Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-09-20 / 39. szám
4-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG 39-ik szám. Veres kakas. Szokatlanul érintette városunk lakosságának nyugalmát a három egymásutáni tüzeset. Már-már mindenkiben felébredt az a gyanú, hogy a gyakori tüzesetek nem máskép mint gyújtogatásból erednek s a 18-iki tüzeset után mindenki várta, hogy ismét mikor fog megszólalni a vészharang. Szerencsére azonban elmaradt. — Az első tüzeset nádfedeles 17-én reggel jókor hamvasztotta el Hágen János mészáros mester Árpád-utcai házát. A második az nap este zavarta meg a Royal-kávéház mozi előadását, amennyiben az udvaron levő istálló gyulladt ki. Szélcsendes időnek és a tűzoltóság érdemének tudható be, hogy a városnak a legbelsejében a tűz el nem harapózott a nagy épületek között. A harmadik tűz 18-án este égette porrá Ráp József Kaplony-utcai csűrét. A tűzben 3 disznó, teljesen uj kocsi és aprómarhák is benne égtek. Találtak. Rosenthal Jakab helybeli lakos zsebkendőbe kötött pénzt talált, átadta a rendőrségnek. — Szintén átadtak a rendőrségnek egy barna, sárgarezes bőrtáskát is, melybe egy zsebkendő és 26 fillér aprópénz találtatott. Az igazolt tulajdonosok átvehetik.. Megölte a szél. Siller Géza kálmándi kisbirónál téglát hordtak a csűrből. A kinyitott hatalmas ajtót egy erős szélroham úgy hozzácsapta egy szekérhez, hogy a nagy lendülettől kifordult a sarkából és az ott álló kisbirónét agyonütötte. Mikor kisegítették a súlyos ajtó ajtó alól még volt benne élet, de nem sokára kiszenvedett. — Építészek és iparosok figyelmébe! Költségvetési nyomtatvány: 100 iv finom fehér vastag papíron K 320 250 „ „ „ „ 100-a K 3 — 500 ivén felül 100-a K 2‘— Napszámjegyzék: (Finom fehér vastag papíron.) 100 iv.........................................K 3-20 250 iv .............................100-a K 3 — 50 0 ivén felül .... 100-a K 2-— Kapható a Kölcsey-nyomda Részv.-társ.-nál Nagykároly, Széchenyi-utca 20. sz. Magyar királyi államvasutak menetrendje. Érvényes 1913. májns 1-től. (Budapest—Püspökladány—Kőrösmező—Stanislau.) Vissza. Oda. Szv. Gyv. Szv. Gyv. Szv. Szv. Szv. Szv. Szv. Szv. Gyv. Szv. Gyv. 1125 700 840 225 500 745 930 1 ind. Budapest érk. 1130 600 735 1230 150 700 1035 610 800 1020 1040 225 237 549 6'0 854 910 1256 132 224 400 érkP.-Ladány ind ind „ érk 739 705 1220 l2oo 354 450 314 1001 945 141 122 602 535' 936 1132 333 659 1014 231 501 érk Debrecen ind 600 lO^h 152 857 1212 445 1001 1148 353 715 1051 254 516 ' ind ff érk 659 102« 129 845 1147 423 1218 1230 Hl 123 558 610 851 852 107 117 442 458 713 729 ^Nagykárolyok 443 428 822 8°« 1122 1116 714 710 949 937 302 250 126 205 711 940 22! 552 828 érk Szatmárind 324 712 1015 623 844 212 138 210 721 231 607 — ind érk 3ÍÖ 657 1005 834 209 246 259 824 343 718 — érk Királyind 154 554 854 730 122 — 306 856 416 733 — ind háza érk 541 822 713 112 — 428 1053 700 950 — érk M.