Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-06 / 14. szám
14. szám. 3-ik oldal. egy iszákos apáért, férjért, gyermekért, vőlegényért. Mindenik közel áll a ti szivetekkel. Sorsuk összefog a tietekkel. A férfi szeméből sohase hull a könny az alkohol miatt. A nő leikéből, életerejéből szövődik a bánat. Érzitek-e hát, hogy nemcsak a hazát, nemcsak a nemzetet temeti el az alkohol, hanem a ti virágos álmátokat, egyéni boldogságotokat is ?! Segítségül felkérünk titeket magyar nők, szerte e hazában szegényt és gazdagot, előkelőt és polgárt, kicsinyt és nagyot, boldogot és szerencsétlent, aki sirt valaha az alkohol miatt, aki tudja az eszével, érzi a leikével, hogy kötelességei vannak a vallás, az Istenszeretét, a haza és a jövendő emberiséggel szemben, melyért harcolni akarunk. Olyan nemzedéket akarunk felnevelni, mely nem tanulta ismerni az alkoholt, melynek erkölcsi világa melegebb lesz s tisztább. Mindenkit segítségül kérünk ehez és ne akadjon egyetlen nemesszivü magyar nő, aki minket meg nem hallgat. Senkise elég kicsiny ahoz, hogy hálásak ni lennénk a csatlakozásért és senkise elég nagy arra, hogy joga lehetne küzdelmünket kicsinyelnie. Szeretettel kérünk : terjesszétek az alkohol ellenes eszmét fent és aiant; mert beteg a társadalom, pusztul az erő, az erkölcs, a vagyon, ahol az alkohol szaga terjeng szalonokban és viskókban. Ne adjatok hát gyermekeiteknek alhohoit soha. És nemes lélekkel vigyázzatok más asz- szony urára, más anya gyermekére és más menyasszony vőlegényére is. Vigyázzatok anyák arra is, mily nagy veszedelem rejlik abban az orvosi rendelésben, mely bort ir elő a gyermekeknek. Rég meghaladt álláspont az már, hogy az alkohol vért ad. Lebegjen mindig szemetek előtt dr. Fejér Dávid ama mondása: „Egy falat kenyérből több vér lesz, mint egy hordó borból“. És kérünk titeket igaz meleg szívvel, hogy a húsvéti ünnepek alkalmával se kínáljátok az öntözőket s főleg az ifjúságot alkohollal; hanem virággal. Hiszen ők az emberiség virágai s az alkohol megöli a virágot. Megöli a test egészségét s a lélek tisztaságát s megmutatja mindenféle bünük útját. Kérünk legyetek támogatásunkra a „Vasárnapért“ folytatott szent harcban. Hassatok oda, hogy minden magyar nő, mint egy szív, egy lélek követeljük, de ne csak követeljük, hanem valósítsuk is meg a korcsmáknak szombat estétől hétfő reggelig való zárvatartását. A tenger keble nyugodtan, szerelmesen pihegett, sehol semmi baj, semmi veszély jele. Nem tudom, számításból történt-e, de a férfinak kezei lehullottak az evezőről s ölébe hanyatlottak s álmodozón nézte az asszonyt, aki e különös viselkedésével egészen lenyűgözte. — Magyar? — kérdezte végre az asz- szony, hogy ő is mondjon valamit. — Nem, olasz vagyok — felelte a férfi. — A neve? — Arturó — felelte a férfi — s ha Signora a nevemen szólít nagyon fogok örvendeni. Bátran megbízhat bennem, nem fogok visszaélni a bizalmával. — Jól van — mondta az asszony — tehát engedelmével a nevén fogom szólítani, Signore. — Arturó — helyesbítette a férfi. — Legyen hát Arturó. Mondja csak, Arturó, hol tanult maga magyarul ? A férfit e nem várt kérdés nagyon meglepte s erősen zavarba jött. Olyan jól illett annak a szép, kreol-arcbőrnek a pirulás, hogy az asszony önkéntelenül elmosolyodott rajta s aztán tovább faggatta a legényt: — Tálán szégyennek tartja, hogy magyarul is tud ? . . . Lássa, ez olyan jól eső tudat, hogy itt, idegenben az ember saját nyelvén beszélhet valakivel s még hozzá az a valaki vérbeli olasz. — Rajta csak tehát, mondja csak, hol tanult magyarul ? A férfi most már fölemelte bágyadt tekintetét s az asszony úgy vette észre, hogy abban a koromfekete, észbontó szempárban könnyek csillognak. — Valami titkos bánat — gondolta az asszony — bizonyára kellemetlen emlékek köÉSZAKKELETI ÚJSÁG. Szeretettel kérünk titeket tiszta lelkű asz- szonyok, leányok: álljatok prt a családi élet ajtójánál és ne engedjétek óda behurcolni az alkohol filozófiáit, mely minden hitványságot menteni tud és elfogad ! Sohase alázzátok meg házatok méltóságát azzal, hogy abban részeg férfit szívesen lássatok, vagy éppen a vendégszeretetnek rettenetesen eltorzított értelmében, ti magatok nyújtsatok ahoz alkalmat! Lépjetek be az „Alkoholellenes Szövetségibe (Gyertyószentmiklós). És akkor jogotok lesz arra, hogy asztalaitokra alkoholt sohase adjatok! Talán gúny ér titeket, hiszen vannak emberek, kiknek lelke sohasem emelkedett a tiszta erkölcsi látásokig. Talán az fog bántani, aki közelebb áll hozzátok. De vegyétek elő asszonyi lelketek minden költészetét, külső formátok gazdag vonzó szépségét, könnyed csengő, bájos kedélyetek egész poétikus világát! hogy elvonjátok vele az alkoholtól az édesapátokat, az uratokat, a vőlegényeteket, a gyermekeiteket. Szereínők nemes magyar, asszonyok, kedves magyar leányok, ha megértettétek volna a lelkünk szavát, hogy a mikof a ti segítségeteket kérjük, akkor az élet költészetét szolgáljuk, ahol szent és tiszta összhangban fejlődhetik majd a társadalom. Kérünk, hívunk és várunk titeket szent édesanyák, megkinozott lelkű hitvesek, pártás menyasszonyok. Gróf Lónyay Elemérné, Stefánia belga kir. hercegnő, őrgróf Pallavicini Edéné sz. Majláth Etelka, özv. Majláth Györgyné, gróf Csáky Albinné, gróf Apponyi Albertné, herceg Ho- henlohe Klodwigné sz. Majláth Sarolta grófnő, Ankáné Dobay Mariska, özv. gróf Bissingen Ottóné, báró Balintitt Józsefné, Bucherné Szász Piroska, dr. Endes Miklósné, Farkas Edith, Geőcze Sarolta, dr. Hankö Arturné, Jörgné Draskócy Ilonka, Kelemenné Zathurecky Berta, Kosztolányi Károlyné, Kozma Ferenczné, dr. Lukács Adolfné, Nil. Rozsnyai Kálmánná, Őrei Dezsőné, báró Perényi Péterné, Petre Száva Berta, Pálmay Lenke, Reiter Margit és Mariska, Schürger Ilonka és Mariska! gróf Teleky Do- mokosné, gróf Teleky Sándorné, Törökné Kovács Hermin, Rosenberg Auguszta, Szederkényi Anikó, Undi Mariska. Ádám Éva — Kámenytzky Etelka Az „Alkoholizmus Ellen“ (Gyertyószentmiklós) női rovatának vezetője. tik őt a magyar szóhoz . . . bizonyára sokba került neki ez a magyarul tudás . . . Nem is faggatta tovább. De nem is volt rá szükség, mert a férfinek megoldódott a nyelve és beszélt, csak legyen aki hallgassa. De milyen különös beszéd modorban, a hangok, mintha egy sötét, gyászos koporsóból, valahonnan a sir mélyéből jöttek volna a férfi ajakára. — Lássa, Signóra — mondta a férfi — magát a végzet hozta elém. Én azt hitiem, hogy soha senki sem fogja kérdezni tőlem, hogy hol tanultam én magyarul ? És ennyi idő múltán összehoz magával a végzet, aki ezt tudni akarja, holott ezer esetben, ezer embernek volt már alkalma erre és senki sem volt kiváncsi rá. Signora kiváncsi rá. Jól van, elmondom : — Pár év előtt itt gondoláztam a nyilt tengeren egy isteni, szép leány társaságában, akivel nagyon szerettük egymást, akitől én megtanultam magyarul beszélni. Soha nő nem érdekelt az életben rajta kivül, sem ismeretségünk előtt, sem azután. Az ő ajkáról hallottam a legelső magyar szót s ez a legelső magyar szó megbabonázta, megszéditette, megrészegi- tette a szivemet; elvette az ^szemet. És attól a perctől kezdve nem volt más vágyam, mint ismerni, mint szeretni, azt az isteni leányt. Árnyékként követtem, bármerre ment. Így jöttem rá, hogy szereti a tengert, szeret csónakázni. Elképzelheti, Szignóra, hogy mit álltam én ki, midőn láttam, hogy egy közönséges gondolás besegiti őt a gondolójába és abban az isteni gyönyörben van része, hogy szemtől-szemben, közvetlen-közeiből élvezheti azt az isteni üdvöt, amely után én a halálba is elmentem volna ... Mit tehettem egyebet, mint eldobtam magamtól mindent s még az nap, felvétettem Országos zarándoklat Rómába. Május hó elején az Országos Katholikus Szövetség nagyszabású zarándoklatot vezet a kereszténység fővárosába, hogy a katholikus Magyarország hűséges ngaszkodását az Egyházhoz bemutassa. Az 1911. esztendőben a pápa kerülte ama fényes alkalmakat, melyek tüntetőleg igazolják a kereszténység örök eszméjének életét és amelyek módot nyújtanak az idegen országból összesereglő hivek hódolatának külső kifejezésére. Ezt a visszavonultságot a legnagyobb tiszteletben tartották s igy a testületi felvonulás, mely évenkint szokásos, a magyarok részéről is elmaradt. Most, mikor ennek oka megszűnt, kétszeresen kötelessége valamennyi katholikusnak, hogy minél szebben adják meg a tiszteletet és hódolat méltó kifejezését. Ezért a rendesnél is fontosabb, hogy mi- ntjl többen gyülekezzenek ama zászló alá, mit a szövetség, mint az országos zarándoklatok hivatalos rendezője kibontott. A kibocsátott első felhívás visszhangja élénken bizonyítja, hogy mindnyájan átérezzük a törekvésnek nagy jelentőségét és joggal lemélhető, hogy imponáló tömegben fognak a magyar katholikusok a legmagasabb szentszék elé járulni. Ugyanakkor, mikor a szövetség e mozgalom kifejlesztésén dolgozik, lehetővé akarja tenni a részvételt a legszélesebb rétegeknek, hogy a társadalom a maga teljes egészében képviselve legyen. A vezető egyéniségek, az intelligencia tagjai, az egyszerű nép fiaival együtt tükröztetik vissza azt a nagy egységet, mit a keresztény gondolat nagyszerűsége forraszt össze. A mozgalom élére álló főpapok és főurak mellett ott kell tehát látnunk minden társadalmi osztály minél nagyobb képviseletét. Ez utazáskor módja nyílik a résztvevőknek a legkedvezőbb feltételek mellett mások életének és szokásainak megismerésére is, ama világhírű emlékeknek, miket az ókori és a k> resztény időkből Rómában őriznek, a megtekintésére és tanulmányozására is. Az Országos Katholikus Szövetségnek most megvalósuló terve az Egyház iránt táplált ragaszkodás méltó bimagam a gondolások közé és nem telt bele kétszer 24 óra, én voltam az a boldog halandó, akinek gondolóját igénybe vette, az én istenien szép arám ... Es azután ... Azután még nagyon sokáig gondolóztunk együtt és egymáséi lettünk örökre, elválaszthatatlan. — És most ? hol van ő most ? — Kérdezte részvéttel az asszony, aki már sejtette, hogy valami borzasztó tragédia lehet a dologban. — Most? — felelte a férfi, de ebben a „most“-ban benne volt szivének minden bánata, minden keserűsége ... — Most, itt nyugszik lenn, jó mélyen: a tenger a temetője, nekem pedig a kálváriám . . . Egy tengeri vihar felforgatta a gondolánkat és ő örökre elszakadt tőlem. — És maga ? — Én? Ó én nyomorult! Én megmenekültem. Kitéptem magam karjaiból, melyekkel erősen magához ölelt abban a biztos hitben, hogy együtt halunk meg és küzdve a hullámokkal, talán az életért való küzdelem kölcsönzött annyi erőt, hogy fönn tudtam magam tartani s egy éppen arra járó személyszállító hajóról észrevették küzdelmemet, s mentő-csónakkal fölvettek a hajó fedélzetére. Már akkor félig halott voltam s nem tudtam magamról semmit. Csak amikor egészen magamhoz tértem, éreztem veszteségem súlyát. Erőm nem volt hozzá soha, hogy önként kövessem a halálba, megmaradtam tehát gondolásnak; igy legalább gyakran elmehetek a a sírjához, mindég itt vagyok a temetőben s minden nap hozok a sírjára egy szál virágocskát . . . —• Lássa Signóra, mondta a férfi s akkor egy rejtett narancsfa-ágat vett elő keblébő rej-
