Észak-Magyarország, 2008. február (64. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-07 / 32. szám

2008.-február 7., csütörtök fSZAK SPORT /10 RÖVIDEN • Hokim Kupa elnevezéssel női terem­labdarúgó-tornát rendeznek március 1- jén, szombaton Miskolcon, a Holcim-csar- nokban. Nevezés és további információ 30/814-7137-es telefonon Jakó Istvánnál. Csak lengyelek ellen Miskolc (ÉM - JLI) - Információink sze­rint a salakmotoros lengyel II. liga idei küz­delmeiben csak egyetlen külföldi csapat, a Speedway Miskolc vesz részt, ugyanis a cseh, a német és az ukrán együttesek jelent­kezését és nevezését nem fogadta el a Len­gyel Motorsport Szövetség (PZM).- A PZM szigorú elvárásainak úgy tudjuk, hogy csak mi feleltünk meg, így a 2008-as li- cencünk az ötös számú lett, amelyet már meg is kaptunk Lengyelországból - erősítet­te meg értesülésünket Jacsó Tibor, a Speed­way Miskolc elnöke. - A bajnokságban hat együttes küzd meg a feljutásért, azaz öt len­gyel gárdával kell felvennünk a küzdelmet. Az alapszakaszban oda-visszavágó alapon tíz meccsre kerül sor, majd az első négy helye­zettre play off rendszerben újabb nyolc ta­lálkozó vár a végső helyezés eldöntésének érdekében. A pontvadászat a tervek szerint április első hétvégéjén startol. Költözik? Miami (MTI/AP) - Sajtóértesülések szerint hamarosan Phoenixbe költözik Shaquille O’Neal, az észak-ameri­kai profi kosárlabda-baj­nokságban (NBA) 9/37- es győzelmi mutatóval sereghajtó Miami Heat szupersztárja. A Miami Héráid és az Arizona Republic úgy tudja, hogy a Los Angeles La- kersszel három, míg a floridaiakkal - 2006-ban - egy bajnoki aranygyű­rűt szerző óriás Phoe­nixbe repül, hogy meg­vizsgáltassa sérült csípő­jét, és egyúttal akár új szerződését is aláírhatja. A 35 esztendős olimpiai bajnokot, 2010-ig szóló megállapodás köti a flo­ridaiakhoz. Javultak Budapest (MTI) - Az Euro-Afrikai Zóna I. csoportjában elért ötödik helyezésével tíz helyet javított a magyar női teniszvá­logatott a Fed Kupa rangsorában. A Szá- vay Ágnes, Am Gré- ta összeállítású csa­pat Dániát (3-0), Nagy Britanniát (2-1), valamint Bulgáriát (2-0) is legyőzte, és csak Svájctól kapott ki (1-2) a Syma Csar­nokban, ezzel jelen­leg a 33. helyen áll. Asztalitenisz. Tegnap a Miskolc Városi Szabadidőközpontban rendezte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fogyatékos Sportolók Szövetsége integ­rációs asztalitenisz regionális versenyét, melyen az ép és a fogyatékkal élők mér­ték össze tudásukat. CSDB* www.boon.hu (Fotó és videó: Kocsis Z.) Hegyimaraton: június 21-én Miskolc (ÉM) - A 16. Bükki Hegyimara­ton elnevezésű nemzetközi futóversenyt eb­ben az évben június 21-én rendezi meg a miskolci Marathon Club. Mint azt Kis- györgy Ádám főrendezőtől megtudtuk, a ta­valy „bemutatkozott” új pályák és távok várják idén is a futás amatőr és profi képviselőit. A 42,8, a 26,8 és a 11,3 km mel­lett idén is lesz egy, pontosabban két újdon­ság. Az új, 5 kilométeres pályát egyéniben éppúgy lehet teljesíteni, mint a 3x5 km-es váltó tagjaként. Érdekesség, hogy a leghosz- szabb táv tavalyi győztese, az etióp Erkolo Ashewafí idén nyáron szeretné megvédeni elsőségét a Bükkben. {SZAK További információt a 46/371-881-es telefonszámon, a kiSflXQiay. ” .............. adamat-online.hu és a sleyggucsaflmail.cQm e-maii címeken, vagy a www.hegyimaraton.hu honlapon lehet begyűjteni. Ronaldinho-cipő: gyanús Amíg a fiúk a parketten küzdöttek, addig... (Fotó: ém archív) ■ „Ismerős" látogatta meg a barcikai futballis­tákat, aki sportfelszere­léseket vitt magával. Kazincbarcika (ÉM - MI)- Amíg az NB Il-es Kazincbar­cikai SC labdarúgói vasárnap a Borosi tornán küzdöttek a miskolci városi sportcsarnok­ban, addig valakik belopóztak otthoni öltözőjükbe, s sport­szereket tulajdonítottak el. Kádár Zsolt, a kék-sárga egye­sület ügyvezetője biztos ben­ne, hogy olyanok törtek be a klubházba, akik pontosan tud­ták, hogy nincsenek ott, és azt is, hogy mit érdemes elvinni. n ........................................ Egyik kapusunknak a kesztyűje is eltűnt, míg sokaknak edzésre sem maradt cipője. Kádár Zsolt *....................*...............1?- Amikor Kocsi József edzővel vasárnap este vissza­értünk, nyitott ablakot és le­feszített rácsot találtunk - mondta lapunknak Kádár Zsolt. - Úgy hagytunk min­dent, ahogy volt, s azonnal hívtuk a rendőröket, hétfőn kijöttek a „forró nyomosok” is, vettek ujjlenyomatokat, meglátjuk, érünk-e el valamit. Volt már pár lopás a múltban, de mindegyik közül ez a „leg­durvább”... Mintegy négyszázezer Mint megtudtuk, leginkább cipőt zsákmányolt(ak) a be­törőik), melyek között igen ér­tékes Nike Ronaldinho lábbe­li is akad. Éppen ezért a KBSC vezetősége kér minden­kit, hogy akinek ilyen ritka cipőt - ugyanis ebben nem so­kan játszanak a megyében - ajánlanak fel megvételre a na­pokban, az mindenképpen gyanús lehet, s jelezze nekik.- Egyik kapusunknak a kesztyűje is eltűnt, míg sokak­nak annyi cipőjük sem ma­radt, hogy edzeni tudjanak. Most éppen azon vagyunk, hogy gyorsan beszerezzünk né­hány pár olcsóbb cipőt - foly­tatta Kádár Zsolt, aki szerint a kár körülbelül 400 000 forint. „Aki érdemleges információval tud szolgálni, azoknak bérlet­tel köszönjük meg a segítséget” - jelentette ki az ügyvezető, aki hozzáfűzte, hogy emiatt a lopás miatt (is) egy modern riasztó- rendszert szerelnek fel. am—MŰM spQft.boon.hu További cikkek! Jó úton járnak a bocsi kézisek ■ Január elejétől készül a tavaszi rajtra a másod- osztályú női kézilabda­csapat. Bocs (ÉM - PA) - A borso­di hölgykoszorú a kézilabda NB I/B Keleti csoportjának küzdelmeiben a hatodik helyről várja a folytatást.- Január első hetétől készü­lünk folyamatosan, és a kere­tünk ugyanaz maradt, mint ősszel - tudtuk meg Pecsét Ti­bortól, a Bocs edzőjétől. - Nem egyszerűsítette a dolgun­kat, hogy sokan tanulnak és a betegségek sem kerültek el minket ebben az időszakban, de ettől függetlenül csak pozi­tívumokat tudok elmondani a játékosok hozzáállásáról. Ép­pen ezen a hétvégén volt egy „felmérés”, Füzesabonyban egy tornán mérhettük le, hogy hol tartunk. A Gyön­gyöst és Tökölt legyőztük, míg a Veszprémmel döntetlent ér­tünk el, és egy gól különbség­gel végeztünk a második he­lyen a csoportban. A harma­dik helyért vívott helyosztón jól ment, hiszen a házigazdá­kat vertük kilenc góllal, 29-20- ra. Összességében a felkészü­lési időszaknak megfelelő, biz­tató játékot nyújtottunk, és az ellenfeleinktől is jöttek pozi­tív visszajelzések. Mindez megerősített abban, hogy jó úton haladunk minden szin­ten, persze van még mit javí­tani és erre már ezen a hét­végén is lesz lehetőségünk, hi­szen Bükfürdőn veszünk részt egy háromnapos felkészülési viadalon. Elhagyta az intenzívet Budapest (MTI) - To­vább javult Grosics Gyu­la állapota, így az Arany­csapat legendás kapusa elhagyhatta az intenzív osztályt. Pénzes István professzor a Magyar Lab­darúgó Szövetség honlap­jának elmondta, ha a 82 éves sportember állapota ilyen ütemben javul to­vább, néhány napon be­lül hazatérhet. Jelenleg a Kútvölgyi kórház egyik különszobájában fekszik. A kapust - aki január 24- én tüdőproblémák miatt került kórházba, s élet­mentő műtétet hajtottak végre rajta - szerdán meglátogatta Mádl Fe­renc volt köztársasági elnök. TABELLA 1. Csömör KSK 11 J j j j j'j j j 10 j j s j J 1 318-257 j j j j j 20 2. Gyulai SE11 9­2 333-24718 3. Hajdúnánás11 9­2 330-29918 4. Szeqed-Alqyő118­3 309-29016 5. Füzesabonyi SC 11614 329-32213 6. Bőcs KSC116­5 318-317 12 7. Dabas-lnárcs11416 319-313 9 8. Tököl11416 318-340 9 9. Szentendre11 3 1 7 301-328 7 10. DVSC II11 3­8 286-318 6 11. Orosháza KSC11 2­9 301-370 4 12. Csorvási SK11­11 276-337 0 ............. Év sportolója 2007: Ma díjazzuk a legjobbakat J J J ^ J \J v J ■> ■> ^ rf J J J J J J VJ J J J'J u S J ^ J J J J J VW Ma derül ki, hogy a sportszakmai -zsűri döntése alapján kik lettek az el­múlt esztendő legjobb sportolói, csa­patai, illetve edzője. Délután veszik át a győztesek (a közönség által leg­jobbnak véltek is), valamint a dobo­gósok elismeréseiket, ajándékaikat az ITC-székházban. Nézzük most azokat, akik az újságíróktól kaptak szavazato(ka)t, de végül nem sikerült bekerülniük a „top 3"-ba. Természe­tesen ennek ellenére nekik is gratu­lálunk tavalyi teljesítményükhöz. Az első helyért 5, a másodikért 3, a har­madikért 1 pont járt, zárójelben az így kapott pontszámok találhatók. Felnőtt férfi kategória ___________ 4. Köteles László, labdarúgás 10 pont (1+3+5+1), Mészáros László, fekvenyomás 10 pont'(1 +1+5+3), 6. Bogár János, atlétika 4 pont (1+3), Pátrovics Géza, súlyemelés 4 pont (1+3), 8. Béres Roland, jégkorong 1 pont (1), Fekete Miklós, erőemelés 1 pont (1). Felnőtt nő kategória_________ 4. Kovács Aliz, labdarúgás 5 pont (5), Walkó Andrea, triatlon 5 pont (1+3+1), 6. Csepregi Gabriella, lab­darúgás 3 pont (3), Fodor Csilla, ko­sárlabda 3 pont (3), 8. Zsigmond Száva, tájfutás 2 pont (1+1), 9. Szűcs Laura, kézilabda 1 pont (1), 9. Szűcs Zsuzsa, röplabda 1 pont (1). Felnőttcsapat kategória________ 4. KBSC, labdarúgás 6 pont (1+1+1 +3), 5. Miskolci Vénusz, lab­darúgás 3 pont (3), Ózdi KC, kézi­labda 3 pont (3), 7. Miskolci Betyá­rok, floorball 1 pont (1). Utánpótlás fiú kategória _________ 5. Duschek Dávid, jégkorong 10 pont (5+1+1+3), 6. Vécsei Bálint, labdarúgás 5 pont (5). Utánpótlás leány kategória_______ 4. Zsigmond Vanda, tájfutás 7 pont (1+3+3), 5. Szöllősi Kitti, biatlon 6 pont (3+1+1+1), 6. Lavotha Flóra, úszás 5 pont (5), 7. Lőrincz Vanda, kajak-kenu 3 pont (3), 8. Nevelits La­ura, lovassport 2 pont (1+1), 9. Fü- I löp Szilvia, asztalitenisz 1 pont (1), Ádám Gyöngyi, úszás 1 pont (1). Utánpótláscsapat kategória_______ 4. MISI SC, kosárlabda 12 pont (3+3+1+5), 5. KBSC, labdarúgás U13 10 pont (1+1+5+3), 6. KBSC, lab­darúgás U15 8 pont (5+3), 7. Lóci DSE, kézilabda 6 pont (1+5), 8. Fiedler SE, úszás 3 pont (3), 9. DVTK, labdarúgás U12 1 pont (1). Edző kategória__________________ 4. Kálmán Vilmos, labdarúgás 8 pont (5+3), 5. Veréb György, lab­darúgás 6 pont (1+1+1 +3), 6. Szendrey Tibor, kosárlabda 5 pont (5), 7. Jan Faith, jégkorong 1 pont (1), Juhász István, súlyemelés 1 pont (1), Kovács Gábor, judo 1 pont (1), Rusznyák József, birkózás 1 pont (1). emtippek.boon.hu •A közönségszavazás végeredménye (PDF, 44 1 kB) ; Hagfors 17/20 Surrne, Kartstad Rali-központ * HHj Gyorsasági Üzemanyag % Szerviz Gyorsasági: 1/8 1. Sebastien Loeb, fra 2. Mikko Flirvonen, fin 3. Chris Atkinson, aus Autó: Ford FocusAutó: Citroen C4 Autó: Subaru Impreza Rali-világbajnokság - Svédország Program Összesen: 1440.08 km Febr. 7-8., 1. sz. 476,87 km; Gy.: 1-8. 122,14 km Febr. 9., 2. sz. 535.85 km Gy.: 9-14. 120,88 km Febr. 10., 3. sz. 427,36 km Gy.: 15-20.97.22 km © GRAPHIC NEWS

Next

/
Oldalképek
Tartalom