Észak-Magyarország, 2005. március (61. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-12 / 60. szám

2005. március 12., szombat ÉSZAK-MitöYARi JÓSZÁG $ SPORT / HIRDETÉS /10 HÍRCSOKOR • A labdarúgó NB III Tisza csoportjában a 17. fordulót rendezik meg: az Abaújszántó csapa­ta ma lép pályára, 14.30-tól hazai környezet­ben a Balmazújvárost fogadják. A Miskolci VSC viszont a pálya használhatatlansága miatt nem játssza le a Tuzsér elleni összecsapást. • A B.-A.-Z. Megyei Labdarúgó-szövetség a hétvégén és kedden kiállított játékosok ügyét szerdán tárgyalja, és felkéri az esetlegesen érintett csapatokat, hogy a tárgyalásra a sa­ját jegyzőkönyvüket vigyék magukkal. • A Födi Rallye Team szervezésében Sziget 4-kupa elnevezéssel amatőr raliversenyt ren­deznek Miskolcon, a Zsarnai autópiacon már­cius 15-én, kedden. Nevezni a helyszínen 8-10 óráig lehet (5000 Ft/autó). A belépés 500 Ft/fő, 10 év alatt ingyenes. Vízben a víz világnapján Miskolc (ÉM) - A Magyar Hidrológiai Tár­saság Borsodi Területi Szervezete, a megyei és miskolci úszó szövetség­gel közösen a „Víz világ­napja” (március 22.) tisz­teletére idén is megren­dezi úszóversenyét. Mint azt megtudtuk, az idei viadal március 18-án lesz a Diósgyőri Városi Uszodában. A program, 14.30: a miskolci általá­nos és középiskolák amatőr úszókból álló váltói mérik össze tudá­sukat. 16.00: igazolt spor­tolók csatáznak. Birkó érem Miskolc (ÉM) - A Podravka kupa elneve­zésű, 5 ország 297 sza­badfogású birkózóját fel­vonultató szlovéniai via­dalon a KVSE három sportolóval képviselte megyénket. Súkösd Atti­la a kadett korosztály 60 kg-os súlycsoportjában 2. lett, míg Lagzi-Kovács Bendegúz a serdülő 38 kg-ban az 5. helyen • végzett. Szieben László (Fotó: archív) Szieben lemondott Budapest (MTI) - A Magyar Labdarúgó­szövetség (MLSZ) el­nökségi ülése után lemondott posztjáról Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) elnöke. A sportvezető az ülé­sen elhangzottak miatt távozik a liga éléről. Szieben sze­rint az MLSZ elnök­ségi ülésén kiderült, hogy az európai szö­vetség (UEFA) 800 ezer svájci frankot utalt el a licencadó- nak, amely az UEFA nyilvántartása szerint az MLL, azonban ebből egyetlen fo­rint sem jutott el a profi csapatokhoz. A távozó elnök úgy vé­li, az összeg az MLSZ mérlegadatai­nak a korrekcióját szolgálja. Nyert a Fitnes Péteren Sajószentpéter (ÉM) - A XIV. Péteri Ku­pa-Farsangi Teremlabdarúgó Torna négyes döntőjét a múlt hétvégén rendezték meg a sajószentpéteri Városi Sportközpontban. A körmérkőzések után a három győzelmet produkáló Fitnes együttese örülhetett a leg­jobbnak járó kupának. A végeredmény: 1. Fitnes, 2. Magas­feszültség, 3. AC Májland, 4. KV Kft. púnkon) lett a szuper-óriásmúlesikló világku­pa, miután megnyerte a számot az alpesi sí- zőknek a svájci Lenzerheidében zajló vk-dön- tőjén. Női szuper-óriásmúlesiklás: 1. Dorfmeis- ter (osztrák), 2. Schild (osztrák), 3. Parson (svéd). A szakági Vk végeredménye: 1. Dorf- meister, 2. Götschl (osztrák), 3. Kildow (ame­rikai). Az összetett Vk állása: 1. Parson, 2. Kostelic (horvát), 3. Dorffneister. (Fotó: epa) j Moszkva jó „ómen" ■ A jövő héten Oroszor­szág fővárosában rende­zik meg a műkorcsolya és jégtánc-vb-t. Molnár István istvan.molnar@eszak.boon.hu Tiszaújváros (ÉM) - Alig­hogy szerdán este hazaérke­zett a svédországi edzőtábor­ból, ma reggel már Moszkvá­ba repül(t) Sebestyén Júlia, a Tiszaújvárosi SC versenyzője: a tavalyi esztendő Európa-baj- noka úgy érzi, sikerült meg­felelően ráhangolnia magát a világbajnokságra, lezárta ma­gában a torinói kontinensvia­dalon történteket.- Már nem érdemes azokon a dolgokon rágódni - jelentet­te ki lapunknak a magyar baj­noki címvédő. - A sportban a negatívumokat gyorsan el kell felejteni, különben az a következő alkalommal kiha­tással lesz az ember teljesít­ményére. Márpedig én azt nem szeretném... Egyébként engem az még keményebb munkára ösztönöz, ha valami, valamilyen okból nem jön össze..., mert legközelebb javí­tani akarok, úgy futni, hogy a programomban minél keve­Sebestyén Júlia: lélekben magabiztosan (Fotó: archív) sebb hibát találjanak a ponto­zók. Lényeges a hit, a mosta­ni, landskronai felkészülésem­nek az volt az egyik legfonto­sabb pontja, hogy belül, lélek­ben legyek magabiztos. Olimpiai kvalifikáció A pár héttel ezelőtti Euró- pa-bajnokságon nem volt se­lejtező, ám Moszkvában há­rom alkalommal kell majd jégre lépnie Sebestyén Júliá­nak (is): szerdán, pénteken, il­letőleg szombaton.- A kvalifikáción is nagy a hangsúly, függ tőle a rövid­program sorsolása - folytatta a 2004-ben, Dortmundban élete addigi legjobb világbajnoki sze­replését (ami egy hatodik hely volt) elérő újvárosi klasszis. - Moszkvában többször jártam, egy jó ómen lehet, hogy múlt novemberben egy erős me­zőnyben tudtam harmadik len­ni az orosz GP-versenyen. A vb nem mellesleg már kvalifikációs viadal a 2006-os téli olimpiára: Júlia akár egy­maga is kiharcolhatja Ma­gyarország számára a két kvó­tát, sőt, ha Pavuk Viktória va­lami hasonlóval tud előruk­kolni, mint a budapesti Eb-n, akár... A világbajnoksággal kapcsolatos továb- CoIJiií bi információk elérhetők a yyvAyjsy,org honlapról. A PÁLYÁN Kazincbarcikai SC - Jászapáti (szombat, 14.30) A KBSC várható kezdőcsapata: Botló - Hanász, Bányai, Harnócz - Engi, Odrobéna (Darák), Kovács R., Deák, Kerekes - Simkó, Dávid. Lesz-e meccs ma? Kazincbarcika (ÉM - PA)- Ha az időjárás is úgy akar­ja, akkor ma megkezdődnek a labdarúgó NB II Winner cso­portjának küzdelmei. Megyei csapataink közül a Putnok és a Bocs nem lép pályára - el­halasztották a meccseiket -, viszont a Kazincbarcika hazai környezetben 14.30-tól a Jászapátit fogadja, ha a pálya alkalmas lesz a találkozóra.- Abban egyeztünk meg el­lenfelünkkel, hogy ma reggel 8 óráig jelezzük feléjük, hogy meg tudjuk-e rendezni az összecsapást - tudtuk meg Ká­dár Zsolttól, a KBSC edzőjé­től. - A játékosok már nagyon várják a rajtot, hiszen több mint három hónap telt el az utolsó tétmeccsünk óta. Fizikálisán ügy érzem rend­ben vagyunk, azt viszont, hogy játékban mit tudunk nyújtani majd kiderül. Erős rivális érkezik hozzánk, vi­szont mi nyerni akarunk és csökkenteni a velük szembe­ni 4 pontos különbséget. Jó esély ■ Három megyei csapa­tunk szerepel ezen a hétvégén itthon a kézi­labda NB l/B-ben. Ózd, Mezőkövesd, Bocs (ÉM - ME, PA) - A másodosz­tályú borsodi kézilabdacsapa­tok közül a bajnokság 16. for­dulójában csupán a Miskolci Honvéd-MISI női gárdája sze­repel idegenben, a többiek ha­zai pályán gyarapíthatják a pontokat. A férfiaknál a keleti cso­port negyedik helyén álló Óz­di KC a Fehérgyarmatot látja vendégül az ózdi sportcsar­nokban szombaton délután.- Fiatal, lendületes, teljesen nyitott védekezést alkalmazó csapat a Fehérgyarmat ­a pontok gyarapítására mondta Závodszky István, az ÓKC edzője. - Sajnos Cegléden elszenvedtük az első tavaszi vereségünket, most igyekszünk a múlt heti botlást kijavítani. Hazai pályán természetesen mi vagyunk az esélyesek, és mi­vel Szabolcsban ősszel is nyer­ni tudtunk, bízom benne, hogy ezúttal sem lesz probléma. Két vereség után a Mezőkö­vesd ismét saját környezetében játszik, a két pont reményében a Makó ellen küzd szombaton Férfiak Mezőkövesdi KC -Makó _____ Ózdi KC - Fehérgyarmat Nők Bocs KSC - Háromkő KC_____ Békéscsaba - Miskolci Honvéd-MISI délután a Berendi-csapat.- Sérült Drízner és Tömöri, ezért rájuk nem számíthatunk ezen a találkozón. A Makó jól rajtolt, hiszen két győzelem­mel kezdték a tavaszt, tehát nem lesz könnyű a szombati összecsapás - vélekedett Be- rendi Antal. - Nagyon szeret­nénk elindulni fölfelé a táblá­zaton, készülünk nagyon a mérkőzésre, borzasztóan nagy szükségünk van erre a két pontra. Mindenki kapaszko­(szombat, 17.00) (szombat, 18.00) (szombat, 16.00) (vasárnap, 16.00) dik, menekül a kiesési zóná­ból, hazai pályán gyakorlatilag kötelező feladat legyőzni egy riválisnak számító ellenfelet. Az elsőért A hölgyeknél a pont nélkül álló Bocs KSC szombaton ha­zai pályán a Salgótarjánnal találkozik.- Nagyon szeretnénk meg­szerezni első győzelmünket - mondta Zákányi Zoltán, a Bocs edzője. - Mivel ellenfelünk meggyengült az őszhöz képest erre reális esélyünk van, de csak abban az esetben, ha nem görcsösen, hanem nyugodtan és felszabadultan fogunk ját­szani. Ha meg tudjuk ismétel­ni a múlt héten, a Gyula ellen nyújtott teljesítményünket ak­kor nem lehet gond. UEFA-KUPA A labdarúgó UEFA-kupa nyolcad- döntőinek első mérkőzésén tör­tént: Partizán Beograd (szerb-monte- negrói) - CSZKA Moszkva (orosz) 1-1 (0-1) G.: Törnie (83. 11-esből), ill. Aldonyin (18.) Olimpiakosz Pireusz (görög) - Newcastle United (angol) 1-3 (1-2) G.: Djordjevic (15., 11-esből), ill. Shearer (12., 11-esből), Róbert (34.), Kluivert (69.) Kiállítva: Georgatosz (11.), Kosz- tulasz (44. - mindkettő Olimpia­kosz) ______ Sahtar Donyeck (ukrán) - AZ Alk- maar (holland) 1-3 (1-1) G.: Matuzalem (45.), ill. Nelisse (27.), Mathijsen (51.), Perez (93., 11 -esből) Austria Wien (osztrák) - Reál Zaragoza (spanyol) 1-1 (1-0) G.: Rushfeldt (32.), ill. Savio (74.) Lilié (francia) - AJ Auxerre (fran­cia) 0-1 (0-1) G.: Akaié (45.) Middlesbrough (angol) - Sport­ing Lisbon (portugál) 2-3 G.: Job (79.), Riggott (86.), ill. Barbosa (49.), Liedson (53.), Douala (65.) Sevilla (spanyol) - AC Parma (olasz) 0-0 A Steaua Bucuresti - Villarreal mérkőzést az erős havazás miatt március 16-ára halasztották. http://emtippek.boon.hu __J Az UEFA-kupa döntő (DOC 23 kB) Képzések 2005 tavaszán! ÁZ ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁS JELENTŐSÉGÉT NEMCSAK AZOK ISMERIK FEL, AKIK SZERETNÉK NAPRAKÉSZ ÁLLAPOTBAN TARTANI SZAKMAI ISMERETEIKET, HANEM AZOK AZ OKTATÁSI VÁLLALKOZÁSOK IS, AMELYEK FELKÉSZÜLTEK EZEKNEK AZ IDŐSZERŰ ISMERETEKNEK AZ ÁTADÁSÁRA. Mindezt előrebocsátva kérdeztük Szász Csaba ügyvezető igazgatótól, mi­lyen képzések indulása várható tavasz- szal a Szász Oktatási Stúdióban.- Folyamatosan szervezzük a tan­folyamokat, s terveink szerint április­ban indíthatunk mérlegképes köny­velői, pénzügyi-számviteli ügyintézői, tb-ügy intézői, számítógép-kezelői, minőségirányítási belső auditor és köz- beszerzési referens OKJ-s képzéseket. — Mit kell tudni a közbeszerzési refe­rens képzésről?- Az Európa Unióhoz történő csat­lakozással a közbeszerzések szabályo­zottságában jelentős változások tör­téntek. A közbeszerzési törvényben előírt követelményeknek való megfe­lelés, a megfelelő eljárás kiválasztá­sa, tervezése, ütemezése, lebonyolí­tása különleges szakértelmet igényel. A közbeszerzési törvény értelmében a közösségi értékhatárt elérő vagy meg­haladó értékű közbeszerzés esetében a közbeszerzési eljárásba az aján­latkérő hivatalos közbeszerzési tanács­adót köteles bevonni. Az ajánlatkérő köteles hivatalos közbeszerzési ta­nácsadót bevonni különösen a felhí­vás és a dokumentáció elkészítésébe. Hivatalos közbeszerzési tanácsadó az, aki az állam által elismert közbeszer­zési tárgyú szakképesítéssel, közbe­szerzési referens végzettséggel és leg­alább kétéves igazolt közbeszerzési gyakorlattal rendelkezik, valamint sze­repel a Közbeszerzések Tanácsa által vezetett tanácsadói névjegyzékben. Ehhez nyújt segítséget a közbeszerzé­si referens tanfolyamunk.- Az OKJ-s képzéseken túl milyen tan­folyamukat indítanak?- Nagy feladatot jelentett az idén is a mérlegképes könyvelők 16 órás kötelező továbbképzése, melyet az ECONOMIX Egyetemi Business Centrum Kft.-vei együtt szerveztünk. Már jelenleg is nagyon sokan beadták jelentkezésüket a továbbképzésre, amelyet az idén nemcsak Miskolcon, hanem Borsod-Abaúj-Zemplén megye számos városában is szervezzük. Ter­veink szerint Miskolc, Ózd, Kazinc­barcika, Tiszaújváros, Mezőkövesd, Szerencs, Sárospatak helyszíneken tartjuk. A képzéseket vállalkozási és államháztartási szakirányon folytatjuk. Célszerű a továbbképzésen az első fél­évben részt venni, hiszen a megszer­zett ismeretek akkor még hasznosítha­tók az adott évben. Azok számára, akik 2004-ben valamilyen okból kifolyólag elmulasztották a kötelező továbbkép­zésen való részvételt, az elmaradt ok­tatást pótolni kell, mert ha nem teszik meg, akkor kizárásra kerülnek a könyvviteli szolgáltatást végzők köréből. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani azzal, hogy még szervezünk továbbképzést 2005. március 18-19- én. Aki érintett benne, ne mulassza el a jelentkezést, mert további lehetőség már nem lesz a pótlására.- A tanulást sosem lehet abbahagyni, mert a megszerzett ismeretek gyorsan elévülnek Mit terveznek a közel­jövőben?- Természetesen dolgozunk azon, hogy a képzéseket minél kedvezőbb feltételekkel vehessék igénybe az érdeklődők, ezért figyeljük a pályáza­ti lehetőségeket, s nem mulasztjuk cl beadni a pályázatokat. Bízok benne, hogy lesz támogatott képzés az idén is — mondta Szász Csaba ügyvezető igazgató. Végül megtudtuk azt is, hogy érdek­lődni a Szász Oktatási Stúdióban Mis­kolcon, a Széchenyi, u. 90. szám alat- ti belvárosi irodájában lehet. Vala­mennyi tanfolyami képzésről olvashat­nak a www.informadn.hu internetes ol­dalukon, de tájékoztatás kérhető sze­mélyesen vagy a 46/506-831 -es telefo­non is. HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom