Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-09 / 23. szám

ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLY! KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. IX. évfolyam. Nagykároly, 1917. junius 9,_____________________________________23-ik szám. áióíizstcsi árak: Egész évre .......................................... g korona* Fe lévre ..........................................................4 Negyedévre ........................................... ‘i, Tanítóknak egész évre . » á búcsúzó főispán. Lapunk legutóbbi számában hozott részletes tudósításunk a vármegye köz­gyűléséről, voltaképen főispánunk bucsu- vétele a vármegye közönségétől. Ez a gyűlés a vármegye közönségének párt­különbség nélkül megnyilvánult szeretete, ragaszkodása révén egy spontán, benső- ségteljes ünnepséggé magasztosult. Amint azonban felvetődött annak a terve, hogy a főispántól egy a megye ragaszkodását méltóképen kifejező diszgyülés keretében búcsúzzunk, úgy nem tehetjük mi is, hogy egy tudósítás keretében mondjunk elismerést az ő hétévi páratlan munkás­ságáért. Ezelőtt hét esztendővel, mikor a távozó koalíciós kabinetet Khuen Héder- váry kormánya váltotta fel, foglalta el Csaba Adorján Szatmárvármegye főispáni székét. Akkortájt a legvadabb belviharok dúltak országszerte is, a megyében is. De alighogy Csaba Adorján elfoglalta a főispáni széket, a szenvedélyek elültek. Az ő rokonszenves egyénisége, nagy népszerűsége, puritán jelleme egyszerre lecsilapitotta a vihart és elkezdődött a munka. Főszerkesztő: DR. VETZÁK EDE. —— IHEGIBLENIS MINDEN SZOMBATOS. = Hét esztendős kormányzását három fővonás jellemzi, igazság, egyszerűség és jóság. Igazságos volt mindig és mindekivei szemben. Ő nem ismert diplomata fogásokat, négyszemközti beszédet és állásának a háborús állapotokkal hatáskörben meg- növekedett hatalma legjobban bizonyí­totta az ő tántoríthatatlan és rideg igazságérzetét. Egyszerű ember volt és egyszerű volt körülötte minden. Nem ösmerí pózokat. Az ő ajtaja nyitva volt gazdag és szegény kérelmező és panaszos előtt mindenkor. Akin igazságtalanság esett, aki kérni akart, aki segítségért ment, — az mind bejuthatott hozzá, azt meg­hallgatta és tőle senki sem ment el elégedetlenül. Szivének páratlan jósága nemcsak a magánéletben, de*a hivatalos ügyek intézése közben is állandóan megnyil­vánult. Pártolója volt minden nemes akció­nak, segítője minden szegénynek, gyá- moütója az elnyomottaknak. A magánéletben kedélyes, közvetlen, konciliáns modorú volt, családi életéből Szerkesztőség és kiadóhivatal : NA iYKÁROLY. SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)- ...— Hirdetések ugyanott vétetnek fel. ■■ ■ Nviltier sora 60 fillér. pedig a családi tűzhely boldog melege sugárzott. o Egyénisége a régi táblabirák egyenes, magyaros, közvetlen alakja volt. Puritán becsületessége és jólelkü- sége mutatta meg neki mindenkor az utat, melyet követett. Ez pedig a leg­tisztább, a legideálisabb ut volt, mert a legfőbb államérdekeket megvédelmezte a magánérdekekkel szemben, de azzal a figyelemmel, hogy a jogosság magánérdekekben is méltánylást nyerjen. Végtelenül sajnáljuk távozását, a maga szavaival élve: „hogy a megye kormányzásában nem vehet oly aktiv részt, mint eddigi felelősségteljes állá­sában“. Azonban birjuk ígéretét arra nézve, hogy továbbra is köztünk marad. Tudjuk és reméljük, hogy tiszteletre­méltó, komoly alakja nem tűnik el a megve tanácsterméből és nagy tudásával, egy eseményekben gazdag hét esztendő tapasztalataival minden nemes ügynek támogatója lesz. Dr. Vetzák Ede és dr. Vetzák Sándor ügyvédek közös irodája. — irodai teen­dőkben jártas alkalmazottat keres. Hallja már no ...! Irta : Jácint. Hallja már no, mit beszélnek: Hogy én magát szeretem. Nem igaz a’ — ugy-e tudja ? Kimondom hát kereken. A faluba súgva — mondják: — Könny csillog a szememen, Maga után sir a lelkem . . . Hogy én magát szeretem ! — Pedig ugy-e, nagyon régen Volt belőle valami . . .! Ne folytassam ? — Na jó kérem, Nem akarja hallani. Csen! — A régi röpke álom Szálljon