Északkeleti Ujság, 1916 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1916-08-05 / 32. szám
2-ik oldai. 32-ik szám, ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. igér. Amit ezek elmulasztottak, azt ha nem is orvosolni, de enyhíteni helyi rendszabályoknak a föladata. És elsősorban helyi feladat kérlelhetetlen szigorúsággal és a versenyben való hatékony részvétellel küzdeni azok ellen, akik indokolatlan kapzsisággal hevítik az amúgy is túlfűtött konjunktúrákat. Ezerszer hallottuk, hogy az itthoni lakosság is hadban áll s ebben a háborúban való helytállástól is függ a küzdelmünk győzedelmes befejezése, ám ha a bűnös hadseregszállitókat a törvény szigorán kivüi a társadalom megbélyegző megvetése sújtotta, akkor, ha nem is ugyanaz a büntetés, de ugyanaz a száműző megvetés kell, hogy sújtsa a hadban álló polgári társadalom lelkiismeretlen had- seregszállitóit. Milyen boldog imája volt az ős egyiptomiaknak a Nílushoz: „Az ő munkája a kezek pihenése a szerencsétlenek milliói számára. Felemelkedik és a föld eltelik örömmel, minden gyomor felvidul, minden élő lény megtalálja a Táplálékát.“ A Mi atyánk áhitatos mindennapi* kenyeréből pedig lassan-lassan csak az imádság áhítata marad meg. Mibe- kerülnek a monarchiának a hadifoglyok? Ez a kérdés sokszor felvetődött már a közönség körében, többé-kevésbbé komoly formában és meglehetős fantasztikus kitalá'á- sokra adott alkalmat. Annál nagyobb érdeklődésre számíthatnak azok a hivatalos, tehát hiteles adatok, melyeket most a fogolytáborokról a hadügyminisztérium intendatura-osztályának lapja tesz közzé a következőkben: Ausztria és Magyarországban a hadifoglyok száma kerekszámmal 1 millió. Ezeknek ellátása fejenkint és naponkint 90 fillérbe kerül, ami évenkint 320 millió korona. Az őrszemélyzet zsoldja és élelmezése naponkint 250Í000 koronára rúg, ami egy évre 90 millió korona. Ágynemű és takaró egy hadifogoly részére évenkint 30 korona, ami összesen 30 millió korona. A kisebb szükségletek fejenkint 6 fillért tesznek, ami 1 millió fogoly után évenkint 29 — Miért? — Azért, mert nem ér annyit. — Löhetetlen. — Nem löhetetlen, mert úgy van. — Pedig a nagysága azt mondta, hogy megveszi Szödör szomszid. Mindön áron köll a tehén. — A nyolcszázötvenért igen! — Nem, a kilencszázötvenért. — Ha igy mondta, beváltjuk az asszony szavát. — igy, igy • • • Kérdezze meg csak szomszéd uram a feleségit. Megint elodázódott a dolog egy két napra, mivelhogy itt már Szödörnének kellett igazságot szolgáltatni. Ha megígérte a kilencszázöt- venet, akkor nincs beszélni való tovább, el kell hozni a tehenet, ellenben pedig vége az egész komédiának ... A dolog csakugyan úgy állt, hogy Szödörné külön alkut kötött Vörösnével a tehénre és abban állapodtak meg, hogy kilencszázötvenért elvitetik a tehenet. — Hát hozzátok el ... Itt a pénz — utasította a kertészét Szödör Mihály. — Én már nem lépem át a küszöbét Vörös Jánosnak. Fél óra sem telt bele, jött a kertész a pénzzel. — Nem adja a szomszéd a tehenet. — Miért! — Mást gondolt. — Ott volt a felesége is? — Ott. Kissé el is vörösödött Szödör Mihály, a padlót is nézte valameddig, hogy csomós-e a deszkája, mert csakis igy enyhül meg valamillió koronára rúg. Minden fogoly ruházata j (1 montur, 1 köpeny, 1 pár csizma és 2 garnitúra fehérnemű) 100 koronába kerül; ez ösz- szesen 100 millió korona. A fogolytáborok költségei fejenkint 300 i koronára rúgnak, minthogy egy 10,000 fogoly j részére épült tábor tapasztalat szerint 3 millió! koronába kerül. Az évenkinti kiadások tehát a következők: Ellátás Őrzés Ágy- és ruhanemű Kisebb szükségletek Fogolytáborok Összesen 320.000. 