Északkelet, 1909. július (1. évfolyam, 1–4. szám)
1909-07-04 / 1. szám
északkelet Szatmárnémeti, 1909. 2. oldal. teljes belátásunk szerint képesnek érezzük magunkat arra, hogy a hivatásnak megfeleljünk. Legjobb ha a tanácsot attól kérjük, kik az illető hivatást jól betöltik. Helyesen mondja boldogult Fodor tanár egyetemi rektori beszédében 1890-ben, hogy a külsőségnek, a divatnak hódolnak a pályaválasztásnál. „Valamely életpálya szellemi és physi- kai köveieléseinek, ethikai jelentőségének, anyagi viszonyainak megítélése nehéz dolog, még arra nézve is, a ki azon a pályán működik. Legnehezebb a szülőnek és az ifjúnak ez a kérdés, saját jóléte szempontjából.“ S akkor m dőn a mi társadalmunk munka és munka között még mindig különbséget tesz, midőn nem tartja oly tiszteletben, mint például a lateiner-elemet, az ipari — a teremtő — foglal kozástüzőket és midőn eme téves felfogás következményeként túlzsúfolja az u. n. értelmi pályákat az előbbiekkel szemben, betegesnek kell kijelentenünk a társadalom azon vágyát, hogy kevés kivétellel gyermekeit hosszú tanulási idővel összekötött magasabb, értelmi pályára adja. Hiba, ha azt gondolja a szülő, hogy annál nagyobb ur lesz gyermekéből, minél több ideig koptatja az iskola padjait. A mindennapi élet példái mást bizonyítanak. így, hogy csak egyet említsek, az egyetemi pályák sokszor okoznak a családnak nagy gondot már az egyetemi pálya alatt, s az oklevél elérése után, a megélhetés egy ideig a család támogatásától függ; holott az igények, a társadalom követelései nagyok. Ezzel szemben rövidebb tanulási idővel összekötött pályákon az egyén hamarább czélhoz ér, önmagáról tud gondoskodni, s ha szükséges, övéinek támasza is lehet. Ellenkezőleg láthatunk eseteket, hol az érett férfikorban bámulatos szorgalommal látnak egyesek a közép- műveltség megszerzéséhez s akaraterejükkel megadják maguknak azt, a mit a kegyetlen sors megtagadott tőlük — akkor el kell esni minden oly tekintetnek, a mely a mi társadalmunk ítéletét gyakran megtéveszti. Hányszor szenved például hajótörést, mert a szeretet megtévesztette anya nem tudja belátni, hogy fia nem a tanulásra való, a helyesen ítélő azon törekvése, hogy tanulásra nem alkalmas fiát iparos, kereskedői pályára adja! Dr. Sz. M. Hogy kell útra készülni ? Irta: Gál Jenő mérnök. Az átázáshoz a legnagyobb szakértelmet egy bőséges pénztárca kölcsönzi; mégis a pénzen kívül egyéb is kell ahhoz, hogy a külföldi út el ne gyötörje a szórakozást keresőt. Nem társas utazásról szólunk, a melyben az utas nem önjogű, de nagyon kiskorú: hanem oly esetről, amikor az ember egyedül utazik és kollektiv bámészkodás helyett egyéni impressiókat kíván. Egy külföldi, teszem azt angolországi úthoz, egy félévvel előbb hozzá kell készülni, az utat „meg kell tanulni.“ Ez a félév elég ahhoz, hogy pár száz szót, ami az idegennek kell, és a nyelvtan elemeit az útra készülő elsajátítsa. De főként meg kell tanulni az idegenvezető könyvet, a Baedeckert; amit annak áj kiadása mond, az igaz tényként elfogadható. Keserves hánykódás közt szűrünk le útközben — előtanulmányok nélkül — tapasztalatokat, amelyeket otthon előre kiolvashattunk volna a jó öreg Baedeckerből. E könyv, vagy hasonló nívójú más idegenvezető könyv ismerete bizonyos függetlenséget kölcsönöz az utasnak. A könyvhöz fűzött térképet jól ismerve, könnyen igazodik el az ember az utcán; előre calculálja a távolságokat és az időt, kérdéseivel nincs terhére a járókelőknek. E könyvből kiválogathatja már otthon, milyen látnivalók bírnak rá értékkel és azok leírásából kiszámítja a megtekintésükhöz szükséges időt. Amennyiben vezetőt vesz, nincs kiszolgáltatva szeszélyének, és eritikai tartózkodással fogadja annak tanácsait. A Baedeckert ismerve, nem téved oly vendéglőbe, amely neki túl drága, vagy a melyhez garderobeját meghaladó módon kell mert a nagyközönségnek érdeklődését akarjuk teljes mértékben kielégíteni, közvetve javát akarjuk előmozdítani. Látható ezekből is, hogy jóravaló hírlapi működést akarunk kifejteni. Kérjük tehát mindazokat, akik velünk rokonszenveznek, céljaink elérésében segítségünkre lenni hajlandók, hogy bennünket érdeklődésükkel megtisztelni szíveskedjenek. Beigazoljuk, hogy a jóindulatra nem leszünk méltatlanok. A helyes pályaválasztásról. A helyes pályaválasztás az élet legnehezebb kérdéseinek egyike. A józan szülő gyermekének tehetségét, vérmérsékletét, testi fejlettségét, saját anyagi helyzetét egybevetve s gondosan bírálva választja meg gyermekének élethivatását. Minden hivatás az ember testi és lelki sajátságaira erősítőleg, a szivet nemesítve hat, műveli a lelki világot, kisebbíti a hajlandóságot a testi és lelki szenvedésekre. A lelki erő pedig nem egyéb, mint a jól kifejlett akarat, ez pedig jól müveit lélek, egészséges test, természetes ápolás és gondos nevelés eredménye. Erre pedig minden élethivatást betöltő egyénnek szüksége van, ez képezi a haladás alapját minden pályán. Hiba, ha születéskor határozzuk el magunkat, hogy gyermekünk ez vagy az legyen. Ha vannak bizonyos kívánalmaink, hivjuk fel erre gyermekünk vagy gondozottunk figyelmét akkor, ha értelmes években van már a fiatal. Ne zsarnok módra! Már a gyermekszoba játékánál ügyeljünk a gyerekre és kisérjük figyelemmel hajlamait, mig ifjúvá fejlődik. Minden pálya az illető belső ösztönének feleljen meg: azt a hivatást válasszuk, mely legjobban megfelel természeti hajlamainak. Tehát a belső hajlamokat kövessük, csak akkor, ha igazak és egészségesek, s ha a tizenöt éves felnőtt úrak egyaránt részt vettek. Az aranyhajú, rózsásarcú kis Liliké vetette fel a témát, barátnőjéhez, a hasonlóan aranyhaju és rózsás arcú Olgához intézve szavait. — Te, Olgi! Nem vetted észre, hogy a táncmester bácsinak mindig olyan szomorú az arca, mintha sírni akarna? Ha Liliké észrevette, mindenesetre észre kellett vennie Olginak is, aki a megfigyelés terén semmi szín alatt sem akar mögötte maradni a barátnőjének. — Igazán te! Mindig olyan képet csinál, mint a Kovács szokott, mikor beszekun- dázik a hittanból. Minthogy Liliké és Olgi a legszebb lányok a tánciskolában, természetesen néhány gavallér is lézeng körülöttük. Azok közül is beleszól most már egy a társalgásba, ábrándos pillantásokat vetve Olgi felé. — Bizonyosan megcsalta az ideálja. Minthogy a most említett ábrándos tekintetű úri ember még csak második gim- názista, Olgi, aki már harmad polgáriba jár, természetesen nem tartja érdemesnek válaszolni erre a kijelentésre, hanem felrántja a vállacskáját, elfordul tőle és Halász Aladár úrhoz intézi a kérdését, aki már önképzőköri tag, hosszú nadrágot és ezüst óraláncot visel. — Hát maga mit gondol, mi baja a táncmester bácsinak? Aladár úr, aki mint a társaság korelnöke, mindig nagyon vigyáz arra, hogy szép mondatokban s okosan beszéljen, mű- értő képpel válaszol a kérdésre. — Az emberi ész nem fürkészheti ki a mások titkos bánatának okát. Ezt már valamelyik nagy görög iró is mondotta; ha jól emlékszem: Ciceró. Azt azonban az én gyakorlott szemem tisztán látja, hogy a táncmester urnák, vagy ahogy maguk, kisebbek mondják, a táncmester bácsinak valami nagy lelki bánata van, Miután most már olyan tekintélyes egyén is megerősítette azt a véleményt, hogy a táncmester bácsinak valami titkos bánata van, mint Aladár ur, — az Olgi szíve nagyon megesik a szegény táncmester bácsin. — Valamit kellene csinálni, hogy ne legyen olyan rossz kedve szegénynek. A szép kis Lilikének támad legelőbb életrevaló gondolatja. — Vegyünk neki valami ajándékot és adjuk át a jövő órán. Annak meg fog örülni. — Helyes! Vegyünk egy szép virágcsokrot ! — mondja Olgi. Aladár úr megcsóválja a fejét s fölényesen mosolyogva kezdi pedergetni a bajusza helyét, ahol a pedergetés következtében néhány év múlva tényleg ki fog serkedni a bajúsz. — Mit gondol maga, Olgi? Csokor csak nőknek dukál; — férfiaknak szivarkészletet szokás meglepetésül venni. — De hiszen a táncmester bácsi nem szokott dohányozni, — szól közbe egy negyed elemista, aki azon a jogon mer belevegyülni a nagyobbak társaságába, mert a szülei lángésznek tartják. (Igaz, hogy a tanító igazságtalansága miatt ennek dacára is másodszor kell most járnia a negyed elemit; de ez nem tartozik az elbeszélésemhez, hát fel se említem.) Aladár úr lesújtó pillantással méri végig a kis lángészt, aki közbeszólásával a tekintélye aláásására törekszik. — Az mindegy, akár dohányozik, akár nem. Azért férfiaknak mégis csak dohányzó készletet szokás venni. Aladár ur tapasztalt férfiú. Tudja, vagy ellentmondást nem tűrő hangjából legalább sejti ezt a kis lángész is, ezért nem -is mer Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk : Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczy-u. 16. sz. „Mokka keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4'40 korona, ::: villany erővel pörkölve. : ;:
