Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-14 / 15. szám
IX. évfolyam. Nagykároly, !'J 17. április 14. 15-ik szám. [SZAKKELETI i ,í^ V/r NAGYKÁROLY ES ERMELLEK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árat: Egész évre ............................... Fe lévre .. ...................... .. Ne gyedévre Tanítóknak egész évre 8 ■ koronaj í I " sáaáa Főszerkesztő: DR. VETZÁK EDE. JIEGJELENIK MINDEH SZOMBATON. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY. SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („ivÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) ____ Hirdetések ugyanott vetetnek fel. — ■■ ■ Nvi ltíer sora 60 tiller. Ami elmúlt vissza nem jő, tartja a közmondás. Jó! tudjuk., hogy a központi szeszfőzdének Városi kezelésben való megvalósítása ilyen elmúlt lehetőség, mégis szükségesnek tartjuk szót vesztegetni róla. Az ügyet pozitív irányban már nem befolyásolhatjuk, de ez nem tarthat vissza attól; hogy felfogásunkat ki ne fejtsük. Annál is inkább kell ezt tennünk, mert a fejlemények nekünk adtak igazat. Több cikket szenteltünk annak a propagandának, hogy a központi szeszfőzde felállításának jogát a város szerezze meg magának. Hiába. Képviselő- testületünk jobb ügyhöz méltó kitartással maradt meg azon felfogásánál, hogy a központi szeszfőzdének városunkban létjogosultsága, jövője nincs. Módszeresen meg is okolta a hivatalos javaslat, hogy mik azok a számbaveendő körülmények, amik mi át: céltalan vom a a gyár felállítása. A képviselőtestület a tájékozottság nélkül szerkesztett javaslatot elég naivul határozattá is emelte. Lapunk nyomban kritika alá vette a hozott határozatot. Legjobb tudásunk szerint megvilágítottuk a kérdés főbb részleteit. Természetes, hogy a mi Ítéletünk egyáitaltalában nem egyezett a városi képviselőtestület Ítéletével, meíy halálra Ítélte.az egész tervet. Hogy az igazság a mi oldalunkon volt, azt mutatják a fejlemények. Amit előre megjósoltunk, bekövetkezett. A gyárat valóban pénzintézetek fogják megalapítani Ami: tehát a képviselőtestület mint életre képtelen vállalatot elvetett, azt nyerészkedésre alapított ínté.etek, mint jól jövedelmező Vállalatot létesítik. Amikor a kérdés még aktuális lehetett volna, utaltunk rá, mint intő jelre, hogy a szeszfőzde tervével a helybeli pénzkörök foglalkoznak. Óva intettük a várost, nehogy .e jól jövedelmező vállalatot kezéből kiengedje. |Hiába. Már köztudomásúvá lett, hogy a Közgazdasági Bank és az Önsegélyző Népbank- együttesen fogja a gyárat felállítani. Hogy e kérdést uiólagosan szóvá tesszük, annak immáy. csak az lehet a célja, hogy elrettentő példát mutassunk a város ügyeit intéző fórumoknak. Láthatjuk ebből, hogy olyan kérdéseket, amik a várost anyagilag súlyosan érdeklik, nem volna szabad ennyire felii- ! letesen intézni el. Nem vádoljuk a képviselőtestületet egyébbel, mint hogy tájékozatiafur hozott Ítéleté' nem változtatta meg. Mert ha a képviselőtestület nem volt jól informálva az első alkalommal, arról nem tehet, de korrigálnia kellett volna határozatát, mikor annak elhibázott voltáról felvilágosítást nyert. Hogy mennyire nem volt, aki a polgárság érdekéiben álló ügyet pártfogásába vegye, mutatja az, hogy lapunk agitáló cikkei teljesen eredménytelenek maradtak. Nem akadt senki, aki a kérdést újból szőnyegre vesse. Nem okolhatunk bűnösséggel senkit azért, mert hiányzik belőle a kellő üzleti érzék, de annyit már joggal elvárhatunk, hogy a szakszerű vélemény egy képviselőtestület élőt meghallgatásra találjon. Nem kellett volna egyéb, mint hogy a szeszgyárat kérelmező városok és a helybeli bankok igyekezetét látva tüzetesebben tegye képviselőtestületünk vizsgálat ■ tárgyává az ügyet. Lehetetlen, hogy