Észak-Magyarország, 2002. június (58. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-05 / 129. szám

2002. június 5., szerda im&hmim&z. ái# ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Vita. Az Országgyűlés keddi ülésének első felében kiemelt helyen szerepeltek a Medgyessy-kormány által végrehajtott sze­mélycserék. Deutsch Tamás (Fidesz) napi­rend előtti felszólalásában politikai tiszto­gatásnak, indulatos bosszúhadjáratnak ne­vezte a felmentéseket, áthelyezéseket. 0 Csökkenő érdeklődés. A Vajdaságban nem egészen öt hónap alatt 78 ezren fo­lyamodtak a kedvezménytörvény által le­hetővé tett igazolványokért. Az igénylők száma érezhetően megcsappant, elsősor­ban amiatt, hogy a kérelmezők gyakorta csak több hónapos késéssel jutnak hoz­zá az okmányhoz. 0 Katasztrófa. Legalább 30 ember meg­halt kedden Észak-lndiában egy exp­resszvonat és egy autóbusz összeüt­közése miatt. Gregor József Miskolcra jön Miskolc (ÉM) - Folytatódik a „Vendégség­ben Miskolcon” város- és településfejlesztő programsorozat. Ezúttal a világhírű opera­énekes, Gregor József és felesége érkezik vá­rosunkba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy személyes élményekkel gazdagodva ők is Miskolc pártolóivá váljanak. A vendégség a hagyományokhoz hűen most is egy rend­hagyó talkshow-val zárul, ahol a résztvevők közelebbről is megismerkedhetnek a népsze­rű operaénekessel, megkóstolhatják kedvenc ételét (halászlé és káposztás cvekedli), és egy különleges játékba is bekapcsolódhatnak: por- szívózási versenybe, melyen a talkshow részt­vevői 3 db porszívót is nyerhetnek. Ugyanis a művész felesége elárulta: Gregor József egyik kedvenc időtöltése a porszívózás! A talkshow helyszíne a patinás Népkerti Viga­dó, időpontja 2002. június 9., vasárnap este 18.00 óra. Jegyek az EU Regiocom irodájában (Miskolc, Bajcs-Zs. u. 15., I. em.) vásárolha­tók meg. A korábban meghirdetett Totó - mellyel belépőjegyeket nyerhetnek a talk- show-ra - a www,vendegsegbenmiskolcon.hu honlapon is kitölthető. Cirkont: Még nem győztünk, de igazunk lett Miskolc (ÉM) - Jelentős fordulat az ön- kormányzatnál: a képviselő-testület többsé­ge felismerte, hogy nem avatkozhat törvény- sértő módon a piaci versenybe; legalábbis nem visszamenő hatállyal. Ezt fogalmazta meg mint fontos fejleményt a május 2-i hely- hatósági rendeletmódosítást kommentálva a Cirkont Rt. vezetése azon a tegnapi találko­zón, amelyen a miskolci hulladékszállítás­ban érdekelt társaság a vele szerződésben álló lakásszövetkezetek, társasházak képvi­selőit igyekezett informálni. Mint Tomkó Ist­ván igazgató lapunknak elmondta, nem győ­zelmi jelentésről számolt be üzletfeleik előtt, hiszen tudják, a rivális RWE - amely cég háttérlobbijának a Cirkont számára kedve­zőtlen, ám az önkormányzat által meg nem szavazott rendeleti kitételeket tulajdonítják - „úgysem fogja ennyiben hagyni, megpró­bálja majd meggyőzni a lakosságot, hogy ne­kik van igazuk”. A Cirkont ezzel szemben állítja: a mostani döntés megerősíti, hogy az ő korábbi szerződéseik éryényesek; ha az RWE máshogy látja, bírósági úton kell (ahogy azzal az elmúlt években már több­ször próbálkozott) megtámadnia azokat. Új a régi Miskolc (ÉM) - Borsod-Abaúj-Zemplén megye legfrissebb portálja a Borsod Onli­ne, amely a fontosabb eseményekről meg­lehetősen rövid időn belül beszámol. A lá­togatók megtalálják a közéletről, politiká­ról, sportról valamint a legnagyobb bulik­ról szóló képes beszámolókat. De mit csi­náljanak azok, akik nem fémek hozzá min­den nap az internethez? Rájuk is gondolt a BOON (www.boon.hu), archív oldalaink segítségével elérhető a korábban publikált, több mint 10000 cikk, és majd 2000 képso­rozat. Ha tudja, mit keres, akkor egysze­rű dolga