Észak-Magyarország, 2005. március (61. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-12 / 60. szám

2005. március 12., szombat ÉSZAK-MA6YAR0RSZÁ6 $ SPORT 9 HÍRCSOKOR • Adócsalás és számviteli fegyelem meg­sértésének alapos gyanújával őrizetbe vet­ték Curt Lindström svéd jégkorongedzőt. A vád szerint a svéd és a finn válogatott volt szövetségi kapitányának munkaközvetítéssel foglalkozó cége illegálisan kötött szerződé­seket, hamis számlákat adott ki. • A borsodszentgyörgyi futballklub veze­tői a megyei szövetség felé hivatalosan is bejelentették: a tavaszi idényben szünetelte­tik a felnőtt- és az ifjúsági csapatuk üze­meltetését. Ez annyit jelent, hogy a megyei I. osztályban egy csapattal kevesebb gárda fejezi be a küzdelmeket. \ • Az olasz Gilberto Simoni nyerte a Pro Tour sorozatba tartozó Párizs-Nizza ország­úti kerékpáros körverseny tegnapi szaka­szát. Az 5. etapon a mezőnynek 172,5 km- t kellett teljesítenie hegyi terepen Rogne és Toulon Mont-Faron között. Összetettben az amerikai Bobby Julich vette át a vezetést. Dél-koreai aranyak Peking (MTI) - A nyi­tó napi a férfiaknál és a nőknél is dél-koreai ver­senyző nyerte a Peking- ben zajló rövidpályás gyorskorcsolya-világbaj­nokságon. A hölgyeknél és a férfiaknál egyaránt ketten képviselték a ma­gyar színeket: Darázs Ró­zsa, illetve Darázs Péter a selejtezőben, Huszár Erika és Knoch Balázs az elődöntőben búcsúzott. Eredmények, férfiak, 1500 m: 1. An Hjun Szu (Koreai Köztársaság). Nők, 1500 m: 1. Jin Szun Ju (Koreai Köztársaság). WRC-ben Miskolc (ÉM) - La­punk információi szerint a miskolci N-csoportos ralibajnok, Spitzmúller Csaba az idei szezonban egy Toyota Corolla WRC- vel riogatja majd ellen­feleit. Az is kiderült, hogy a pilóta mind a nyolc futamon, így már az egri idény­nyitón is rajt­hoz szeret­ne áll­ni. Fáradtak lesznek? (Fotó: EPA) Nehéz feladat előtt Róma (MTI) - Az olasz labdarúgó-baj­nokság hétvégi, 28. fordulójában újabb nehéz feladat vár a címvédő AC Milánra, hiszen a tabella har­madik helyén álló Sampdoria látogat a San Siro Stadionba. A piros-feketék ked­den hazai pályán 1- 0-ra legyőzték a Manchester Unitedet, így bejutottak a Baj­nokok Ligája negyed­döntőjébe, ám nagy kérdés, hogy menny­it vett ki a gárdából ez az összecsapás. A két együttes legutób­bi találkozásakor, ok­tóber 30-án az ukrán Andrij Sevcsenko gól­jával a milánóiak 1-0- ra diadalmaskodtak Genovában. Bizakodva a Lombard ellen ■ Pápán ma megkezdi tavaszi menetelését a Diósgyőri VTK-BFC NB l-es labdarúgócsapata. Juhász-Léhi István istvan.juhaszlehi@eszak.boon.hu Miskolc, Pápa (ÉM) - Egy hetet csúszott ugyan, s ezen a hétvégén sem lesz teljes for­duló a télies időjárás miatt az NB I-ben, ám végre mégis megkezdődik az első osztályú futballtavasz. A pontvadászat 16. fordulójában a Lombard FC Pápa vendégeként lép pá­lyára a DVTK.- Felemás érzéseim vannak a start előtt, ugyanis Sipeki belázasodott, Egressy nem tért haza Kínából, míg Dia- nunak elhunyt a napokban az édesanyja - mondta Gálhidi György, a Diósgyőr vezető­edzője. - Gondjaink mellett az megnyugtat, hogy csapatépíté­si feladatainkat megoldottuk, ám az tény: jó lett volna erő­sebb ellenfelekkel, ideálisabb körülmények között készülni néhány hetet. Pontszerzésben bízva Arra a felvetésre, hogy a pályaviszonyok mennyiben emtippek.boon.hu A DVTK játékoskerete. (DOC 35 kb) Folyamatosan takarítottak Pápán befolyásolhatják majd a mér­kőzést, a szakvezető kijelen­tette: „lehet, hogy előnyünk­re vállnak majd az ottani kö­rülmények és abból mi tu­dunk hasznot húzni”.