amit egy Avasujváros haszonnal megvalósíthat, azt Nagykároly csak kárral csinálhassa meg. Tudomásunk szerint ez a kis község is megkérte a jogot és a szeszgyárból évi 30 ezer K tiszta hasznot remél. Mi nyerhettünk volna 100 ezeret is. Már eddigi cikkeinkben is több olyan város példájára utaltunk, ameEgy névnapra. Szép a virág, ha hervandó Szép a dallam, ha elhaló . . . Szép az élet, alkonyat is, Ha vég-súgóra nem hamis. — Ily hervadás haló-eszeme Csak költészet legyen benne — Leber János. Emlékvers. Fonnyadó virágot ha kézbe-veszesz, Tépett falevelet mikor nézegetsz, — Elröppen az élet — gondolsz-e reá... ? Látod az a virág bimbóból fakadt; Sárguló levélkéd zöld rügyből szakadt — Arany ifjúságod tart-e hát soká ? — Léhar János. Útközben. Irta: Lengyel Gyula. A székely gyerek, meg a roffi asszonyok. Nem éreztem jól magamat a második osztály levegőjében. Füzesabonyban átültem egy harmadosztályú kocsiba. Ketten voltunk csak egy szakaszban. Egy vasúti őr utazott a gyermekeihez Kaposvárra. Első Szava is az volt: — Csak a jó Isten elhozná már a végét ennek a szörnyű időnek. A szomszédos szakaszból sovány, sápadt- jarcu asszonv nyitót be hozzánk Karján egv ; síró kis gyermek. Erdélyi szőttes ruha volt az asszonyon. Keze vörösre csípve a hidegtől. | Tovább akart menni A vasúti őr megszólította : — Hova megyen tovább, jó asszony ? Van itt hely elég. Az asszony ijedten tekintett ránk s tétoI vázra mondta: — De sir . . . mindig sir a gyerek. — Nem baj, ha sir is, nem most hallunk először ilyet -- biztatta a vasúti őr. Az asszony Jetiit. Sovány két karjával folyton ringatta á siró kis gyermeket. Az őr kérdezgette az asszonyt, mikor meg-megpihent a sírástól a gyermek. — Honnan jön ? — Egerből! — mondta az asszony. — Mit csinált ott? Ugv látom, nem erre a vidékre való. - * Az asszony ■ sovány arcán legördült egy könnycsepp, amint mondta: — Székely asszony vagyok . . Menekült . . . Az uram rokkant . . . Félkarja van csak . Mióta otthagytuk a hazánkat, nem hallottam róla. Én a kis fiammal Sátoraljaújhelyre kerültem. Tegnaoelőtt jöttem el onnan, mert azt az értesítést kaptam, hogy az uram Zalaegerszegen van. — Jó asszony, hol van még az ide! — szól közbe az őr. — Tudatlan vagyok, uram, ezen a vidéken. Otthol jártam már. Kötózsváron is. Egert kérdeztem, azt hittem, -ott lesz valahol körülte a szöge is . . . Egerben voltam most. Ott azt mondták, hogy nem jó helyen járok. Még Budapesttől is tovább kell utaznom. Kálkápolnán állott meg a vonatunk. A kis fiúcska egyre sirt. Megrakott kosarakkal négy asszony telepedett be a szakaszunkba. Az őr mindjárt megkérdezte: — Honnan jönnek ? — Tiszaroífról — felelték az asszonyok egyszerre. — Mennyi idős? — fordult a székely asszonyhoz, a síró kis gyerekre mutatva az egyik roffi asszony. — Hat hónapos — felelt csendesen a sovány székely asszony. — Szoptassa meg lelkem, azért sir szegény gyerek, mert biztosan éhes — biztatta a másik asszony, kinek feje vastag téli fekete kendővel volt bekötve. — Nem lehet — mondja a ’s’zékely asz- szony csendesen. — Ugyan ne szégyenlősködjön! — szól reá a harmadik asszony. L , , — Nem is azért, de nincs tejem! mondja, fiacskája fölé hajtva fejét a székely asszony. — Hamar elapadt — állapítja meg a vasúti őr. —■ Harmadnapja egy kis száraz kenyeret ettem. Mitől legyen ? — mondja a székely asszony csendesen. A négy roffi asszony egyszerre ugrik föf az ülésről. A vasúti őr is bontogatni kezdi a kosarát. Az egyik asszony kibont egy üveg kávét. Tapogatja, a fejét csóválja hogy hideg. De nem sokáig tétovázik. Átnyúl a gyerekért s a szkjában megmejegitett kávét apránként ereszti a kis fiúcska , apró szájacskájába. A gyermek mohón issza a jó édes kávét. A
