Észak-Magyarország, 2008. február (64. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-07 / 32. szám
2008. február 7., csütörtök SZÓLÁSTÉR / HIRDETÉS /II ÉSZAK SZÓLÁSTÉR OLVASÓINK LEVELEIBŐL De minek? Magam és hasonló emberf társaim nevében szeretnék egy elszomorító dolgot leírni. Az újságot mindennap elolvasom. Igaz, nem neken jár, hanem a húgomnak, mert én 24 417 Ft-ból nem tudom járatni. Elsőként a Szólástér rovatot olvasom el, hátha lesz benne olyan, amit í mi iselégedettnek találunk. Levélírónk az Észak-Ma- gyarország 2007. december 18-ai számában megjelent „De minek?” című olvasói levélre reagált. rögtön sikerült elhelyezkednem. Több szakmával és két érettségivel vállaltam a fizikai munkát, amelyben segédmunkás feladat is volt. Ha nem végeztem volna el, akkor nekem is azt felelték volna, hogy „nem muszáj itt dolgozni”. Ma már nyugdíjas vagyok, közel 43 év bedolgozott szolgálati idővel rendelkezem, melyben több mint 16 év melegüzem van. Emiatt 3 év korkedvezménnyel jöhettem el nyugdíjba. Lehet irigyelni... A levél írója a nyugdíjasok évközi javadalmazását kifogásolta azzal, hogy ők úgyis kapnak eleget, és a 13. havi nyugdíjat miért nem a munkanélküliek kapják. Szemérmesen nem adta a nevét az íráshoz, és azt sem, hogy milyen körülmények miatt került abba a helyzetbe, hogy már csak szociális járadékot kap. Ez tudomásom szerint csak bizonyos idő elteltével jár. Egyik ismerősöm a kocsmaajtóból nevet, amikor viszem a postára a rezsidíjak csekkjeit, mert neki a családsegítő szolgálat fizeti ezeket. Ugyanúgy járok bérlettel, csak ő nem veszi meg, mert az ő adatait hiába írja fel az ellenőr, nem tudják miből levonni tőle a büntetést. Egy másik ismerősöm kb. másfél évig volt táppénzen, mert hirtelen beteg lett. Jómagam 2000-ben, 53 évesen lapátra kerültem. Lehet, hogy szerencsés csillagzat alatt születtem, de nekem Nem általánosítok Tudom, hogy vannak valóban becsületes emberek, akik szeretnének elhelyezkedni, és valamilyen okból nem tudnak. Velük együttérzek. Ám a nagyobb rész nem is akar dolgozni, mert már megszokta ezt az állapotot. Tehát én vagyok az egyike azoknak, akiknek jól megy! Igaz, hogy én nem tudok semmi elől elmenekülni - értem ezalatt a fent leírt trükköket - mert nekem és sok hasonló helyzetben levő társamnak a bankok is nagyon örülnek mint kezesnek vagy adósnak, mert mi csak a halálba tudunk menekülni az adósság elől. Lehet tehát bennünket irigyelni! Nem kell hozzá mást tenni, csak becsületesen ledolgozni néhány évtizedet! Utána aztán flancolhatunk a 13. havi nyugdíjból, aminek a nagy része gyógykezelésre megy el. Régi igazság ugyanis, hogy az emberek szervezete bizonyos idő után tönkremegy Átképzés. Az ÉRÁK minden évben sokféle tanfolyamon biztosít lehetőséget a pályakezdőknek és munkanélkülieknek arra, hogy piacképes szakmához jussanak. (ém archív) pláne akkor, ha sokat dolgozott életében. Tiszta szívvel kívánom a levélírónak, hogy hasonlóképpen érje meg a nyugdíjat, és utána irigykedjen a nyugdíjasokra. Üdvözlettel egy a sok nyugdíjas közül, aki a szerencsétlen munkanélküliek zsírján sütögeti a pecsenyéjét, és aki a már-már mindennek nevezhető, csak 13. havi nyugdíjnak nem mondható juttatást élvezi. Molnár Béla, Miskolc Egy út története Néhány hónapja már 4 sávon haladhatunk Zemplén kapujáig, mivel átadták a forgalomnak a 37-es főút Felsőzsolca-Gesztely szakaszát. Ezzel a kétsávos, osztott pályás útszakasszal Gesztely közelebb került Miskolchoz, Budapesthez, Magyarországhoz - egyszóval Európához. Tekintsünk most vissza egy kicsit az út történetére. Egykoron a régi galíciai utat váltotta fel az új nyomvonal, amely az 1950-es években készült el. A régi út már a monarchia legfontosabb útvonala volt, amely békeidőben hatalmas kereskedelmet bonyolított, háborús időkben pedig a seregek mozgósításának biztosítását volt hivatva szolgálni. Az új út Felsőzsolca-Harangod szakasza párhuzamosan fut a régivel, amely a 34-es számot képviselte, és kikerülte Ongát és Gesztelyt, valamint ma már csupán a főút választja el Gesztely házait Hernádkak épületeitől. A II. világháború után kezdődtek a