- Mindenképpen bízom a pontszerzésben, azonban elhi­A diósgyőri mester bizakodó (Fotó: archív) heti, hogy akkor sem lennénk elkeseredve, ha győztesen utazhatnánk majd haza - mondta Gálhidi György arra a felvetésre, hogy milyen eredménnyel lenne elégedett a első tavaszi meccsen. Már várták- Remélem, győzelem­mel kezdünk - nyilatkoz­ta a Lombard hivatalos honlapjának Tóth Bálint, a Pápa szakmai igazgató­ja. - A bajnokság kezdé­sét már nagyon vártuk: most már mindenki tű­kön ül, mert hosszú volt ez a kilenc hét. A pá­lyáért köszönet minden­kinek! Óriási tettet vittek végbe, ha csak ezen mú­lik, akkor sok győzelmet aratunk a tavasz során. Várható kezdőcsapatok_________________________________ ______ DVTK: Urai - Mogyorósi, Gáspár, Máté, Dianu - Müller, Katona, Vitelki, Virágh - Tisza, Siminic.____________________________ Pápa: Szép - Farkas V. (Szűcs M.), Midea, Farkas A., Geri - Kincses P., Mutica, Szabó T„ Somfalvi (Germán) - Hercegfalvi, Medved. További párosítások Ma Bp. Vasas - Kaposvár_____________________________________________18.00 Újpest FC - FC Fehérvár 18.00 DVSC - Bp. Honvéd (tv: Sport2) 18.00 Pécsi MFC - Zalaegerszegi TÉ 18.00 Holnap Ferencvárosi TC - Győri ETO (tv: RTL Klub) 11.30 A Sopron - MTK és a Békéscsaba - Nyíregyháza mérkőzések a pályák alkalmatlansága miatt elmaradnak. A DIÓSGYŐRI VTK-BFC TÉLEN IGAZOLT JÁTÉKOSAI Urai András Született: 1975. 06. 10 Poszt: kapus Magasság: 191 cm Testsúly: 87 kg Legutóbbi csapata: Dabas Mezszám: 99 Gáspár József Poszt: középhátvéd Magasság: 191 cm Testsúly: 86 kg Legutóbbi csapata: Slovan Bratislava (szlovák) Mezszám: 30 Ciprian Dianu Született: 1977. 01. 13. Poszt: balhátvéd Magasság: 180 cm Testsúly: 76 kg Legutóbbi csapata: FC Oradea (román) Mezszám: 3 Halgas Tibor Született: 1981. 05. 26. Poszt: középpályás Magasság: 180 cm Testsúly: 70 kg Legutóbbi csapata: Fehérvár FC Mezszám: 16 Marius Siminic Született: 1981.09. 14. Poszt: támadó Magasság: 182 cm Testsúly: 75 kg Legutóbbi csapata: Liberty Salonta (román) Mezszám: 7 A LABDARÚGÓ NB I TAVASZI MENETRENDJE j j j j j jj 'Ji'j jjjj j j j j j s j J j j j j j j j j- - J * j v -TJivvi j- rrj * + 'jttvs-j s j­- - vaw,: sjj* j ^ •: vsr~ - jffTh 16. forduló (03. 12.-13.) 17. forduló (03. 16.) 18. forduló (03. 19.-20.) 19. forduló (04. 02.-03.) 20. forduló (04. 09.-10.) Sz (14.30): Pápa - Diósgyőr­Sze (15.00): Nyíregyháza - Vasas-! Sz (15.00): Pápa - MTK­Sz (16.30): Nyíregyháza - Újpest _ Sz (16.30): Pápa - Nyíregyháza­Sz (18.00): Békéscsaba - Nyíregyháza­Sze (18.00): Honvéd - Pécs Sz (18.00): Sopron - Nyíregyháza Sz (18.00): Győr - Zalaegerszeg-j Sz (18.00): Ferencváros - Kaposvár­Sz (18.00): Vasas - Kaposvár Sze (18.00): Győr - Debrecen-I Sz (18.00): Ferencváros - Fehérvár § Sz (19.00): Békéscsaba - HonvédSz (19.00): Debrecen - MTK Sz (18.00): Sopron - MTK­Sze (18.00): Fehérvár - Pápa Sz (18.00): Debrecen - Diósgyőr-j Sz (19.00): Diósgyőr - Pécs 4 Sz (19.00): Pécs - Fehérvár-Í Sz (18.00): Újpest - Fehérvár­Sze (18.00): MTK - Újpest-[ Sz (18.00): Pécs - Győr­Sz (19.00): Fehérvár - Debrecen­Sz (19.00): Zalaegerszeg - Diósgyőr ­Sz (18.00): Debrecen - Honvéd­Sze (18.00): Kaposvár - Sopron-Sz (18.00): Zalaegerszeg - Honvéd-I Sz (19.00): Kaposvár - Pápa-j Sz (19.00): Honvéd - Győr-j Sz (18.00): Pécs - Zalaegerszeg Sze (18.00): Zalaegerszeg - Békéscsaba **í Sz (18.00): Vasas - Békéscsaba n Sz (19.00): Vasas - Sopron faji Sz (19.00): Sopron - Békéscsaba V (11.30): Ferencváros - Győr­Sze (18.00): Diósgyőr - Ferencváros 4J V (11.20): Újpest - Kaposvár-] V (10.50): MTK - Ferencváros-j V (11.30): Újpest - Vasas-Í 21. forduló (04. 13.) 22. forduló (04. 16.) 23. forduló (04. 23.) 24. forduló (04. 27.) 25. forduló (04. 30.-05. 01.) Sze (16.30): Nyíregyháza - Ferencváros­Sz (17.00): Pápa - Sopron Sz (17.00): Nyíregyháza - Pécs Sze (17.00): Pápa - Békéscsaba-I Sz (17.00): Pápa - Ferencváros Sze (19.00): Békéscsaba - Győr­Sz (19.00): Debrecen - Nyíregyháza Sz (19.00): Békéscsaba - Diósgyőr Sze (19.00): Zalaegerszeg - Nyíregyháza-j Sz (17.00): Vasas - Zalaegerszeg-1 Sze (19.00): Diósgyőr - Honvéd-Sz (19.00): Pécs - Kaposvár Sz (19.00): Fehérvár - Győr Sze (19.00): Honvéd - Kaposvár ~[ Sz (19.00): Békéscsaba - Fehérvár n Sze (19.00): Fehérvár - Zalaegerszeg­Sz (19.00): Zalaegerszeg - MTK-Sz (19.00): MTK - Honvéd H Sze (19.00): Győr - MTK-j Sz (19.00): MTK - Diósgyőr-1 Sze (19.00): MTK - Pécs-Sz (19.00): Honvéd - FehérvárJU Sz (19.00): Kaposvár - Zalaegerszeg 0 . Sze (19.00): Diósgyőr - Fehérvár r-J Sz (19.00): Kaposvár - Győr m Sze (19.00): Kaposvár - Debrecen­Sz (19.00): Győr - Diósgyőr-Sz (19.00): Vasas - Debrecen Sze (19.00): Ferencváros - Újpest-j Sz (19.00): Nyíregyháza - Honvéd Sze (19.00): Vasas - Pápa­Sz (19.00): Ferencváros - Vasas­Sz (19.00): Sopron - Ferencváros Kit# Sze (19.00): Debrecen - Sopron­Sz (19.00): Sopron-Pécs }/;% Sze (19.00): Sopron - Újpest­Sz (19.00): Újpest - Békéscsaba-[Sz (19.00): Újpest - Pápa-j Sze (19.00): Pécs - Vasas-f V (11.30): Újpest - Debrecen- j 26. forduló (05. 04.) 27. forduló (05. 07.-08.) 28. forduló (05. 14.) 29. forduló (05. 21.) 30. forduló (05. 28.) Sze (18.00): Honvéd - Vasas Sz (17.30): Nyíregyháza - Diósgyőr —,j Sz (19.00): Fehérvár - Nyíregyháza Sz (18.00): Békéscsaba - Kaposvár •-v Sz (19 00)' Kaposvár ^Nyíregyháza Sz (19.00): Zalaegerszeg - Debrecen m Sze (19.00): Győr - Nyíregyháza­Sz (17.30): Pápa - Pécs-Sz (19.00): MTK - Kaposvár _| Sz (18.00): Nyíregyháza - MTK-t Sze (19.00): Diósgyőr - Kaposvár­Sz (18.00): Újpest - Zalaegerszeg n Sz (19.00): Pécs - Ferencváros­Sz (18.00): Vasas - Fehérvár­Sz (19 00): Honvéd - Ferencváros Sze (19.00): Fehérvár - MTK Sz (19.00): Békéscsaba - MTK-Sz (19.00): Zalaegerszeg - Pápa Sz (18.00): Sopron - Diósgyőr-i Sz (19.00): Győr - Pápa-i Sze (19.00): Debrecen - Pápa , Sz (19.00): Kaposvár - Fehérvár­Sz (19.00): Honvéd - Újpest •f Sz (18.00): Újpest-Győr­Sz (19.00): Diósgyőr - Újpest m Sze (19.00): Pécs - Újpest­Sz (19.00): Vasas - Győr-Sz (19.00): Győr - Sopron-[ Sz (18.00): Pápa - Honvéd Sz (19.00): Fehérvár - Sopron Sze (19.00): Zalaegerszeg - Sopron­Sz (19.00): Sopron - Honvéd­Sz (19.00): Debrecen - Békéscsaba­Sz (18.00): Ferencváros - Zalaegerszeg­Sz (19.00): MTK - Vasas ■. VjÜ Sze (19.00): Ferencváros - Békéscsaba­V (11.20): Ferencváros - Debrecen­Sz (19.00): Diósgyőr - Vasas Sz (18.00): Debrecen - Pécs­Sz (19.00): Pécs - Békéscsaba _ •

Next

/
Oldalképek
Tartalom