Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1917-06-09 / 23. szám
2-ik oldal. 23-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK Hőseink emlékalapja javára rendezett ünnepély. Rég nem volt városunk közönségének olyan élvezetes, tartalmas előadásban része, mint az elesettek emlékműve javára junius 2-án, 3-án rendezett műsoros estély. Úgy az egyes számok művészi és szórakoztató értéke, mint az egész műsor változatos összeállítása kielégített minden igényt. Természetes tehát, ha úgy az erkölcsi, mint az anyagi siker rendkívüli. Hatalmas kezdettel indult meg azon alap gyűjtése, mely hivatva van elesett hőseinknek egy olyan emlékoszlopot emelni, mely hálánk és kegyeletünk méltó kifejezője lesz, Elismerés illeti legfőképen a rendezőket, élükön a fáradhatatlan Braneczky tanárral és Zoltán Benő főkönyvelővel. Köszönet a készséges szereplőknek, akik az est sikerét biztosították. Az estélyt egy alkalmi zenekar nyitánya vezette be. Braneczky József toborozta össze városunk zeneértő fiatalságát és rövid idő alatt egy kiforrott, pompás zenekart alakított belőlük. A nagy hatás mellett elhangzott nyitány után Brichta Irén énekszólója következett. Hajlékony, bájos és tiszta hangja igen szépen érvényesült, nővére, dr. Porgesz Árminné hangulatos, köny- nyed zongorakisérete mellett. Belle Ferenc hegedűművész játéka az estély egyik legértékesebb művészi eseménye volt. Kiforrottabb hegedűművészt nem igen hallottunk Nagykárolyban. Biztos játékával könnyedén, játszva hozta ki a legnehezebb részleteket is. Hegedűjéből a legkülönbözőbb érzelmek áradnak ki a csodaszép, változatos hangok szárnyain. A játék szépségét és hatását igen emelte Gáspár Nica alkalmazkodó, diszkrét zongorakisérete. Az estély kiemelkedő eseménye volt Liszt Ferenc legkedvesebb tanítványának, Sipos Antalnak zongorajátéka. A gaiambősz, de művészi ereje teljes birtokában levő mestert tomboló tapsvihar fogadta a színpadon. Saját zerzeményét, a Komáromi emlék címüt adta elő a kiváló művész azzal az erőteljes, kifejező játékkal, mely a régi nagy mestereket jellemzi. Ujjai alatt játszi könnyedségü futamok és tomboló, viharos akkordok magukkal ragadó áradatba olvadnak össze. A frenetikus tapsot egy ráadással köszönte meg a művész, kit nagykárolyi szereplése emlékére egy babérkoszorúval lepett meg a rendezőség. A komoly számok között frissítőén hatott Molnár Ferencnek mulattató dialógja, amit dr. Kálmán Miklós és Sarkadi Sándor eleven, színes alakítással adtak elő. A 10 perces szünetet a zenekar kidolgozott előadása tette kellemessé. Szünet után egy helyi szerző egyfelvonásos szatírája került színre. Zoltán Benő, a Közgazdasági Bank főkönyvelője ügyes egy felvonásost irt a nők eljövendő uralmáról, mikor mint bírák Ítélkeznek a házasságszédelgő fiatal ember felett. Közben mindegyre kiesnek a bírói szerepből, végre a bíráskodás veszekedésbe fullad, amelyben toilette hibábat vagdosnak egymás fejéhez. A A vádlott fiatalember ügyes forgással menekül az általános zűrzavar közepette. A női szereplők között bajos volna megállapítani az elsőséget. A szerepe karekterének mindenki elsőrendűen megfelelt. Lutz Böske, mint komoly elnöknő a határozott, fontoskodó hivatalnoknőt képviselte. Kálmán Erzsi valóban meggyőzően szónokoló védőnőnek bizonyult. Bródy Sári a szúrós szavú, tulszigoru ügyésznő szerepében helyénvaló alakítást mutatott. Markovits Maci a jegyzőnő szatirikus alakját kifejezően, jó humorral játszotta meg. Kasza Mici és Rokk Kati, mint szavazó bírák, Kasza Babi pedig, mint teremörnö ügyes játékukkal járultak hozzá az összsikerhez. Riesenbach Rezsi egy kis masamód szerepében