Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1918-10-26 / 43. szám
X. évfolyam. Nagykároly, 1818. október 26. 43-Mí szám. Északkeleti újság NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre ........................................... 12 koronaFélévre .. .. -. .............................6 „ Ne gyedévre ........................................ 3 „ Ta nítóknak egész évre................................10 „ Fő szerkesztő: DR. VETZÁK EDE. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA" R.-T. NAGYKÁROLY.) Hirdetések ugyanott vétetnek fel.---------Nv ilttér sora 1 K 20 fillér. á magyarság szava még nem hangzott fel az apró népek tülekedő, vásári zajából. Az ezeréves magyar nemzet, Európa legrégibb alkotmányos nemzete, az európai kultúra évezredes, nemes védelmezője még nem hallatta szavát, mely megmondaná óvilágnak és újvilágnak, hogy: ezt akarom, ehez van jogom Isten és népek előtt! Miért e hallgatás? falán nem való e nép méltóságához, hogy szent harcokban ezer éven, át öntözött drága rögeit ezer év után ismét, nemtelen halottrablás formájában újból megszerezze? Talán annyira él a magyar szivekben a meggyőződés, hogy ez a föld, melyen Magyarország fekszik idegen országok birtoka nem lehet, hogy ezt az igazságot hangoztatni szükségesnek sem tartja, vagy pedig ekkora a közöny a magyar szivekben, hogy szent örökségét történelmi érdemek nélkül emelkedni akaró kis népek telhetetlenségével szemben védeni is élhetetlen? Szólaljon meg végre a magyar nemzet is és a nagy leszámolásban hallassa a szavát. Mondja ki bátran amit akar, hogy hallja meg azt Amerika is. Ma, amikor széthullott, madzagokkal tákolt koldusszekér módjára döcög Ausztria a történelem országutján, amikor maga az osztrák-németség sem a monarchia, hanem a maga nevében beszél, csak Magyarország népe az, amelyik ezen a döcögős jármüven ülve végzetszerüleg megy szembe a félvilág dübörgő tankjaival. Mindenki leszállt már róla, leugrottá bakkról a gyeplőt tartó osztrákságis de a szerencsétlen utas mintha oda lenne kötözve helyére, halottra vált, üvegesedő szemmel néz szemben az eltipratással. Évszázadokon át éreztük a németség elnyomó politikájának súlyát nemzeti fejlődésünkben. Erőszakkal ránkkényszeri- tett átkós szövetsége évszázadokon át fojtogatta torkunkat, mig a kötelek any- nyira bevágtak tagjainkba, hogy már ' azok nélkül elképzelni sem tudjuk magunkat. Becsületbeli kötelességünkké tettük a hü szövetségi viszonyt s nem volt a világháborúban elszántabb, hűségesebb katonája a monarchiának a magyar katonánál. Becsületből, kötött szövetségünk hü betartásában addig mentünk, hogy elszántan vívtuk azt a harcot, melyről tudtuk, hogy nekünk csak hátrányokat hoz. Ma már a harcot megharcoltuk. Amit vállaltunk) becsülettel bevégeztük, j Most már ideje, hogy magunkról gon-! doskodjunk. Ha az osztrákok, csehek,! horvátok közvetlenül fordulnak a hatalmakhoz, első hely illeti ott meg az ezeréves magyar nemzetet. Kezünkbe kell vennünk a magunk sorsának intézését. Szólaljanak meg a nemzet szervei. Városok, törvényhatóságok és főleg a nemzeti tanács vezetősége ne késlekedjék kifejezni mind azt, amihez egy ezeréves nemzetnek még ellenségei akarata ellen is joga van és amit még akkor is megérdemel, ha politikájának vezetését eddigi vezérei eltévesztették is. Magyarország ezer éve áll ugyanazon a helyen ahol ma. Nem hódított, nem nyomott el népeket, amit nemzetiségeinek érintetlensége igazol. Nálunk az lehetett mindenki ami akart. Ami igazságtalanság volt, az szociális vonatkozású volt csupán, aminek elismerésében egyek a magyar és nemzetiségi demokraták mind. Nálunk a nemzetiségi kérdés inkább volt az osztrák uralom orvul támadó fegyvere, mint a magyarság tendenciája. Nekünk nem nyűg a* Wilson-féle 14 pont alkalmazása. Hiszen a magyar nemzet mindenkor a legiiberálisabb volt nemzetiségeivel szemben, melyekkel épen a világháború alatt forrott össze a legjobban. Kérdjék meg csak, akiket illet a rajvonalban együtt szenvedő bajtársakat. A rutének és vendek már nyilatkoztak is Magyarországhoz való törhetetlen ragaszkodásukról, most várjuk a többi nemzetiségek érzületének megnyilatkozását is, melyeknek alkalmat adni a törvényhatóságok feladata volna. Nem kívánjuk tőlük fajuk megtagadását, sőt a korszellem olyan, hogy több jogot kell nekik adnunk a saját nemzeti kultúrájukhoz. Ez nem kényszer, erről az ügyről már háború előtt is a legkomolyabb formában folytak tárgyalások. De az idő kereke nagyott fordult. Amint Magyarország is máról holnapra újjá alakult, független ország lett, megkapják kívánságaik teljesítését a nemzetiségiek is. Természetesen az ország területi sértetlensége mellett, mert az olyan történelmi dokumentum, amely a békepontok között is kellő respektusban részesül és amit az együtt átélt szenvedések tüzében eggyé olvadt Magyar haza fiai együtt és egy szívvel akarnak. A térkép. Magyarország térképet nézzük, hegyeit folyóit, völgyeit, az arany kalásszal ékes magyar rőnaságot, ezt a gyönyörüságes szép Kánaánt, az ígéret földjét, ahová Árpád vezette magyarjait, a harcosokat, nőket, gyermekeket, ahol nőttünk, fogytunk, majd újra gyarapodtunk, tetárdulást, török jármot, visszavonást, muszka átkot kiheverve; ahol éltünk, virágoztunk, lomr bosodtunk, az első ezredév határmesgyéjéhez értünk s egy világháború nehéz küzdelmeinek vérgőzén át bizalommal a második ezredév felé tekintettünk. Nézzük a világos-, sötétzöld részeket, a recézett barnás foltokat, amelyek a Kárpátok hegykoszoruját jelölve, mint uralkodó fejét a drágaköves korona, körülölelik az országot. Nézzük ezt a remekbe sütött kenyeret, amely északon, valahol Liptó megye fölött be is van nyomkodva s jotobra-balra szépén göm- bölyödve, a bel sarkában, lent Fiuménél dúcot formálva kihasad. Gyönyörű rajz, földábra, amely első tekintetre is egy minden jóval megáldott országot ábrázol! S nézzük politikai földrajzát, a vármegyék színeit, formáit. Fent a kicsinyeket, lent és oldalt a nagyobbakat: a terjengősöket, az el- vékonyodókat. A népesedési számarányt vizsgáljuk, itt a magyarságot, ott a tótokat, ruthé- neket, románokat, horvátakat, szerbeket s el-el mondogatjuk, hogy ez együttvéve mind-mind Magyarország. Így volt ez ezeréven át, mind ugyanazon történelmi jogokkal, kiváltságokkal felruházva, mind a magyar államiságot, a magyar történelmet alkotva. S most szanaszét egerek futkosnak, hitvány papírdarabnak nézvén az országot s azt köröskörül rágicsálják. Fent tizennégy vármegyét követelnek a tótok (vájjon a tótok-e?) lent nem tudni mennyit a románok, szerbek szlovének ? Fenekestül felfordult minden s a második ezredév döcögős országutján Magyarország szekerét vészek környékezik. Jugoszláviáról, szlovén nemzeti tanácsról beszélnek idehaza s odaát az uj világban, itt e vágyakat ápolva, ott a külön nemzeti törekvéseket pártolya. Önkormányzatot talán keveselnek is már, mely esetben megmaradhatnának még régi törtánelmi- földrajzi határaink. Vagy megcsonkítva, lefaragva, nyelvhatárai mögé kell visszavonulnia a magyarnak, országát Svájcként kantonokra osztva? . . . Magyarország térképét aggódva, elborulva nézzük s kérdezzük, hogyan jutottunk ide? Bent a nemzetköziség és a bomlasztó elemek, kint a Scotus Viatorok és a Massarykok sajtó- agitációja és pampflet-áradata aláásták az ezeréves Magyarországot s most rumdeki: külső és belső ellenség a magyarság történeti hivatására tör. üres sésbomeszes üvegeket is e* M I»