van, hiszen csak ki kell válasz­tania a cikk kategóriáját (pl: helyi hírek, buli, erotika, humor stb...), majd az oldal alján a hónapot és utána magát a cikket. A június eleji eső a 24. órában érkezett Az előrejelzések szerint legalább egy jó közepes termés feltételei még kialakulhatnak Budapest, Sárospatak, Szentistván, Encs (ÉM - FL)- Megyénk szélsőségesen ka­pott esőt, de sehol sem ele­get. Az őszi vetések némelyi­kére már megkésve, másokra a 24. órában érkezet. A ka­pás növények állapotán még sokat segíthetnek az előrejel­zések szerint július elején érkező bőséges esők.- A talajnedvesség június első napjaiban - azokat a kisebb terü­leteket kivéve, ahol egy-egy ziva­targóc következtében jelentős mennyiségű csapadék érkezett - a felső 50 cm-es talajrétegben 30 szá­zalék körül van, mint ahogy a tér­képen látható is. Ilyen nedvesség­nél a növények nem tudják könnyedén felvenni a vizet, opti­mális fejlődésük nem biztosított. Öntözéssel lehet ugyan segíteni, de nagy térségben ennek megol­dása szinte lehetetlen. Marad te­hát a várakozás az égi áldásra, amely a még arra képes növény- állományokat regenerálja és kiala­kulhatnak legalább egy jó közepes termés feltételei. Lehet, hogy ké­sőn jön, sok helyen azonban még segíthetnek az előrejelzéseink sze­rint július elején érkező bőséges esők - nyilatkozta dr. Stollár And­rás, az ÖMSZ agrometeorológusa. Fekete széna, fehér kenyér- Sárospatak környékén 30 mm körüli csapadék esett, az is június első napjaiban. Jelentősen meg­késve, de annál nagyobb szeretet­tel fogadtuk - nyilatkozta Szabó József, a Geo-Milk Kft. növényter­mesztési ágazatvezetője. - Már na­gyon kellett, a 24. órában érkezett. Az őszi búza a kalászolás idősza­kában kapta, nagyon várta, talán még nem történt nagy probléma. Ilyenkor, a szénabehordás idején azt mondják felénk: fekete széna, fehér kenyér, Ez azt jelenti, hogy az esőáztatta széna fekete lesz, de a csapadéktól szép lesz a búza­termés. Mi az utóbbiért imádko­zunk és reménykedünk. Szentistvánban és környékén csak a legutóbbi időben esett 40 mm csapadék.- Az őszi káposztarepcén és árpán már nem segített, de az őszi búzának, a tavaszi árpának, a borsónak, a kapásoknak még igen. Nem haragudnánk meg a hetenkénti 15 mm-nyi csapadék miatt - mondta Koncz György, a Szentistváni Mezőgazdasági Rt. elnök-igazgatója. Katasztrófa sújtotta terület- Ami nálunk összességében esett, az semmi. Kárhozatra va­gyunk ítélve. Az aranyat érő má­jusi esőből semmit nem kaptunk, miközben ránkzúdult a 28-30 fokos tartós hőség. A Hernádban már csak bokáig ér a víz - vázolja az abaúji állapotokat Pataki László, az Agrárcenter Mezőgazdasági Ter­melő, Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. igazgatója. - A június elejére ígért csapadék - ha megjön is - már csak annyi lesz, mint halott­nak a csók. A gyümölcsültetvé­nyek nem hoznak termést, a kalá­szosok felsülnek, a kapások kiszá­radnak. Katasztrófa sújtotta terü­letté kell nyilvánítani ezt a vidé­ket, mert ilyen istencsapást egyet­len mezőgazdálkodó sem bír el. A krumplinak Is elkelne még az eső Fotó: Vajda János Kevés az eső A talaj nedvességkászlete Június 1-Jón, a telítettség %-ban <30 30-40 40-50 ÉKF: kitüntetés, kiállítás Miskolc (ÉM) - A környezet- védelmi világnap alkalmából tar­tottak rendezvényeket az Észak­magyarországi Környezetvédel­mi Felügyelőségen tegnap. Az ilyenkor már megszokott progra­mok leglátványosabbika az isko­lások számára szervezett nyílt nap volt - a felügyelőség munka­társai a gyerekcsoportoknak sor­ra bemutatták a hatósági mun­kában használt műszereket, la­borokat, járműveket -, ehhez tár­sult a Bodnár Mihály tiszai ter­mészetfotóiból készült kiállítás megnyitása, és az ÉKF, valamint a hatósággal együttműködésben