Észak-Magyarország, 2008. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-22 / 170. szám

2008. július 22., kedd ÉSZAK ORSZÁGBAN-VILÁGBAN /2 RÖVIDEN • Triplázna a Greenpeace. Országjáró kampányt indít a Greenpeace a megújuló energiaforrások, így elsősorban a szél­energia szélesebb körű felhasználása ér­dekében. A környezetvédő szervezet azt szeretné, ha a hatóságok a jelenlegi (330 megawatt) háromszorosára növelnék a felépíthető szélerőművek összkapacitását. JEGYZET Turista a pácban Szántó István istvan.szanto@inform.hu v^saba miskolci angoltanár és igazi világcsavargó. Ha kedve szottyan egy szaharai sivatagi kikapcsolódásra, Algé­riába repül. Volt már az óceáni szigeteki Tongán is, ahol a közismert túlsúlyos és népszerű királlyal is találkozott. Megjárta az orosz tajgát, s a kínai-mongóliai siva­tagot is. Többször ébredt úgy, a csillagos ég alatt, hogy a cipőjében skorpió buj­kált. Maga sem tudja, miként választ úti célt, de na útra kel, sosem a szokványos divatos utazási irodákban kezdi a kalan­dozást. Mi, az átlag, akik először a há­romnapos szervezett, bécsi utazásokon szocializálódtunk, nehezen tudjuk elkép­zelni az ilyenfajta vakmerőséget. Különösen mostanában, amikor az egyébként békés tájakon is számos ve­szély leselkedik a külföldiekre. A közel­múltban a török és az egyiptomi tenger­parton voltak magyar áldozatai terroristák robbantásainak. A Külügyminisztérium egyik esetben sem vette az úgynevezett nem ajánlott úti célú feketelistára ezeket az országokat. Mint ahogyan az ETA-rob- bantások miatt Spanyolországot és a bu­szos merényletek miatt Kínát sem. S, hogy ne felejtsem: Csaba egy nyelv­zseni, bármerre megy, alapszintű helyi szókinccsel indul. Megjegyzi az ottani magyar követségek, konzulátusok címét, elérhetőségét, hogy ha megszorul, tudja, kitől kérhet segítséget. Szerencséjére idáig csak egyszer, Oroszországban, egy úgynevezett külföldiektől elzárt területén került pácba. A helyi rendőr kevésnek ítélte a moszkvai pecsétes engedélyeket. Ott és akkor Csaba is úgy gondolta, nem is olyan butaság csoportosan az „X-toursszal" világot látni. MDF: Húzzák ki... Magyar kérés volt Budapest (MTI) - Évente közel kétmilliárd forintnyi áramot paza­rolnak el a konnektor­ban hagyott, de nem használt akkumulátor- töltők, ezért az MDF kampányt indít „A kon­nektorok nem unatkoz­nak, ha egyedül van­nak" címmel - közölte Pettkó András (képün­kön), az MDF országgyű­lési képviselője hétfőn, Budapesten. Elmondta: Magyarországon közel 11 millió mobil­előfizető van, tíz százalékuk, egy­millió ember so­ha nem húzza ki a töltőt a rin konnektorból, mm' Budapest (FHI) - Draskovics Tibor igazságügyi miniszter elismerte, hogy a magyar hatóságok kérésére hallgattat­ták el Amerikában a Kuruc.info nevű radi­kális hírportált. A rendészeti tárca veze­tő a HírTV-nek nyi­latkozva azt mondta, két hete kérték az ügyben az amerikai hatóságok segítsé­gét. Korábban a kor­mányszóvivő ezzel ellentétesen nyilatko­zott. A radikális por­tálon szervezték egyebek mellett a jú­lius 5-i melegfelvo­nulás elleni tünteté­seket. Kulturális örökség lenne a Nagytemplom is Párizs (MTI) - Hiller István oktatási és kulturális miniszter négy magyarországi helyszínt terjesztett fel hétfőn az európai kulturális örökség címre Versailles-ban: Vi­téz János esztergomi termét (Studiolo), Má­tyás király visegrádi palotáját, a debreceni Nagytemplomot, valamint a szigetvári várat. Az európai kulturális miniszterek az egyes országok javaslatairól és a hivatalos listáról egyeztetnek nem hivatalos találkozó­jukon, a jegyzékbe bekerülő helyszínekről egy későbbi időpontban a miniszterek által felkért szakértői bizottság dönt majd. Olykor még túl az egy órán M Zökkenőkkel indult a kötelező elektronikus cégbejegyzés - értékel­tek az illetékesek. Budapest (FH) - Nagyon sok hibával indult a júliustól teljes körű és kötelező elekt­n ........................................ Alapvetően sike­res és korszak- váltó az inter­neten keresztüli cégbejegyzés és változásbe­jegyzés. Ét* Draskovics Tibor ...........................*........................................................n ronikus cégbejegyzés, az első napokban az ügyvédek által benyújtott kérelmek 40 száza­lékát dobta vissza a rendszer, most már csak 8-9 százalék a hibaarány - mondta a Buda­pesti Ügyvédi Kamarában tar­tott tájékoztatóján Draskovics Tibor igazságügyi és rendé­szeti miniszter. A tárcaveze­tő, a Fővárosi Bíróság elnöke és az ügyvédi kamara képvi­selője is - bár eltérő hangsú­lyokkal - alapvetően sikeres­nek és korszakváltónak ne­vezte az interneten keresztü­li cégbejegyzést és változásbe­jegyzést. Három hete már csak elektronikus úton lehet­séges céget bejegyeztetni, il­letve változást bejelenteni a cégbíróságokon. Ezzel belép­tünk a XXI. századba, mostan­tól nem az állam, hanem az ügyfelek állnak a cégeljárások középpontjában - értékelte a változást Draskovics. Gatter László, a Fővárosi Bíróság el­nöke szerint a legfontosabb előrelépés, hogy a cégbírák mentesülnek a bejegyzési ké­relmek elbírálása alól, idejü­ket a törvényességi felügyelet­re fordíthatják. Visszadobta a rendszer Az igazságügyi miniszter elismerte, hogy akadtak zökke­nők induláskor, az első napok­ban a kérelmek 40 százalékát dobta vissza a rendszer, de mostanra ez 8-9 százalékra csökkent. Gatter László viszont nagyon sok informatikai és jogszabályalkotási problémáról beszélt, és úgy fogalmazott, hogy „a jövőben működőképes lesz” a rendszer. A lehetőség amúgy nem új, 2006 óta vá­lasztható elektronikus úton ilyen eljárást kezdeményezni, 2007-ben a havi átlag 26 ezer volt, idén júniusban 31 ezer, jú­lius első két hetében 27 ezer elektronikus beadvány érke­zett országszerte. TUDOTT RÓLA? A cégnyilvántartásra és -eljárásra 1991 óta sok milliárd forintot köl­töttek, a mostani, legutolsó lé­péshez szükséges fejlesztések 60 millióba kerültek. Dr. Zagyva Norbert ügyvéd már elektronikusan intézi a cégbejegy­zést (illusztráció) (Fotó: Mocsári László) Az elektronikus cégbejegy­zés előfeltétele a hitelesített elektronikus aláírás beszerzé­se. Az 5118 budapesti ügyvéd­ből 3145 már megtette ezt - mondta Horváth István, a Bu­dapesti Ügyvédi Kamara kép­viselője. A cégbejegyzési vagy válto­zásbejegyzési kérelmet minta- szerződésen kell kitölteni é§ el­küldeni a bíróságra. A rend­szer ezután „egyablakos” mó­don beszerzi a szükséges nyil­vántartási számokat az APEH- től és a Központi Statisztikai Hivataltól, ami körülbelül 50 percet vesz igénybe, ezután pe­dig elküldi a cégbírósági vég­zést. Ezzel zárul a bejegyzés, amivel az új gazdasági társa­ság adatai azonnal meg is je­lennek a cégnyilvántartásban - mondta Vanczák József, a rendszert üzemeltető Microsec Kft. ügyvezetője. A törvény egy órát ír elő az elektronikus cég- és változásbejegyzésre, de ezt még gyakran nem tudják tar­tani - ismerte el Draskovics Tibor. Szerinte azonban így is óriási előrelépés ez a korábbi időszakhoz képest, amikor pa­píron és személyesen kellett benyújtani a kérelmeket, és akár hetekbe is beletellett, amíg az esetleges hibajavítást vagy hiánypótlást elvégezték. Ahol és amiben magas az EU-s norma ■ Fideszes felszólítás: Biztosítsa a kormány a sürgősségi ellátás felté­teleit. Budapest (FH) - Romlottak 2002 óta a mentőszolgálat kö­rülményei, a szolgáltatás szín­vonala a Fidesz szerint. Ez nem a mentők hibája, a kor­mány nem biztosítja a megfe­lelő működés feltételeit - ál­lította Horváth Zsolt képvise­lő. Az ellenzéki párt egészség­ügyi kabinetjének tagja közöl­te: már az Orbán-kormány idején kiértek 15 perc alatt a mentők az esetek 75-78 száza­lékában, az elmúlt hat év alatt nem javult a helyzet. „Esély sincs rá” Az ellenzéki képviselő arc- pirítónak nevezte a kormány- szóvivő kijelentését, amely sze­rint komoly eredmény, hogy riasztás esetén az ország há­romnegyed részén 15 perc alatt kiér a mentő. Az ellen­zéki politikus szerint jelenleg 26 olyan pont van az ország­ban, ahol esély sincs, hogy ne­gyedóra alatt odaérjen a men­tő, így Tótkomlós, Jánoshalma vagy Zalalövő környékén. Hor­váth Zsolt utalt arra, hogy a nagy útlezárások idején való­színűleg Budapesten sem min­dig tudják betartani az uniós normát. A Fidesz ezért felszó­lítja a kormányt, hogy hagyja abba a félretájékoztatást, és biztosítsa a sürgősségi ellátás javításának feltételeit. Költöttek rá Budapest (MTI) - Az elmúlt négy évben a kor­mány közel hétmilliárd forintot fordított a mentő- szolgálat fejlesztésére. Az elkövetkezendő években a tárca közel 16 milliárdot fordít sürgősségi ellátás korszerűsítésére - reagált a szaktárca közlemény­ben a Fidesz sürgősségi betegellátással kapcsola­tos felvetésére. HÁTTÉR Vigyáz ránk a külügy? ■ Három robbantásos merénylet történt Kíná­ban. Megkezdte „hadjá­ratát" az ETA is. Budapest (ÉKN - SZG) - Néhány órán belül három robbantásos merénylet történt hétfőn Délnyugat-Kínában. A buszos robbantások három halálos áldozatot követeltek. Közelebbről érint minket az, hogy - amint az MTI cí­me fogalmaz - 4 robbantással megkezdte „nyári hadjáratát” az ETA. A pokolgépek tenger­parti üdülőhelyek strandjain, illetve egy golfpályán robban­tak fel, de csak kisebb káro­kat okoztak. Előzőleg egy te­lefonáló az ETA nevében fi­gyelmeztette a tűzoltókat, és megjelölte a robbantások helyszínét is, ezért a hatósá­gok megtették a szükséges óvintézkedéseket. Az ETA e robbantásokkal kezdte meg „hagyományos nyári hadjára­tát” a turizmus ellen. A rob­bantások általában nem köve­a tények Információk a külügy honlapján: www.mfa.qov.hu/kum/hu/bal, kék vonal: 06-40-200-391 teltek áldozatokat, de 2002-ben két turista is meghalt, 2003- ban pedig többen megsebesül­tek. Hispánia nem Hogyan „vigyáz ránk” a Külügyminisztérium? - kér­deztük a sajtóosztályon, majd, amikor eligazítottak honlap­jukra, ahol tételesen felsorol­ják a nem javasolt, valamint fokozott biztonsági kockáza­tot rejtő utazási célországokat és térségeket, további kérdé­sünk lett. Miért nincs a lis­tán (listákon) Spanyolország? Felkerül-e? Megtudtuk: jelen helyzet­ben nem kerül fel, mindaddig, amíg ezt nem látják indokolt­nak. Az ETA-robbantásokat nem ítélik igazi fenyegetésnek sehol. A kínai merénylet helyszínén (Fotó: EPA) ESZÜK emtippek.noon.hu •Veszélyes országok listája (PDF, 90 kB) Bombák robbantak Kínában Az első jelentések alapján legkevesebb három ember meghalt és 14 megsérült két robbanásban, melyet buszokon elhelyezett robbanószerek okoztak a dél-kínai Kunming, Yunnan tartomány, 7.10: a reggeli csúcsforgalom idején robbant az első bomba, a második 55 perccel később lépett működésbe. © GRAPHIC NEWS

Next

/
Oldalképek
Tartalom