-sziget ind 355 600 510 1155 — 442 1120 1008 — ind érk 339 4Í4 1145 — 722 234 1252--- 1 ér k Kőrösmez ind 135 1200 Q34 — 401 137 — érk Havasalja ind 106 903 859 — 729 450 — érk Stanislau ind 952 534 533 Szv. 5^0 1110 1024 9") 632 414 402 300 242 132 Gilvács—Nagysomkut. (Keskenyvágányu vonal.) Szatmár—Kossuth-kert—Bikszád. (Keskenyvágányu vonal.) 511» 632 643 1Q30 358 447 457 830 ind Gilvács érk ín* Károlyi-Erdőd “2 érk Nagysomkut ind 737 600 900 = 305 726 652 511 1250 Fa i_ 642 456 £606 1114 312 115 ind Szatmár— Kossut-kert érk érk Bikszád ind 426 808 c *CÖ , •2 135 650 426 £1010 30« Nagykároly—Zilah. Szv Vv. Szv Szv 530 310 615 ind Nagykárolyérk 705 1221 7O8 512 634 1112 1239 g18 6°° 92J érk _ , ind inti Sarmasag érk 431 933 418 642 1247 826 608 917 423 925 410 729 l34 938 718 1030 érk Zilah ind 320 824 3°7 736 I42 918 320 Vv.; Nagykároly—Csap. 315 440 457 543 6°° 743 ind- Nagykárolyérkfní Mátészalka S; érk. Vásáros- ind ind. namény érk. érk- Csap ind. Szv Vv. 058 1 07 532 520 432 348 205 1150 1142 1101 1055 928 Szv 759 637 630 544 534 350 Nagybánya—Alsófernezely. 925 054 ind Nagybánya érk érk Alsófernezely ind 1102 1036 Szatmár-Németi—Fehérgyarmat. 042 252 73I: 331430924 ind Szatmár-Ném. érkj818| l25 érk Fehérgyarmat ind j620 1 132 65.2 512 Szatmárnémeti—Felsőbánya. Vv. Vv. Szv. Vv. Vv. Szatmárnémeti—Felsőbánya. Vv. Vv. Vv. Szv. Vv. 618 247 7Ü ind. Szatmár-Németi érk. 830 130 645 756 404 858 érk. Sz.-Váralj. B‘fusrdödi ind. 714 12'6 515 912 507 1002 érk. Nagybánya . ind. 613 1117 353 6>o 937 ]20 512 10*2 ind. Nagybánya . érk. 605 754 1112 322 051 1014 201 544 1Q44 érk. Felsőbánya . ind. 538 720 1045 250 Szatmár-Kossuth-kert—Károlyi-Erdőd. (Keskenyvágányu vonal.) 4-48 60" 637 849 10°3 ll49 1259; 230 351 426 007 723 712 Q05 954 ind. Szatmár-Kossut-kert érk. 8W érk. Szatmárhegy ind. |628 érk. Károlyi-Erdőd ind. 5ÍZ 859 743 7" 1120:214 1011 l04 701 541 5°6 10» 846 Este 6 órától reggel 6 óráig a percek aláhúzása éjjeli időt jelent. A baloldal (odautazás) felülről lefelé, a jobboldal (visszautazás alulról felfelé olvasandó. GRAEPEL HUGO BETETI TARSASAG I MALOMÉPITÉSZET, GÉP- ÉS ROSTALEMEZGYÁR. ===■■ BUDAPEST, V., VÁCI-UT 40-46. -ft 3 3 >3 & Sa@g3g3SSSg3SSSSSg3SSSg38@SSg3g3g3Sg3@@g3g3g3S^Bgäg3g3SSgäSSSSg3SQSg» $ ft & 5 ft $ *3 G^ÁRT ÉS SZALUT: Magas és alacsony nyomású nyers-olaj motorokat kitűnő minőségben. Eredeti angol Marshall gőzgépeket és gőzlokomobilokat valamint cséplőgépeket. Egyes malom-gépeket, valamint teljes liszt-, köles- árpakása és olajmalmokat, szab. Graepel-féle lemez-törekrostát mindenféle cséplőhöz. r Árjegyzék, költségvetés, mindennemű szakfelvilágositás kívánatra ingyen és bérmentve. '»KÖLCSEY« NYOMDA R.-T. NAGYKÁROLY.,