030 K 90.000. 000 K 130.000. 000 K 20.000. 000 K 300.000. 000 K 860.000. 000 K Munkára mintegy 400,000 fogoly van kiadva, ezek napi munkájának értéke fejenkint 3 koronára tehető; 200 munkanapot számítva, ez egy év alatt 360 millióra rúg. A gazdasági mérleg tehát passzív, mert 860 millió kiadással csak 360 millió bevétel áll szemben. Természetesen ezek az értékek se mennek veszendőbe. A modernül berendezett fogolytáborok a béke idején is hasznos célokra fognak szolgálhatni, mig az ellátás és ruházat költségeit az ellenséges államok meg fogják tériíeni. Érdekes jellemzést is ád a hivatalos közlemény a különböző nemzetiségű hadifoglyokról. \ Olyan jellemzést, amelyet többé-kevésbbé igazol minden fogolytartó gazda nyilatkozata. „Az oroszok — mondja a jelentés — lassú, jólelkii munkások, akiket mindenre lehet alkalmazni. Munkaszerető emberek, akik megvannak győződve arról, hogy minden buza- szállal, melyet részünkre aratnak éá minden kődarabbal, melyet utainkra leraknak, * egy lépéssel közelebb jönnek a békéhez, amely őket hazájuknak visszadja. A szerbekről csak kevés jót lehet mondani. Nagyobb igényeik vannak, mint az oroszoknak, hajlamuk van a zavargásra és sokszor zavarognak is. Minden kérdésben szolidárisak és követeléseikkel nem egyenkint, hanem együttesen lépnek fel. Szigo- j man kell őket tartani és általában kevés kíméletet és bizalmat érdemelnek. Csakis szigorú felügyelet alatt lehet őket munkára alkalmazni.“ & Adakozzunk a Vörös Kereszt Egylet nagykároiyi fiókjának. ***■*&, mennyire az ember, mikor ilyesfélék történnek j vele — aztán elcsöndösödött ... De csak negyvennyolc órára. Mert Péter és Pál-napján mér nagyot káromkodott és azzal fenyegetőzött, hogy följelenti az ilyen názáreti parasztot, aki ebben i vérzivataros időben tízszeres árt kérj egy reszketős inu tehénért és akkor sem adja J oda a jószágot, mert úgy gondolkozik, mint a ! másik paraszt, aki a meggyet árulta s egy kis kosárért négy koronát kapván, igen bánatosan panaszkodott a ruhásboltosnak, hogy milyen nagy kár érte őt. — Hogy-hogy ? — Hát úgy, hogy alig állt meg a piacon, egyszerre lekapkodták a válláról a kosarakat és szó nélkül megadták egyért-egyért a négy koronát. — Ha ötöt kértem volna, az ötöt is megadták volna. Így hatkoronával rövidültem meg a hat kosár után. A cselédek között azután szó került másnap arról, hogy miért dohogott olyan keményen Szödör Mihály a szomszédra. A kapásné magyarázta meg a dolgot, szintén nagy mél- tatlankudással: — Hogyne háborgott volna ténsur, mikor ez a vén szárazkeszeg azt izente Pétör-Pál- napján, hogy ezer forintért lehet beszélni a tehénről . . . á csirkéiéi a csizmáig. * — Riport a drágaságról. — A háborús drágaság ma már tűrhetetlen. Maholnap nincs már más hátra, mint katonai karhatalmat kell kérni s elkoboztatni mindent a közélelmezés céljaira. Félistenné válnék az a hatósági közeg, aki próbára tenné a bíróság döntését, vájjon mi történnék, ha egyes túltengő meggazdagodási vágyak letörésével ezrek igényét elégítené ki ? (Igény alatt legszerényebb megélhetési törekvést értünk.) Két malomkő zúzza össze minden tagunkat: a termelő és a kofának nevezett közvetítő. Soha annyi vénasszony nem tilt kosarak mellett, mint most, ezer esztendős gonoszsága virít le ráncos arcukról, bibircsókos orrukról. Bátorkodunk fölvetni azt a nagy problémát : miért oly lehetetlenül drága a gyümölcs, mikor a hernyókat nem kellett kukoricával hizlalni, a fák épp úgy elvégezték kötelességüket, mint máskor, itt nincs növekedő termelési költség, szóval nem lehet felelet, hogy a csizma is hatvan pengő. Minden tisztességes áralakulásnál az a szempont az irányadó, hogy mennyibe került az előállítás? A nagykárolyi piacon a termelőknek csak igen kis részével találkozunk. Itt a közvetítő kereskedelem foglalja el az első helyet. A termelők még mindig a csizmát hajtogatják s beszélnek szociális kérdésekről tücsköt-bogarat, emlegetik a zsidókat, mint vagyonos osztályt, szóval teljes homályban élnek. Egyedül a szemük ég abban a zöldes fénylő lángban, mely kincsgyüjtő Gáspár apót őrjítette meg a pénzcsörgés hallatára. Kezük állandóan vájkái az ezüstökben s meg kell köszönni, ha szóba ereszkednek. A kofa a termelőt okolja. Az ad mindent drágán. De nézzük az árakat. Hat szem hagyma 60 fillér, három csenevész kalarábé 20 fillér. Paradicsomot csak egész kosárra! lehet kapni. Nagy kivételesen elhelyez belőlük négy-ötöt egy rongyra a kofa s szégyenkezés nélkül mondja, hogy korona az ára. Egy fej kelkáposzta, amiből a felét tisztításnál el muszáj hajítani, ötven fillér. Ilyen ur se volt még ez a a hajdan csaknem ingyenbe adott portéka. Egész közepes kis tök, ami három egészséges gyomornak alig elég: 1 korona 40 fillér. — Van lelke, néni? — Ki kérdezte az urat? Úgy se vesz, csak tölti az időt. Láttunk apró uj káposztát. — Mi fajta ez? Csak ekkorára nő, vagy hamarább leszedték? — Törpe fajta, nem lesz nagyobb. — Hogy méri? — Ahogy bírunk neki ártani. ' — Magának busz krajcár. — Gyönyörű menyecske lelkem (mondom a hatvan éves szipirtyónak) ártanak maguk az egész városnak, nem a káposztának. Majd egy cső kukoricára esett bánatos tekintetem. Szemét fonnyadtan apróra sirta, mert nem kapott esőt. — Hogy ez? — Tiz krajcár darabja. A kukorica már kipillantott a héja mögül, de most szégyenkezve gyorsan elbújt. Állítólag azt mondta: mégis csak disznóság, ami körülöttem történik! Csapjunk át a gyümölcsösök sorára. Még meggy is van, 70 fillér literje. Nem is drága, ha tekintetbe vészük, hogy tele van pondróval, ami egy kis túlzással húsnak számit. Hol lehet ma 70 fillérért egy liter húst kapni? Viszont miért ne használnának a mészárosok ürmér- téket, ha krumplit is literrel mérik. Egész kis fajta őszi barackot látunk: — Hogy kilója? Úgy nem adom, legföljebb egy forintért. — Hát szemenkint? Harminc fillér. Találunk nagyobbat is, de csak 60 fillér egyenkint az ára. Körtét is csak mutatóba adnak. Számolási tudományban részint tökéletlenek, részint vakmerőek attól félnek állandóan, hogy becsapódnak. Ezért inkább a magasabb tételekhez ragaszkodnak. A cukorkörtéből négyet kapni 20 fillérért. A nyakas körte darabja ellenben 40 és 60 fillér közt váltakozik. A kofa még nyakasabb, mert nem enged. Ő is drágán jutott hozzá, zsarolja a termelő, akit
