Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-10-21 / 42. szám

Hl. évfolyam.

Nagykároly, 1911. október 21.

42-ik szám.

Északkeleti újság.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Előfizetési árak:

Egész évre

8 korona.

Félévre • ................................

.. 4 „

Negyedévre

2 „

Tanítóknak egész évre ..

.. 5 „

Felelős szerkesztő :

NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr.

Szerkesztők :

Suták István Csáky Gusztáv.

= MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. =

Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)------- Hirdetések ugyanott vétetnek fel. -------___• Nyilttér sora 40 fillér.____________

A béke kilátásai.

(N. Sz. A.) A parlamenti béke kilátásai úgyszólván napról-napra változnak. Egy nap úgy tűnik fel, mintha minden kútba esett volna, más nap rendben előre haladónak látszik minden a szerint, melyik érdek-csoport kerekedik felül, illetve melyik tud egyik nap a reája kedvező megoldás irányában egy lépést tenni, melyet a másik következő nap meghiúsít és viszont.

Természetesen ezeket inkább sejtjük, mint tudjuk, mert hiszen a tárgyalások titokban folynak, de a helyzettel való kis ismerősség, a mozgató rugók némi ismerete mellett a rendelkezésre álló adatok alapján meglehetős valószínűséggel lehet a béketárgyalások alakulatait megállapítani.

A béketárgyalások megindulása kétségtelenül Lukács bécsi informátioi folytán történt, mely actiója Lukácsnak bizonyára Justhékkal való megegyezésben leli alapját. Innen van az, hogy a megoldás tekintetében a választói reformra, illetve ennek garantálására gondoltak első sorban és ezért köszönté az actiót örömmel és bizalommal az ez oldali sajtó.

A számítást azonban keresztülhúzták a választói reform ellenségei Tisza István és Kossuthék a Károlyi Mihály palotájában tartott értekezlettel, a hol

formálisan összeesküdtek az általános választói jog, helyesebben a Lukács— Justh-féle választói reform ellen. Miután Kossuth és a pártonkivüli 48-asok nélkül békét csinálni nem lehet, ezek pedig a Justh-féle választói reform alapján bé- külni nem akartak, ezen álláspontjukban Tiszára támaszkodhattak, a béke az első alapon lehetetlenné vált. A tárgyalások tehát áttértek a concessiók alapjára.

E megoldás ellen azonban, mely Justhék izolálását czélozta, ezek indítottak actiót. Ezen actió főtámasza a bécsi klerikális lap, a Kirchspost. Ezt a lapot olvasva leheteti :n nem látni, hogy a Justh-párt részéről van informálva és ezeknek választójogi actióját támogatja. A sok jámbor 48-as polgár és parlagi gentry ezt persze nem tudja, de hát miről is van ezeknek fogalmuk, ami az ő szűk látkörüket túlhaladja ?

Justhék rögtön refiniroztak minden tárgyalást és úgy a Kirchspost, mint a sajtójuk unisons kezdte hirdetni, hogy a béketárgyalások meghiúsultak. Radikális választói reform nélkül ők nem békiil- nek, inkább jöjjön az erőszak.

Beöthy László váratlanul jött kinevezése az ő malmukra látszott hajtani a vizet. E kinevezés kétségtelenül a Tisza István győzelme Lukács felett, azé a Tisza Istváné, ki az obstructióval szemben az erőszakos letörést hirdeti, ami a Justhék szemében kedvesebb, mintha

egy mérsékelt választói reform alapján úgy jön létre a megegyezés, mely Hollónak és Baithányinak nem biztosit miniszteri tárcát, mert az erőszak következménye a zavar és a zavarosban lehet esetleg halászni.

A Beöthy kinevezése azonban, úgy látszik, csak egy ijesztés akart az ellenzékre lenni, hogy a békekötésre hajlandóbbá legyenek, mert a kinevezést úgy a bécsi, mint a budapesti kormánysajtóban nem harci riadó, hanem békés hurok pengetése követte, a tárgyalások pedig nemcsak nem szakadtak meg, hanem uj lendületet vettek.

Itt állunk ma és a mai helyzet nem is mondható reményesebb, vagy reménytelenebbnek az egy hét előttinél, mert habár a nagy érdekellentét a magyar pártok között napvilágra került, de viszont bebizonyosodott, hogy Bécsben a legkomolyabban akarják a békét és nem tekintik a tárgyalásokat csupán az erőszakot indokoló kísérletnek.

Az is valószínűnek látszik, honv Bécsben nem tekintik sürgősnek a aionai javaslatokat, sőt talán még azt sem bánnák, ha lekerülnének a napirendről, hogy már reánk kedvezőtlenebb formában kerüljenek vissza. A hadügyminiszter személyében hirtelen beállott feltűnő változás, erre nagyon is enged következtetni.

Nem lehetetlen, hogy most félbeszakítva a katonai vitát, a költségvetést veCredo.

Ködös őszi tájon Már csípős szél nyargal. Gúnyos játékot űz A zörgő haraszttal.

Erejétől seprik A parti virágot Tóba habtar éjos,

Sirató hullámok.

Fehérhaju nyírfák Lecsüngő galyárul Kizsendült pázsitra Levél pereg, sárgul.

Marószeles ősszel Ködtől nyirkos tájon Eltöpreng az elmém Közös elmúláson.

Eltöpreng, gyötrődik . . .

S hogy célhoz nem jut át:

A hit veröfénye Beragyogja útját.

Károlyi Tóth Lajos.

Sejtelmek.

— Naplótöredék. —

Irta: Csáky Gusztáv.

Félek most már mindenkitől. Te tőled is félek. Félek a nőktől. Félek tőletek, akik tudtok kárhozatba és üdvösségbe vinni. Akik életet és halált, mézet és mérget osztogattok. — El foglak kerülni. Menekülni fogok előled. Pedig úgy, de úgy vonz feléd valami, hogy sokszor azt hiszem, a szivem megszakad ; sokszor azt hiszem : itt a vég! És minél inkább húz az erő, annál őrültebben menekülök előled. És érzem, hogy ez sokáig nem tarthat. Érzem, hogy ebbe bele kell pusztulni. Mert ez a haláltánc.

Ami tegnap történt, azt éft megálmodtam. Pár nappal előtte megálmodtam. És tudtam, éreztem, hogy ez nem bohó, puszta álom; éreztem, hogy ez vaskövetkezetességgel el fog érkezni a nyomorult valóságban.

Tudod, hogy álmodtam? Nézd, elmondom. Úgy mondom el, mintha Te is hallanád. Úgy mondom el, mintha elküldeném Neked ezt a bús, panaszos levelet. Mintha nemcsak magamnak imám ezeket a sorokat, hanem Neked is; mintha nem rejteném ezt el jobban, mint a legtitkosabb naplót, hanem finom rózsaszínű borítékban elküldeném büszkén, bátran Neked. — Tudom, hogy nem küldöm el. Tudom, hogy nem fogod elolvasni. De, Uram Isten, mi lesz velem, ha még igy sem beszélgethetem ki magam a Te nagy, a Te szent lelkeddel. Megírom és aztán — talán el is égetem. Meghalhat minden szavam azután, de előbb el kell mondanom a Te lelkednek, amely mintha állandóan itt lengene körülöttem . . .

Jöttél felém a szűk folyosón. Nem úgy, mint máskor. Nem kacagva, nem pajkos vidámsággal, hanem lesütött szemmel, zavartan, mint aki mondani akar valamit és nem meri; nem tudja, hogy.kezdjen hozzá. Akkor valami őrülten felsajgott a szivemben, mert éreztem, hogy most lesújt a villám. Úgy sajgott, hogy még reggel is, amikor halálra gyötörve felébredtem, amikor magamhoz tértem, még akkor is fájt, még akkor is sajgott. Miért is nem ébredtem fel mindjárt, miért kellett ezt végig álmodni?

És ezt mondtad nekem :

— Kedves barátom, mi ezután el fogjuk kerülni egymást. Mi nem fogunk többé egymással beszélgetni. Csak köszönteni fogjuk egymást. Hidegen; egymásra sem nézve. Félve. Idegenül. És lehetőleg nem fogunk találkozni. Mert nekünk nem szabad találkoznunk . . .

Éreztem, hogy minden csöpp vér a szivemhez tolul, éreztem, hogy arcom fehérebb lett a falnál, amely mellett álltam és belekapaszkodtam az ablak párkányába olyan görcsösen, mint aki elesik, ha valami támpontot nem talál. — Néztem rád és a szemem homályos volt. Átok és imádság volt az ajkaimon, de egyik sem talált hangot.