Észak-Magyarország, 2008. november (64. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-06 / 259. szám

2008. november 6., csütörtök JEGYZET így is lehet Szalóczi Katalin szaloczi@eszak.boon.hu Barack Obama lett az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke. Mint mindent Amerikában, a választást is hatalmas kampány előzte meg. Tömegek kísérték figyelemmel, nem csak az USA- ban, de szerte a világon. S a választás, ez a választás még azok számára is tanulságok­kal szolgál, akik korántsem olyan kitapodott útján járnak még a demokráciának, össze­hasonlíthatatlanul kisebb területen. Még a politikai elemzőket sorra megszó­laltató műsorokat sem kellett végighallgatni, elég volt belekukkantani a kampányrendez­vények tudósításaiba, hogy leszűrjük: így is végig lehet vezetni még a legelkötelezettebb támogatók millióit is egy hosszú választá­si procedúrán. Ott volt például a pénzügyi válság kirtobbanásának híre, amelyre egy­formán és egyformán szimpatikusán rea­gált a két jelölt: ahelyett hogy kihasználták volna a helyzetben rejlő szónoki fordulatok lehetőségét, közös akarattal mondták le az aznapra tervezett nyilvános szócsatát. A választási eredmény ismeretében sem kellett csalódniuk egyik fél híveinek sem. Méltó módon fogadták a győzelem, illetve - szándékosan nem a vereség kifejezéssel élve - a másik győzelmének hírét. Mindkettőhöz nagyság kell. Csak a képe­ket, arcokat, gesztusokat nézve sem látni az örömön túl fölényességet Obama arcán, miként véletlenül sem tükröződik McCainén az összeomlott a világ csüggedtsége. Sőt. Szavakkal is ráerősítenek: Obama válasz­tói győzelmeként, politikai ellenfele saját veszteségeként könyveli el az eredményt, ugyanakkor mindketten összefogásra biztat­ják választóikat. Hogy ránk, itt e kis országban milyen hatással lesz, hogy a demokrata jelölt lett az USA 44. elnöke, aligha megjósolha­tó. De hogy jó hatással lenne a demokrá­ciánkra, ha követnénk a mintát, az máris bizonyosra mondható. GRATULÁLÓ MONDATOK i / Í / } i / f /> J J / r x x J j- f’i r J j J-x J i r j s j 'j / > / v-r / -r>r t si j s S/j'jlI Gordon Brown brit kormányfő: dicsérte Obama kampányát, értékeit és politikáját, közölve, várja a következő hónapok és évek szoros együttműködését. Nicolas Sarkozy francia elnök: Obama kiválasztásával „az amerikai nép a változására, nyitottságra és optimizmusra" szavazott - fogalmazott a demokrata jelölt győzelmét „briliánsnak" nevezve. Horst Kohler német államfő: közölte, hogy Obama számíthat Németországra, mint biztos partnerre, és barátra. Hu Csin-tao kínai elnök: új történelmi időszakról beszélt írott üzenetében, jelez­ve: várja, hogy új szintre emeljék a két ország konst­ruktív kapcsolatát. Kevin Rudd ausztrál miniszterelnök: Obama győzelmét az egyenlőség mérföldkövének nevezte, megemlékezve Martin Luther King 45 évvel ezelőtt mondott „van egy álmom" beszédéről. Göncz Kinga: „történelmi..." Budapest (MTI) - Történelmi eredményt hoztak az amerikai választások, először lesz az Egyesült Államoknak színes bőrű elnöke - mondta Göncz Kinga külügy­miniszter szerdán. Fontosnak mondta a magyar külpoliti­ka irányítója, hogy az Egyesült Államok továbbra is figyeljen Európára, a Nyugat-Balkán­ra és természetesen Magyar- országra is. Álláspontja sze­rint ma nagyon jók az amerikai-magyar kap­csolatok és biztosak vagyunk benne, hogy ez ugyanígy folytatódik - tette hozzá. Göncz Kinga ÉSZAK AMERIKAI ELHÖKBflLflSZTáS 2008 /6 „A változás megérkezett! 