hát el messzire . . .! — Ugy-e, kérem, elfelejtett S mást szeret már a szive , . .?! — Emlékezzünk. Irta: Rácséi Ede. Mikor a télen elbucsuztattam s közösen megsirattuk harangjainkat, még élt lelkűnkben a remény, hogy nem kell megválnunk tőlük. De a háború tovább dühöng, a haza áldozatokat kíván e rettenetes időkben s ezért nekik is el kellett menniök „harcolni“. Le kellett szállniok arról a magaslatról, ahonnan évszázadokon át hirdették Isten dicsőségét. Még egyszer szólaltak meg az illatos május hónapnak 29-ik napján, e napnak csendes alkonyán, mikor híveink májusi ájtatosságra gyülekeztek Istennek házába. Utoljára szólaltak meg s hangjuk hullámai a szellő szárnyán törtek fel a magasba s töltötték be városunk palotáit, kunyhóit egyaránt, mintha csak azt búgta volna ércszavuk : Jertek, búcsúz­zunk 1 S jöttek is a hívek százai a templom­térre s ott sírtak, zokogtak s akik el nem jöhettek, csendes otthonukban hallgatták meg- illeíődve a kedves harangok fájó bucsudalát. Oh, mi mindent juttatott eszökbe sokaknak a harangok elhangzott mélabus hangjainak-utolsó kondulása! „Akkor is úgy hangzottak“, szól az egyik, „mikor szegény apámat temették 1“ „Mily aprózva csilingel a kis lélekharang“, mondja egy anya: „eszembe juttatja egyetlen gyermekem haláltusáját“. „Sohasem felejtem el a „dádé“ kellemesen csengő hangját“, szól egy matróna, „egy vasárnap volt, épen a 11 órás misére hivta a jámbor híveket s én bol­dogan léptem vőlegényemmel az Ur oltára elé, hol örök hűséget esküdtünk egymásnak; meg­öregedtünk, e hűséget 51 éve őrizzük s e harang szavának hall tára mindig eszembe jut életem­nek legszebb napja!“ „Jaj, emlékszik-e,, . . ., de nem folytatom. Ilyen s ezekhez hasonló megemlékezések voltak hallhatók a templom­téren százával álló emberek ajkairól. Mennyi minden érzelmet váltottak ki harangjaink komor búcsúszavai az azokat hallgató jelen­voltak megindult szivéből 1 Emlékezzünk meg mi is róluk ez alka­lomból, hogy útra kelnek; temetkezzünk el mi is a múlt emlékeibe s mondogassunk el egyet- mást nagykárolyi társházunk története nyomán a mi harangjainkról. A jellegzetes külsejű róm. kath. templom csonka tornyán ősidők óta 5 harang függött. A legnagyobb harangnak, Szt. István király tiszteletére megáldva, ez a felirata: „Öntötte Papp Antal Szatmárból, helyben Nagykárolyban 1860-ban, Szt. István király liszteietére a kegyesrendiekuek. Megnagyobbítva a nagykárolyi róm. kath. közönség saját költ­ségén 1860. jun. 6.“ A harang az első magyar király képét ábrázolja; magassága 1 ni., átmé­rője P28 m., súlya közel 9 mm. A közép­nagyságú harang, Kalazanti szt. József, a kegyes-tanitórentiiek nagy alapítójának tiszte­letére szentelve, ezt a feliratot viselte: „Fudit Henricus Eberhard, Pestini 1811. Magno Caroliensibus Refusa A. MDCCCXI. Honoribus Sancti Josephi Calasantii pro Scholis Piis“, vagyis öntötte Eberhard Henrik Pesten 1811. A nagykárolyiaknak újra öntve 1811. Kalazanti szt. József tiszteletére a kegyesrendieknek. E harangnak magassága 0'85 m., átmérője P06 m., súlya 6‘94 mm. volt s a magyar kegyes- Itanitórend templomaiban az egyedüli harang, mely a rend alapítójának képét ábrázolta. E két nagy harang 1811. november 22-én érke­zett vissza Pestről, ahol két kisebb harangból és az uradalmi ágyuércből öntötték említett védőszentjeik tiszteletére. Az átöntés 900 frt.-ba került, mely gyűjtésből és a grófi család ado­mányából verődött össze. A gyűjtést az akkori házfőnök, Endrődy János kezdte meg a maga 50 frt.-jával. A két harangot 1811. november 30. déli 11 —12. óra között húzták fel a toronyba. A kisebbik, vagyis harmadik harangnak ez a felirata : SoDaLItas sanCtlssIMae trlnltatl aere sVo e noVo CVraVIt. Nagykárolyban Decem­berben Lázár György öntötte 1777.-ben. Ennek magassága 065 m., átmérője 0'78 m., súlya 180 kg. Ezt a harangot a Nagykárolyban 1752.-ben alakult Szt. Háromság-Társulata készíttette 1777.-ben augusztus 17., tehát az idén augusztusban lesz 140 éves s igy a toranyban ez a legrégibb harang, melyet a már r

Next

/
Oldalképek
Tartalom