Észak-Magyarország, 2003. július (59. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-31 / 177. szám
2003. július 31., csütörtök ÉSZAKMAGYARORSZÁG* KULTÚRA / 6 HÍRCSOKOR 0 Elmarad az előadás. Elmarad a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház szervezésében tervezett Holdsütésben álmodik a lány című előadás, betegség miatt. A rendezvény a Péntek esték a Rákóczi-udvarban című sorozat részeként ma este lett volna. A megvásárolt jegyek a vásárlás helyén visszaválthatók. 0 Plnczehelyi. Pinczehelyi Sándor képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Miskolci Galériában, augusztus 6-án. Új útikönyv Szlovákiáról Miskolc (ÉM) - Jól forgatható útikönyvet adott közre a napokban Szlovákiáról a JEL-KÉP Kiadó. A kiadó célja a kötettel, hogy eloszlassa az országról a csehszlovák időkben kialakult, s többé-kevésbé még ma is élő szürke képet, s felkeltse a turisták érdeklődését a Felvidék látnivalói iránt. Kevesen tudják ugyanis, hogy milyen látványos változásokon ment át az utóbbi években északi szomszédunk. Ennek köszönhetően ma ismét régi szépségükben élvezhetők e páratlanul gazdag terület kulturális és természeti látnivalói, s a magyar turisták számára is megfizethető szolgáltatásai. Ellenőrzött információk A 311 oldalas könyv személyesen ellenőrzött, friss és praktikus információkat tartalmaz - a szálláshelyekről, étkezési és utazási lehetőségekről is -, s olvasmányos leírásokat közöl a műemlékekről. A kötetet 44 térkép, rövid magyar-szlovák szótár, és 53 színes fotó teszi teljessé. „Elmondom az illemszabályt” Eszenyi Miklós 1938 szeptemberében hirdetmények adták közre Sárospatakon, hogy Halász Klára úrnő megnyitotta tánc- és illemtaniskoláját. A később Dunyák Györgyné néven ismert tanárnő több mint hatvan esztendőn keresztül, 2002-ig nemzedékekkel foglalkozott, sok tanítványának még az unokáját is megismertette a társastáncokkal. Dunyák Györgyné 1917-ben született, 1938-ban Budapesten szerzett tánctanári képesítést. Az iskola mellett mindenféle sportot szívesen űzött, még a vitorlázórepülő-vizsgát is letette, emellett szívesen motorozott. Sárospatakon nemcsak a tanítóképzőben tanított, hanem Ungváron és vidéken is indított tanfolyamokat. Herceg- kúton jött rá, hogy a kulturális hagyományok mennyire fontosak, hiszen a bécsi ke- ringőt az ott élő svábok pillanatok alatt hibátlanul táncolták. Érdekes körülmények között oktatott, előfordult, hogy a falu juhásza kísérte furulyán, másik alkalommal pedig ő ült a dobok mögé, mert a zenekar nem jól játszotta az ütemet. Az 1950-es években, amikor már más szelek fújtak, továbbra is sokan látogatták a tánciskoláit Sárospatakon, majd Miskolcon is. „A Rákosi-korszakban csak annyit mondtam mindig a növendékeimnek, hogy most ugyan más a szokás, de elmondom az úri illemszabályokat, mert mire felnőttek lesztek, már lehet, hogy másképpen lesz” - mondta egy interjúban. S az élet őt igazolta, mert minden évben volt annyi növendéke, hogy újraindítsa tanfolyamait. 2002-ig, 85 esztendős koráig működött Klári Néni Tánciskolája, az utolsó években a Rónai Művelődési Központ épületében. Csodájára jártak, mert Magyarországon rekordot döntött több mint hat évtizedes, aktív tánctanári tevékenységével. Dunyák Györgyné halálával Miskolc és a megye szegényebb lett egy érdekes egyéniséggel. Klári nénit ma 10 óra 30 perckor kísérik utolsó útjára a Szentpéteri kapui temetőben. TOKAJI ÍRÓTÁB0R 2003 Havonta mindössze 2-3 példány fogy egy-egy árusnál a kulturális folyóiratokból Miskolc (ÉM - CsÁ) - Bárka, Kritika, Hitel, Nagyvilág - irodalmi, kulturális lapok, amik nagyon nem fogynak. Pannon Tükör, Új Holnap, Napút, Holmi, Századvég - irodalmi, kulturális lapok, amelyek szintén nagyon nem fogynak. Egy miskolci belvárosi újságosnál rögtön az ajtóval szemben kerülik el ezeket az orgánumokat. Szalánczi Istvánná, a bolt eladója elmondta, hogy az átlagban 200- 300 forintos lapok közül havonta kettő-hármat ad el. Ki veszi meg?- Van például egy ötven-hatvan év közötti úr, aki rendszeresen vásárolja a Hitelt - mondja, és egy fiatalember, aki a Beszélőt. És ennyi. Tendenciának mondható, hogy ha ezekből a lapokból 3-4 példány érkezik a kiadótól, akkor 1-2 vissza is megy a kiadóhoz. Ezt a legkevésbé büszke listát az Élet és Irodalom vezeti, a maga heti 5-6 darabos eladásával. Ennek az hetilapnak van a leginkábbb meghatározható olvasótábora, az újságárus szerint. Az véért a tipikus bulvárlapokból ebben az üzletben hetente több mint 200 példányt értékesítenek, vagy egy gazdasági jellegű HVG-ből 50 darabot, addig mindössze 2-3, negyvenes értelmiségi emel ki a pénztárcájából átlagosan 300 forintot egy-egy kulturális lapért. Milyen jövőkép birtokában? A mai magyar irodalmi lapokról lesz szó az augusztus 13-a és 15-e között tartandó idei Tokaji írótábor programjának részeként. Sorozatunkban lapunk arra vállalkozik, hogy a teljesség igénye nélkül számba vegye: milyen folyamatok jellemzik az irodalmi, tágabb értelemben a kulturális lapok helyzetét jelenleg, kik és kiknek készítik ezeket, milyen támogatás mellett, milyen jövőkép birtokában. http://eszak.boon.hu írásaink a kultúra világából Es-ért - bár a múlt évben 192 forintról 288 forintra emelték az árát - leginkább a középosztálybeli, humán területen dolgozó, középkorúak adnak ki pénzt. Összevetve A villanyrendőr sarkán lévő újságosnál leginkább a Mozgó Világért, a Kortásért és a Valóságért fizet átlagban 200-600 forintot a harminc-negyvenes pedagógus generáció. Azonban a havi lapok esetében az eladási példányszám itt is 3-4 darab között mozog. •A Szinvaparkban, a földszinten működő újságosnál egy sarokban a bal alsó polcon csücsülnek az ilyen jellegű folyóiratok. És bizony ennél a polcnál sem nyüzsögnek az emberek. Míg mondjuk, csak az összehasonlítás kedvannak interneten is elérhető irodalmi lapok (illusztráció) Fotó: B.T. A polc, ami a legtávolabb áll a közönségtől KIADÓI AJÁNLAT Albumon a Nem csak a húszéveseké a világ Miskolc (ÉM) - A Magyar Televízió népszerű műsorában elhangzott Szenes Iván- dalokból válogatta új albumát a BMG kiadó. A Nem csak a húszéveseké a világ című összeállításban egyebek között Hofi Géza, Latabár Kálmán, Bodrogi Gyula, Törőcsik Mari énekli a szerző slágereit. I Filmen galoppozó magyarok Honfoglalási emlék - csipetnyi humorral Tárcái (ÉM - SFL) - A VIII. Tarcali Napok meghívott vendége volt Papadimit- riu Athina színművész, aki azért nem vett részt a Tárcái vezér nevével fémjelzett hegyfoglaló lovasversenyen, mert négylábú kedvencei kimerültek egy új film felvételeinek forgatásán. A kérdésre, hogy mi a film témája, a görög származású színész a következőket válaszolta:- Magyar vándor címmel látható majd a filmszínházakban a kópia, aminek alapötletét az angol történelmi eseményeket feldolgozó, Gyalog galopp elnevezésű mozi adta. Kicsit vicces formában dolgozzuk fel a Honfoglaló hét vezér vándorútját. A felvételek tükrözik az eredeti eseményeket és formákat, ideértem a helyszíneket, fegyvereket, ruhákat, de mindent megspékelj............ ....... Néhány nap múlva túl leszünk a forgatási helyszínen. papadimitriu Athina SZÍNMŰVÉSZ lünk egy kis humorral, tehát szórakoztató történelmi filmet készítünk. Néhány nap múlva túl leszünk az utolsó forgatási helyszínen, kezdődnek a belső munkák és a filmszemlén már nagyközönség elé kerül a celluloidszalag. A népművészet hódolója Bár a tarcali rendezvényen számos jó programot láthatott a nagyérdemű, Athina figyelmét különböző nagyságú bőrdarabok kötötték le. Valamilyen használati tárgyat fabrikált. Elmondta, hogy a magyar kézműipar csodálója, szabadidejében szívesen foglalkozik népművészettel és gyakorolja az eszközök készítésének formáit, legyen az csomózás, szövés, bármi. Soha nem elégedett önmagával, a tökéletességre vágyik, ezért állandó jelleggel fejleszti kézügyességét. A beszélgetés alatt fejezte be azt a tarsolyt, amit a lovasverseny legfiatalabb nyertesének ajánlott fel Tarcalon. Komédia a kanapén és körülötte Egy újabb előadás a tapolcai Akropoliszon Miskolc (ÉM - SzG) - Az egyik oldalon a feleség fogorvosi rendelője, a másikon a férj ügyvédi irodája. Hol egy kis foghúzás, hol egy kis gyilkosság. A házaspár éppen: válásban van, lakásukat szalag választja el. Átjárás tilos. Illetve: egyetlen figurának szabad. Mikó István formálja meg azt a bizonyos figurát, az inasügy védboj tár-fogorvossegéd-sza- kácsot, aki az ütközőfelület a két fél között. Szerepe akkor nő meg igazán, amikor megérkezik a két jövendőbeli. Marc Camolettinek, a Franciaországban élő színész-írónak, Jelenet az előadásból a Leszállás Párizsban, a Szex a lelke mindennek, a Hatan pizsamában és a Négy meztelen férfi című vígjátékok szerzőjének ez a komédiája, a Négyen a kanapén (Francia négyes) is igazi mestermű. A mulatságos helyzetek abból adódnak, hogy az ügyvéd férj és a fogorvos feleség hosszú, unalmas frigyüket, vagyis hát egymást megelégelve új párra talált. A helyzetet bonyolítja, hogy új kedvesüket mindketten a korábban közös családi fészekbe költöztetik, így édes négyesben töltik napjaikat. Váratlan fordulat A komédia váratlan fordulatot vesz, amikor a zöldszemű szörny, a féltékenység felüti a fejét. A férj ugyanis sehogyan sem tűri, hogy felesége a saját házában szarvazza fel, ezért aztán az említett mindenes tanácsára elég kockázatos módját választja a dolgok rendbetételének. A rövidre sikerült Miskolci Nyári Színházi Fesztivál harmadik, egyben utolsó darabja, a Négyen a kanapén. A berni.<ató pénteken lesz, hogy azután további négy estén át játssza a társulat a tapolcai Akropolisz Szabadtéri Színpadon a Kalmár Tibor által rendezett komédiát. Mikó István partnerei: Straub Dezső, Nyertes Zsuzsa, Benkő Péter, Rátonyi Hajni. Barlangi hangverseny. Faragó Sándor, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola végzős orgona tanszakos hallgatója adott koncertet a héten a lillafüredi Szent István-barlangban, a Barlangi hangversenyek-sorozat keretében. Fotó: Kőhalmi P. Szomszédolás: tizenkét bemutatót tervez Nyíregyházán a színház Nyíregyháza (MTI) - Megkezdte az új évadra szóló bérletek árusítását a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház. Az előző évadban 21 116-an váltottak állandó belépőt a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei teátrum előadásaira, ami bérletcsúcsnak számított. Az új évadban a nagyszínpadon hat premiert láthat majd a közönség. Műsorra kerül Móricz-Kocsák-Miklós: Légy jó mindhalálig! című musicalje, Beaumarchais: Figaró házassága vígjátéka, Hermen-Fierstein: Őrült nők ketrece musicalje, Csehov: Platonov című színműve, Illyés: Szélkötő Kalamona mesejátéka és Updike: East- wicki boszorkányok vígjátéka. A Krúdy Gyula Kamaraszínház egyik ősbemutatója a Szindbádból készült táncdráma lesz, a kamaraszínház premierjei sorában szerepel Moliére: Don Juan című vígjátéka, a Művészstúdióban pedig Szophok- lész: Antigoné című tragédiáját tűzik repertoárra.