Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1918-10-26 / 43. szám
<1 2-ik ©Ida!. északkelek újság Nagykároly és ermellék 43-ik szám Elborulva nézzük, mi vár a régi térképre: további harc-e, vagy a béketárgyalások előtt a belső kérdéseknek belső fórum előtt való rendezése? Kérdezzük, irányunknak szülőföldje lesz ezután is a magyar föld s nem kell-e majd régi térképünket egy egészen ujjal, nekünk fájóval elcserélnünk? Mi rendületlen hittel bízunk abban, hogy Magyarország területi épségét, történeti hivatását megfogjuk tudni védelmezni. Csak ne veszítsük el a fejünket. Sajtónk — ez az ezer gondolatu, ezer akaratú hadsereg — most az egyszer legyen igazán magyar s a jövő fejleményei minden embert egy táborban találjanak. I röztetésében jó, de kitörései nem elég imponálóak, nem elég bátrak. Az érzelmek skálája nem elég terjedelmes nála, főleg az qrősebb szenvedélyek körül. Dorner erős egyénisége biztos kézzel alakította a szerepet. Bartók Editli otthonos alakjaiba!). Szép Gyula több hajlékonysággal és több hévvel ragadta volna el a teljes sikert. Kiválóan jó epizód aiak volt Neményi és Fekete Béla. Várhegyi mpzdulatai mindig ugyanazok. Három a kislány reprize nem jelentett nagy kasszasikert, de az előadás kvalitásaiban annál nagyobbat. Schubert tiszta érzésű, nemes zenéje maga is elsőrendű élvezel. A zenekar méltóan is interpretálta ! bájos, hangulatos dallamokat. ^ Eladó egy csinos és jókarban levő nri szán. Megtekinthető a Kenyérgyárban. & Sziaház. Úgy látszik a reprizek nagyon jó! hatnak. A Csárdás királyné hétfői előadására zsúfolt ház jött be. Az előadás kedves, hangulatos volt. N. Szelényi Ilonka, mint Sylvia kifejező, temperamentumos alakítást nyújtott. Thurzó Margit közvetlen és bájos volt. Takács kellő lendülettel játszott. Neményi Ernő minden ügyessége mellett is még nem elég erős a Bótii szerepére. Fekete Béla és Bartók Edith jók voltak. Az Őszi vihar előadását már nehezen várta az intelligens közönség. A darab érdekes témája *és eredeti egyéniségű alakjai nem közönséges irói készségű szerzőnek mutatja Jób Dánielt. Alakjai nem túlzás nélküliek, de jellegzetesek. Érdekes alakítást végeztek Huzella Irén és Dorner Jenő. Huzella különösen a szenvelgésekben, a fájdalmas hangulatok tűkJancsi. Irta: Kovács Pál. (Folyt, és vég.) Mig végre mégis csak hazahozták. No, ez nagy esemény volt ám megint itt a mi falunkban. Megásták előre a sírhelyet. Mert mindennap jöhet a távirat, készen kell lenni. Mindenki erről beszél. Ma hozzák este. Holnap délelőtt. Legkésőbb holnaputánra meghozzák. Már jött egy távirat, hogy az apja megtalálta. Ipolyságig vonaton, onnan kocsin Gyerkre. Ha jönnek, csakis este jönnek. Legalább idehaza pap temeti, ott bizonyára úgy tették le, minden ceremónia nélkül. Istenem mint az állatott ! Mégis csak otthon lesz szegény. Egy napon estefelé csak megkondult a harang: hozzák. Egyedül, bánatosan szólt ez a mi nagy harangunk. A többiből ágyú lesz, ha lesz. A gyerekek uccu neki! — mind a felvégre szaladnak, onnan jönnek. Tehát már a gyerki határban vannak, mindjárt itt lesznek. A rokonok közül többen — félig ünneplésen — a Jancsiék háza felé húznak, az asszonyok kezében zsebkendő. Szegény Rozi néne — a nagyanyja, — töpörödött öregasszony, sok baj érte, sok a bánata, csak úgy szédeleg az utón. A kapukban, a házak előtt szaporodnak a kiváncsiak. Egy-egy kimegy az ut közepére s onnan nézeget arrafelé, ahonnan jönnie kell kocsinak. Itt is van már a kocsi, hallom a zörgését. Kinézek az ablakomon. Az utcán sok a nép, de csend van. A szekéren — a Jancsiék A játékban is jót produkált a társulat. Tschöl! papa és családja a megértőén alakitó szereplők révén kedvesen tükrözte vissza a régi, szolid társaságbeli viszonyokat. Nagyon közvetlen és eredeti volt Neményi a Tschöll- papa szerepében. A hagyományos Schubert-alak- ban rokonszenves volt Dorner Jenő, de kissé érzéstelen. Neményiné sok ügyességgel, mindig igen sikeresen jáísza az ilyen idegenszerü alakokat, mint a Grizié. Kiemelendő még a Szabó Dani mesteri játéka és Takács Antal sikerült alakítása. Túl a nagy Krivánon zsúfolt nézőtér előtt került bemutatatásra. Bizony kissé sovány története van a darabnak, amit nem feledtet a sok helyen fülbemászó zene és bohóckodás sem. Kellemesen hat azonban a darab üde, tiszta levegője. Sikerült összeálliíásu volt a tót család. Különösen jó a szerepében Thurzó. Nagyon tetszett azonban Jenei és Neményi Ernő is. Táncaik nagyon ügyesek voltak. Általában azonban a szerepek mind olyan epizódszerüek, mint valami anekdota alakok. Kiemelendők TakScs, Faludi Irén, aki jól is vanszteppezik, Dorner Jenő és Szabó Dani. Várhegyi is korlátozta modoros gesztusait. egyik szekere — nagy láda. Tehát abban fekszik a szegény Jancsi. A bakon az apja, levett kalappal. Tartja a gyeplőt. Piros az arca, patakban hull a könnye. A gyeplőt nem lehet elereszteni. Mellette az édesanyja, nem látni az arcát, csak a sírását hallani Lassan megy a szekér inéltóságosan kong a harang s az utcán mindenki sir. Harmadnap volt a temetés. Nagy pompával. Tényleg itt volt az egész környék. Az ipolysági kórházból is kijöttek a már lábba- dozó vitéz bajtársik, nagy koszorúval. Szomorú menet volt ám az, már t. i. ezeké a jobb- ra-balra sántító, botokon kopogó, gyűrött ruháju, sovány, meggörnyedt, köhögős, szomoru- képü katonáké. Az a haptákban-állás az egyszerre kilépés, a feszes tartás bizony-bizony nehezünkre esett. Egy jóképű, de szenvedő ábrázatu őrmester vezényelgetett ennek a sirásra inditó csapatnak. A falunak apraja-nagyja, minden épkézláb ember jelen volt. A nép nem fért az udvarba. Szinte nem mertem elkezdeni, hogy Oremus profidelibus defunctis — mert tudtam, hogy mihelyt elhangzanak ezek a szivbe harapó^ szavak, a szülők, a testvérek és az özvegyen maradt fiatal asszony ujre leroskadnak. Más ember meghal, siratják, eltemetik s azzal rendben van.De ez a szegény Jancsi tulajdonképpen háromszor halt meg. Először akkor, amikor megjött az a bizonyos lap. Másodszor akkor, amikor megjött a holmija. Marmadszor akkor, amikor a szekér azzal a ládával bekaOkíőberi gORdotaíok . . . Leiaroit mezőn, lombtalan Fákon át siviíva fu a szél — Ősi van . . . borougós ősz. Komor napunk bágyadtan hanyatlik, kél. Üres, kihall lett a határ, Siri csend honol most a tájon, Nép nem njong, madárka, nem Daloi . . . gubaszt a száraz ágon. Hol a zene-bona, táncok Muzsika, ének — mint volt régen? . . . Csillagok is csak pislogna k Ott fönt, . . . fönt a magas kék égen Ékes, disz cikorny viselet Nem dívik, pompa rég elmaradt. Drága kő gyanánt kezétfe Apa-gyermek bősz acélt iagad Honnét e vájtozás!? Vagy bősz Varrázsnak hódol minden ember? . . . Nem!... Ösztön sugall jót nemest Mely fényt, szebb jövőt vigaszt kérlel. Ez ösztön utján Homo ! Vésd Szived mélyébe parancs szavát! Harci köd már osziadóban . . . Dereng . v . látni békénk hajnalát. f lelsz. ORVOSI HÍR. Dr. Rooz Elemér vasárnaponként rendel Széchenyi utca 3 sz. alatti lakásán. Személyi hir. Dr. Boromisza Tibor megyéspüspök ur Őexellenciájá f. hó 2í-én Budapestről székhelyére visszaérkezett. Kitüntetés. A király Láng Érnő 12-ős tart. főhadnagynak a Piave-meileti harcokban szerzett érdemeiért a 3. oszt. kát. érdemkeresz- tet adományozia a kardokkal. Gyászeset. F. hó 20-án reggel megrendítő szerencétlenség hire döbbentette meg egész Nagykároly város közönségét. Dr. Melinda Lászlóné sz. Weinberger Erzsiké életének 28-ik évében tragikus körülmények között elhunyt. nyarodott az útról az udvarba. Hát a szülői sziveknek, a hitvestársnak, a testvéreknek ennyit átélni . . . ! nem-e hősök ők is ?! A menet legelején egy katona vitte a fejfát. A gyászlobogót is katona vitte. Elől az iskolások, párban. Kétoldalt az ut szélén a legények és a férfiak. Mögöttem a halottas kocsi, a mögött a hozzártartozók, rokonok, dülöngélve, bofiogálva, megtörötten, csukladozón, szepegve. Előttem a leányok gyors taktusban mondják a fájdalmas olvasót. Hátulról hailszik az asszonyok morgása, azok is az olvasót imádkozzál?, pont egy terccel alacsonyabb hangon, mint a leányok. Pólyák — a hadbavonult kántor helyettese — rá-rázendit a „Könyörülj Istenem . . . “ egy-egy strófájára. És a nagy harang odafent a toronyban mély, bus kongással kiséri most már igazán utolsó utján a hőst. Nem akármilyen temetés, nem, nem. Dehogy akármilyen! Mielőtt leeresztették volna a koporsót, feláltam a kihányt föld tetejére és mert igazán sok volt a nép, meszire elhallható hangon gyászbeszédet tartottam. Nos, ilyen szép temetése volt a Jancsinak. Emlékezetes lesz mindenkinek. A más faluból valók odahaza bizonyára apróra elbeszéltek mindent. S bizonyára nem hagyták említés nélkül azt sem, hogy a legeslegvégén, amikor a sirgödörbe esentették a koporsót, az egyik katona a trombitán tisztelgőt fújt, az őrmester ur pedig, távolabb a bokrok közt, diszlövést tett egy ócska vadászpuskából.
