Észak-Magyarország, 2005. november (61. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-04 / 258. szám

2005. november 4., péntek ÉSZAK AKTUÁLIS/ HIRDETÉS / 3 RÖVIDEN • A Magyar Szív Egyesület Miskolci Szer­vezete 2005. november 7-én délután 4 órá­tól tartja következő egyesületi napját a Szent Ferenc Kórház előadói termében. A rendezvényen dr. Bodnár Judit tiszti főorvos tart előadást A madárinfluenzáról a tények tükrében címmel. NÉZŐPONT Sok az igaz Bánhegyi Gábor ______________ banhegyi@eszak.boon.hu Igaza van a közlekedési társaság szak­emberének, aki azt mondja, állami pénz­ből gazdálkodik, tőle azt várják, ne herdál­ja az adófizetők forintjait, tehát ami gazda­ságtalan, azt ne üzemeltesse. Igaza van a polgármesternek, aki azt mondja, ismét egy olyan intézkedés, ami a kistelepüléseken élők helyzetét sújtja. Töb­bek között a hegyköziekét, akiktől negyed­századdal ezelőtt úgy vették el a kisvas­utak hogy helyette ígértek korszerűbb és gyakoribb buszjáratot tömegközlekedés gyanánt. Igaza van annak az állampolgárnak, aki úgy érzi, az se jó igazán, ha valaki munkát talál magának. Hiszen ha azzal sújtja a szerencséje, hogy egy másik településre kell bejárnia, akkor rettegnie kell, vajon odaér-e időben busszal, vagy esetleg órák­kal korábban kell beutaznia műszak előtt és órákkal később haza munka után, mert a buszjáratok nem minden esetben igazod­nak hozzá. Sok az igaz ebben a történetben, már csak azt kell eldöntenie annak, aki menet­rendet módosít, hogy kinek igaza a fajsú­lyosabb, hiszen ahogy a népszerű show­man szokta volt mondogatni: „nem foghat a macska egyszerre künn s benn egeret". Már csak egy kérdés marad (illetve sok, de ez'az egyik): annak is igaza volt, aki úgy gondolta, nyereségérdekeltté lehet tenni egy tulajdonképpeni alapszolgáltatást? Telematika Miskolcon Miskolc (ÉM - KHE) - Elkezdődött tegnap a 7. Országos Közművelődési Telematikai Konferencia a MAB-székházban. A tanácsko­zás főbb céljait Kiss László, a Nemzeti Kul­turális Örökség Minisztériumának illetékese ismertette. Elmondta: a konferencia fontos feladata ismeretanyagot nyújtani a közmű­velődés szakemberei és a kulturális civil szervezetek számára a szakterületükön vég­bemenő informatikai változásokról, számba venni a hazai eredményeket és a fejlesztések­kel kapcsolatos feladatokat, valamint kitekin­teni a rokonszakmák és más ágazatok fejlesz­tésének irányába is, mint például a turizmus, a közgyűjtemények vagy a felnőttoktatás. VILLÁMV0KS Elégedett volt a temetők tisztaságával? Szavazók száma: 107 2005. 11. 03. 18.38 óra Igen 57.01% ■ Nem 42.99% Következő kérdésünk: Lesz-e visszatartó ereje a petárdázás betiltásának? I www.booo.hü Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Nem szűntek meg, de tervezik Ahova másképp járhat a busz A Borsod Volán Rt. tervezett menetrend változásai által érintett zempléni települések re9rr,ec ,Alsó^9n,ec aregmec Felsöregmec Füzérradvány Füzérkajata Füzér Nyíri Bózsva Nagyhuta Hollóháza Pálháza Füzérkomlós Pusztafalu Kishuta Mikóháza Vilyvitány ■ Zemplénben a Hegy­közt és a Hegyalját érin­tenék a tervezett járat­megszüntetések. Füzérradvány, Háromhu­ta, Sátoraljaújhely (ÉM ­BG) - Még nem kész tény, hogy járatokat szüntet meg a Borsod Volán Rt. Zemplénben, de az igaz, erre tettek javas­latot a szakminisztériumnál. Gazdaságtalan járatok- A menetrend-változtatások előtt minden évben elvégezzük az utasszámlálásokat azokon a járatokon, ahol a felénk érke­ző jelzések alapján vélemé­nyezhető a kihasználatlanság - mondta érdeklődésünkre Konc- sol Ernő, a Borsod Volán Rt. sátoraljaújhelyi üzemének sze­mélyszállítási üzemigazgatója. - Elmek alapján összeállítottuk azon járatok listáját, amelyek kihasználtsága minimális volt, ezért a gazdaságtalan üzemel­tetés miatt javasoltuk ezek megszüntetését. Nem arról van Járatvásárlás Az elmúlt években le­hetőség volt arra, hogy te­lepülések egyes kimaradó járatokat „megvásárolja­nak” a Borsod Volán Rt.- től. Ezzel a lehetőséggel egyedül a hercegkúti ön- kormányzat élt egy nyá­ri időszakban, amikor az iskolai járatot szüneteltet­te a közlekedési társaság. Miután azzal a járattal so­kan jártak Sárospatakra munkába, ezért a herceg­kúti önkormányzat vállal­ta, hogy kifizeti azt a többletköltséget, ami a 37- es útról Hercegkútig tart. Természetesen csak ad­dig, amíg a nyári szünet tartott, ősszel ugyanis a közlekedési társaság is­mét menetrend szerint működtette az úgyneve­zett iskolajáratot. szó, hogy bármely település el­látatlan maradna, csak bizo­nyos járatok gyakran utas nél­kül közlekednek, és miután ne­künk minden kilométer átlag­ban 200-250 forintba kerül, ezért tettünk javaslatot néhány járat megszüntetésére. Termé­szetesen ehhez miniszteri hoz­zájárulás szükségeltetik, hi­tt .............................................. Két héten keresztül folytattuk az utasszámlálásokat a nyári idő­szakban és két hétig ősszel. Koncsol Ernő .............................................1* szén a szerződést a részvény- társaság a közlekedési minisz­tériummal köti és annak alap­ján hajtja végre a menetrend­ben foglaltakat. A választ a mi­nisztériumtól várhatóan no­vember végéig kapjuk meg. Hegyköz és Hegyalja A Borsod Volán Rt. sátoral­jaújhelyi üzemének működési területe Tokaj-Erdőbénye— Gönc-Sátoraljaújhely-Zemplén agárd körzete, azaz gyakorla­tilag lefedi a Zemplént és Fel­ső-Abaúj egy részét. Koncsol Ernő érdeklődésünkre elmond­ta, a tervezett járatmegszün­tetések a Hegyközben tizenöt, a Hegyalján hat települést érintenének. Mint megtudtuk, a Borsod Volán Rt. szakembe­rei valamennyi érintett önkor­mányzat vezetőjét személyesen felkeresték. A húsz önkor­mányzati vezető közül csak négy - a felsőregmeci, a vily- vitányi, a háromhutai és az er­dőhorváti - polgármester jelez­te, nem járul hozzá a tervezett járatcsökkentésekhez. A tervezett járatcsökkentés két zempléni várost is érinte­ne a tervek szerint. A helyi járatok közül naponta eggyel kevesebb közlekedne Tokaj és Sárospatak belvárosában. Kérvényre várva- Megértem a Borsod Vo­lán Rt. szempontjait, vi­szont a lakosság sorsa job­ban foglalkoztat - mondta lapunknak Czili Mátyás, Füzérradvány polgármeste­re. -r- A környékbeli telepü­léseken élők közül többen jelezték, veszélybe kerül a munkába jutásuk, ha meg­szüntetik a hét végi járatok egyikét. Azt javasoltam, ír­janak kérvényt, amelynek birtokában tárgyalásokat kezdhetek a Borsod Volán Rt. illetékeseivel. Amint ezt a kérvényt megkapom, megteszem a szükséges lé­péseket, hiszen egyetlen ál­lampolgár munkába jutása sem kerülhet veszélybe.- Nem járultam hozzá a járatszüntetéshez - mondja Verbovszki Károly, Három­huta polgármestere. - A kistelepüléseknek manap­ság jóformán semmije sincs, és ami van, abból is inkább elvesznek, mint hoz­zátesznek. Nekünk minden hiányzik, amit elvesznek. Iskolánk, óvodánk, postánk nincs, most már a buszjára­tokat is csökkenteni akar­ják. Mit akarnak még tő­lünk elvenni? A nyeremény. Átadták tegnap délután az ózdi Suzu­ki Kaiser és lapunk nyereményjátékának fődíját, a vado­natúj Suzuki Swiftet. A nyertes család boldogan szállt be a piros autóba. (Fotó: Végh Csaba) ! A jogvédőkkel „harcol" immár az adóhatóság Miskolc (ÉM) - Együttmű­ködési megállapodást írt alá az Audiovizuális Művek Szer­zői Jogait Védő Közcélú Ala­pítvány (ASVA) és a Szövet­ség a Szerzői Jogokért (ProArt) jogvédő szervezet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatallal (APEH), hogy a jö­vőben együttesen vegyék fel a harcot a szerzői jogsértő tevé­kenységek ellen. Az együtt­működés célja a feketegazda­ság visszaszorítására irányu­ló kormányzati erőfeszítések elősegítése, a szerzői és a szerzői joghoz kapcsolódó jog­sértések elleni közös fellépés, a visszaélések felderítése ér­dekében végzett tevékenység összehangolása, illetve a ka­lózkodásból fakadó nemzet- gazdaságot érintő vagyoni hátrány megelőzése. Könyvbemutató. Görömbölyön mutatta be legújabb könyvét, a Poko­li sorozat hatodik tagját Vujity Tvrtko. (Fotó: Kőhalmi Péter) Mi azt mondjuk: adócsökkentés Es On? Készült a Magyar Köztársaság Kormányának megbízáséból Lendületben az ország Az ország költségvetésének készítésekor - akárcsak otthon a családi kassza beosztásánál - arról döntünk, hogy közös jövedelmünkből mire, mennyit költsünk. A döntés nem könnyű, rangsorolni kell még a jogos igények között is. Ön hogyan állítaná össze az ország 2006-os költségvetését? Keresse fel honlapunkat, és készítse el javaslatát! www.koltsegvetes2006.hu mm LÉPÉS Hirdetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom