Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1918-07-13 / 28. szám
X. évfolyam. Nagykároly, 1918. juííus 13. 28-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Slöíiseiési ärak: Egész évre ........................................... 12 korenaFélévre ..........................................................§ „ Negyedévre ........................................... 3 „ Tanítóknak egész évre ...................................10 „ F» szerkesztő: DR. VETZÁK EDE. H5ÍSBLB8IK MIH3E3 SZOMBATON. Meghosszabbították az aláirásf. A nyolcadik hadikölcsön aláírását, mely e hó 11-én különben zárult volna, a pénzügyminiszter az előző hadiköl- csönnek is engedélyezett terminussal meghosszabitotta. Akármely szempontból nézzük is ezt az elhatározást, mindenképen csak helyeselni tudjuk. Mindenekelőtt igazán kár leit volna a hazafias ügy érdekében ki nem használni azt a szimpátiát, mely a hadikölcsön iránt a közönségben az egész jegyzési idő alatt megnyilvánult, de amely különösen a határidő vége fele egyre fokozottabb mérvben jelentkezett. Amig csak lehet, okos dolog lehetővé tenni a jegyzést, azért is, hogy a hadikölcsön eredménye minél nagyobb sikerrel demonstrálja a nemzet győzelmi elszántságát és ezzel ellenségeinknek a kimerülésünkhöz fűzött ostoba számításaira keresztet húzzon, azonban okos főleg azért, mert tovább áil nyitva az alkalom a hadikölcsönbe fektetett és állandósított nemzeti vagyon gyarapítására. Ep ily nyomatékkai esik a mérlegbe az a körülmény, hogy a gazdasági esztendő csak most kezd fizetni aratásban és a termelés sok más ágában s hogy a gazda, akinéi a termelés költségei eddig lefoglaltak minden mozgósítható fillért, lassanként abba a kedvező helyzetbe jut, hogy könnyen jegyezhet a hadiköl- csönre. Oktalanság lett volna éppen ezeket a zsilipeket elzárni a hadiköl- csöntől, amelyek ennek eredményét tetemesen feiduzzaszthatják. Legvégül pedig meg kellett hosszabbítani az aláírást azok miatt, akik — elég szomorú dolog, hogy a számuk még mindig botrányosan nagy! Elmulasztották a hadikölcsön jegyzésével elengedhetetlen kötelességük teljesítését. Bár ezeknek sémi igényűk nem lehet a kíméletre, mégis a hazafias ügyre való tekintette! a prolongálás által azt a türelmi időt meg kellett adnunk 'nekik, hogy hadd legyen alkalmuk a mulasztás jóvátételére s még inkább arra, hogy a társadalom számon vehesse és egész nyomásával kötelességük teljesítésére szoríthassa a renitenseket. Azután, ha még ez sem használna, joggal következhetik el a legkíméletlenebb kipelengérezés. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYl-UTCZA 29. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Hirdetések ugyanott vétetnek fet. .......— Nv iittér sora 1 K 2p fillér. á kllzlga^gatási bizottság illése. Szatmárvármegye közigazgatási bizottsága f. hó 12-én d. e. 10 órakor az alispáni kisteremben llosvay Aladár alispán elnöklése mellett ülést tartott. Alispán üdvözölvén a megjelenteket az ülést megnyitja. Kerekes Zsigmond felolvassa az alispáni jelentést, mely először is a személyi természeti változásokról, illetve a szabadságolásokról számol be. A közélelmezési miniszter intézkedése szerint augusztus 1-ig a vármegye közönsége több lisztet nem kap, ami igen megnehezíti a közellátás biztosítását. A csereakció befejezést nyert, de nem nagy eredménynyel, az aratási szesz kiosztása kissé késett, mert a szesz oly nagy távolságokról lett ide utalva, hogy idejében nem érkezhetett meg. Kiegészítésül a jelentéshez az alispán megjegyzi, hogy távbeszélőn nyert rendelet szerint a közélelmezési miniszter augusztus 15-ig 47 waggonban állapította meg a megye lisztkontingensét, melyet azonban idegen területről nem szabad fedeznie, csakis a csereakcióból, a múlt évi maradványból és a malmok készleteiből. Ez a mennyiség pedig a felét teszi ki a szükségletnek. Indítványára a közigazgatási bizottság feliratot intéz ez ügyben a közélelmezési miniszterhez. A bizottság azon kérelmét, hogy az ingatlanforgalmi kirendeltség székhelye NagyElmuit. .. Szeretett hiszem, gondolok rája, Barna a szeme, csókos a szája. Jó volt egy nyárra 1 Gyerek voltam még, naiv és forró Kegyetlen nyirbált az élet Oiló! Felettem száll már a hulla holló ! írtam neki sokat; verset és