álló oktatási intézmények veze­tői részvételével folytatott beszél­getés. Fogadás keretében a hi­vatal számos dolgozója részesült az ünnep kapcsán igazgatói di­cséretben - aminthogy az ÉKF igazgatója, Dankó Gyula ma a fő­városban, a minisztérium köz­ponti ünnepségén veheti át a ne­ki járó miniszteri kitüntetést. Tokaj'i írótábor az idei már a harmincadik Az idei tábor a kerek évforduló kapcsán nem ünnepel, de mérleget von tevékenységéről az augusztus 14-i nyitásra elkészü­lő bibliográfia összegzi. Ennek se­gítségével tudományosan is kutat­hatóvá válnak az 1972-2001. közöt­ti rendezvények, a benne megfor­dult személyek. E kiadványt a 2002-es Tokaji írótábor Évkönyvé­vel együtt a Bíbor Kiadó adja ki. A Felsőmagyarország Kiadó gondozásában augusztusra megje­lenik a Tokaj a magyar irodalom­ban című kötet, ami - a Tokaj a világirodalomban című könyv foly­tatásaként - Anonymustól napjain­kig összegzi a Tokajhoz és a Hegy­aljához kötődő irodalmi alkotáso­kat. A 150 szerzőt felvonultató munkát a hely sajátságaihoz kap­csolódó tanulmányok egészítik ki. Miskolc (ÉM - ML) - A 30. Tokaji írótábor megrendezésé­re készül a Tokaji író tábor Egyesület. Az augusztus köze­pén megrendezendő tanácsko­zás és a hozzá kapcsolódó ren­dezvények gondolatköre a nemzeti irodalom és az egysé­gesülő világ kapcsolatát keresi. A magyar nyelven születő iro­dalom műhelyeként számon tartott Tokaji írótábor a rendezvény cí­méből kitűnik: a résztvevő irodal­márok idén a „Nemzeti irodalom és globalizáció” összefüggéseit vizs­gálják. Tisztázni szeretnék, hogy az irodalom szerkezetének, látás­módjának átalakulása közben mi­ként őrizhető meg nemzeti önazo­nossága a pillanatról pillanatra át­rendező globális világban - fogal­mazta meg Székelyhídi Ágoston, az írótábor kuratóriumának elnöke a rendezvény tegnapi tájékoztatóján. A választott témakörhöz kapcso­lódik az Illyés Gyula emlékezete el­nevezésű program is, ami a 100 év­vel ezelőtt született költő életműve kapcsán szembe kíván nézni a ma­gyar irodalom megosztottságának kérdéskörével is. Az idei, 30. Tokaji írótábor a ke­rek évforduló kapcsán nem önma­gát ünnepli, de mérleget von eddi­gi tevékenységéről - hangsúlyozta Székelyhídi Ágoston. Elemezni szeretnék ezért, hogy milyen Serfőző Simon, Gál Sándor és Székelyhídi Ágoston Fotó: Dobos K. újabb indítékok mentén lehet a tá­bor folytatásában gondolkodni. A tokaji írótáborok múltját egy, Szabó Lőrinc'díjasok. Az elmúlt tíz év Szabó Lőrinc-díjasai mutatkoztak be tegnap az Ün­nepi Könyvhét nyitányaként a miskolci Erzsébet téren. Dr. Dobrossy István, Fecske Csaba, Biha­ri Sándor, Karosi Imre, Utry Attila, Serfőző Simon, Gyöngyösi Gábor és Csorba Piroska beszél­tek terveikről, illetve emlékeztek meg arról a két díjazottról, akik már nem lehetnek közöttünk: Brackó Istvánról és Hajdú Gáborról. Fotó: Dobos Klára f J, j.;. Íjíj iS Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@lnform.hu). Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@inform.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@inform.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (hausel.laszlo@inform.hu). Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (szőkénél Előfizethető az 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakterl@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hlrdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502 900. telefax: 06-46/501 262, e mail: ehird@inform.hu apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06 46/502-900, telefax: 06-46/501 262. E mail: eszeri@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft, 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 526-626. ISSN 0133-0357 ^Aatesz

Next

/
Oldalképek
Tartalom