Észak-Magyarország, 2004. február (60. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-12 / 36. szám
2004. február 12., csütörtök észm-mumumszág# MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /5 Miskolc és környéke 0 Pályázati felhívás. Az „Esély” Lelkisegély Telefonszolgálat pályázatot hirdet új ügyelők kiképzésére. A tanfolyam ideje 3 hónap. Jelentkezni március 15-ig lehet, cím: „Esély" Lelkisegély Telefonszolgálat, Miskolc Pf.: 613. 3510. 0 Gyűjtés hátrányos helyzetűeknek. 6-16 év közötti hátrányos helyzetű miskolci gyerekek számára gyűjtünk igényes témájú könyveket, hangkazettákat és CD-ket. Adományaikat hétfőn, szerdán, pénteken 10-14 óra között adhatják le az FKGP miskolci székházában. (Baross G. u. 18.) FÓRUM, FOGADÓÓRA 0 Dr. Kovács László az MDF miskolci szervezetének elnöke a mai napon délután 5 órától tartja beszámolóját a miskolci önkormányzat munkájáról az MDF Széchenyi u. 30 sz. alatti irodájában. LOCSOGUNK Ingünk is rámegy a melegre Szántó István e-mail: szanto.istvan@eszak.boon.hu Húsz esztendó'vel ezelőtt, amikor Orenburgban a barátságtalan, kénes levegőben építettük a ki tudja hányadik Barátság gázvezetéket, úgy tudtuk, hogy legalább ötven évig szinte ingyen kapjuk a fú'tőenergiát. Ma már tudjuk, hogy ez nem jött be. Sőt, azt is tudjuk, hogy a gáz árának folyamatos emelkedésével arányosan vagy aránytalanul egyre többet fizetünk a fűtésért. így aztán aki csak teheti, azon töpreng, hogy miként takarékoskodhat, hogyan ügyeskedhet a fűtési rendszer variálásával. Mint ismeretes, nem könnyű a nagy és gazdaságtalan távfűtőrendszerről való leválás. Mondván, hogy minél kevesebben veszik igénybe, annál nagyobb teher jut majd azokra, akik képtelenek megszabadulni a monstrum szolgáltatótól. Ám a mosfani, frissen kapott fűtésszámlák csak arra serkentenek valamennyiünket, hogy kisebb közösségek egyedi fűtés- rendszerek révén csak jobban gazdálkodhatnak pénzükkel. )ó tudni, hogy éppen a közelmúltban díjazták Miskolc egyik legszebb lakóházát a Gyöngyvirág utcában. Nos, azon túl, hogy valóban tetszetős az épület, igazi előnye a napkollektoros fűtési rendszere. A tetején található napelemek a fény energiáját hasznosítják. Aki persze banki hitelből szeretné utánozni, ugyanezt megvalósítani, aligha kapkodhatja el. Tapasztalatból tudom, hogy a legnagyobb pénzintézetnél még nem döntötték el, építésiengedély-köteles-e ez a beruházás. Szerencsére a városházán már tisztában vannak azzal, hogy a fűtéskorszerűsítésnek ez a legkorszerűbb formája, és nem érdemes akadályt gördíteni elé. Kár, hogy még nem mindenki tudja ezt... Séta a vadasparki tó körül Miskolc (ÉM) - Régóta vágyott (meg is tervezett) programja megvalósításához kapott most komoly anyagi támogatást a Vadaspark. A miskolci állatkertben szeretnének egy úgynevezett növényevolúciós sétányt kialakítani, amely a tó körüli területen futna körbe. A napokban érkezett meg a szakminisztérium értesítése a csanyiki létesítménybe, mely szerint bizton számolhatnak a megítélt 4,4 millió forintos pályázati pénzzel. Radiátor helyett jobban Járnánk kandallóval. (Fotó: Ádám János) Sokkolta a fűtésszámla a miskolciakat Más városokban is mérés szerint küldik ki a számlát, de jóval olcsóbban fűtenek Miskolc (ÉM - Hl) - Hatalmas felháborodást váltott ki a miskolci lakosokból a frissen érkezett fűtésszámla. Más városok fűtési rendszerét, dijait