Észak-Magyarország, 2009. március (65. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-06 / 55. szám
2009. március 6., péntek BAKGYÓGYÁSZ /4 ÉSZAK ÉM-PORTRÉ 2 „nagykemó" és 37 sugár után Alsózsolca (ÉM - SzK) - Majzik Balázs (77) szokásos, 3 havonta esedékes kontroliján járt tegnap a megyei kórházban. Ha júliusban is rendben találják, már csak félévente kell mennie. Ezt már nem érzi tehernek. A lényeg, hogy énekelni tudjon: hiszen <5 a kántor Alsózsolcán. Azonban kétszer is hosszabb időre nélkülözni kellett a híveknek az énekét. 2001- ben fej-nyaki rákot állapítottak meg nála.- Addig nem volt semmi bajom, de egyszer csak folyvást égett a nyelvem töve. Hiába nézegettem a tükörben, nem láttam elváltozást. Elmentem az orvoshoz, írjon valami öblö- getőt. Belenézett a torkomba, s már utalt is be a szájsebészetre. Két hét múlva megműtötték. Rosszindulatú volt a daganat, kisebb diónyi. Jól körülkanyarították, a főorvos azt mondta, minden rosszat kivett, nem kell sugár sem. Úgy is tűnt, ám 3 évre rá a nyelvemen lettek elváltozások. Akkorra már megszűnt a megyeiben a szájsebészet, Debrecenbe utaltak. Azt mondták: bizony kellett volna a sugár is. Felállították a protokollt, amely szerint már itt kezeltek, Miskolcon. 3 nagykemó és 27 sugár. Nem mutattam valami jó példát, mert a harmadik kemót már nem kértem a nagyon erős hányinger miatt. A sugarat végigcsináltam. Nekem nem hullott ki a hajam, de a szakállam elment. Úgy fogom fel: legalább nem kell borotválkozni. Sajnos a maradék fogaim is kiperegtek, talán már sikerül megoldani a pótlást - mondja Majzik Balázs. Szeretek élni, meg akartam gyógyulni. Csúnya betegség ez a rák, de már szinte alig van ember, akit vagy a családját ne érintette volna. Sajnos az én menyem is rákbeteg lett, őt most kezelik. Én pedig igyekszem erőt adni neki. É €1 h Sf bárjuk véleményüket, kérdéseiket a következő címre: Észak-Magyar- twíRf* ország, 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. III. emelet, illetve szaloczi® eszak.boon.hu. Kérjük, mindkét formátumon jelöljék a tematikát, azaz „Rákgyógyász". Majzik Balázs Fej-nyaki rák ok: a környezetben ■ Ez az a rákfajta, amely korai stádiumban tünetmentes. így gyakran későn ismerik fel. Miskolc (ÉM - SzK) - Minthogy korai stádiumban semmilyen tünet nem utal a betegségre, és egyelőre nem áll rendelkezésre szűrővizsgálatokra alkalmas költséghatékony módszer sem, a fej-nyaki rákos esetek jelentős hányadát késői stádiumban ismerik fel. A daganat panaszok alapján történő kórismézéséhez vezető tünetek között leggyakoribb a fájdalom, a rekedtség és a nyelési nehezítettség, de a betegek gyakran csak nagy nyaki növedékekkel (duzzanattal, daganattömeggel) fordulnak először orvoshoz, ami már nagyon előrehaladott állapotot jelez. Nem örökölhető A fej-nyaki rákok megjelenése legnagyobb részt a 40 év feletti korosztályt fenyegeti. A betegség előfordulási gyakorisága a férfiak körében kétszer nagyobb, mint a nők között. Az életvezetési, környezeti és munkahelyi kockázati tényezőkben az elmúlt évtizedek alatt bekövetkezett kedvezőtlen változások miatt jelentősen megemelkedett az ilyen megbetegedések száma az iparilag fejletlen országokban. Sajnálatos tény, hogy hazánk a szájüregi, illetve a fej-nyaki daganatos betegségségek terén mind az előfordulási gyakoriságot, mind a halálozást illetően világelső. Ugyanakkor a fejlettebb országokban a legfontosabb kóroki tényező, a dohányzás elleni felvilágosító kampány eredményeképpen fokozatosan csökken az évenkénti előfordulások száma. A fej-nyaki rákok kockázati tényezői a külső körülményekkel kapcsolatosak, a betegség előidézésében az öröklődésnek alig van szerepe. A családon belüli halmozott előfordulás az életvezetési minta átvételével, illetve a passzív dohányzás kártékony hatásával magyarázható. Van-e esély? A fej-nyaki rákok többsége nehezen kezelhető daganatféleség, a kedvezőtlen halálozási arányszámokat az utóbbi néhány évben ennek ellenére (kismérM...................... Hazánk a szájüregi és a fej- nyaki daganatok terén világelső a halálozás han is. Dr. Balog Csaba ...............................................H tékben) javítani lehetett a növekvő hatékonyságú terápiás lehetőségek terjedésével. A fej-nyaki rákos betegek átlagos túlKontorllvozsgálaton a B.-A.-Z. Megyei Kórház Klinikai Onkológiai, Sugár- terápiás és Központi Szűröcentrumában (Fotó: Osztie Tibor) élési valószínűsége 10-60 százalék között változik a daganat elhelyezkedésétől függően, ha a beteg a napjainkban ismert legjobb kezelést kapja. Ez a valószínűség az idejében kórismézett betegek körében elérheti a 90 százalékot. ÉSZAK emtippek.boon.hu Dr. Balog Csaba, Prof. dr. Ésik Olga teljes cikke a Borsod Online-on olvasható: •A fej-nyaki rákok (PDF 90kB) ÁRTALMAK, HATÁSOK A betegség kialakulásának valószínűsége annál nagyobb, minél hosz- szabb időn át hatnak a külső kockázati tényezők, ezért („közvetett módon") az életkor fontos kockázati tényező. Ártó tényezők: a dohányfüst, a marihuána füstje, az alkoholfogyasztás, a poros levegő, bizonxos „poros" munkahelyek,, továbbá a nagyvárosok szennyezett levegője.továbbá egyes vírusok, mint a HPV.__________________ A vírusos eredetű betegség kórle- folyása valamivel kedvezőbb, mint az alkohol és/vagy dohányzás áltat előidézett esetekben. OLVASÓK KÉRDEZTÉK, A PROFESSZOR VÁLASZOL .................................................. Okolhatja-e magát a tüdőrákja kialakulásáért az, aki 4-5 éven keresztül aktívan dohányzott ugyan, de aztán leszokott róla, s már akár több mint tíz éve nem gyújtott rá? Igen, mert a dohányzás okozta tüdőrákkockázat-növekedés ugyan csökken a dohányzásról való leszokás után, de soha nem éri el a nem dohányzókra jellemző, alacsony értéket. Milyen szerepe van az időnek egy tüdőrákos esélyeit tekintve? Kedvezőbb, ha a kivizsgálás rövid időn belül lezajlik, de a tüdőszűrésnél észlelt daganat jellemzően már évek óta növekedett, (gy a szűrést követő további vizsgálatokra történő behívási késedelem (hetek) kisebb jelentőségű._______________________________ Kell-e a megyei kórházban várakozni az egyes szükségesnek ítélt akár diagnosztikai, akár gyógyító - ha igen, mennyit? A megyei kórházban sem a kemoterápia, sem a sugárterápia megkezdésére nem kell várni, legfeljebb annyit, amennyi az előkészületekhez szükséges (pl. szívult- rahang-vizsgálat, besugárzástervezés, laboratóriumi eredmények bevárása stb.). A kivizsgálásnál MRI-re 6-8, CT-re kb. 2 hétre adnak időpontot, de sürgős esetben soron kívül is elvégzik. NÉVJEGY Dr. Ésik Olga sugárterápeuta, onkológus, egyetemi tanár, az MTA doktora. Szakmai érdeklődési területeiről és publikációiról: bővebben: WWW. esik-olaa.hu EM-RIPORT (Fotó: Kolodzey Tamás) ■ Megbeszéltük: a tüdőrákkal folytatott harcáról fog beszélni. De ő a csodákkal kezdi. Szalóczi Katalin szaloczi@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - A történetem tele van csodákkal, csodálatos emberekkel történt csodálatos találkozásokkal - mondja Éva, hivatalos nevén Mező Józsefné.- Tavaly a kocsonyafesztiválon a vidám forgatagban, kihasználva az alkalmat, a tüdőszűrő buszra is felmentünk. Az akkor készült felvételem alapján júniusban, saját érdekemben, behívtak a gondozóba. Nem gondoltam, hogy baj van, semmilyen panaszom nem volt. Egész életemben nagyon erős terhelésnek voltam kitéve fizikailag, szellemileg, lelkileg, s mégis álltam a sarat. Elsők között lettem a reform életmód híve, vagy 15 évig aerobikoztam, erős voltam, a koromból nyugodtan letagadhattam volna jó néhány évet, mondja Éva múlt időben. Én most is szépnek látom. Csillog a szeme, kedves a mosolya, csinos és ápolt. Talán egyedül a haja: mintha paróka lenne. De gyáva vagyok megkérdezni.- Ehhez képest mint hidegzuhany érhette az orvos közlése... - vetem közbe.- Az a doktornő nem mondta meg, hogy a kontrollröntgen alapján tüdőrákot lát. Erre nekem kellett rájönnöm az „áttétkeresés”-ből. Még jó, hogy kérdőjellel azt is melléírta, hogy „tbc”. Ez adott némi esélyt. Ami ez után következett, tipikus női reakció: Éva, aki egyébként egyedül él, hazament, s lázas takarításba kezdett: „Ha meg kell halnom, hát szép rend maradjon utánam!”- A legjobb fogódzót az adta, amit régi jó barátnőm mondott: „Már sokat fejlődött a tudomány, ezt a betegséget, anyósomon látom, jó arányban tudják gyógyítani.” Ha harcolni lehet, hát fogjunk bele! Éva egyik „csodája”, hogy épp a szomszédjában lakik a családjával egy onkológus, akihez fordulhatott. "- A CT-leletem kegyetlen és megfellebbezhetetlen volt: a bal tüdőm felső lebenyében valószínűsíthető a rák, de a jobbon is van elváltozás. Elő az orvosi könyvekkel: az 1 centi- méteres daganatot olvastam jó prognózisának. A CT nálam 2 centisei mutatott... A betegek 40 százaléka műthető, s a műtét után a betegek fele éri meg az 5. évet... Amit a szomszéd orvosról elmond, hitelesíti, hogy valóban jó ember. Esténként munkája után felkereste Évát. Harcolni kell- Egy-két órán át csendesítette bennem azt a hatalmas kétségbeesést azzal: ez a daganat nagy valószínűséggel műthető, majd találunk sebészt, létezik kemoterápia, s létezik rákból kigyógyulás. Harcolni Mező Józsefné, Éva kell, igenis van esélyem, s hogy számít nagyon az idő. A teljes bizonyossághoz kellett a PÉT CT, amely az egész szervezetemet átnézi, nincs-e máshol is rákos elváltozás. Csakhogy a beutalás csak a biopszia eredménye alapján történhet. Mivel arra várni kellett, azt javasolta, ha ki tudom fizetni az árát, 250 ezer forintot, menjek el magán úton. Az agyban és a csontokban nem volt áttét, de a jobb tüdőmben is kimutatták a rosszindulatú folyamatot. Éva újabb csodának tartja, hogy már másnap megkaphatta a leleteket, amivel a Professzor Asszonyhoz került.- Az erőt adó mondata az volt, hogy ismer egy sebészt, aki a kétoldali folyamatot brilliáns technikával meg tudja oldani. Később tudtam meg, hogy általában egyszerre csak a fél tüdő műtétjét vállalják, ami esetemben túlságos időveszteség lett volna. Mennyire relatív minden! Ekkor már azért imádkoztam, hogy műthetőnek találjanak. A szükséges vizsgálatok finoman szólva kellemtelnek voltak, de jellemző, hogy Éva erről is képes így beszélni:- A CT-vezérelte biopszia úgy zajlott, mint egy fantasztikus film. Lenyűgözött a koreográfiája. Minden újabb lépés előtt megmondták, mi fog történni, s pontosan úgy is történt. Az eredményre 10 napot kellett várni. De ekkor már nem a lakásban kuporgott Éva. A családjával volt, együtt imádkoztak, járták a hegyeket, pisztrángé ettek, és rengeteget nevettek. Éva bizakodott: hátha kiderül, mégis tévedés az egész. De nem..- Aki csak megtudta a betegségemet, mélységesen ledöbbent. De annyi segítséget kaptam az emberektől, hogy mindet el se tudtam fogadni. Ennyi bele se fér egy életbe! A mellkassebész is megsajnált. Pedig szabadságra készült. Azt mondta: „Maga még fiatal. Ha előkészítik a műtétre, és megígéri, hogy utána nem hízik meg, én megteszem. Nagy műtét lesz, de a szervezete alkalmas rá.” Jó esélyekkel A főorvos úr azt mondta, „mindent” kivett, jók az esélyeim. De ha egy éven belül nem ismerték volna fel a daganatot, nagy kínszenvedések között meghaltam volna. Éva büszke volt magára a műtét után, de nem dőlhetett hátra, tovább kellett harcolnia. Kemoterápia: az elsőtől 14-szer hányt egy nap. A másodiktól 30-szor.- A hajam kihullt, ami tetézte a szenvedést, felőrölte a maradék önbecsülésemet. De aztán eltalálták a gyógysze- rezést, s karácsonyra befejezték a kemoterápiát. A PÉT CT nem talált sem kiújulást, sem áttétet.- A Professzor Asszony azt mondta: megfigyelés alatt tart, s ha a daganat megjelenne, fülön csípjük. Tetszett ez a játékos kifejezés Az egyensúlyomra, a lelki békém re vigyáznom kell, könnyű, vegye: étkezés, mozgás, jó levegő. Az éle tem sokkal szebb, mint a diagnó zis előtt volt, mert van időm örüln az életnek. Nemrég volt az 59. szí' letésnapom.