Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-14 / 15. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELÉI ÚJSÁG ÉS NAGYKÁROLY ÉS ÉKÉRMELL 15-ik szám. lyek megkérték a' szeszfőzde felállításának engedélyezését, métt nagy hasznot reméltek belőle. Lehetetlenség, hogy épen csak a mi városunk ném tudott volna belőle, jövedelmét húzni. Hogy mennyire tévedtek akik így Ítéltek róla, mutatja az a körülmény, hogy végül is bankcsoport valósítja meg. ' Ami elmúlt, vissza nem jő, de any- nyit tanulhatunk ebből az esetből, hogy figyelemben részesítsük az olyan alkalmakat, amelyekből a városnak hasznot biztosíthatunk. Városok jövője. A háború után ügy szociális, mint kulturális és közgazdasági téren nagy feladatok Várnak, megoldásra. Magyarország nagy változások szintere lesz. A társadalom erői megütközésre készülnek és ebből a városoknak ki kell venniük a részüket. A városi polgárságnak már előre készülni kell erre az időre, hogy a nagy munka ne találjon bennünket készil- letenül. Évekkel ezelőtt többször kifejtettük már lapunk hasábjain, hogy mennyire égetően szükséges a városi polgárság tömörülése, a városi párt megalakulása, amely párt minden politikai befolyástól ? más önös érdektől izoláltan a város érdekeit szolgálja s legfőbb irányitója legyen a város fejlesztésének. Szavaink síiket fülekre találtak. Egészséges várósi politika helyett crdekpolitika irányította úgy a mi városunkat, mint másokat. Akik látták is a helyes irányt,, hagytak tülekedni a i hangosokat, akik a maguk javára aknázták ki a helyzetet, A harmadik éVe tartó- világháború oly nagy megpróbáltatásoknak tette ki a városok teherbíró képességét, hogy álig voltak képesek feladataikat megoldani. Nem lehet közömbös a városokra nézve, hogy a háború ütötte sebeket begyógyítani, az újabb feladatoknak megfelelni hogyan lesznek képesek. Az újabb nagy felaSágoktól létérdekeinek és a városok fejlődésének, életképességének biztosítására. A városok polgársága ne várjon máshonnan, mint saját magától segítséget. Az erőt öfimágukban keressék és a tömörülésben találják üteg. Hadigondozás. A háború, bármennyire elkeseredetten folyik is, a végéhez közeledik már. Idején való hát, hogy az eljövendő békében a nemzet gondját viselje s a sorsán, exisztenciáján őrködjék azoknak, akik életük, vérük pazar adójával fennmaradását, létét biztosították. A hála becsületbeli tartozása ez, amelyet mindnyájunknak vonakodás nélkül kell lerónunk. Hogy hogyan, arra útmutatást nyújtanak azok az intézkedések, amelyekkel a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák testi és lelki jólétét, jövőjét, exisztenciáját próbálja biztosítani a hadigondozás országos szervezetét megállapító kormányrendelet. A magyar nemzet, amely a háború egész ideje alatt oly gyönyörű .nemes példáit mutatta a megértő áldozatkészségnek, amikor a könv- nyek letörléséről, a nélkülözések enyhítéséről volt szó, bizonyára régen megérett arra, hogy uj, szép hivatásának hord elejét teljes mértékben felfogja és nem szabad kételkednünk benne, hogy ezt az uj feladatát is habozás nélkül fogja most is teljesíteni, üe nagy hiba volna a kormány részéről, ha abban a hitben élne, hogy a rokkanta*, hadiözvegye^ es árvák sorsának suiyos szociális • problémája ezzel a rendelettel kjeiégitő ihegoluast nyert. E kötelességet a pafrohage-szerü munkával a társadalom még item oldhatja n-ieg, a maga munkájával anyuéival harrzoálhát-'csák többet, ütemül lelkesebben fogja azt teljesíteni. A pártfogók es tanácsadók* akiknek feladatait, tevékenységük korét a rendelet körvonalazza, csak akkor érhetnek el teljes sikert, ha a rokkantról, a hadiözvegyről, a hadiáiváról való gondoskodás biztosiija a megélhetésüket. Addig is, mig a l?adi árvák és özvegyek iéifentartását, nevel- j kieset bizioshó intézetek ’ felépülnek, erkölcsi es.anyagi érdekeik védeimezesére, támogatásukra a kormány az egyes járásokban és városokban kinevezte azon egyéneket, kiket magasabb kultúrájuk s kivételes társadalmi helyzetük szenvedő embertársaik erdekeuiek istá- poiasára egyenesen képesít. Lapunk múlt számában hoztuk azok névsorát, kiket főispánunk ítélete e fontos hazaíiui és emberbarát! misz- sztóia érdemesnek taialt. A hadirokkantak, a hadiözvegyek érdekeinek gondozója a „tanácsadó“, a hadtárvaké a „pártfogó“ címet viseli. Ezek a „hadigondozók“, akiket működésűkben a hatósági (községi, járási, városi; kerületi és törvényhatósági) hadi- gondozó-bizottságok támogatnák, amelyeknek szervezetében a társadalom és a hatóság munkáját egybekapcsoló szerv kétesül. Mindezeket munkájukban felülről a rokkaiitügyi hivatal helyébe lépő országos hadigontíüzó hivatal és tanács fogja irányítani. A hadigondozó tisztsége, tevékenységi köre hasonlatos tehát a „probation officier“ munkaköréhez, amely a fiatalkorúak igazságszolgáltatásánál évek óta jól bevált rendszer. Ott bünüzőkről volt szó, akiknél az etérendő cél a javítás, a jóutra terelés volt, itt azonban szerencsétlen elhagyottak, szenvedők, ártatlan árvák gyámolifása, védelme lesz az önként vállalkozók nemes feladata. S azért ennek a vállalását nem szabad a saját elhatározásunktól, hangulatunktól, elfogultságunktól függő hivadatokra készülniük kell a városoknak úgy külön-külön, rniitf együttese". Erre áz időié minden város polgárságának egy hatalmas szövetséggé kellehe összeforrnia, melynek jelszava a?, legyeh: pártolni IniiiHent, ami városi. ' A városi polgári at keii hatni annak a tudatnak, hogy á magyar álfám életerős fejlődésének a hatalmas, kuiturailag fejlett városok a legerősebb pillérei. Mindent pártolni, ami a városoknak a javára van és mindéit körömszakadtáig ellenezni, ami a városok útjában áll. OJyan programmot kell adni a polgárság szövetségének, amiben minden város megtalálja az ideálját, jobban mondva egy ideális város jövő képét kell megrajzolni s az ideális városi polgárt, amilyennek kellene lenni minden városi polgárnak. Mindenekelőtt tehát meg kell állapítani e várospolitika programmját, hogy a párosi polgárban kifejlődjék az érzék a nagy, fontos általános városi1 érdekek iránt. Ha öntudatra ébresztjük a városi polgárt és beleoltjuk, hogy mi az a helyes várospolitika, amire neki törekednie kell, akkor jelentékeny mértékben biztosítjuk a városok:,jövő fejlődését. Az egyes városoknak- természetesen külön- külön kell programijának lenniük. Meg kell állapitaniok a kívánságaikat, a szükségleteiket, bizonyos sorrendet, elveket, ha azt akarják, hogy rrunkájukbafi bizonyos tervszerűség és összhang legyeh,‘'Tehát a Jielyi várospolitika számára minden városban programmot kell összeállítani. De áz egyes városok várospolitikai program mja nem merit!1 ki még a teendőket, mert ezen kívül a városoknak még olyan egyetemes szükségleteik is.'vajínak, amelyek csak együttesen, összeállyar7íiközös erővel, .valósíthatók meg, Ilyen programmot csak a városok össze- sége, a városok közös szervezete, a polgárság tömörülése adhat. Az egyetemes városi polgárságnak, szövetkeznie kell arra ajTgladatra, hogy tisztázza, hogy mit kivan a kormánytól és a városi ható1 székely asszony szemében könny csillog, amint a többi asszonyok kínálják : — Ebből a csirkehúsból, lelkem . . . Katona az uram, neki viszem, de ö nem is igen szereti , . . Magyar bélés, túró van benne . . . Friss még hajnalban sütöttem . . . Egyék lelkem, majd lesz teje. Á székely asszony eszik. A húsra is, a kalácsra is le-leperdül egy-egy könnye. A fekeiekendös roffi asszony megetette már a gyereket. A kis fiúcska azönbah újból elkezdte a sírást. Sietve kibönfogatta a dunája * kötőjét a fekete kendös asszony s midőn látta, hogy a kis fiÜCska miért sir, átszőtt az anyjának: — Adjon egy száraz ruhát, jó asszony. — Nincsen — mondja az csendesen. Ölében a kis székely fiúcskával, szétnéz a kocsiban a feketekendős roffi asszony. Egyszerre hirtelen a fejéhez kap. Lpoldja a vastag feketekendöt s izmos két markába fogja a két végét, egy rántással kétfelé szakítja. Az egyik félébe begöhgyöli a kisdedet, a másik felét odaadja a székely asszonynak — ió lesz még az, az utón. A kis fiúcska elszenderül a roffi asszony öléban. Apró kis piros, száját összecsucsoritja S nyugodtan alszik. A székely asszony köszön- geti az ennivalókat. ; , — Fizessen meg az Isten érte ... Ne legyenek soha ilyen boldogtalanok, min én, aki hazámtól, uramtól éiszakitva, éhező gyermekem kínját* nézni voltam kénytelen. A ma- gass.ígos Isten áldja meg magukat ! . . . Hová valók? Hadd tudjam majd emlegetni a kis fiamnak, ha felnő, hova való magyar asszony ótetgette, babusgatta szegénykét. erzein magamat — Tiszaroffiaik vágyunk mi, lelkem — mondja az egyik asszony. — Nekem a fiam katona Budapestéi, — Nekem az uram — mondja a másik. — No, áldja !meg mindnyájukat az Isten ! — bólint a székely asszony, könnyes szemét törülgetve. Budapest felé közelget a vonat. Ellenőr jár végig a kocsikon a jegyeket vizsgálni. Jóakaratulag szól:.j,j. : , — Uram, a másodosztályon van hely. Egy fülkében két hely is üres. — Az a hely nem kell nekem, itt jól mondtam. Az etlenőr ‘vállat vont s ment tovább. Csendesen mondtá' a kalauznak, miközben behúzta az ajtót: — Bolond égy ur. Második osztályú jegyet vált s beül bátyus parasztasszonyak s kis’ gyermek közé.’; Rákoson megállt a vonat. Asszonyok kapaszkodtak föl a vonatra. Hónuk alatt szorongatták a hóiapátof. A mezőn csillogott a hó. Budapest felé néztem s fölsóhajtottam : — Istenem, ha szegény Magyarországnak sok-sok ilyen harmadosztályú utasa lenne, mint ez a feketekendős roffi asszony . . . akkor nem éheznének az özvegyek . . . s nem fáznának az árvák . . . Megelégitené, betakargatná őket, szegényeket ... a mindenható szeretet.
