Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-07 / 36. szám
IV. évfolyam. Nagykároly, 1912. szeptember 7. 36-k szám. ÉSZAKKELETI UJSÁ6 POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Egész évre Előfizetési árak: X. ........................ 8 korona. Felelős szerkesztő : NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal : 1 NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. Félévre \........................... •• 4 „ Szerkesztők : j („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Negyedévré 2 „ Suták István Csáky Gusztáv. 1 Hirdetések ugyanott vétetnek fel. Tanitóknak egész évre ...................... 5 „ . MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. ------Nyilttér s ora 40 fillér. A vármegyék bizalma. (N. Sz. A.) Végre Szatmár is beállott a kormánynak bizalmat szavazó vármegyék sorába. Telte ezt olyan óriási többséggel, emely kétségtelenül mutatja, hogy az ellenzék egyáltalán nem törődött az egész dologgal és semmi súlyt nem helyezett a vármegye határozatára. Nevetséges is lett volna erre valamit blazirozni. A törvényhatósági bizottság összeállítása olyan, hogy a mindenkori hatalomnak biztos többsége van és ezzel, mint Falussy Árpád helyesen megjegyezte, holnap az ellenkezőjét szavaztathatja meg annak, amit ma elhatározott, ha a hatalom birtokosa változik. Falussy csak azzal erősíthette volna még meg állítását, hogy a vármegye a 48-as uralom alatt képes volt hazafiatlan és a 48-as elvekbe ütköző határozatokat is túlnyomó többséggel hozni a hatalom érdekében. Gondoljunk csak a Majos- ügyre, az aradi vértanuk dolgára stb. Azt hiszem, aligha érheti a mai 67-es vármegyét a bizalmi votum miatt szemrehányás azok részéről, akik annak idején 48-as létükre határtalanul bíztak a quottaemelő és császárt jubiláló kormányban és pártban. A törvényhatóságok bizalmát az irányban komolyan nem veszi senki. — Megszavazták ezek 1904. évben is a bizalmat Tisza Istvánnak. Szatmárvármegye körülbelül ilyen többséggel, mint most és január 26-án mégis megbukott Tisza István pártjával együtt. Ezen bizalmi nyilatkozatok Bécsnek szóló demonstrációk, hogy ott a munkapárt pozitióját szilárdnak lássák, mint a milyen a munkapárti operette-szerü beszámolók, ahol 10—15 embert a korcsmába hívnak kevésbbé beszédre, mint ivásra és ez mint fényes sikerű beszámoló jelenik meg a lapokban. Bécs azonban már többször megmutatta, hogy jól szokott informálva lenni a magyar viszonyokról, tehát most sem ül fel a megyék bizalmának, a melyről igen jól tudja, hogy csak egy uj kormány kinevezésébe kerül, hogy homlokegyenest az ellenkezőre változzék át. Az ellenzék nyugodtan hagyhatja a kormánynak azt a kis örömöt, amit neki e bizalmi votumok nyújtanak és azt a kis reménysugár^ amit ebből merít. Szeptember 17-ére azonban e miatt egy csendőrrel, rendőrrel vagy katonával nem lehet kevesebb, mint június 4-én volt, mert különben vége a kormánynak és hiába hoznak még a hátralevő vármegyék bizalmi határozatai, a katonai kordon a képviselőház körül és a főváros katonai megszállása addig fog tartani, amig az ellenzéknek tetszik. Ha a közvélemény magatartása az ellenzéket ellenállása feladására szorította volna, az eredmény volna a kormányra, de amig az ellenzék az ország hangulatából nemcsak mint biztatást, de egyenesen mint vele szemben támasztott követelést mentheti végletekig menő ellenállás szükségét, addig felesleges munkát végzett Szatmárvármegye azon 201 bizottsági tagja, ki a gyűlésre bizalmat szavazni befárasztotta magát. Ha szeptember 17-én megint megszólalnak a magyar parlamentben az ellenzék sípjai, örömmel és lelkesedéssel fogja őket üdvözölni mindenütt a magyar közönség és a kormány iránti bizalom hangoztatása aligha lesz tanácsos akár az utcán, akár a nyilvános helyeken kivéve a katonai csapatok árnyékában. Kétségtelen az is, hogy a parlamenti heccek magokkal fogják ragadni a vidéket is és az egész ország forradalmi hangulattal fog eltelni, főleg ha Tisza bölcsessége elragadtatja magát a mandátum fosztó törvény meghozataláig. Tudják ezt Bécsben is és pedig jobban, mint a kormánypárton gondolják. Éppen azért illő kicsinyléssel fogadják a megyék bizalmát, ellenben illő respectussal néznek az utca és a nagy- közönség hangulatára. Nem fog azért meglepni senkit sem, ha az utolsó bizalom beszállítása után a Lukács-kormány felveszi a néhai nevet és októberben már utódjának, mondjuk Zichy Jánosnak egyhangúlag fog bizalmat szavazni Szatmárvármegye közönsége. Potya Péterek indulója. Ur vagyok, az ebadtát! Szemembe nem tagadták. Hátam mögött megszólnak? Nincs falánkjuk ily szóknak. Hívatlanul is megyek, Eszem-iszom veletek — 1 haj la! Csuhaj la! Este, éjjel, hajnalba. Ur vagyok, az ebadtát! Hejh, be ki is használják: Hívogatnak örömmel S én szívesen tűröm el. Hívatlanul is megyek, Eszem-iszom veletek — Ihajla! Csuhajla! Este, éjjel, hajnalba. Ur vagyok, az ebadtát! Soha még nem kívánták: Viszonzásul mért csapjak Hát vig napot sokaknak? Hívatlanul is megyek, Eszem-iszom veletek — Ihajla! Csuhajla! Este, éjjel, hajnalba. Ur vagyok, az ebadtát! Szájjal győzöm a munkát; Okosan igy kímélem Magam nyáron, mint télen. Hívatlanul is megyek, Eszem-iszom veletek — Ihajla! Csuhajla! Esté, éjjel, hajnalba. Ur vagyok, az ebadtát! Élhetetlen pipotyák, Kik elvemmel harcolnak; Nem születtek ők urnák. Hívatlanul is megyek, Eszem-iszom veletek — Ihajla ! Csuhajla ! Este, éjjel, hajnalba. Károlyi Tóth Lajos. Bejelentés. Irta: Gaston Chérau. Tizenöt évig volt a házasságuk gyermektelen. S egyszerre csak egy szép napon megjött a várva-várt gyermek. Hónapokkal előbb tudták már ugyan, hogy jönni fog, de Babon nem mert bízni benne s csak akkor hitte el, mikor a gólya néni a kis porontyot a kezébe tette. Sapristi! Ez volt aztán az öröm! — Be kell jelentenie a fiú születését az anyakönyvvezetőnek 1 — mondta a tudós asz- szony. — Különben megbüntetik. Babon szép engedelmesen fölvett egy tiszta zubbonyt s a vasárnapi süvegét. — Istenem ! milyen szép is ez a világ! — mondogatta többször is útközben. — Ha az ember boldog, mindent más szemekkel lát. Milyen elragadó a falu fekvése! S a magas sötét fenyvesek ! S a fehér, kanyargós országút! Babon elkezdett futni, olyan hosszúnak tetszett neki az ut. Aztán megint dalolt, útközben, ujjongott és kiabált. Valahányszor csak ki kellett belőle törni a nagy örömnek. Églantine anyó bormérése- előtt is hangosan hejehujázott, úgy, hogy a fuvarosok, akik a vendégszobában a maguk messzely bora előtt üldögéltek: figyelmesek lettek rá. Babon ! Hé ! Babon ! Gyere csak be egy kicsit! Babon ritka vendég volt Églantine anyó- nál. Tizen is elkezdték faggatni: — Mi történt? Mi újság? — Nekem ... én ... ma reggel . . . — No, bökd ki már 1 De előbb fizess egy liter bort! — No, Églantine anyó, most nagyokat fog nézni. Tőlem eddig nem igen hizott. De ma ... no találja ki, mi történt? Megyek az anyakönyvvezetőhöz, bejelenteni, hogy fiam született. Jöjjön velem, legyen a keresztanyja. Hát még ki kisér el ? Valamennyien nevettek. Alig egy párszor járt körül a kancsó s — teringettét — Babon már nem tudott egyenesen állni a lábán. A küszöbön megbotlott s botorkálva, csak nagy bajjal jutott el a városházáig. A teremtésit 1 Mennyi lépcső! Soha föl nem jut, ha négykézláb nem mászik. Ott ült a tanitó s álmélkodva nézett rá.