összehasonlítva arra kerestük a választ, valóban a mérés szerinti elszámolás-e a gond okozója. A városvezetés szerint ugyanis a mérés szerinti elszámolás okozza a galibát, a januári nagy hideg miatt lettek magasak a fűtésszámlák. Mint köztudott, Miskolcon október óta számláznak mérés szerinti elszámolás alapján. Egerben tíz éve Ettől sokkalta előrébb jár- Eger városa, ahol már kerek tíz éve működik így a rendszer. Zsebe Albert, az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Rt. távhő divízióvezetője elmondta, a lakosok a kezdeti nehézségekre már nem is igen emlékeznek. Mert nehézségek természetesen ott is voltak.- Főként a fogyasztók értetlenségével kellett megbirkóznunk, de elmondhatom, a távfűtés a mérés szerinti elszámolással nem lett sem drágább, sem olcsóbb. Volt, akinek kevesebbet és volt, akinek többet kellett fizetni, a nagyfogyasztóknál katasztrofális helyzet alakult ki. Megoldásként a fogyasztói oldal korszerűsítését végeztük el, sok lakásban szereltek fel termosztaFütósi dijak Egy 56 négyzetméteres lakás fűtési dija 3,5 köbméter melegvíz-fogyasztás mellett Januárban:- Távfűtéses panellakás Miskolcon: 18 000-20 000 Ft, ____- Gázfűtéses panellakás Miskoicon: 7000-9000 Ft, ________- Távfűtéses panellakás Egerben:- havi díjfizetéssel: 13000Ft.- éves elszámolással: 9000R. tikus szelepet és arányosítási mérőt, így takarékoskodni tudnak és a valós fogyasztást fizetik. Ugyanakkor van lehetőség egyéves ciklusú díjfizetésre is, ebben az esetben minden hónapban ugyanannyit fizet a fogyasztó, majd az év végén elszámoljuk ezt. Nyíregyházán pályáznak Nyíregyházán szintén nemcsak a mérés szerinti elszámolás működik évek óta, de hét éve indították útjára az úgynevezett nyitási programot. A lakóközösségek pályázhatnak a Nyírtávhőnél, a szolgáltató pedig távszabályzót, szelepet épít be a lakásba, így mérés és költségmegtakarítás alapján tudnak fizetni, és szintén lehetőség van a fűtés szabályozására. Zom- borszki Péter, műszaki osztályvezető-helyettes elmondta, az elmúlt években megtakarítás volt megfigyelhető a fűtési költségekben. A miskolci gázfűtéses lakásokkal kapcsolatban Farkas Zsolt, a Home Projekt Kft. vezetője, a távhőrendszerről történő leválások pénzügyi tanácsadója elmondta, a levált lakásokban lényegesen kevesebb fűtésszámlát fizetnek a lakók. Minél több laJJ ................................................. A távfűtés a mérés szerinti elszámolással nem lett sem drágább, sem olcsóbb. Zsebe Albert, divízióvezető .................................................» kásos a társasház, ami egy gázkazánon van, annál olcsóbb a fűtés. Még az átalakításhoz igénybe vett hitel törlesztőrészletével együtt is negyven százalékkal kevesebbet fizetnek. http://forum.boon.hu \__j Mondja el a véleményét! „Visszaéltek a választók bizalmával” Az ok: infláció, gázdíj Miskolc (ÉM - Hl) - A tavalyi évben a távhőszolgáltatás és annak díjai folyamatosan napirenden voltak Miskolc város közgyűlésén.- Káli Sándor és az MSZP-SZD- SZ városvezetés visszaélt a választók bizalmával - mondta Juga György, az összefogás Fi- desz-MDF frakcióvezetője. Másfél évvel ezelőtt azt ígérték ugyanis, hogy a távhőszámla kevésbé fogja terhelni az itt élők pénztárcáját. Ezzel szemben az elmúlt egy évben az infláció többszörösével emelték a távhő- díjakat. Ez a díjemelés a Medgyessy-kormány gázdíj- és áfakulcsemeléséből, valamint a- és áfakulcsemelés helyi szocialisták távhővel kapcsolatos elhibázott döntéseiből állt össze. Az Összefogás-Fidesz- MDF frakció minden egyes alkalommal kifejtette azt a véleményét is, hogy pazarlás folyik a távhőnél, amelynek költségeit nem lehet a lakosságra terhelni. Bizalmat szavaztak Az MSZP-SZDSZ városvezetés továbbra sem tesz semmit a pazarlás megállítására, sőt további bizalmat szavazott a Mihő Kft. igazgatójának, akit jogerősen elítélt a bíróság a távhőcég kárára elkövetett 58 millió Ft értékű hűtlen kezelésért. Ez az összeg 400 lakás egész évi fűtésköltségét teszi ki. Érvak-ellenérvak: A távhőszámláról AHOGY A HATALOMBÓL LÁTNI: Szűcs Erika (MSZP), Miskolc alpolgármestere • A távhőszolgáltatás díját év végén nem emeltük, utoljára a 2003. októberi közgyűlésünkön a 2003. évi gázáremelést érvényesítettük. • A Mihő Kft. ügyfélszolgálatának adatai szerint ebben a fűtési szezonban eddig átlag 10 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. AHOGY AZ ELLENZÉKBŐL LÁTNI: Juga György, önkormányzati képviselő (Fidesz) • A díjemelés a Medgyessy-kormány gázdíj- és áfakulcsemeléséből, valamint a helyi szocialisták távhővel kapcsolatos elhibázott döntéseiből állt össze. • Többször elmondtuk már, pazarlás folyik a távhőnél, amelynek költségeit nem lehet a lakosságra terhelni. Új arccal, új hanggal kommunikál a város Személyi, formai és tartalmi változások lesznek rá jellemzőek Miskolc (ÉM - KHE) - Márciustól új arculat, új hang, új tartalom jellemzi majd Miskolc kommunikációját. November közepén alakult meg a Miskolci Kommunikációs Kht. a Miskolc Városi Televízió W .............................. A nyomtatott sajtó terén új hetilap megjelenése hozza majd a változást. Mezővári Attiláné ÜGYVEZETŐ .................................................» Kht.-ból. Az új társaság kibővült feladat- és tevékenységköre látja el a város teljes kommunikációját - mondta el lapunknak Mezővári Attiláné ügyvezető. Jelentős átalakulások várhatók a városi televízión belül. Ez nem csupán a személyi változásokat jelenti, hanem a műsortartalom megújulását is. Űj hang, új arculat, új lógók és dizájn jellemzi márciustól a televízió műsorát. Új hetilap A nyomtatott sajtó terén új hetilap megjelenése hozza majd a változást, A Miskolci Műsor, valamint Miskolci Tükör mellett új, ingyenes lapot vehetnek majd a kezükbe Miskolc, illetve a környező települések lakói. A színes, 8 oldalas, A/3-as méretű, ingyenes lap, a MiNap címet viseli majd. Ebben az olvasók minden olyan eseményről, változásról, döntésről értesülnek, - legyen az kulturális, politikai vagy éppen gazdasági -, mely életükre hatással lehet. A MiNap-ot az olvasók szombatonként találják majd a postaládájukban. Márciustól a megyeszékhely weboldala is megújul. Friss, napi információkat tartalmazó hírportállá alakul, melynek arculata is változik. A megnövekedett feladatoknak megfelelően a televízió szerkesztősége mellett lapszerkesztőség, valamint webszer- kesztőség is működik. A három médiacsatorna szerkesztőségét egy főszerkesztő felügyeli. A szerkesztők személyéről még folynak a tárgyalások, azt azonban már tudni lehet, hogy a főszerkesztő Karosi Imre lesz. Kiállításmegnyitó, a Földes Konferencia Napok keretében nyitották meg Veress Gyula festőművész kiállítását az iskola galériájában. (Fotó: Bujdos Tibor) v________: — ........ ...........—- .. ^