédU. kemény fiú volt. Azt mondja Nagytakács szakaezvezstö az becsének: Sül— Te Jenő, azt gondolom, jó lesz, ha egy emberünk átmegy az oroszokhoz, rakásra rakatja velük a fegyvert s átvezeti ókat hezzánk. Csak egy embert szabad kockáztatni, hátha cselfogás az egész. Legjobb lesz, ha magam megyek át. — Jó — felelt komoly képpel az önkéntes. — Megvallom, kicsit gyanús nekem a dolog — folytatta a szakaszvezető. — Az a csoport, amot balrót, közelebb jöhetne, ha igazán megakarná adni magát. Lehet hogy rosszban törik a fejüket, rohamra készülnek a a miemberünket akarják maguk álé tartani. Az is lehet hogy nincs igazam. Megróbálom. Te vigyázz! Ha a muszkák igazán rohamoznának. Csak lövess, ne bándd, ha köztük vagyok i*.. Hát. Isten .veled.., . • — Isten veled, Miska. . v. Azzal a szakaszvezető lerakta a fegyverét, kiugrott az árokból s ment az oroszok, felé. Biztos, kemény léptekkel haladt. Szántott földeken vitt keresztül az útja * egy-egy bar rázdát átugrott. A magyar árokban minden szempár Nagytakács sxakaazvexstő mozgó lábszárait kitérte. Még a lábszáraiban is benne volt az a kedves, magyar nyugalom, amit benne annyira szerettünk. Menetközben Nágy- takács átmelegedett, köpenyét kigombolta a a azél meg-meglebbentette köpenye szárnyát. Sándor Péter szomszéd olvasta a lépeseit. Hétszázhetvenkettőt lépett, atnig megállt. (Jelesen becsültük hát fel a távolságok, nyolcszázas irányzékkal lőttünk.) Egy gyufagyujtásnyi ideig állá az orosz fedezék előtt, aztán eltűnt. Leugrott az oroszok közé. A fegyverek csendje csak tartott tovább. — Beszüntetik a muszkák itt a háborút — dünnyögött a szomszédja felé Börcsök János honvéd vidáman. — Előbb lesz kendből generális — felet!