tűnt ki megnyerő kedves játékával, a színpadon otthonos, biztos mozgásával. Grosz Adolfot nyugodt, könnyed játéka jellemezte. Preisz Károly szinténk diszkréten, ügyesen alakított. A darab sikerült bemutatása után a szereplőket többször kitapsolták és virágcsokrok özönével halmazták el ismerőseik. Többször lámpák elé hívták a szerzőt is, kit tisztelői babérkoszorúval leptek meg. A darab előadása után Erőss Béla dalszerző saját dalaiból énekelt, részben saját zongorakisérete, részben Krizsán Gyuri zenekari kísérete mellett. Csengő férfias hangját kitünően tudja használni. A dalok lelke benne van a hangjában, melyhez a finoman beállított kis asztali lámpa diszkrét fénye és a halkan búgó zenekar szolgáltatja a sfilszerü keretet. Különösen megkapó volt a „Fehér rózsa“ kezdetű dal hatása. Az estély utolsó számát Boccació operettnek egy részlete képezte. A kádármester szerepéhez jobb alak nem is kellett, mint Csanálosi József. Férfias hangja és markáns arca kitünően talált a szerephez. Felesége szerepében Kasza Babi eleven, temperamentumos alakításával és kellemes csengő hangjával tűnt ki. A kádáriegények között legtöbb szerep jutott Medvey Bélának, aki ügyesen meg is felelt a várakozásnak. De jók voltak Fábián S., Papp G. és Andó 1. főgimnáziumi tanulók is. Nagyon karakterizáló tehetségnek tűnt fel Czékus is a szatócs szerepében. A minden tekintetben rendkívül sikerültnek mondható estélyt másnap délután 4 órai kezdettel hasonló sikerrel, szintén telt ház előtt megismételték. A gyermeknap. F. hó 4-én reggel 8 órától este 8 óráig gyűjtés volt városunkban az Országos Gyermekvédő Liga javára. Hét urna volt felállítva a forgalmasabb pontokon. Szép anyagi eredmény koronázta városunk hölgyeinek ügybuzgóságát: 1674 korona gyűlt össze a Liga javára, amely árva, elhagyatott gyermekek fölnevelését, elzül- léstől való megmentését tűzte ki nemes céljául. E hazafias munkában vállvetve keli támogatnunk a Ligát, annál is inkább, mert most mind- egyes gyermek nagy kincset képvisel, amikor százezrével pusztulnak el véreink. Nemzetmentő munkát végez, aki egy ilyen elhagyatott gyermeket felkarol, vagy anyagilag támogatja, segíti a Gyermekvédő Liga munkáját. Ilyen munkát végeztek városunk ügybuzgó, fáradhatatlan hölgyei, amikor egész nap szorgalmasan gyűjtögették a filléreket, amelyek végösz- szegben jelentékeny bevételt képeznek. A gyűjtésben a következő asszonyok és leányok vettek részt: föntemlitett Lázár György gör. kath. „natione Valachus“ rettegi harangöntő késziietf itt Nagykárolyban, fontját 48 krajcárba számítva. A toronyba 1778. karácsony böjtjén húzták fel. E harangot a régi időkben d. u. 3 órakor szokták volt meghúzni, hogy a föntjelzett ájtatos társulat tagjait meghatározott imáik végzésére összehívja. Mikor aztán e társulat 25 évi fönnállása után ■ 1787.-ben feloszlott, az általa öntetett harangot kormányrendeletből árverés alá bocsátották 1787. december havában. Az árverésen a harangért egy kertünk szomszédságában lakó vagyonos sváb tobákkereskedő Ígérte a legtöbbet, meg is vette, de tőle aztán a kath. közönség vásárolta meg gyűjtés utján szerzett pénzen, (50 frt.-on) mely gyűjtéshez zsidók is járultak és egv gör. kath. egyén is adott hozzá egy aranyat. — Ä legkisebb harang felületén e szavakat olvastuk: „Öntötte Papp Antal Szatmáron 1859.-ben a Szt. Háromság tiszteletére. A Kegyesrendieknek átöntötte a Nagykárolyi Latin Szertartásu róm. kath. közönség saját költségén 1859.