Észak-Magyarország, 2008. november (64. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-06 / 259. szám

2008, november 6., csütörtök ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /5 RÖVIDEN • Megemlékezés, A Magyarországi Mun­káspárt 2006 koszorúzással egybekötött megemlékezést tart november 7-én, pénte­ken délután 3 órakor a Hősök temetőjében. •CT KIJÁRÓ Dudás Péter és a naptár (Fotó: Mocsár! László) Uzsoranaptár a rendőröktől Miskolc (ÉM - KHE) - Az uzsorakölcsön veszélyeire kívánja felhívni a figyelmet a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság bűn- megelőzési osztálya, ezért uzsoranaptárat készíttetett azon emberek számára, akik ala­csony iskolázottságúak, ennek következtében akár funkcionális analfabéták. Dudás Péter alezredestől, az osztály vezetőjétől megtudtuk, akkor jött az ötlet, amikor uzsorásokat füleltek le a nyáron a Taktaközben. Egy nagyméretű falinaptárat kell elképzelni, melynek középső naptár részét tíz rajz veszi körül. Ezek mutat­ják a kölcsönkérés menetét, a pénz gyors elköl­tését (beleértve az alkoholt, cigarettát és játék­gépet), majd a következményeket, az uzsorá­sok behatási módszereit. A rajzokon megje­lenik a rendőr is, aki a segítséget jelentheti a kifosztott és bántalmazott emberek számára. A naptár 5 ezer példányban készül, és az önkor­mányzatok segítségével jut majd el a többszörö­sen hátrányos helyzetű emberekhez. Uj parkolóház Miskolcon. Szerdán adták át a Széchenyi Negyed (volt Bazártömb) 334 autót befogadni képes parkolóházát, amit Káli Sándor polgármester avatott fel. (Fotó: Ádám János) Bevállalták, beszerezték Miskolc (ÉM - SzK) - Több mint 47 milli­ós értékű berendezésekkel látta el a Miskolci Egészségügyi Központ Semmelweis telephelyé­nek sürgősségi egységét az AA-MED Kft. A cég, amely 2006 októberétől 15 évre átvette a kórház radiológiai tevékenységét, közreműködői szer­ződésben kötelezettséget vállalt a fejlesztésre. Ennek jegyében vettek részt 2007-ben egy pályá­zaton, amely segítségével (30 százalékos támoga­tóssal) anyag- és energiatakarékosság javításá­ul hajtották végre a technológiafejlesztést: egy digitális röntgenberendezést és egy érbetegsé­gek kivizsgálására alkalmas ultrahang-készülé­ket. Az előbbi nagy előnye a gyorsaság (a bete­geket nem kell felfektetni ugyanarra az ágyra, az ágy tolható a készülék alá), ami különösen Jól jön, ha egyszerre több súlyos állapotú beteg érkezik a sürgősségire; csökken a rontott felvé­telek aránya; a filmfelhasználás, a környezet- szennyezés. A digitális technológia révén lehe­tővé válik a pavilonok, illetve a kórházak közöt­ti képküldés, s a korszerű archiválással csök­ken a raktározás helyigénye is. Ózdot nem érinti... Budapest, Miskolc, Ózd (ÉM-MTI) - A GE Consumer and Industrial üzletága bejelentet­te, hogy európai fényforrás üzletága verseny- képességének fenntartása érdekében magyar- °rszági termelését átszervezi. Az átszervezés £z üzletág kilenc magyarországi telephelye közül nyolcat fog érinteni, emellett tervezik, hogy bezárják a 98 embert foglalkoztató győ­ri gépgyárát. Az átszervezés más magyaror­szági GE-üzletágat nem érint, így a megyénk­én, Ózdon található GE egységet sem - erősí­tette meg Windisch Erika, az üzletág európai kommunikációs vezetője. Az átszervezést 2008 ^egyedik, illetve 2009 első negyedévében ter­eik végrehajtani. Havi 330 ezer az őrzéséit Észak-Agora--------l/WNl--------­Miskolc ■ 4 millió forint körül költött évente a város a Szikla őrzésére? És kide­rült, fölöslegesen... Miskolc (ÉM - HM) - Olva­som, hogy a MIK Zrt. megkere­sett munkatársa nem hajlandó elárulni, hogy mennyibe került, kerül a Szika őrzése mondván, hogy azt a két gazdasági tár­saság között született szerző­dés rendelkezéseinek megfele­lően csak közös akarattal lehet nyilvánosságra hozni - vetet­te fel Szinay Attila levelezőnk az Agorán, lapunk internetes levelező fórumán. (Szinay Atti­la egyébként ügyvéd, a Fidesz frakcióvezetője a miskolci köz­gyűlésben.) Nos, ez nem így van. A MIK ZRt. 100 százalék­ban önkormányzati tulajdonú cég, így a működésével kapcso­latos adatok jelentős része úgy­nevezett közérdekű adat. Ezt a szolgáltatást közpénzből fizetik, azaz nem lehet megtagadni az őrzés-védelemre született szerző­dés ezen részének nyilvánosság­ra hozatalát, ha azt kérik. Már­pedig kérték. Újra megkérdeztük- Napi 10 ezer forint minimum, ez havonta 300 ezer, évente 4 millió forint - válaszolt Szinay Attila felvetésére Pusztai László (újságíró) levelezőnk. Az a 2 és fél év alatt 10 millió körül lehet. Ami pedig azt illeti, hogy nem nyilatkozik a MIK, ezt nekem is elsütötték, amikor egy éve írtam erről egy cikket. Kimentem a helyszínre, és megkérdeztem az őrt, hogy mennyi a cégük rezsi órabére... A MIK Zrt.-nek a fenti infor­mációk birtokában újra feltet­tük a kérdést: mennyit fizet(ett) a város az objektum őrzéséért. Válaszukban olvasható: nettó 330 ezer forint az őrző cég havidíja. éajmy Múlt héten írtuk: a város nem a Sziklá­it fi fi bán hozza létre az eredetileg oda terve­zett 'Rockmúzeumot, Pedig évek óta őriztette az objek­tumot Lillafüreden. A MIK ZRT. VÁLASZA > w íWWro ...... "A Vu. > „(...) Az ingatlant ténylegesen 2006. májusában vette át a MIK Zrt. A vagyonkezelési szerződés megköté­sének egyik jogszabályi előfeltétele volt, hogy az objektumot az átvé­teltől folyamatosan őriztetni kell, és a fent említett megállapodásban a város kötelezettséget is vállalt annak vagyonvédelmi biztosítására. E fel­adat ellátására a MIK Zrt. közbe­szerzési eljárás keretében nyilvános pályázatot Irt ki. A legjobb pályáza­tot benyújtó cég nyerte el a mun­kát, amelyért havonta nettó 330 ezer forint dijat fizet ki a MIK Zrt azzal, hogy az őrzésen kívül a megbízott köteles az épület külső környezeté­nek takarításáról és slktalanltásáról is gondoskodni. Amint az köztudott, a' tervezett rock múzeum végül új hely­színen valósul meg. A »Szikla objek­tum" további sorséról, hasznosítá­sáról a Kincstári Vagyoni Igazgató­ság, a Bükki Nemzeti Park bevoná­sával az egyeztetés jelenleg is folya­matban van.« csütörtök MY NIGHT STYLE Steppelt takaró* • töltet: 100 % üreges poliészternél, antibakteriális kialakítás • házi porra allerglásoknakajánlott • méret: 140 x 200 cm TR&VEIiER Digitális fényképezőgép* • 10 MP • 5 x optikai zoom • 5 x digitális zoom • 2,7‘TFT-kljelző • videó-funkció • 22 képprogram és 8 felvételi mód • ezüst vagy fekete színben34990 Ft/szett Távirányítós konnektorkészlet, 5 részes* • 2 belső távirányítós konnektor, • 2 külső vagy belső távirányítós konnektor, • 1 távirányítóval fVliTtl TÉViON Walkie Talkie* • 8 csatornás (446 MHz) • max. 8 km hatótávolság • adó-vevö funkció • asztali töltőállomással , és akkumulátorokkal I együtt MY NIGHT STYU 2 499 Ft/db Tönkölybúza párna* • töltet: 100 % tönköl$úza • a levehető huzat 100 % pamutból készült • méret: kb. 40*80 cm Rádióvezérelt klvetitős ébresztőóra* • ébresztés-ismétlés • elemekkel együtt 4 499 Ft/kéSZlet 7 999 Ft/szett 2 499 Ft/db csillag* ff különböző \ színekben, magasság: kb. 50 cm, szélesség: kb, 60 cm Autóüléshuzat bárányszőrből1 antracit vagy bézs színben ■RT™ 9 999 FVcsomag Alumínium tetőcsomagtartó* alumíniumból, max. teherbíró képesség: 90 kg, hosszúság: 120 cm Mászó Mikulás* Időjárásálló, méret: kb. no cm (sapkával együtt) Kültéri mini fényfüzér* 120 mlkroégővel. 12 tartalék égővel 2 499 Ft/db .- X Kültéri fényháló h vagy függönys 160 vagy 60 égővel • kültéri tényháló: kb. 320 x 150 cm • kültéri tényfOggttny: 32 szállal vagy • csillag függöny: 6 szállal led fényfüzér* 4799 Ft/db kül- ás beltéri használatra egyaránt. 240 kiváló minőségű LED égővel, különböző színekben, hosszúság: kb. 10 m összecsukható esernyő* iá nyitva kb. 95 cm, hosszúság: összecsukva kb. 28.5 cm ALDI tájékoztató 34 990 TARTOZÉKOKKAL TOVÁBBI AJÁNLATAINKAT megtalálja az ALDI üzleteiben! Textil karácsonyi disz, 6 darab* légkaparó* 399 FVd.rab 399 Ft/db Karácsonyi asztakaritő vagy asztalt futó* *®^wFvob*b Karácsonyi ajándákszalag szett, 1 darab* UÖX4S/&0 x 4J cm* Muerdekorédék* 379 FVcsomag 3?» FVcsomag Bakon vagy Matgyartya* légokié, no né* Ajándéktasak, 1.2 Vagy 3 darab* Kazáo^yksömagotópaplr, 299 Ft/takarcs 299 Ft/tskarcs www.aldl-hung«fY.hi! , XVI. kar- Bökényfttdi út 102. irmán* KUsó-Szobosztti út 2/1 Afka. Fő út 31 • DatalunlaDa, ítákóczi W** ** 70S. . (onytiid. Deák Ferenc u. KVB • auririiwri. Szőlőikért u. 2. • Budaörs. Kandó Kálmán u. 2. • Bu< tagléd, Pesti út VI • Debrecen, Kahatár út * « Debrecen, Ozmán u. t • DunaMkMt. Füzes sor 2-4 • iáidon* szabadság út 21 • Gyula. Bicete u, 1V» • Hajrá Haálaztalak. Korbuly a t • Hócánarft***''*** kaszap u. 31 . járabarén* Nagykátal u. 22/C • Karcag. Khútszáaád út 90. • Kazincbarcika. Hadak útja 9 r Kosztba** TUndertak út 2. Moh*“. Pécsi irt • Mosonmagyaróvár, F v141 . Nrfcegyhéza, Káaói üt • Nyíregyháza, Pazonyi ut 40 • Nyíregyháza, rom u, 2 • rács, árnyas u. 2S. • MKsoaba. F6 út 2 * Siklós, Harkányi út W. ! Sééric Attlto u. 74 • SzékesWiéniéK Szer# Ftórtán krt ti.. 5^ u w SUMn a t^ ^ & HIRDITiS

Next

/
Oldalképek
Tartalom