Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-11 / 2. szám
V. évfolyam. Nagykároly, 1913. január 11. 2-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Egész évre Előfizetési árak: 8 korona. Felelős szerkesztő : NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. Félévre •• 4 „ Szerkesztők : („KÖLCSE Y-N YOMD A“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Negyedévre Tanítóknak egész évre .................... 2 „ •• 5 „ Suták István Csáky Gusztáv. —= MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON---------Hi rdetések ugyanott vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. Törhetetlen erőkkel. Irta : Kóródi Katona János. Nem politizálok. Talán nem is vezércikknek való a thémám, amelyről papírra akarok vetni egy pár gondolatot. Ezt a várost érdekli elsősorban, de azután érdekel mindenkit, aki a keresztény társadalmi megújulás munkásává szegődött széles e hazában. Nagykároly városa kinyújtotta kezét az uj püspökség után. Igaza van. Minden magyar katholikusnak törekednie kell oly intézmény után, mely oly fólen- sza lesz a kathoiicizmusnak és magyarságnak, mint az uj püspökség. Nagykároly városa egy nagy szervezetnek centruma lenne. A keret megvolna akkor. Vannak most is kereteink, de vájjon elegendők-e a keretek ? Nagykárolyiak, a fényes kereteknek van-e tartalmuk? Mert igen, ez kell, ennek kell mindig a célpontnak lenni, mert én már láttam fényes székesegyházakat és azok üresek voltak és én fáztam bennök s aztán láttam kicsiny templomokat tele hívekkel, hitélettel és ott fölmelegedett a lelkem . . . Teremtsetek ebben a városban ka- tholikus hitéletet. Nagykároly katholikus város hírében áll, klerikálisnak is nevezik. De vájjon elég-e nekünk a számszerinti többség, ha a számokban tartalom nincs? Krisztusi tartalom . . . Vannak szervezetek e városban is, amelyekben bizony, bizony pang az élet. Vagy mit is beszélek: ha társadalmi jellegű egyesületeink csak úgy duzzadnak is az életerőtől, mit értek el vele, ha végigjátszunk egy egyesületesdi cimü játékot s azok az emberek, akik onnan kikerülnek nem képesek érvényesíteni a keresztény gondolatot a saját maguk és környezetük életében. A diszünnepélyek emléke hamar elpárolog. Ha azt hiszitek, hogy csupán társadalmi és politikai akciók révén fogjátok a keresztény regenerációt megteremteni, tévedtek. A keresztény regenerációnak célja, hogy a modern, de jézusibb embert állítsa elő. A modern embert tehát mélyebben kell megragadni, az önbeismerés, az önmegtörés mélységes, megalázó, de megtisztító útját kell megjáratni vele egész a gyóntatószék durva padjáig, de aztán onnan föl, föl a magasságok felé az Úrral való absorbeáló- dás fölséges érzéséig, előre a tökéletesedés, az öncsiszolás utján. Meg kell értetni a kereszténységet vele. Hisz nem veszitek észre, csak az a baja, hogy nem érti ? Nézzétek intelligenciánkat, hogy vergődik, hogy sülyed alatta az életet irányitó biztos talaj. És most jönnek emberek, akik sohasem ismerték a kereszténységet s azt mondják erre krisztusi, belső munkára : klerikalizmus, türelmetlenség. És a mi intelligenciánk bambán, dadogó tájékozatlansággal mondja az „úttörők“ után: igen, ez hát jíférika- lizmus. Csodálatos is a mi vidékünk. Mi, akik éveken át ott éltünk a fővárosban, mi akik, bárha mint szürke munkások is, bepillanthattunk a jövő kohójába, azt a megingathatatlan meggyőződést szereztük magunknak, hogy kegyetlen harc folyik most a mi táborunk és a másik között. És jajj, remegve láttuk azt is, hogy ennek a harcnak a közeli években el kell dőlnie. Itt nem az lesz a baj, hogy emberek buknak, hanem, hogy világnézetek sorsa dől el. Vagy kereszténység, vagy (hogyan is foglaljam össze) szabadgondolkodás És mialatt odafön a hegyek tetején dühöng a vihar, odalenn a jó vidék, a védett vidék operett-áriákat fütyörészve legelteti nyáját s nem akar bekapcsolódni különösen az oda- fentről meginduló hitéleti akciókba. Nagykároly város katholikusainak, különösen intelligenciájának vannak szükségletei. Lehet, hogy nem érzi át ezeket, hisz az apathiába sülyesztett léleknek nincsenek igényei, vágyai: de akkor fel kell ébreszteni benne vágyat a kereszténység újra értékelése iránt. Minden újra értékeltek, értékeljétek hát újra a kereszténységet is. Mi hiányzik e város katholikusainak életéből? Leírok valamit, amitől megszoktak borzadni azok, akik megvádolt intézményeket nem a saját, hanem máCsak egy szavadra. • Mig más a napsugárnak örült, Engem sötét vak éj vett körül . . . S kiragyogott a nap fölöttem, Ezer virág nyilt körülöttem, Csak egy szavadra. A szép tavasznak hogy örültem, Fényes tündérhonba kerültem ; Oly szép, mese szép volt az élet... Egyszerre — mindan semmivé lett — Csak egy szavadra. Pont. Egy újabb névtelen levél. Lapunk ez utóbbi levelet kapta, melyet noha nem tartunk túlságosan sikerültnek, kuroziumképp közöljünk. Budapest, 1913. januar 3. Tisztelt Szerkesztő Ur! Múltkor megfog valaki az utcán; Hallja Bokker ur! Abban az Északkeletben sohse jön ki semmi? Az exclusiv körökben tán már nem történik semmi? Nü ? mondok én — majd nem történik. Csak nem szellőztetik, de legyen nyugaton majd szólok az Északkeletnek és jönni fog minden. Barátom, a szerkesztő elintézi! (Szépen.) Azóta én Bokker János fúrt töröm a fejem, hogy mentsek meg b. lapjának egy hü olvasót s végre „Erreicht“ kiáltással homlokomra lökék s megszületett e levél! Eddig az exclusiv köröket szellőztették „szálva“ ezután miért ne „nyomtatva“. Wie gedruckt! Annál is inkább, mert hírneves, bár álneves elődöm Mezartim, városi magányában, hosszú idő óta, hallgatagon eszi a vármegye kenyerét. Megjegyzem, hogy irtózom az álnevektől s ezért még egyszer hangsúlyozom, hogy én eredetileg is Bokker Jánosnak születtem! A világért sem vagyok tehát összetéveszthető semmiféle uj, ál, másod vagy harmad kiadású Bokker Jánossal. Én vagyok az első és hami- sittatlan 1. Bokker János. Térjünk a tárgyra: Az érdeklődés és megye centruma Károly ! A múltkor én is — mint Bolond Istók Debreczenbe — bekukkantottam Károlyba. Egy kukkantásnyi idő nem sok s igy csak arról referálhatok, amit egy kuk- kantás "blatt láttam. Láttam egy cálvineumi vacsorát. A szent- séges nép a peuple, be sem mert lépni a márvánnyal vakolt és parkettel padolt termekbe s igy méltán hivém, hogy a demokratizmus szent nevében egyenlők vagyunk! Higyje meg szerkesztő ur, nincs szebb a demokratizmusnál — egyenlők vagyunk, csak a mancsetgombok s a nők és toilettje különböztetnek meg minket — ujjongék és! S azt hiszi igy volt! Fenét! akarom mondani pardon nem igy /olt! Halgas- son ide 1 Volt egy nagy asztal — választott népével s egy összetákolt asztal a mellőzés teletti derűs kacagásával 1 A mámor és kedély pokoli istenei időztek körükben s kivilágos kivirradtól estig készülődtek oszladozni. Na hát — csak eleget láttam egy kukkan- tásra? Hanem azóta apró kis mese-mese mes- kete mesélők fura meséket kacaknak el, amelyeknek tanulságát akarja ön hallani ? íme — a páthoszt már én adom hozzá: — „óh átkos szakadás szelleme tenyérnyi frank ital sem feledteti el komikus derűjét ez ültetés vagy nem ültetés? vagy, hogy is mondjam csak? Nem mondok semmit.“ Óh uram — Szerkesztő uram, ne vegye rossz néven, de én már mint Bokkor János hü megyefi is vagyok, odébb álltam mihamar . . . Mentem mendegéltem, falukon át, tanyákon át, mig megláttam a 7 tornyu és 4 kéményü várost. Szatmáron most egyebet sem tesznek az emberek, mint esküsznek. Hűséget esküsznek délelőtt, délután s o asszonyi naivitás, az újdonsült férjeket a megrögzöttek kara tanítja. „Jobb férj ne légy mint mi, mert akkor nekünk is bealkonyul, akár a bomló munkapártnak.“ Óh jaj nekünk! De csak esküsznek; ne n is a legfitalabb házasok rendezkednek. Képeket vesznek, falakat törnek, török szobát fejtöréssel rendeznek s mondhatom, .előbb meglesz Csataldzsánál béke, mint az uj lakásban a házszenteléssel járó döntő ütközet.