1 Amerika dön­Orömiinnep, Barack Obama győzelmének hírére tött: Barack Obama az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke. Washington (MTI) - A válto­zás „megérkezett” az Egyesült Államokba - jelentette ki szer­dán Barack Obama amerikai elnökké választása utáni első beszédében. Megköszönte támo­gatóinak, munkatársainak és családjának, hogy hozzásegítet­ték a győzeleméhez, s méltatta republikánus ellenfelét. Megkér­dezte: választási győzelme után kételkedik-e még valaki abban, hogy az Egyesült Államokban minden lehetséges. Ezzel arra utalt, hogy az ország történeté­ben ő az első afroamerikai, akit elnökké választottak. „A választás bebizonyította, hogy létezik egy minden társa­dalmi és etnikai választóvonal felett álló Amerikai Egyesült Államok. Ez mutatja a demok­rácia hatalmát. Ez a ti győzel­metek” - hangoztatta. Az Egye­sült Államok nagy kihívások előtt áll, két háborút visel, s eközben hosszú idő óta a leg­súlyosabb pénzügyi válsággal is szembe kell néznie - mondta Obama, arra kérve az ameri­kai népet, hogy egységbe forr­va, áldozatvállalással lásson neki az nehézségek megoldásá­nak. „Hosszú és meredek lesz az előttünk álló út. Lehet, hogy nem érjük el a végét egy év vagy egy (elnöki) terminus alatt sem, TUDOTT RÓLA? J J J j J j } j ,, *, s J j J J j j j > j s , j j j j j * st* Az Egyesült Államok történeté­nek leghosszabb yálasztási kam­pányát követően Barack Obama lesz az első afroamerikai elnök, az első olyan elnök, aki Hawaiin született, és John F. Kennedy óta az első északi államból való demokrata elnök. de én soha nem voltam olyan reménykedő, mint most, hogy el fogunk jutni oda.” „A nép világosan szólt” John McCain, a Republikánus Párt elnökjelöltje szerda reggel gratulált Barack Obamának győzelméhez. McCain az ari­zonai fővárosban, Phoenixben hívei előtt kijelentette, hogy az amerikai nép világosan szólt ezen a történelmi választáson. Megígérte: minden tőle telhető segítséget megad Obajnának ahhoz, hogy ezekben a nehéz időkben, a sok kihívás köze­pette vezesse az Egyesült Álla­mokat. McCain feleségével, valamint alelnökjelöltjével, Sarah Palin alaszkai kormányzóval az olda­lán kijelentette: nagyra értéke­li és csodálja Obama kitartá­sát, valamint azt a képességét, hogy „olyan sok amerikaiban fel tudta ébreszteni a reményt”. Hangsúlyozta, hogy történelmi választás ez az afrikai amerika­iak szempontjából. George Bush amerikai elnök is gratulált szerdán Barack Obamának elnökválasztási győ­zelméhez. Dana Perino fehér NÉVJEGY (Fotó: EPA) házi szóvivő szerint Bush fel­hívta telefonon Obamát, és azt mondta neki, hogy „élete legna­gyobb utazása előtt áll”. „Gratu­lálok, és jó mulatóst” - mondta. Bush meghívta Obamát és csa­ládját, hogy mihamarabb láto­gassanak el a Fehér Házba. Barack Obama megválasztott amerikai elnök Született: 1961. augusztus 4-én, apja kenyai (Barack Obama), anyja fehér bőrű amerikai (Stanley Ann Dunham) Család: nős, lányai: Malia, Natasha Iskola: New York-i Columbia Egyetem (nemzetközi kapcsolatok), Harvard Egyetem (jogi doktorátus) Politikai pályakép: 1996-ban választották be Illinois állam szenátusába. 2004-ben elnyerte Illinois állam egyik szenátori székét az amerikai felsőházban. „Fordulópont az egész világ számára" Jackson tiszteletes, pol­gárjogi harcos könnyez­ve fogadta Obama győzel­mének hírét, a választás éjszakáján. (Fotó: epa) B Az EU tartalmas globalizációs programot vár Európa és Washing­ton együttműködésétől. Brüsszel (FH) - Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, miután szerdán hajnal­ban már közleményben gratu­lált az új amerikai elnöknek, személyesen is megjelent a brüsszeli kamerák előtt, hogy összefoglalja, mit vár el az új amerikai elnöktől. „Az első afroamerikai elnök megválasz­tása nem csak az Egyesült Álla­mok, de