nyomvonal-kijelölések, majd sorra épültek a hidak, a vasúti felüljáró, hiszen a műút átszeli többek között a Miskolc-Hidasnémeti vasútvonalat, a Bársonyos csatornát és a Hernád folyót is. A Hernádon egy háromnyílású gerendahíd épült amelyet nemrégiben lebontottak és egy újat, egy korszerűbbet építettek a helyére. Az új út földmunkáinál olyan régészeti leletek is előkerültek, amelyek azt bizonyítják, hogy a Gesztely melletti szakasz már régóta lakott terület volt. A mintegy 500 méter hosszan, és csaknem 12 méter szélesen kitermelt föld alatt a helyszíni szemlét végző Megay Géza bronzkori településnyomokat talált. Előkerültek többek között bronzkori kerámia- és edénytöredékek, kagylók és állatcsont- szilánkok. A 37-es főút gesztelyi szakaszának egyik legnagyobb változása volt az 1998 októberében átalakított gesztelyi elágazás, amely körforgalmú csomópont lett, és az elsők között volt a megyei „körforgalomprogramban”, ezáltal nagy számmal csökkentette a balesetek számát. Majd a gesztelyi parton építettek kapaszkodósávot 1,2 kilométer hosszan, amely szintén nagy szerepet játszott a balesetek megelőzésében. Sztrakon Tamás, Gesztely Követendő példa Munkanélküliség - korunk rákfenéje. Kétségbeejtő, hogy a pályakezdő fiatalok nem tudnak elhelyezkedni. Az idősebb generációról már nem is beszélve. Ennek az állapotnak az enyhítésére igyekszik az ÉRÁK mindent megtenni. Többek között beindítottak egy kerámiakészítő tanfolyamot, amelynek elvégzése után a hallgatók betanított kerámiakészítők lesznek. Elméleti oktatás, majd utána gyakorlati foglalkozások következnek. A hallgatók nagy része fiatal, pályakezdő. A tanfolyam vezetősége megpróbál munkahelyet is szerezni nekik. Nagy dolog ez a mai világban! A kiadásokra még pénzt is adnak - havi húszezer forintot. Megveszik a bérletet, munkaruhát adnak, és van étkezési lehetőség is. A hallgatónak csak tanulni kell. Azt hiszem, hogy az itt leírtakat követendő példának tekinthetjük. Szent-Imrey Tamás, Miskolc A levegőért is... Régebben, amikor emelték az árakat, mindig zúgolódtunk, hogy lassan már a lévegőért is fizetni kell. Akkor még nem gondoltam, hogy ez a nap is eljön. Tüdőbetegségem miatt már 4 éve, hogy oxigénre van szükségem, amit eddig egészségügyi rendeletre és közgyógytá- mogatásra kaptam. Mától azonban minden támogatást megvontak, és fizetni kell érte. Nem is keveset! Aki ezeket a rendeleteket hozza, annak volt már halálközeli élménye? Vitte már a mentő szirénázva, miközben levegőért kapkodott? Miért kell az ilyen betegek életét még nehezebbé tenni. Aki nem élt át még ilyet, az nem is tudhatja, és kívánom, hogy soha ne is tudja meg, hogy milyen érzés. Név és cím a szerkesztőségben www.erstebank.hu Erste Vonal: 06 40 565 444 Mi átsegítjük cf szukösebb napokon! Erste Lakossági Folyószámlahitei 9000 Az Erste Lakossági Folyószámlahitellel On rendkívül kedvező kondíciókkal juthat pénzhez. Ráadásul a hitelkeretet most költségmentésen bocsátjuk rendelkezésére, és a szükséges összeghez bármikor, akár bankkártyával is szabadon hozzáférhet. •w- - « Az akció a 2008. február 1-től benyújtott folyószámlahitel-igénylésekre vonatkozik és visszavonásig érvényes. Az Erste Lakossági Folyószámlahitei szerződéses feltételeit a Lakossági Fogyasztási Hitel ÁSZF, aktuális kondícióit a mindenkori hatályos Hirdetmény tartalmazza. Most kezelési ✓ •• íj./* AO Sony Ericsson T250Í Samsung M610 pannon dupla siker 2 telefon 1 áráért Üzleti Pro csomagjainkkal több előfizetés esetén kedvezőbb percdíjakon teleiunólhut. Ráadásul a 100%- bari lebeszélhető havidíj mellett munkatársai cégen belül külön díj nélkül, ü forintért beszelhetnek egymással. Sót. most uj üzleti előfizetéssel ? - akár különböző - telefont is választhat 1 áráért Ft+áfa lő fizetéssel Dupla kesziilókdi.cilatdink 2008 tebruar 5. es március 16 között kot új Üzleti Pro előfizetés vásárlása és 2 eves hűségnyilatkozat aláírása eseten érvényesek, valamint más kedvezményes készü- '.ekaianlatta! nem vonhatóak össze. A készülékek csak Pannon SIM- kartvaval’fíasznáthatóak. További részletek a Pannon üzleteiben Intovonai - www.pannon.hu/uzleti pannon