Északkelet, 1910. július (2. évfolyam, 27–31. szám)
1910-07-10 / 28. szám
2. oldal. Szatmárnémeti, 1910. ÉSZAKKELET vázolt sivár folyamatot jelenti. Hacsak az elnémítani akart, külső nyilatkozásában oly igen meghamisított nemzeti akarat még idejében meg nem merevíti a gerincét, oda nem dörgi a „ne tovább !“-ot, amikor aztán ismét vége az összhangnak, vége a fejlődésnek, jön a felfordulás ... a tenger nyomor és szenvedés . .. Mert bármily képet mutasson is a választások eredménye, bármily dicshimnuszokat zengjen is Khuen-Héder- vári a magyar paraszt kijózanodásáról, csak a legnagyobb rosszhiszeműséggel, legáttetszőbb önámitással lehet azt hinni és hirdetni, hogy a nagy, magasztos függetlenségi ideálok végleg kivesztik a magyar nép leikéből. — Hogy a magyar paraszt és az egész „magyar“ nemzet elhidegült az általános, egyenlő, titkos választójog gondolatától, a gazdasági függetlenség eszméjétől, és csak a bankközösséget, a közös vámtesületet, at uj adónemeket s a katonai létszám emelést óhajtja akaratának, erejének minden megfeszítésével, szivének minden hő vágyával. Az igazi, hamisítatlan, a lelkek mélyén szunnyadó nemzeti akarat szempontjából csak optikai csalódás az az összevásárolt többség, amelyre oly büszkén hivatkoznak a lemondás, a kijózanodás modern apostolai. Ez állítás igazolására nem kell még a választásokon elkövetett példátlan terrort, hivatalos preszsziót, lélekvásárlást sem emlegetnünk, amelyek miatt félszáznál több kérvény és panasz fekszik már is a Curián, meg képviselőház előtt. Elég csak azon tényre rámutatnunk, hogy a száznál számosabb ellenzéknek épen a „magyar“ kerületek adtak mandátumot. A „magyar“ nép akaratának megnyilatkozása tehát még a példátlan választási visszaélések dacára is világos, hamisítatlan. A nemzeti akaratot ennélfogva mégsem elégíti ki az a kormány- és parlamenti munkaprogram, melyet fentebb vázoltunk s amely úgy a trónbeszédnek, mint a feliratnak lényeges tartalmát teszi. — Azzal a különbséggel, hogy a felirat némely részletében még a trónbeszédnél is trónbe- szédebb. Mert mig ez pl. az általános választójog korlátjaként „az állam nemzeti egységének védelmét“ állítja oda, addig a feliratban, — amelynek pedig már természeténél fogva, a király nélküli nemzet megnyilatkozásaként, követelőbbnek, redikálisabbnak kellene lennie — ez a korlát már csak „a társadalom értelmesebb elemeinek jogos befolyása“ által jelezte- tik s ilyen formán a választójog problémája, az utóbbi évek politikai életének ez egyik legfontosabb kérdése, a sok átvedlés után kaméleoni pályájának újabb lejtős állomására érkezett. Így bánik el a felirat a bank kérdéssel is, még igyebben a gazdasági függetlenséggel, melyet még csak fel sem említ. Sovány kárpótlás aztán mindezek fejében az a kevés kuruc- kodás, melyet katonai téren a kilences bizottság programjának felújítása által követ el. Bár ezt se tenné, mert hiszen ott van ez esetleges „nemzeti vívmányok“ ellenében a leplezetlen Ígéret és hajlandóság minden katonai követelés készséges teljesítésére. Szóval: minden okunk megvan újra sóhajtani a költővel: „Timeo Danaos et dona ferentes“ . . . A klasszikus művészet. Klasszikus? Művész? Júliusban? ............Hozzáértők bizonyosra köny vébe az becsületes tanács akaratjából: Milotai István a szatmári ecelesia lelki pásztora. Jan. ad Domini 1610.“ Milotai Nyilas István buzgó működésének köszönhető tehát, hogy intézetünket, mely alig félszázados fennállás után főiskolává lett, a város pártfogásába, atyai gondozásába vette. Ugyancsak neki köszönhető, hogy a városi tanács az alsóbb osztályokban tanító pracceptoroknak és a diakoknak járó díjakat egy 1616. szept. 4-én kelt végzésében meghatározta és gondoskodott a tanuló ifjúság jövedelméről is. E határozatok mindig élő tanúbizonyságai lesznek annak, hogy a városi tanács a kor intő szavát mindig bölcsen felfogta és megértette. Az utókor pedig hálás szívvel gondolhat minden időben azokra a nagynevű elődökre, a kik ily bölcs intézkedéssel iskolánk létét biztosítani igyekeztek. * A város azzal a nagy áldozattal szemben, melyet iskolánk fentartása és biztosítása érdekében évenként meghozott, kezében megtartotta az iskola kormányzási jogát s ezt gyakorolta majdnem másfélszázadon át, 1610-től 1747-ig. Az iskola szellemi és anyagi ügyeit a városi kül- és beltanács intézte, vezette. A város, mint fő patronus, patronatusi jogánál fogva szervezte az iskolát, készített tanrendszert, elintézte a fontosabb fegyelmi ügyeket, eszközölte a tanárválasztást, tanármeghivást és elbocsátást, megállapította a tanárok és tanulók jogait és kötelességeit. Amikor azonban a városi tanács a patronatus alapján az egyházak szervezését is jogkörébe vonta s 1747. jan. 9-én az egyház ügyeinek vezetésére megalkota a consistorium névvel nevezett egyházi tanácsot: akkor az iskolai ügyek közvetlen vezetését is ennek a testületnek jogkörébe helyezi. E másfélszáz év alatt az iskola belügyeit vezette a sedes sbholastica (az iskolaszék), mely felett állott a consistorium, mint ellenőrző közeg; a consistorium felett pedig állott a pártfogóság, melyet alkottak a városi tanács küldöttsége s mindazon kegyes alapítók és adományozók, akik az iskola fentartásához anyagi áldozataikkal hozzájárultak. Ily szervezetben élt és virágzott ez intézet s nevelte keblén a város, a megye és a szomszéd vármegyék intelligenciáját, mint édes anya szerető gyermekeit. A virágzás tetőpontját érte el főiskolánk akkor, amikor 1749-ben egyesül vele a németi ref. egyház iskolája, mely időtől kezdve az egyesült iskolák igazgatásában jogot nyert a németi egyház contistoriuma is s a két egyház contistoriuma úgynevezett közös egyháztanácsban vezette ezután a főiskola szellemi és anyagi ügyeit. E nevezetes időszak alatt iskolánk anyagi támogatása legnagyobb mértékben a város vállaira nehezedett. S bár akadtak nemes szívű pártfogók, akik kegyes adományaikkal biztosítani akarták az intézet fennállását, de e segedelem — a mint az egyház- megyei jegyzőkönyvekből kitűnik — elegendő nem volt. Ezért segítségért kellett fordulni a szatmárvármegyei, a szomszéd megyei s az erdélyi nemes lelkű protestáns urakhoz, akik meghallva és megértve a segélyre hivó, szót anyagi tehetségükhöz mérten részesítették segélyben főiskolánkat. (Folyt, köv.) Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk : Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczy-u. 16. sz. „Mokka keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4*40 korona, ::: villany erővel pörkölve. :::