az egész világ számára fordulópontot jelent”, hangsú­lyozta Barroso, aki egy nagyon tartalmas globalizációs progra­mot vár Európa és Washington együttműködésétől. Mindenek­előtt a pénzügyi válság leküz­désében, a gazdaság fellendíté­sében és a klímaváltozás elleni harcban számít az új elnökre. Új megállapodás ideje Mint hangsúlyozta, a választá­sokat mindenütt megnövekedett érdeklődés kísérte, és Európá­ban is hatalmas várakozásokat ébresztett, ez is jelzi, hogy elér­kezett az ideje egy új megálla­podásnak Európa és az Egye­sült Államok között. Az új meg­állapodásnak meg kell teremte­nie a pénzügyi stabilitást és a világ felvirágoztatását, beleért­ve a kereskedelmet, a békét és az emberi jogokat. Barroso világossá tette, hogy az új elnöktől nyitottságot vár, és azt, hogy felhagy elődje poli­tikájával, aki az egyoldalú ame­rikai érdekek felől szemlélte a világot. Az EB elnöke hangsú­lyozta a világpolitika szereplő­inek egymásrautaltságát és a közös döntések fontosságát. Barroso öröme (Fotó: epa) Magyar-amerikai kapcsolat: folyamatosság, változás ■ A parlamenti pártok az USA politikájának vál­tozására, egyben folya­matosságra számítanak. Budapest (FH) - Az új ameri­kai elnök győzelméhez minden magyar parlamenti párt gratu­lált. A magyar politikusok az előítéletek feletti győzelemről, új esélyről, változásról, történel­mi eredményről beszélnek. „Új korszak kezdődik” Az MSZP Barack Obama tör­ténelmi jelentőségű győzelmé­hez gratulál. A szocialisták szerint az amerikai demokrá­cia is látványos győzelmet ara­tott az évszázados előítéletek felett. A kormánypárt szerint új korszak kezdődik az Egyesült Államok történelmében, de azt remélik, hogy az amerikai-ma­gyar viszonyban a folyamatos­ság lesz a jellemző. Magyaror­szág számára az első megnyi­latkozások tanulsága azonban éppen az, hogy a világ legfejlet­tebb demokráciájában az össze­fogás parancsa erősebb a pár­tok ellentéteinél - áll az MSZP közleményében. A Fidesz szerint Barack Obama győzelme új esélyt jelent arra, hogy sikerüljön túllépni a transzatlanti viszony törékeny­ségén. Ha ez sikerül, akkor az Egyesült Államok folytathatja eddigi szerepvállalását Euró­pában és a régióban, egyebek mellett a balkáni békefenntar­tás, a rakétavédelmi rendszer és az energiabiztonság terüle­tén. Az ellenzéki párt szerint is fontos, hogy az Egyesült Álla­mokban a származás másod­lagossá vált a politikai dönté­sekben, így Közép-Európának e tekintetben is van mit tanul­nia Amerikától. „Nyitottabb politikus” Az SZDSZ szerint Barack Obama győzelme változást hoz­hat az amerikai politikában, amelynek hatása lesz az egész világra. Mindkét jelölt alapve­tően liberális eszméket vall, így a párt bízik a leendő elnök­ben. Barack Obamát a jelenle­gi elnöknél nyitottabb politikus­ként ismerték meg - hangoztat­ja az SZDSZ . Az MDF szerint történelmi eredmény született, az ameri­kaiak a változásra szavaztak. A világ most azt várja az Egye­sült Államoktól, hogy a janu­árban hivatalba lévő új admi­nisztráció türelmi idő nélkül azonnali lépéseket tesz a vál­sághelyzetek kezelésére. Az MDF szerint Magyarország számára példaértékű lehet, hogy mindkét elnökjelölt az összefogás fontosságát hang­súlyozta, vagyis minden ellen­tétüknél fontosabb az amerikai nemzeti érdek. A KDNP gratulál Barack Obama győzelméhez. Az ellen­zéki párt elsősorban az új admi­nisztráció külpolitikájára kíván­csi. A kereszténydemokraták fontosnak tartják a gazdasá­gi és politikai együttműködés folytonosságának fenntartását és bíznak abban, hogy előreme­nekülve sikerül stabilizálni a pénzügyeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom