Észak-Magyarország, 2009. március (65. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-06 / 55. szám

2009. március 6., péntek ÉSZAK HÍRCSOKOR • Vitéz László kétszer. A Miskolci Cso­damalom Bábszínházban vasárnap, a nagy érdeklődésre való tekintettel kétszer mutatják be a Vitéz László című előadást, délelőtt fél 11-kor és délután kettőkor. • Fotókiállítás. A világ női szemmel cím­mel nyílik fotókiállítás március 10-én a mis­kolci Ifjúsági és Szabadidő Ház fotógalé­riájában. A kiállítást megnyitja Kiss István fotóművész. PRO ÉS KONTRA Szebeni Péter (MSZP) önkormány­zati képviselő: Az ellenzék részéről több kriti­ka érte a költségvetést, leginkább azt vélelmezték, hogy koncepciót­lanság fedezhető fel az előterjesz­tésben. Mégis fontos megállapíta­ni, hogy az ellenzéki oldalról semmilyen strukturális módosító indítvány nem érkezett a költségvetéshez. Nem javasolták a bevételek és kiadások áttervezését, csak és kizárólag a kiadási oldalon szereplő tételekhez adtak be javaslatot. Hol vannak akkor a hangzatos sza­vak mögötti szakszerű javaslatok? Ha az ellenzék szerint hibás a költségvetés, akkor miért nem tartották fon­tosnak a városunk lakóinak érdekében azt, hogy meg­osszák velünk változtatási elképzeléseiket. Lenártek András (Fidesz) önkor­mányzati képviselő: Látszólag úgy tűnik, mindenre van pénz, de csak látszólag. Az előző évhez képest összességében csak annyival nő a bevétel, amennyi­vel több helyi adót kíván beszedni a város. (Márpedig a válság hatásai kiszámíthatatla­nok, nehéz kalkulálni az adók növekedésével.) Miskolc adósságállománya 32 milliárd forint. Az összeg nagy­ságához támpontot ad, hogy a város ezévi költségve­tése 47 milliárd forint. Nincs olyan intézkedéscsomag, ami a válság nyomán bekövetkező gazdasági és szoci­ális hatásokkal foglalkozna. Februárban javaslatot tet­tem az ellenzék egy szociális válságbizottság felállítá­sára, azt a kormányoldal elutasította. : Harmincnyolc éve ballagtak el iskolájukból a képen látható szemerések (Fotó: magánarchívum) Ünnepel a Szemere Miskolc (ÉM) - Március 8-án ünnepli ala­pításának 135. évfordulóját a Szemere Berta­lan Szakközépiskola.. Az 1874 tavaszán tör­tént alapításra ünnepi műsorral emlékeznek az iskola diákjai és tanárai március 6-án, azaz ma, amelynek keretében iskolatörténeti kiál­lítás nyílik az intézmény aulájában. Ezt köve- zően az iskola jelenlegi igazgatója és nyugal­mazott vezetői megkoszorúzzák Szemere Ber­talan emléktábláját. E nap emlékére a diá­kok rövid iskolatörténeti kártyát kapnak. Az ünnep alkalmából köszönti az iskola vezetése a Szemere minden jelenlegi és volt diákját. A fotón látható osztály az 1970/71-es tanév­ben ballagott, autószerelő tanulók voltak. Osz­tályfőnökük: Orczy Tibor. A ballagás napján készült a közös fotó az iskola névadójának, Szemere Bertalannak a szobránál. 1WHM| HmilT^réiniSönTui^ További cikkek. __________________________________________________________________ VÁRIOK A RÉGI FOTÓKAT Várjuk olvasóink régi fotóit. Kérjük, lehetőség szerint a képhez kapcsolódó történetet is írják meg. De arra kérjük önöket, a félmúltunkról, a rendszerváltoztatás környékéről is küldjék el felvételeiket. Elküldhetik levél­ben, elektronikus levélben, és elhozhatják személyesen is szerkesztőségünkbe. MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /5 A költségvetés fejlesztéseket ígér, ezen belül is kiemelt lesz a Panelprogram (Fotó: ém) ■ Takarékoskodás, óva­tosság. Ez jellemzi legin­kább Miskolc idei költ­ségvetését. Miskolc (ÉM - SZG, NSZR) Legalábbis így jellemezte a büdzsét a szocialista frakció a tegnapi közgyűlési ülésen. Több napirenddel együtt ugyanis a város költségvetését is tárgyal­ta a testület (a papírforma sze­rint elfogadták a képviselők, de szavazásra csak lapzártánk után került sor - a szerk.). A takarékoskodás és óvatosság jegyében fogalmazta meg azt is a városvezetés, hogy a költség- vetés készítésekor mit tartottak elsődlegesnek. Többek közt eze­ket: a város működőképessége biztosítva legyen, valamennyi gazdálkodási területen takaré­kossági intézkedéseket hoztak, feltárták a kiadáscsökkentési lehetőségeket. A testületi ülésen a szoci­alisták azt is hangsúlyozták, hogy a költségvetés kiadási és bevételi oldalán milyen jelen­tős változásokra volt szükség. Ezek közül néhány: a 13. havi bér elmaradása, ami 1,3 milli­árd forinttal csökkenti a költ­ségvetést. Valamint 6,8 milliárd forint csökkenést eredményez a Miskolci Egészségügyi Köz­pont nonprofit kft.-vé alakulá­sa március 1-jétől, ugyanis mint költségvetési intézmény, eddig kap a költségvetésen keresztül támogatást. A MIK Zrt. bérle­ményszolgáltatással kapcsola­tos bevételeinek és kiadásainak beépülése 2 milliárd forinttal megnöveli a büdzsét. Kevesebb bankhitel Miskolc az idén 44 milliárd 582.7 millió forint bevétellel és 2,4 milliárd forint bankhi­tel igénybevételével működik majd. A költségvetés számai alapján bevételeknél, illetékek­nél, helyi adóknál összességé­ben mintegy 1,1 milliárd forint­tal magasabb bevétel várható az előző évinél. A fejlesztések­hez igénybe vesznek a 2007-ben kibocsátott kötvény forrásából 2.7 milliárd forintot, továbbá a Miskolc-Diósgyőri Labdarúgó és Atlétikai Stadion rekonst­rukciójához, illetve az Avasi városőrség működtetéséhez - a tavaly év végén kapott álla­mi támogatásból - 300 millió forintot, illetve 120 milliót. For­rásaink kiegészítésére 200 mil­lió forint működési hitel felvé­telével, továbbá beruházások­hoz 2,2 milliárd forint fejlesz­tési célú banki hitellel számol­hatunk. Válságban... A válság miatt a költségve­tés tervezésénél figyelembe kel­lett venni, hogy a város keve­sebb adóbevételre számíthat. Az esetleges kiesések miatt erre 150 millió forintot külö­nített el a város. Valamint az egyik előterjesztés azt célozta meg, hogy ágazati kiadásként - például kultúra, sport, szociális területeken - 250 millió forin­tot fagyasszon be a költségve­tés. A válság hatásától függően ezt félévkor újraértékelik, s ha szükséges, akkor a polgármes­ter feloldhatja a befagyasztást. Mást, a válság kezelésére szol­gáló intézkedést nem tartal­maz a költségvetés, mivel nem lehet számszerűsíteni a válság hatásait - tájékoztatta lapunkat Szebeni Péter (MSZP) önkor­mányzati képviselő. 3 MILLIARDDAL KEVESGRR .- .... , , , , , , , j j , j j j j j j j J J , A költségvetés az idén 46 milliárd 982,7 millió forint felhasználására tett javas­latot mely közel 3,6 milliárd forinttal alacsonyabb az előző év eredeti elői­rányzatánál. A kiadási oldalt érintő új elemek a következők: _____________- 2009-től alapvetően átalakul a szoci­ális segélyezési rendszer és ezzel pár­huzamosan a közcélú foglalkoztatás rendszere is. Ennek hatására a közcélú foglalkoztatásnál közel 450 millió forin- tos növekmény jelentkezik. ____________- a kiadást emelkedését eredményez­te ugyanakkor, hogy a gazdasági vál­ság okozta bizonytalanság miatta helyi adóbevételekben 150 millió forint cél­tartalékot képeznek, valamint a felhal­mozási kiadások tervezett nagyság­rendje is több mint 400 millió forint- tal magasabb az előző évinél. _________- a belépő új létesítmények (pl. verseny- uszoda), az energia-áremelések kom­penzálására beépített fedezet is növel­ték a kiadási szintet Városüzemeltetési feladatok Miskolcon (2009) Városüzemeltetés: t 635 230 Ezen belül: ezer forintban út-híd fenntartás: 219 000 belvízelvezetés:51 OOO kommunális vízi létesítmények üzemeltetése: 64 200 köztisztasági feladatok: ISI 500 parkfenntartás: közvilágítás: . J 359 500 j 617 800 Egyéb (pl.: parlagfű, zászlózás, v ,< Jí#’ Jr szökőkutak üzemeltetése): ^ / 114 230 Grafika: ÉM Majd ha tavasszal kijönnek a terekre ■ „Nem a béke szigete az Avas, de a közbizton­ság nem romlott jelen­tősen." Miskolc (ÉM - NSZR) - A gondok még csak most kezdőd­nek az Avason, akkor, amikor azok, akikkel probléma van, kijönnek a házakból. Most - mivel nem szeretik a hideget - behúzódnak, de tavasszal, nyá­ron szinte kint élnek a tereken, parkokban, garázsboltok előtt. Éppen ezért az Avasi Polgárőr­ség - a városőrökkel megosztva - már megkezdte ezen területe­ken a járőrözést, hogy állandó jelenlétükkel elriasszák a ran­dalírozókat. Ezt Szakos István, az Avasi Polgárőrség elnöke mondta lapunknak. Mint ahogy azt is: az állandó jelenlét szin­te az egyetlen fegyverük, más eszközük nincs - a városőrök­nek sem -, hogy fellépjenek a problémás lakók ellen. Sab^j ez, hiszen nem tudják segíteni a rendőrök munkáját, sőt több­letmunkát adnak nekik, hiszen, ha gond van, akkor őket hív­ják, csakúgy, mint a városőrök. Összegezve: több rendőr kellene az Avasra, vagy több pénz és jogkör a polgárőröknek - hang­súlyozta. 2009 végére Adott a kérdés, amit már Káli Sándor polgármesternek is fel­tettünk korábban: a városőrség­nek adott 20 millió forint, nem lett volna jobb helyen az avasi rendőrőrsnél. Az elnök szerint nem, arra lett volna elegendő, hogy öt emberrel bővítsék az állományt, azt is 2009. decem­berére lehetett volna megolda­ni. Miért? Mert - magyarázta - addig tartott volna kiképezni a rendőröket, felruházni őket, stb. A polgármester részéről ez ff .................. A közbiztonság nem romlott az Avason, persze nem a béke szi­gete, mint koráb bán. Szakos István ........................................ff volt a végső megoldás, tűzoltás­nak volt jó - vélekedett. Azt határozottan kijelentet­te: a közbiztonság nem rom­lott az Avason, persze nem a béke szigete, mint korábban. De - folytatta - nem jelentős a gépkocsifeltörések száma, és az erőszakos cselekmények sem gyakoriak. A probléma az újon­nan beköltözőitek életvitelével van, azzal, hogy 4-5 embernek vették meg a házakat, és 10-15- en élnek benne, lelakják a lép­csőházakat is - mondta. Hoz­zátette: több helyen a takarító­nők is felmondtak, elmenekül­tek, nem bírták a munkát. Az elnök arról is beszélt, hogy a rongálásokat nemcsak az ^on­nan beköltözők követik el. Ó már korábban jelezte - akkor még nem hittek neki -, hogy az egyetemi bulik alkalmával meg­nő a rongálások száma az avasi parkokban, köztereken. Később ez az állítása beigazolódott. AZ AGORÁN ÍRTÁK fj j W¥WTT*nWWFrrtt’> JW7WWs, ( „Hogyan lehet az, hogy a város közepén, a Plaza mellet­ti McDonald's és a benzinkút közötti parkolók magán­parkolók? (Azaz, nem érvényesek oda az éves bérletek sem.) És, ha valóban az a telek, amin a parkolók van­nak magánterületek, akkor a közöttük lévő (köz?)út is magánút? És ki aszfaltozza azt a területet? Különösen a parkolót? A McDonald's vagy a benzinkút tulajdonosa?" „Az Avas Szálló, Almássy Kúria, Calypso stb. mögötti belvárosi területen, közvetlenül a Megyeháza tőszomszédságában a bontások során kialakult egy parkoló. Azért mondom, hogy kialakult, mert parkolni lehet ott, csak éppen a tengelyig ér a sár, tehát nem beruházás, hanem bontás során kelet­kezett. Nem is lenne ezzel baj, ha nem lenne fizetős, és nem büntetnének, könnyű prédára lesve. Tehát, ha már órát szerelnek fel, és embert állítanak oda akkor talán elvárhatják az ott parkolók, hogy ne kelljen gumicsizmában kiszállni - illetve badarságot mondok, mert ha szállni tudnánk, akkor sem­mi probléma nem lenne -, szóval kilépni a kocsiból, és szügyig merülni a sártengerben, vagy ha igen, akkor ne kelljen már fizetni a semmiért. Vajon van-e annak valamilyen szabályozása, kritériuma, hogy mit lehet manap­ság fizetős parkolónak nevezni a városban." Körverseny. A honvédség észak-alföldi regionális borversenyét rendezték meg Miskolcon. (Fotó: ém)

Next

/
Oldalképek
Tartalom