prózákat Nevette szivem a vig nótákat. Sirja azóta a bus kótákat. Asszony volt, édes... hamvas az arca Hódoltam néki szerelmi harcba! „Palikáin édes“ súgta az ajka! Ő jobbra ment, én balra haladtam, Makacs fejemmel harcot akartam Bus egymagámnak, magam maradtam ! ... Álmos délután gondoltam rája, Megunva mindent utána vágyva: Hej csak mégegyszer csókolna szájai, Pongrácz Aladár. A magyarság ügye külföldöm Irta: Botiinger Pál. (Folyt, és vége.) Andrássy Gyula mondja : „Nincs Európában két olyan egymástól vérben, tradícióban teljesen ^ független tényező, amelynek érdek- azonossága olyan világos lenne és annyi sok történeti eseményben testesült volna meg mint a német és a magyar és nincs egy olyan nemzet sem, amely olyan biztos barátja lehetne a németnek, mint a magyar, ha bizalommal viseltetik iránta.“ (62. 1.) Ennek a barátságnak tehát alapja a bizalom, amely azonban nem áll fenn, ha akár egyik, akár másik nemzetben olyan törekvések vannak, melyek ezt az egymásba vetett bizalmat megingatják. Hosszú volna ezt a törekvést a maga teljes részletességében előadni. Révai nagyon bőségesen kimutatja, hogy milyen aiávaló munkát fejtettek ki a németországi sajtóban ellenünk. Könyvek jelentek meg rólunk, folyóiratokban értekezések, újságokban hírek, melyek mind azt célozták, hogy bennünket befeketítsenek s a rólunk való tudatlanságot, rólunk szóló valótlanságok váltották fel. „Ezeknek a közleményeknek tulajdonítható, hogy dacára annak, hogy Európa kellő közepén élünk, az egész világ fantasztikus hazugságokkal van tele rólunk, hogy Magyar- országot a csikósoit, a betyárok, a „villogó gatya“ és a paprika hazájának tartják. (94. 1.) E megdöbbentő do gokat csak fájdalommal lehet olvasni s ez a fájdalom annál nagyobb, mert sokan olyanok okozzák, akik magyar határokon belül élnek, sőt a magyar képviselőházban is helyei foglalnak. Ebben a fájdajom- ban legfeljebb az lehet vigasztaló, hogy a magyarországi németek közül nem gondolkozik mindenki igy, amint ez egy vallomásban a „Von der Donau und der Theis“ c. verseskönyv előszavából kitűnik. Ausztriában talán még szenvedélyesebb hangon írnak rólunk. Az évszázados gyűlölet soha nem nyilvánult meg olyan szomorúan, mint a háború alatt. Különösen a csehek részéről ért bennünket annyi támadás, amennyit csak vérrel lehetne lemosni, ha a bosszúnál nem volnának nemesebb eszközeink. Osztrák testvéreinknek sok megbocsátani valónk van s mi ezt szívesen meg is tesszük, ha viszont ők is hajlandók velünk úgy bánni, amint azt történelmi múltúnk, állami érdekeink és a velük való kapcsolat joggal megkívánja. Éles kritika tárgyává teszi aztán az iró, hogy mit tettünk eddig a magunk megismertetése és a helytelen nézetek tisztázása érde- dekében s konkluzióképen lehozza azt, hogy semmit. Mert mindaz, amit (ettünk elenyészően csekély ahoz képest, amit tehettünk volna és amit tenni kellett volna. Olyan müvek fordításáról kellett volna gondoskodni, melyek ellenségeink hazugságaival szemben a válót történelmileg helyes beállításban tárják az olvasó elé. Német folyóiratokban kellett volna nekünk magunkról beszélni, mert hiszen mi ismerjük magunkat legjobban és azt kellett tapasztalni s ezt örömmel tettük, hogy a németek közül nehányan jobban, több szeretettel, nagyobb melegséggel Írtak rólunk, mint mi magunk. A magunk megismertetésére elmulasztottunk olyan alkalmakat, mint a millenium, koronázás, amelyek iránt az egész világ, vagy legalább is szövetségeseink érdeklődtek volna. Pedig hazai tudósaink gém egyszer felhívták az „illetékes körök“ figyelmét s szemeik elé tárták teendőiket. Ha a múltban annyit mulasztottunk, a jövőben kétszeres buzgpsággal igyekezzünk pótolni mulasztásainkat. Legelőször is a sajtóban, folyóiratokban kell nagyarányú munkát kifejteni és pedig olyan cikkek közreadásával, melyek mindig alkalomszerűek-, de nem mindig rólunk, mert aztán megunják és nevetségessé válnak. Legyenek ezek mindig higgadtak, alaposak, tárgyilagosak. Aztán könyveket kell írni, melyeknek „nem szabad sovinisztáknak lenni, nem szabad más nemzeti önérzettől tullengeni, nem szabad más nemzet, vagy nemzetiség jogos önérzetét, hiúságát sérteni.“ (175. 1.) Továbbá egy úgynevezett „védekező irodalomra“ lesz szükség, amely a bennünket