“ A harangon rajta volt a Szt. Háromság képe; magassága 045 m., átmérője 0'55 m., súlya 100 kg. volt. Még a lélekharangról keli röviden megemlékeznünk. A régi lélekharangot Szaplonczay Kristóf, gróf Károlyi Ferenc idejebeli jószágkormányzó jó- lelkü neje öntette 50 rénes forintért (1 rénes frt. = 40 krajcár) o. é. és más 50 rénes frt. megadását Ígérte annak jókarban való tartására. Ez a kis harang 50 fontos volt s rajta ez a felírás volt olvasható : „Goss Mich Jakob Horner In Grosswardein. In Todtes Nöthen Kling Ich Nur Sonst Hört Man Mich Nei Mals Ich Sags Dem Gsundem Auch Ins Ohr Auch Dich Trifft Dieser Fall.“ Ezt a halálcsengőt 1769.-ben helyezték el a hajdani Mindenszentek templomának toronygömbjében a legfelsőbb helyen s annak ierom- boltatása után került 1778.-ban a mostani templom tornyába, hol híven teljesítette kötelességét körülbelül e század elejéig, amikor megrepedt s azóta némán függött ott társai mellett 1914.-ig, amikor lekerült a toronyból s helyébe a helybeli Rózsafüzér-társulat saját pénzéből egy uj lélekharangot készíttetett 104 K-ért. Ez Jurisics Márton budapesti harangöntő müve. Súlya 26 kg. s bor. szt. Károly tiszteletére van öntve. Felirata ez volt: „Öntötte és felszerelte Jurisics Márton Budapesten 1913.-ban“. A kis harang a keresztre feszitett Jézust ábrázolta ; rnagassaga 028 m., átmérője 0-36 ni. volt. Tornyunk ez öt harangját a harangozok, de a hívek is régi szokásból igy nevezték el: a legnagyobbat „uj“-nak, mert ez legújabb keletű volt, az utána következőt „feríáiyos“- nak, mert az óra kalapácsa ezen ütötte a negyedórákat, a harmadikat, nem tudom mi oknál fogva, „dádé“-nak s a legkisebbet „nyolc órás“-nak, mert az esti 8 órai harangszó után még e kisharangot is meghúzták; a lélekharangnak semmi más különös nevet nem adtak. Három kápolnánk harangjai közül a legrégibb a Szt. Háromság-kápolna kis harangja. Mivel e kápolna még 1699.-ben épült, a kis harang is ez időtájt kerülhetett fel tornyába, de 1722.-ben biztosan ott függött már, mert Horog István ez évben „Az Károlyi jószágnak urbarialis conscriptioja“ cimü kéziratos müvében már megemlíti; „ . . . harangocska vagyon egy“ (Eble Gábor: A nagykárolyi Szt. Háromság-kápolna története 19. I.) Ennek hangja mellett tárhatta fel szivét e kápolnában a nagy 11. Rákóczi Ferenc „ura és teremtője“ előtt, mikor ott Eötvös Miklós kuruc hadbiztos feljegyzése szerint buzgó áhítattal imádkozott. (Eble G. fent. müve 18. 1.) — A 19. század elején épült Rozália-temetői kápolna 1 harangja s a Mesterrészi-temetöi kápolna 2 harangja szintén már egy századnál tovább csengett- bongott, amikor egy-egy elnémult lakót kisértek ki a temető csendes magányába. 1917. május 29-ike óta e temetői kis harangok elnémultak. Nem’szól már a „fertályos“ sem, elhallgatott a „nyolcórás“, el a „lélek harang“ is. E napon szerelték le ezeket a mi „jóbarátainkat“ (összesen 6-ot.) Most már nem hívogatják tiszta érces hangjukkal a hiveket, nem siratják már a holtakat, nem hirdetnek örömet, bánatot, most más dolguk lesz. Rájuk is került a sor, hiszen „mindnyájunknak el kell menni!“ Hogy is volt csak?! Leszedték, összetörték, csillogó darabjaikat szekérre tették, a hívek a mezők és kertek himes virágaiból koszorúkat fontak s ezekkel bontották a hadba vonuló harangokat. Temettünk. Megáradt a jelenlevők könnyzápora, ez volt a szentelt viz, kisérte őket a templompark fülemüléinek csattogó dala, ez volt a búcsúztató s a még itthon maradt „uj“ harang és a „dádé“ tompa sóhaja volt a sirató ... A nap végső sugarai rávetették csillogó ragyogásukat a virággal borított barangtöredékekre, melyeknek mind a 63 darabja igy búcsúzott: a győzedelmes viszontlátásra! „Előre hát, amerre a vihar szánt“, teljesítsétek kötelességteket! A haza hiv! Menjetek, iivöltsetek, győzzetek!
