Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-05-27 / 21. szám

4-ik oldal. 21 -ik szám. Párt gyűlés. Folyó hó 20-án a helybeli függetlenségi és 48-as párt vezetősége ülést tariott a legutóbbi politikai események megbe­szélése végett, aminek eredménye az lett, hogy kimondották, miszerint nem tartják szükséges­nek a végrehajtó bizottság összehívását. Az egyik helybeli lap támadásaira pe’dig nyílttéri nyilatkozattal felelnek. Heves Béla színigazgató az alábbi so­rók közreadására kérte fel lapunk szerkesztő­ségét : A vasárnap esti előadással befejezem ta­vaszi sziniévadomat és egyben Nagykároly vá­ros színházának vezetésétől is visszalépek. El- mulaszthatatlan forró köszönetét mondok Nagy­károly város szinpártoló lelkes közönségének és különösen a helyi sajtónak mindenkor ta­pasztalt meleg pártfogásáért, melyre mindig hálás szívvel emlékezem. Magam és színtársu­latom minden egyes tagját szives emlékökbe ajánlva maradtam teljes tisztelettel Heves Béla szinigazgató. Műkedvelői előadás. A protestáns társas­kör f. hó |5-én pünkösd másodnapján esti 8 órai kezdettel műkedvelői előadást rendez. Be­lépő dij 1 korona. Államsegély. A kereskedelmi miniszter a fehérgyarmati iparos tanonciskola részére 950 kor., a nagybányainak 2000 kor., a nagykáro­lyinak 2600 kor., a nagysomkutinak 730 kor. és a szinérv áraljainak 1800 kor. államsegélyt engedélyezett. Mozi. Junius hó 1-től kezdve a városi színházban hetenkint kedden, csütörtökön, va­sárnapon és ünnepnapon Apollo mozgó néven állandó mozgófénykép előadások lesznek tartva. Cserebogár. A Kassán megjelenő „Fel­vidéki Ujság“-ból vesszük a következő hirt: Akik tudatában vannak annak, hogy a csere­bogarak minő rettenetes anyagi kárt okoz a gyü­mölcsösökben, azok eddig sem tartották a tör­vényhatóságok azon intézkedését, hogy az ár­talmas rovarokat pasztittatják. Akik pedig mo­solyogtak a tízezrekbe kerülő védekezés fölött, azok szíveskedjenek tudomásul venni, hogy a mai napig Abauj vármegye területén 43 wag- gon, azaz 4340 métermázsa, vagyis félmilliárd cserebogarat pusztítottak el s ezért a törvény- hatóság 43,400 koronát fizetett ki. A dohányáruk árfelemelésének elő­készítése. Nagy apparátust mozgósít a pénz­ügyminisztérium dohányjövedéki osztálya a do­hányárak julius 1-én életbe léptetendő feleme­lésének előkészítése végett. A többek közt a dóhányárusok kötelezve lesznek arra, hogy készleteiket egy kitűzendő napon pontosan ösz- szeirják, mely czélból vallomási ivekkel lesznek ellátva. Jön aztán a finánc és a készlet-kimu­tatást a valóságos készlettel összehasonlítja és ha eltérést fedez fel, jön a szigo:u büntetés. Különös szigorral azok lesznek büntetve, akik­nek a kimutatásából az tűnik ki, hogy az elő­irt, úgynevezett csonkittatlan tartalékkészlet ÉSZAKKELETI ÚJSÁG nem teljes, mivel ez esetben a jogosítvány el­vonása következhetik be. Figyelmeztetjük tehát a dohányárusokat ugv a készlet-kimutatás pon­tos elkészítésére, valamint arra, hogy az össze­írás idejére tartalékkészleteiket komplettirozzák. Üveggyár Bikszád község lakói 3000 korona értékű üzletrésszel szövetkezetei alakí­tottak, amely a kormánytól 30,000 korona ál­lamsegélyt kapott s bérbe vették a bikszádi üveggyárat. KÖZGAZDASÁG. Mi n oka a husdrágaságnak? Hivatalos statisztikai adatok. A husdrágaság ellen irni ma már megle­hetősen unalmas téma, de viszont elégszer sem lehet irni róla, mert minduntalan felszínre veti egy-egy esemény. Legutóbb aktuálissá tette a földmivelés- ügyi miniszter által a gazdasági tudósitók szá­mára kiadott útmutató, meiy a következő ér­dekes adatokat tartalmazza; 1896. évfolyamán kivittek Magyarországból 22.388 tehenet, 8494 bikát, 186.016 üszőt, 6085 bivalyt, 255.759 sertést, 1909-ben pedig már kivittek 35.691 bikát, 70.820 tehenet, 237.287 ökröt, 71.719 üszőt, 17.719 bivalyt, 674.551 sertést. Vagyis a kivitel a legtöbb állatnál 15 év alatt a háromszorosává fokozódott, mig a be­hozatal az említett időszakokban semmit sem, vagy alig valamit emelkedett, mit az útmutató­ban foglalt következő számok tüntetnek föl: Behozatal 1896-ban 385 bika, 9971 tehén, 50078 ökör, 2551 üsző, 358 bivaly, 45.707 sertés 2127 ló, mig 1909-ben a behozatal volt 693 bika, 2271 tehén, 2627 ökör, bivaly egy sem, 548 ló és 1168 sertés. A behozatal tehát min­den fogalmat meghaladó módon csökkent. Most már Magyarországnak sincs oly nagy állattenyésztése, hogy a belszükségletet fedezze, és e mellett a föntebb részletezett nagy kivi­telt is niegbirja. Ennék azután természetes kö­vetkezménye lett, fyogy, minden állatnak az ára a kétszeresére emelkédétt. A jövedelmek azonban nem emelkedtek ez aránylatban, sőt sok viszonylatban egyálta­lában nem emelkedtek, úgy hogy valóságos művészet kell a mai drága viszonyok mellett megélni. Tudniillik koplalómüvészet, hogy fo­kozatosan lemondjori áz ember a rendes étke­zésről. De hát meddig bírja ezt a művészetet ? Hol van a határ ? Mert más oldalról viszont azt látjuk, hogy bár jövedelmek nem emelked­nek, annál gyorsabban emelkednek az adók, a terhek ! Pusztítják a halakat. A fennálló törvé­nyek és miniszteri redeletek értelmében ez idő szerint a folyóvizekből tilos a halászat. A tila­lom dacára is még még mindig látunk halakat árusítani. A földmivelésügyi miniszter tegnap leirt a törvényhatóságokhoz, hogy a legerélye­sebben hasson oda, miszerint a folyó vizeken a halászatot megszüntessék és a halászokat szigorúan büntessék, ha nem tudják igazolni a halszerzést. 1710/1911. tkvsz. Árverési hirdetmény kivonata. 1 A nagykárolyi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Dr. Schönpfíug Richárd megyei főügyész által kép­viselt kir. kincstár végrehajtónek Puskás János mint kiskorú Puskás Mária, Jusztina és Szil­via gyámja, továbbá Puskás Anna f. Kosztin Andrásné, Puskás Hermina és Puskás János domahidai lakosok ellen folytatott végrehajtási ügyében 251 K 65 fill. tőke, ennek a kielégí­tésig járó 5% kamatai 4 K 50 fill. eszményi bélyeggel együtt 22 K 50 fill. eddigi, valamint az alább megállapított költség kielégítése vé­gett, árverés alá bocsátja a szatmárnémetii kir. törvényszék területén fekvő s a domahidai 17 sz. tjkvben A 1. 13—16 sorsz. a. foglalt 203b/1 ^ 240b/2-a, 240b/3-a hrsz. ingatlanokból (I. és II. fordulóbeli szántók) s közös (151 sz. tjkv.) nádlóból járó 1100 D-öl illetményből álló jó­szágtestnek kiskorú Puskás Mária, Jusztina és Szilvia továbbá a Kosztin Andrásné szül. Pus­kás Anna, Puskás Hermina és Puskás János nevén álló 6/s részét 911 kor. kikiáltási árban azzal, hogy ez a kikiáltási ár 2/s részén alul el nem adható. 2. Az árverés megtartására határidőül 1911. évi junius hó 7 napjának d. e. 9 óráját Domahida községházába kitűzi. 3. Árverezni szándékozók tartoznak bánat­pénzül a kikiáltási ár 10 °/o-át készpénzben a vagy az 1881. LX. tcz. 42 §-ában jelzett ár­folyammal számított és a 3333/1881 1M. sz. rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes érték­papírban a kiküldött kezeihez letenni, vagy annak előleges elhelyezéséről kiállított elismer­vényt átszolgáltatni, ezen felül a kikiáltási árat meghaladó ígéret esetén a bánatpénzt, az Ígért legmagasabb ár 10%-áig nyomban kiegészíteni és a kiküldött kezeihez lefizetni, mert ennek elmulasztása esetén az Ígéret figyelmen kivül fog hagyatni. Az árverési feltételek a telekkönyvi ható­ságnál, valamint Domahida és Kismajtény köz­ségek elöljáróságainál tekinthetők meg a hiva­talos órák alatt. Nagykároly, 1911. március hó 18 napján. A kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság Dániel Sándor s. k. kir. jbiró. * A kiadmány hiteléül: Fógel Kálmán, kir. tkvvezető. *Jk* sA* Jk* «A* «A# «A* «4* wá# «.4* wM.- «4* »4» GRAEPEL MÜ60 BETETI TARSASAG MALOMÉPITÉSZET, GÉP- ÉS ROSTALEMEZGYÁR. ________ BUDAPEST, V., VÁCI-UT 40-46. .......— -_________ G^ART ÉS SZÁLLÍT: ;|f - * Egyes malom-gépeket, ^ v valamint teljes liszt-, köles- árpakása és olajmalmokat, szab. Graepel-féle lemez-törekrostát mindenféle cséplőhöz. Magas és alacsony nyomású nyers-olaj motorokat kitűnő minőségben. Eredeti angol Marshall gőzgépeket és gőzlokomobilokat valamint cséplőgépeket. $ $ Üt Jj Árjegyzék, költségvetés, mindennemű szakfelvilágositás kívánatra ingyen és bérmentve. koca KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. NAGYKÁROLY.

Next

/
Oldalképek
Tartalom