Észak-Magyarország, 2004. február (60. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-16 / 39. szám
2003. február 16., hétfő mmmmmmmré ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR El Lefoglalták. A török pénzügyi hatóságok hét végi bejelentése szerint a híres-hírhedt Uzan család több mint 200 cégét foglalták le a vállalkozói csoport adósságainak fejében. El Félretéve. A magyar politikai palettán a Magyar Demokrata Fórum az egyedüli politikai erő, amely az antalli örökség mentén politikai sérelmeit félretéve, szakmai alapon küzd az összmagyarság, a fiatalok érdekeiért - jelentette ki Almássy Kornél, az Ifjúsági Demokrata Fórum ifjúsági kabinetjének vezetője vasárnap. Az Afganisztánban elesett orosz katonákra emlékeztek vasárnap Szentpétervárott abból az alkalomból, hogy 15 évvel ezelőtt ért véget az egy évtizeden át tartó és sok ezer áldozatot követelő invázió. (Fotó: EPA) Számon kérik az ígéreteket Budapest (MTI) - Vasárnaptól olvasható az interneten az ellenzék kritikája a kormány Európa-tervének megvalósulásáról - erről Rogán Antal beszélt sajtótájékoztatón Budapesten. A Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta: az oldal számba veszi, hogy a 2003. február 11-én Medgyessy Péter által ismertetett, az ország európai uniós felkészülését segítő programból mi az, ami „nem az ígéreteknek megfelelően történt”. Az ellenzéki politikus beszélt többek között arról, hogy az Európai Bizottság országértékelésében foglalt kritikák megoldására máig nem tett kísérletet a terv. Békéért imádkoztak a nepáli gye- ! rekek egy hét végi katmandui rendezvényen. A Nemzeti Emberi Jogi Bizottság nevű szervezet jelentése szerint a maoista lázadás kezdete - 1996 - óta körülbelül 8 ezer ember halt meg, több mint ezer tűnt el, ezrek jutottak árvaságra és özvegyültek meg, százak váltak földönfutóvá az országban. * (Fotó: EPA) .. .. ■ : ■■ ■ ' ' 1 ... .. Át kell gondolni a szoborügyet Budapest (MTI) - A Teleki-szobor felállításáról szóló döntés felülvizsgálatát kéri az érintett illetékesektől Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere. A főpolgármester egy vasárnapi, Budapesten tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta: a szobor felállítását kezdeményező emlékbizottságon kívül felkéri a volt és a jelenlegi államfőt és a kulturális tárcát, hogy a társadalmi vita figyelembevételével vizsgálják felül álláspontjukat. „Ezt a vitát le kell folytatni” - jelentette ki. Demszky Gábor rámutatott: a főváros kulturális bizottsága társadalmi konszenzust feltételezett a döntés meghozatalakor. „Az elmúlt egy hét vitái azonban azt mutatják, hogy ez a konszenzus hiányzik” - tette hozzá. Máris sarkára áll a német pénzügyminiszter Eichel szerint nem megy, hogy egyszerre megvonnak és kérnek is Beriin-Budapest járat indulna júniusban London (MTI) - A London és Budapest közötti közvetlen járat májusi beindítása után másfél hónappal, június második felétől Berlinből is közvetlen járatokat indít Budapestre a legnagyobb brit fapados légitársaság, az easyJet. Még olcsóbban Az olcsó útjairól, valamint agresszív terjeszkedési és flottabővítési terveiről ismert cég hét végi londoni bejelentése szerint Berlin Schönefeld és Ferihegy repülőterek között június 17-étől lehet repülni naponta egyszer a narancssárgafehér gépeken, egy útban 25,99, oda-vissza 51,98 eurós (7 ezer, illetve 14 ezer forintos) induló áron. Ezek a telefonon elvégzett jegyfoglalások legalacsonyabb árai; a cég internetes foglalási rendszerén ennél olcsóbb jegyekhez is hozzá lehet jutni. A cég már a múlt hét vé- gén bejelentette, hogy május 1-jével, az EU-bővítés első napján közvetlen járatot indít London és Budapest között is. Berlin (MTI) - Hans Eichel német pénzügyminiszter egy vasárnapi interjúban „kőkemény” tárgyalásokat helyezett kilátásba az Európai Bizottság 2007-2013-ra szóló költségvetési javaslataival kapcsolatban.- Az Európai Bizottság nem teheti meg, hogy egyrészt takarékoskodásra akar bennünket szorítani, másrészt viszont újabb, milliárdos nagyságrendű átutalásokat akar tőlünk - közölte Eichel a Welt am Sonntagban. Eichel arra utalt, hogy az Európai Bizottság a GDP-arányos német államháztartási hiány nagysága miatt megszorító előírásokat és szankciókat helyezett kilátásba - egyelőre sikertelenül Németországgal (és Franciaországgal) szemben, ugyanakkor sürgeti Németországot, az EU-kasszába legtöbbet befizető országot, hogy még több pénzzel járuljon hozzá a 2007-2013-as EU- költségvetéshez. Az Európai Bizottság azt szeretné, hogy a kiadásokra szánt jelenlegi közel 100 milliárd euró 2013-ra 143 milliárd euróra emelkedjen. Teljes befogadást - ez a pápa óhaja Vatikánváros (MTI) - A bővülő Európai Unió kapcsán a keresztény gyökerek jelentőségéről, a keleti országok teljes befogadásának szükségességéről beszélt vasárnap II. János Pál pápa. A katolikus egyházfő szokásos úrangyala imádsága keretében, a Szent Péter téren összegyűlt többezernyi zarándok és érdeklődő előtt arra kérte az EU-t, hogy teljes mértékben fogadja be az új tagországokat, mindazon sajátosságukkal, amit magukkal hoznak. Szavai szerint Európa „tüdejének” két fele - a keleti és a nyugati - együtt lélegzett a keresztény hit elterjedése tekintetében, s együtt kell működnie a politikai vetületekben is - emlékeztetett a pápa. Kitörő örömmel üdvözölte Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke az olasz balközép ellenzéki pártok vezetőit abból az alkalomból, hogy „Egyesült erővel az Olajfa alatt, Európáért” jelmondattal közös listát állítottak a közelgő európai parlamenti választásokra. (Fotó: EPA) v ......: : ...... • .............^. ......... ....:...............;......................J A haza, a nemzet, a magyarság képviselete Az uniós választás témakörei lesznek az MSZP-kampányban Eger (MTI) - Az uniós parlamenti választásnak tétje az, hogy kik és milyen politikai értékrend alapján képviselik Magyarországot az Európai Parlamentben, és tét az is, hogy az Európai Parlamentnek milyen lesz az összetétele - mondta Kovács László vasárnap Egerben. A Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták (Fibisz) tisztújító kongresszusán az MSZP elnöke hangsúlyozta, hogy pártja európai uniós választási kampányának témakörei: a haza, a nemzet, a magyarság érdekeinek képviselete, Magyarország és Európa jövője - jelentette ki az MSZP elnöke. Magyarország számára az állampolgárbarát Európai Unió a legjobb, amely élhetőbb Európát teremt - jegyezte meg. Az MSZP tudja, hogy a választás egy vélemény- nyilvánítás is az ország helyzetéről, de nem ez a lényeg - szögezte le. Nem mond igazat? Moszkva (MTI) - Moszkvai elemzők kétkedéssel fogadták Ribkin orosz elnökjelölt magyarázatát kijevi eltűnéséről. Pénteken azt állította, hogy Maszhadov sza- kadár csecsen elnökkel való békemegbeszélés ígéretével csalták Kijevbe, ahol napokra elkábították. Az erdélyi televízióért Bukarest (MTI) - Alapítványt hoznak létre Romániában a magyar kormány segítségével felállítandó Erdélyi Magyar Televízió elindítására, működésének biztosítására - tájékoztatott a hét végén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sajtóirodája. Az alapítvány Janovics Jenő (1872^-1945) nevét viseli, aki az erdélyi magyar mozgóképgyártás jelentős formálója volt. Ismét súlyos incidens Kabul (MTI) - Feltételezhetően tálib fegyveresek négy afganisztáni aknamentesítő tűzszerészt lőttek agyon az ország nyugati részén. Hivatalos források vasárnapi közlése szerint hónapok óta ez volt a legsúlyosabb incidens, amely Afganisztánban dolgozó segélymunkásokat ért. Folytatódó támadások Bagdad (MTI) - Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak vasárnap egy amerikai gépjárműoszlopra egy Bagdadból kivezető országút fővárosi szakaszán. Egyelőre tisztázatlan, vannak-e halálos áldozatai a támadásnak. Egy amerikai gépkocsi kigyulladt, és szemtanúk közölték: látták, hogy az amerikai katonák három embert emeltek ki az eltalált autóból, de azt nem tudták megmondani, hogy halottakat vagy sérülteket. A konvoj egy katonai és két civil terepjáróból állt, s az egyik polgári járművet érte találat. Amerikai katonák lelőttek vasárnap egy irakit, hat továbbit pedig megsebesítettek Bagdadban. Előzőleg egy út szélén elhelyezett pokolgép robbant egy amerikai katonai konvoj közelében, de a robbantás nem érte el feltehető célját, senki sem sérült meg az amerikaiak közül. Egy amerikai katona életét vesztette vasárnapra virradóra Bagdad közelében, mert felborult a gépkocsija. A bagdadi kórházból hazafelé tart a harcok egyik sérültje (Fotó: epa) Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@eszak.boon.hu). Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@eszak.boon.hu).. Főszerkesztő-helyettes: Szántó István (szanto.istvan@eszak.boon.hu) Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu) - Miskolc. Maros Éva (maros@eszak.boon.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@eszak.boon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: az 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszere- ^ sen vizsgálja és auditálja a MÁTESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-0357 ^/AATESZ’