Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1913-11-29 / 49. szám

I

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Előfizetési árak:

Egész évre ........................................ 8 korona, jj

Félévre ......................................................4 „

Negyedévre .................... .. 2 „

Ta

nítóknak egész évre.................................5 „

Felelős szerkesztő :

NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr.

Szerkesztők :

Dr. Suták István Csáky Gusztáv. = MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. rr~r—

Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)

I 1 Hirdetések ugyanott vétetnek fel. ......—:

I___________ Nyilttér sora 40 fillér._____________

Po

lizeinidrig.

Tiszának polizeiwidrig az, mikor gróf Károlyi Mihály elismeri, hogy a monarchia anyagi ereje kimerülőben van és a franciák jól teszik, ha nem adnak neki a fegyverkezéshez kölcsönt. A panama, a só és játékbank panama azonban nem polizeinidrig.

A Tisza mondását ebből a nézőpontból kell megítélni. Van-e neki joga mások felett erkölcsbiráskodni; ez a kérdés ? Távol áll tőlünk a gróf Károlyi Mihály mondását helyeselni. Egyáltalán nagyon kevesen vannak vele egy véleményen a francia szövetséget és szláv barátságot illetőleg, de véleményét joga vplt megmondani.

Joga volt még akkor is, ha ebből az országnak kára származott, legalább is nem szállhat ez ellen Tisza, ki épen csakis saját meggyőződésével tudja magyarázni az összes közéleti korruptiót és erőszakot, amit meghonosított. A Tisza rendszer bizonyára tizannyi kárt okozott az országnak, mint a Károlyi kiszólása és mégis, ha magyarázatát keressük mindennek ami 1912. junius 4-ike óta történt, nem kapunk más feleletet a mungó táborból, mint hogy „Tiszának ez a meggyőződése és mi megyünk utána.“

Ha Tiszának szabad meggyőződésének érvényre juttatása érdekében milliókat összeharácsolni és vesztegetésekre

felhasználni, szabad ezer és ezer katonát és csendőrt mozgósítani, akkor miért tagadja meg gróf Károlyi Mihálytól a jogot akkor, hogy egy üzleti titkot eláruljon a franciáknak, amire egy kis utánjárással maguk is rájöhettek.

A mint a pletyka rebesgeti, a Károlyi Mihály gróf „polizeinidrig“ mondása, nem kárt, de kimondhatatlan hasznot hozott az országra, mert ennek tulajdonítjuk, hogy az osztrák-magyar bank leszállította egy fél percenttel a kamat- lábot, hogy a monarchia kedvező pénzügyi viszonyait ezáltal dokumentálja.

A Károlyi mondása lehetett volna polizeinidrig, sőt hazaárulás háború küszöbén, de ma, mikor ennek épen utánna vagyunk, nem más, mint egy fegyver alkalmazása a kormány ellen, melynek eljárása az ellenzékkel szemben olyan, hogy ellene minden fegyver használata jogusult.

Tisza nagyon jól tudja, hogy minden békés kibontakozásnak egyetlen akadálya az ő személye. Ha ő megy, nem kell parlamenti őrség, nem kell szigorított házszabály, nem kell sajtó reform, minden nyugodtan, simán, rendben fog menni, de mi marad, akkor ha ő megy a munkapártból, mikor ennél nincs elv, nincs programm, nincs irány csak a Tisza személye, meggyőződése, vezetése az a mi összetartja őket. Jól tudja Tisza, hogy Magyarországon nincs voltaképen munkapárt, hanem csak Tisza párt és ha elmegy, a párt széthullik teljesen alkotó elemeire, felbomlik legalább 5—6 pártárnyalattá.

Ezért küzd kétségbeesetten minden eszközzel. Ezért tagadja meg sovinizmusát és békül a horvátokkal és oláhokkal, ezért polizeinidrig neki a Károlyi őszintesége, neki, kinek a jó üzlet és margitszigeti játékbank hőse „tisztelt barátja“. Nem irigyeljük tőle az ilyen barátokat és e miatt igazán nem restelljük a „polizeinidrig“ ellenzéki vezért.

A nagykárolyi függetlenségi párt vezetősége és felelős szerkesztőnk közötti sajtóper a következő nyilatkozattal nyert elintézést:

Nyilatkozat.

A szerkesztésemben megjelenő „Északkeleti Újság“ 1911. évi február hó 11-én megjelent 6-ik számában a nagykárolyi függetlenségi párt vezetőségét vádoltam a velem szemben elkövetett választási visszaélésekkel.

A függetlenségi párt vezetősége által ellenem indított sajtóperben lefolytatott vizsgálat azt igazolta, hogy az inkriminált választási visszaéléseket a nagykárolyi függetlenségi párt vezetőségén kívül álló egyén követte el.

Miután pedig dr. Adler Adolf pártelnök ur előttem kijelentette, hogy semmiféle választási visszaélésről a választás folyama alatt tudomással nem bírtak, azok, amennyiben megtörténtek, befolyásuk nélkül történtek meg, — indíttatva érzem magamat kijelenteni, hogy a fent említett cikk sértő kifejezéseit a nagykárolyi függetlenségi párt vezetőségével szemben visszavonom és sajnálatomat fejezem ki,

Együgyüségek.

A hangokat éjjeli szél ide fújja,

Valamerre tivornyázás, heje-huja.

Ami már sok:

Dévajkodó kiáltások.

Pár pillanat telik csak, mig ráhallgatok.

Becsukom a külső-belső kis ablakot

S tovább csendbe’

Serceg a toll a kezembe.’

Károlyi Tóth Lajos.

Borosa szabadsága.

{Irta: Nagy Endre.

Jól tudom én, hogy rossz élcek fészke a konyha és jó nevelésű iró óvatosan a belső szobában marad, a hol is selymes nagyságos asszonyok finomítva élik át a cselédleányok mindig egy szerelmi regényét.

Hogy ime, mégis Borcsáról irok, annál mi sem látszik illőbbnek előttem most, amikor eszembe ötlött kusza, szőke haja, takaros karton ruhája és jókedvű éneklése, a mely nélkül puszta lett volna a mi városi lakásunk, akárcsak a nyári pagony madárdalnak híján.

Mert bárha csak egyszerű cselédleány volt Borcsa és a konyhába juttatta alacsony rangja, szeretetben akár az asztalfőn került volna helye.

Csipetnyi pesztra-leánynak állott be hozzánk és serényen dolgozva, jókedvűen dalolgatva nőtt fel köztünk. Mindenre volt gondja, minden dologra jutott ideje. Kora reggel már tisztán ragyogott a lakás és mikorára felébredtek az urak, már akkor ő is csinosan felöltözve, vidám mosolygással hozta be a kávét. Mondtuk is neki sokszor:

— Talán tündére van magának, Borcsa, a ki hajnalban takarítson maga helyett?

Megelégedve kacagott ilyenkor:

— Az ám! Tündérem van. Ejnye, de kitalálták a titkomat!

Sokszor szó esett róla, hogy segítséget fogadunk mellé. Még bizony agyondolgozza magát ez az oktalan leány. De erről hallani se akart. Sírásba kezdett és esküdözött, hogy akkor ő elmegy innen, ha a szive megszakad is belé. Hogy még valami sehonni leány az ő konyhájába tegye a lábát, azt ő bizony ki nem állja.

Hát csak marad minden a régiben. Az évek múltak, Borcsa nőt, fejlődött és honnan, honnan nem, egyszerre csak kibontakozott előttünk egy csoda szép lány, a Borcsa. Meglepődve mondottuk neki.

— Borcsa, maga a legszebb lány a városban.

Ilyenkor elszomorodott.

*

Egyáltalában ez időtől kezdve gyakorta elszomorodott. A vig dalolgatás pedig egészen elhallgatott, a minek elleplezésére még többet dolgozott, mint valaha.

— Mi baja, Borcsa ? — kérdezgettük tőle.

Sokszor nem felelt, hartem aztán egyszer

sírásra fakadt és szepegve mondotta el a bánatát.

— Hát csak megvan a maga baja egy ilyen cselédlánynak. Esténként, ha lefekszem, bizony nem tudok elaludni, pedig olyan álmos vagyok, hogy! Mindig csak azt kérdezgetem magamtól: Borcsa, Borcsa, hát tebelőled mi lesz? Múlik az idő, aztán itt sem lehetsz mindig és örökkön át másnak a kenyerét eszed.

Összaszidtuka balga szomorúságáért, hogy hiszen mi úgy szeretjük őt, akárcsak a vérünkből való volna és hogy úgy sem eresztjük mi el soha; de odabenn meghatva mondotta anyám.

— Borcsa nem olyan közönséges leány, mint a többi, Borosának ambíciói vannak.

Borcsa pedig egyre sápadt, harvadozott, hiába kerestük mindenben a kedvét. Régi dalos kedve örökre elmúlt tán.

— Hát csak igy van ez mindennel 1 — mondotta. — A fa is leveledzik, leveiedzik, aztán csak lekopik a lombja. Hát én is igy. Mindennek vége van egyszer.

Egy délelőtt titokzatosan a konyhába hivta az anyámat. Egy veresorru, vad kinézésű munkásember állott ottan és lehetőleg jámbor áb- rázatot iparkodott vágni. De nem sikerült neki. Borcsa bemutatta:

— Ez itt ácsmesterember, aztán azért jött, hogy . . .

Szégyenlősen halgatott el hirtelen, az ács pedig borízű hangon folytatta: