Északkelet, 1911. március (3. évfolyam, 29–54. szám)
1911-03-18 / 44. szám
III. évfolyam. 44-ik szám. Szatmárnémeti, 1911. március 18. Szombat. ÉSZAKKELET FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. SZATMÁRVÁRMEGYE ÉS SZATMÁR VÁROS FÜGGETLENSÉGI PÁRTJAINAK HIVATALOS LAPJA. Előfizetési árak: Helyben: Egész évre 12 K,félévre 6 K,negyed évre 3 K Vidéken: „ „ 16 „ „ „ 8 „ „ „ 4 „ Egy szám ára 4 fillér. Mindennemű dijak e lap kiadóhivatalába küldendők. Felelős szerkesztő: Dr. VERÉCZY ERNŐ. Főmunkatársak: Dr. BARTHA JÓZSEF. Dr. B1KY ANDOR. Laptulajdonos és kiadó: az ÉSZAKKELETI KÖNYVNYOMDA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár-Németi, Kazinczy-u. 18. (Zárdával szemben). Telefon-sz.: 284. Nyilttér sora 20 fillér. Hirdetések a legjutányosabb árért közöltetnek. Ököritó. (V.) Idestova egy hosszú esztendő telt el ama rémes, vérfagyasztó éjszaka óta, amikor a bűnös könnyelműségnek, a nagyfokú mulasztásnak következményeképen 300 emberi élet pusztult el Ököritón. Még előttünk áll az óriási embermáglya, még mindig látjuk azt a négy megszenesedett oszlopot, amelyen belől egy hatalmas nagy község minden reménysége egy óra alatt a tűz martaléka lett. Még ellőttünk tátong a hatalmas sir, amely 300 ember megszenesedett tetemét zárta magába! Még halljuk a megsebesültek jajjait, az özvegyen és árván maradottak jajveszékeléseit, görcsös sírását. Még élénk emlékezetünkben vannak e borzalmas, rémes napok. Rémes még csak visszagondolni is e napok vérfagyasztó emlékeire ! S mégis foglalkoznunk kell velük! A világraszóló szerencsétlenség után megindult a segélyactio. Országszerte adakoztak a szerencsétlenül jártak felsegélyezésére, aminek célja a momentán segélynyújtás volt. Ugye mindenki azt hiszi, hogy a begyült pénz már rendeltetési helyére jutott, hogy a segélyre szorulók támogatást kaptak, hogy a momentán segélyezés azonnal meg is történt? Dehogy! Nem azért vette a kezébe a segélyezés dolgát a közigazgatás. A pénz még mindég nincs sehol, valahol van, illetőleg mindenütt van, csak épen ott nincs, ahol már régen ott kellene lenni: a segélyre szorulóknál! Véletlenül pattant ki a dolog s kínosan érintett mindenkit. Hiszen joggal hihette mindenki azt, hogy a határozott rendeltetéssel összegyűjtött pénz már rég rendeltetése helyére jutott s a végén kisül, hogy még mindig nem lehetett a már jó régen megállapított aránykulcs szerint az összeget felosztani, mert a miniszter, az ankét, a főispán, az alispán, a hajdú . ... ! Hogy mit csinált vagy mit nem csinált a minister, az ankét, a főispán, az alispán, a hajdú, ahoz semmi kö- zönk, de követeljük azt, hogy a nyilvánosság előtt s nem mint a közigazgatásnál általában szokott, folytattas- sék le a vizsgálat, hogy megtudhassuk, kinek a mulasztására vezethető Rojthy Sándor. Mikor Rojthy Sándor beleült az apjától örökölt birtokába, önkénytelenül is azon kezdett gondolkozni, hegy asszonyt kéne hozni az ősi kúriába. Egyébiránt fiatal, alig 24 éves volt. Ráért volna még házasodni. De akár merre hányta-vetette a dolgot, odajutott, hogy nem lehet az ember egyedül egy ilyen falusi labirintusban . . . asszony kell a házhoz, aki gyengédségével, szelíd mosolyával, paradicsommá varázsolja ezt a vén mogorva kastélyt* * * Leült egy fotelba s egészen átadta magát a múlt idők emlékeinek. Eszébe jutott, hogy volt neki egy kedves, szép kis ismerőse, még mikor a várhelyi gazdasági akadémia hallgatója volt. Nem is nagyon régen, Marisnak hívták. Ott laktak a szomszédban. Az apja tekintélyes ügyvéd volt. Sok kellemes emlékű órát töltött náluk. Talán ezek az órák voltak életének legboldogabb idői. Ezt a lányt akkoriban nagyon szrette s most is úgy érezte, — mikor a házasság kérdése aktuálissá lett rá nézve, — hogy talán senki sem tudná boldogítani, csak ez. Egyébként affelől is bizonyos volt, hogy a szép Maris is vonzódott hozzá- Hiszen mikor ezelőtt két évvel elbúcsúzott tőlük s közelebbről Maristól, (Maris akkor még félhosszu ruhát viselt) és tréfásan megjegyezte: „eljövök én még egyszer magukhoz de annak nagy oka lesz, virágot is hozok, patakmenti nefelejcset, a maga virágját“, —■ úgy vette észre, hogy a leány megértette őt. Hiszen az az „örömmel várjuk“, — amit válaszként mondott — csak a látszat kedvéért volt többes számban mondva azt úgy kelletett érteni: hogy örömmel várom. És Rojthy Sándor úgy értette. El is határozta, hogy legközelebb meglátogatja Marisékat a legkomolyabb szándékkal. Már előre is boldognak érezte magát Végig ment az elhagyott szobákon. Olyan jól esett neki elgondolni: milyen más lesz itt az élet, ha majd Maris az ő aranyos kis felesége lesz. Ábrándokra renekivül hajló egyéniség volt. S amint a boldog jövő képeit rajzolgatta magának egy kényelmes hintaszékben, elfogta a délutáni álom. Aludt és álmodott... Éppen ott volt náluk s megkérte a kezét, de miért, miért nem ? Maris ajka nem nyílott szólásra, csak tagadólag rázta szép fejét . .. Ez már kosár volt, ha az álmok országában adták is. Erre aztán fel is ébredt. Homloka gyöngyözött a verejtéktől. * * * Rendkívül lehangolta ez a furcsa álom. Szerette volna magával elhitetni, hogy nem ad az egészre semmit. Végre is nem fatalista, hogy egy ostoba álomnak a legcsekélyebb jelentőséget is tulajdonítson. Mindamellett nem tudta azt fejéből kiverni. Izga-
