Északkeleti Ujság, 1914 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1914-11-21 / 48. szám
4. VI. évfolyam. Nagykároly, 1914. november 21. Jl 11/ i / ■ / /io c. 48-Ik szám. W északkelet ujsaö Sí. 'JR / NAGYKÁROLY ES ERMELLEK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Síőíisetési árak: Egész évre .............................. Félé vre ........................................ Negyedévre .............................. Ta nítóknak , egész évre................... 8 korona. 4 „ Főszerkesztő: DJt. VETZÁK EDE. Felelős szerkesztő: NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. = MEGJELENIK IliíBEH S28MMTÖS. = Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) ~1 Hirdetések ugyanott vétetnek fel. Nvilttér sora 6ü fillér. á Maorii loMjábaa összeforrt Magyarország népe. A háború hatalmas tüzében, hol különválik a fém a salaktól s oly nagy böicseségek aranya forrik ki számunkra, egygyé lett Magyarország minden népe. Hogy ezt a tényt szükségesnek tartjuk leszögezni, csak arra való tekintettel tesszük, hogy voitak olyanok, kik ezti gonoszui másképen jósolták. Most, ami-! kor ennek az örvendetes ténynek megállapításával szemébe nézünk ennek a felfogásnak, merészek vagyunk a hazára egy sokkal boldogabb jövőt jósolni, mikor a háború alatt megindult egygyé olvadás hatalmas méretekben fog folytatódni. Minden egységnek tüzpróbája a hazára szakadt súlyos napok. Ahol békében egységet prédikálnak, az még nem jelenti azt valóban. De ahol az egység veszély idején ily meghatóan impozánsul domborodik ki, ott az megvan minden látszólagos civódások ellenére is. Hogy valahol nézeteltérések, pártok vannak, az mindig fölös energiára mutat. Nagy túlzásokba kell ennek mennie, hogy egyiket valamilyen hűtlenségnek lehessen mondani. Épen hazánk története mutatja a legszebb példákkal, hogy kiváló férfiak, lelkűk mélyéig hü hazafiak állottak egymással szemben, mint ellenfelek, a hazát érdeklő nagy kérdésekben. Sokszor két, gyilkos táborba szakadt az egész nemzet, de a közös ellenség ellen mindig egy tábor leit az ellenfelekből. Hogy mindazon nézeteltéréseknek, melyeket az általános nyelvhasználat nemzetiségi kérdésnek nevez, mélyebb alapjuk nincs, azt ez a háború fényesen beigazolta. Talán kedélyesen azt lehetne rá mondani: Veszekedünk, mert ráérünk. Megvan hozzá a gyarlóságunk, időnk és fölös energiánk. Természetes, hogy e súrlódások egyénenként számtalan formában jelentkeznek, de az illető körülményeiből mindig önálló esetként megmagyarázhatók anélkül, hogy belőle következtetéseket lehetne hárítani az egész népre. Néhol tisztán csak számitó érdek, máskor az éretlenség, vagy egzaltáltság az okai azon kirívó eseteknek, melyek a nép mélyebb rétegeit egyáltalában nem érintik. És ha a níp mozdul meg? Az csak egyszerű tömeglélektani jelenség, hol mindig meg lehet találni a felbujtót, és a tömeg elemeire felbontva: csupa magábaszálió, ártatlan és legtöbbször félrevezetett embereket mutat. Hogy Pancsován akadt egy szerb kereskedő, aki az ablakán át a mi őrjáratunkra lőtt, az nem jelenti azt, hogy a mi szerbjeink megbízhatatlanok, haza- árulók. Ez az ő elszigetelt esete egy bomlott idegzetű emberre mutat, aki talán igazságosabban kerülhetett volna elmegyógyintézetbe, mint az akasztófára. A hazai szerbség hűsége a hadvezetőség jelentéseiben tükröződik vissza, hol ki van emelve hősiességük, mellyel a monarkia csapatai közt küzdenek. Bármilyen oldalról nézzük is, csak igy mutat nálunk a nemzetiségi kérdés. Oktalan civódás, érdekharc, vagy csupán pártoskodás, ami bennünk fajmagyarokban is megvan — ezer év óta. De ha veszély fenyeget bennünket, egyek vagyunk a közös haza védelmében. Le hetetlen is, hogy mi, akik itt egy bérc- koszorukkal zárt országban, közös falvakban, közös érdekek mellett, együtt lakunk, együtt szántjuk az élet gondjait és együtt halunk meg békében, háborúban egyaránt, lehetetlen, hogy egygyé ne olvadjunk, még ha akadnak is, kiknek érdeke ezt mesterségesen gátolni. Szent István palástja mindenkit betakar : ez a palást melegít mindenkit, a szép magyar birodalomban, aki boldogságra, tekintélyre, szabadságra, nyugodt szívre vágyik. Adakozzunk a Vörcs Kereszt Egylet nagykárolyi fiókjának. iffffW"? Aki csalt. Irta: Jean Hiciiepin. Ezek az ördöngős oroszok csakugyan más emberek, mint aminők mi vagyunk! Viselkedésükben el nem palástolható barbárság párosul a legtökéletesebb műveltséggel s fölfogásuk a szerelem terén sokszor annyira váratlan, különös és meg nem magyarázható, hogy legnagyobb mértékben bámulatba ejti az embert. Én is úgy jártam a minap, midőn Mirs- kow Boris teljes nyugalommal és elfogulatlan hangon elbeszélte Z . . . hercegnővel folytatott szerelmi viszonyának különös végét. Pedig ha létezik a világon olyan orosz, aki még akkor is világfi marad, ha lekaparjuk róla a mázt, úgy az kétségtelenül a szőke Boris! Arca is, szive is olyan, mint a gyermeké és modorában annyira kedves és lekötelező, hogy nála kellemesebb társalgót elképzelni sem lehet! És ez az ördöngős fickó mégis mennyire félrevezetett bennünket a jószivü, szelíd ember álarca alatt. Ki tételezhetett volna föl róla hasonló őrült, valószínűtlen kalandot? Ha csak rágondolok, még ma is átfut rajtam a hideg! * — Ugy-e, ön ismerte legalább hírből a herceget ? — kérdezte tőlem Mirskow Boris. — Jóformán béna volt és kaiosszékéhez láncolva, teljesen játékszenvedélyének élt. Erőtlen kezei már csak arra voltak képesek, hogy tartsák és kiadják a kártyákat. Szelleme azonban még teljesen friss volt és nála jobban senki sem ismerte az écarté, az ő kedvenc játékának fortélyait, mely érdekes játékban a tudás legtöbbször győz a véletlenből eredő siker fölött. Ami pedig a hercegnőt illeti, ki ne ismerné őt és az ő történetét? Midőn kegyeivel boldogított, már legalább huszadik voltam a sorban, ha csupán a jóhangzásu neveket vesszük számba. De Isten őrizz attól, hogy emiatt szemrehányást tegyek neki! Ő olyan, mint a minő. Különben is olyan férj oldalán, mint a herceg volt, annál is inkább minden megengedhető, mert ő maga is legbölcsebben fogja föl a dolgot. Mindig úgy tett, mintha nem tudna semmiről. Ha megcsalt férjről beszéltek előtte, ezt szokta volt kérdezni: Rajta kapta őket valaki! — És ha tagadó választ nyert, rendszerint még hozzátette : — Úgy rendben van a dolog! Mert itt is, mint a hamisjátéknál, azt tartsuk szem előtt: csupán akkor érezheti magát sértve az ember, ha a csalás kiderült . . . Nos, be kell vallanom, bármily gyalázatos módon viselkedett, a hercegnő mindig kifogástalanul megóvta a látszatot. Kerülte a botrányt és varázslathoz hasonló ügyességgel leplezte szerelmes kalandjait. De hát nincs olyan ügyes szemfényvesztő, akinek végül ne sikerülne rosz- szul egy-egy mutatvány. Ehhez egy ügyetlen, vagy gonosz szándékú segéd is elég. Ezúttal a gonosz szándék játszott közbe. A hercegnének egy cigányszármazásu ko- mornája volt, aki szeliditett párducként ragaszkodott hozzá. Igen, a leány szeliditett, de sajnos, párduc is volt 1 Ez a leány — nem tudom, mi juthatott eszébe, — egy Ízben igy szólt hozzám a hercegnőhöz vezető ajtó előtt:
