Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-19 / 43. szám
y'2 *[w IV. évfolyam. Nagykároly, 1912. október 19. 43-k szám. m AKKELETI ÚJSÁG POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre .......................................... 8 koronaFé lévre .........................................................4 „ Negyedévre .......................................... 2 „ Tanítóknak egész évre ....................................5 „ Felelős szerkesztő : NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Suták István Csáky Gusztáv. == MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) = Hirdetések ugyanott vétetnek fel. ....... _ Nyilttér sora 40 fillér.______________ Az ügyészség a bankok ellen. A szatmári kir. ügyész |egy felhívást bocsátott ki, amely alkalmas arra, hogy mai mélyen megrendült és minden percben összeomlással fenyegető gazdasági helyzetünknek a kegyelemdöfést megadja. Azt mondja a felhívásban az ügyész ur, hogy a megyei bankok uzsoráskodnak, mert óriási kamatot szednek, tehát jelentkezzék minden adós nála a leszámítolási Ívvel és ő uzsora miatt vádat fog emelni, mert szerinte 8 százaléknál magasabb kamat szedése már — uzsora. Nem vonjuk kétségbe az ügyész ur intencióit és népboldogitó szándékát, de kénytelenek vagyunk megtagadni tőle az életviszonyok és a vármegye gazdasági helyzetének ismeretét, a melynek hiányában rendeletével szándékának éppen az ellenkezőjét éri el. A népet nem megvédeni fogja a rendelet, hanem egyenesen tönkretenni, egy olyan pusztulást fog a kis existentiák között előidézni, a melynek áldozatai sirva fogják emlegetni, hogy az ügyész ur jószándékától ments meg Uram minket. Az ügyészség rendelete is igazságügyünk azon — sajnos elég szép számú — intézkedése közé való, amelyet elméleti emberek, gyakorlati élettapasztalat híjával és a viszonyok ismerete nélkül tesznek és a melyek csak controversiákat, kellemetlenségeket, pereket és súlyos gazdasági hátrányokat idéznek elő. Törvényeink nagy része ellen megtehető ez a kifogás a rendeletek pedig, amelyeket a minisztériumban nagytudományu, de kevés vágott dohányu urak gyártanak, majd mind abban a hibában szenvednek, hogy nem felelnek meg a gyakorlati életnek. Elméletben nagyon szépen hangzik, hogy a bankok ne szedjenek magas kamatot és hogy ezt az uzsora-törvény rideg alkalmazásával akadályozzuk meg, a gyakorlatban azonban az egész dolog nem ér semmit, sőt a legveszedelmesebb következményekre vezet, ha a gazdasági viszonyok olyanok, hogy nem tudnak 8 °/o kölcsönpénzt nyújtani, amivel a. létező magasabb kamatozású kölcsönök kiegyen- littessenek. Mihelyt ugyanis a közgazdasági viszonyok olyanok, hogy a pénzintézetek nem képesek, vagy nem érdemes nekik 8 % kölcsönöket nyújtani akkor a kir. ügyész ur rendelete konsequenter keresztül vitetik, a bankok kényszerítve lesznek adósaiknak felmondani és követeléseiket irgalmatlanul behajtani. Abból az áldásból sem- kérnénk, amiben a sok tönkrement kis existentia a szatmári kir. ügyész urat részesíteni fogja. A mai gazdasági viszonyok mellett a kisebb vidéki pénzintézetek 12 %-on alul nem dolgozhatnak. Tudvalevőleg ezek nem kapnak közvetlen hitelt a fővárosi nagy intézetektől, amely szerencsében csak néhány nagyobb vármegyei pénzintézet részesül s ezektől kapják közvetve a hitelt a többiektől. Ma Budapesten a legolcsóbb pénz 7 %>, amelyen mig az a kisebb vidéki intézet révén az adós kezébe jut 2 intézetnek kell keresni, amely kereset 2—3 %-nál kevesebb nem lehet. Tudvalevőleg a nehézkes részvény társasági adminisztráció és az óriási adó a jövedelemnek oly nagy részét emészti fel, hogy kisebb nyereséggel egy intézet sem existálhat, miután ennek még a rizikót is viselni kell és a jövedelemből kell fizetni azt, amit tőkében egyes adósoknál elveszít. Akamatláb emelkedése ténylegarány- lag a vidéken sem nagyobb, mint Budapesten. Amennyivel Budapesten emelkedett a kamatláb, annyival lett az magasabb a vidéken is. Ezen természetes nemzetgazdasági törvény, amelynek érvényesülését ügyészi rendeletekkel megakadályozni nem lehet s ha megkisérel- tetnék annak, mint minden természeti törvénynek erőszakos megváltoztatása csak magát bosszulja meg. Ma alig ad egy néhány pénzintézet uj kölcsönt, de legszívesebben azt veszik, ha a régi kölcsöneiket is visszafizetik, mert a pénz ma nemcsak drága, hanem annyira is szűkén van, hogy legtöbb vidéki intézet alig képes visszafizetni azt, A lélek hallgatása. Irta: John Barry. I. Volt egyszer egy férfi, aki szeretett egy asszonyt. És az asszony szerette a férfit. Végtelennek, örökkévalónak gondolták a szerelmüket és biztosak voltak afelől, hogy mindig, mindig boldogak lesznek egymással. És igazán csodálatosan boldogok voltak. Az asszony egésznap a háztartásban foglalatoskodott és repesve várta az esti órát, amikor a férje hazajött. A férfi szorgalmasan végezte hivatását és sietve, örömmel ment este haza a feleségéhez. Azután órág hosszáig ültek együtt a lámpa mellett, az asszony valami varrással, a férfi egy könyvvel és a pipájával. Hosszan hallgattak. Gyönyörű, megértő hallgatások voltak ezek. A levegő a boldogságukká!, a szerelmükkel volt telítve. Az asszony a varrása fölé hajlott, a férfi pedig pipázott és pipázott. II. Egy idő múlva az asszony elkezdett kérdezni. Először azt kérdezte az urától, hogy bol- dog-e. Az kissé meglepetten nézett rá és mosolygott. Kivette a pipát szájából, hogy megmondhassa, hogy nagyon boldog. Azután azt kérdezte az asszony, hogy volt-e már ezelőtt is valamikor ilyen boldog. A férfi gyengén összeráncolta a homlokát. Az asszony észrevette ezt. Azután azt mondta, hogy soha ezelőtt ilyen boldog nem volt. A hangján észrevehető volt, hogy kicsit bosszankodik. Egy darabig az asszony csendesen varrt. Valahogy mintha a boldogságuk már nem vibrált volna olyan kivehetően a levegőben. Pár perc múlva a férfi felállt és kiment a szobából. Azt mondta, hogy fáradt. Az asszony egyedül ült és varrt és varrt. III. A következő estén, amikor együtt ültek, a férfi ki sem nyitotta a könyvet, csak pipáz- gatott. Az asszony felpillantott és kérdezte: — Mire gondolsz? A férfi kivette a pipát a szájából. — Rád gondoltam, kedvesem, — felelte. Az asszonynak tetszet a felelet. Újra lehajtotta a fejét és varrt tovább. Ha azután bármikor abbahagyta az olvasást a férj, az asszony mosolyogva felnézett rá és mondta: — Egy penny-t adok a gondolataidért. Látta, hogy a férje nem szerette ezt a megjegyzést, de nem tudta, hogy miért. Néha a férfi megmondta, mire gondolt, máskor azt felelte, hogy nem gondolt semmire. Azután hosszú ideig nézett a könyvbe, de az asszony észrevette, hogy nem fordítja a lapokat. Tréfából szerette volna megmondani, hogy észrevette, hogy mindig ugyanazt a lapot nézi. De nem mondta meg. Az asszony rosszul érezte magát. A csend nyomasztó volt. Nagyon kellett figyelni, hogy a boldogságuk vibrálását meghallhassa a levegőben. De megnyugodott, amikor mégis meghallotta. A férfi felnézett, a szemeik találkoztak. — Egy penny-t adok a gondolataidért, —■ ■ mondta az asszony. IV. A férfi gyűlölni kezdte azt a mondást, hogy — egy penny-t adok a gondolataidért. — Ez elvette a gondatlanságát, csaknem öntudatossá tette. Szerette volna, ha az asszony nem használta volna többet azt a kifejezést. De nem akarta megkérni rá. Ostobaságnak látszott volna. Gyakran, ha együtt ültek, magán érezte az asscony kutató pillantásait. És az asszony észrevette, hogy a férje nagyon, nagyon soká nem fordítja meg a lapot a könyvben. Ekkor több kérdést intézett nozzá, elhitette önmagával, hogy szórakoztatja a férjét.
